bujdosóének
bujdosóének: régibb rétege a kurucdal, az újabb a népi líra műfaja, a bujdosásra kényszerült legények életéről, érzelmeiről szóló bánatos hangú panaszdal. A régi bujdosóénekek a Thököly és Rákoczi közötti, ill. a bukás (1711) utáni időszak félnépi termékei. Szerzőik személye többnyire vitatott vagy ismeretlen, lehet végári vitéz (Buga Jakab éneke), kuruc katona (Egy bujdosó szegénylegény), kóbor diák (Szegénylegény dolga) stb. A szövegeket 17–18. sz.-i kéziratos énekeskönyvek, kései maradványaikat pedig a szájhagyomány tartotta fenn. Legnépibbek az elbocsátott végvári vitézek bujdosóénekei (Mit búsulsz, kenyeres; Egy bujdosó szegénylegény); változataikat még a 19. sz.-ban is gyűjtötték (Ó, szegény bujdosó legény!…). A Geszti Istvánnak tulajdonított elégikus, vallásos „Igen szép, bujdosó legények éneke” ... is csaknem két évszázadon át hatott (Elindultam szép hazámbul; Én Istenem, rendelj szállást!…). Talán még fokozottabb a hatása a kései, 18. sz.-i bujdosóénekeknek (az egyik legnépibb, ismeretlen szerzőtől való: Elbúcsúzom országomtól; Bujdosik, bujdosik szegény árva legény ... és az ezzel rokon Bezerédi Imre búcsúzó éneke), a népköltészetben nemcsak soraikat (Sirass, éldesanyám, míg előtted járok!…), hanem olykor egész szakaszaikat (Szerencsétlen fejem, mire jutott ügyem?…) is megtalálhatjuk. A népköltészeti bujdosóénekek kis része kuruc (Egy berek alatt; Fordulj, kedves lovam; Lengyelország szélén…), többségük az újkori bujdosók (betyár, idegenbe vitt vagy szökött katona, távozásra kényszerült nincstelen, árva, csalódott szerelmes stb.) szájába adott ének, mely már magánéleti jellegű. E bővült, tematikájú népi bujdosóének erősen áthatotta a rokon műfajokat, mint amilyen a → vándorének (Be van a város kerítve; Isten választ mindeneket…), a → keserves (Istenem, Istenem, hol lészen halálom?; Úgy elmegyek, meglássátok!…), a → rabének (Ímhol kerekedik egy fekete felhő…), sőt a → betyárdalon és → panaszdalon kívül a → katonadalt (Sirat engem a madár is…) és → szerelmi dalt (Elment a madárka…) is. A népi bujdosóénekek lírai hőseiről még kevesebbet tudunk meg, mint a kurucokról (Szegénylegény vagyok én…), a bujdosás oka is homályban marad (Sok okai vannak annak…), kivételesen tudunk csak meg valami általánosat (Bujdosóvá tett már a szerelem…). A bujdosóének rendszerint bejelentéssel (Már elmegyek valamerre…), esetleg búcsúval (Isten hozzátok, bajtársim!…) indul. Úticél általában nincs (Elbujdosom a világ szélére…), a természet részben csak keret (Erdőn, mezőn járok én; Hegyek völgyek között állok…), részben a bánat ábrázolásának kifogyhatatlan kelléktára (A nagy útnak mennyi köve, Szemeimnek annyi könnye; Fészket rakok száraz ágra, Árva gerlice módjára; Hosszú út porából köpönyeget veszek…), részben pedig a bujdosóval együttérző, emberies jelenség (El is eltemetnek az erdei vadak, Meg is megsiratnak az égi madarak; Sír az út előttem, Bánkódik az ösven…). Gyakran találkozunk → túlzással (A két szemem sűrű felhő, Mind onnét csurog az eső…). A bánat és a halálvágy költői ábrázolása egyező a keservesekével, új vonás viszont a honvágy, még ha a szülőföldre korlátozódik is (Ha ez erdőt levághatnám, Szép hazámat megláthatnám; Hazám, hazám, édös hazám, Bárcsak határod láthatnám!…). A bujdosóénekek szívesen alkalmazzák a kérdést, felszólítást és felkiáltást. Az epikum jelenlétére vall, hogy a többség 2–3, sőt még ennél is több versszakból áll, a sorok szótagszáma pedig 8, ritkábban 10, 11, 12. – Irod. Kálmány Lajos: Történeti énekek és katonadalok (Bp., 1952); Esze Tamás: Magyar költészet Bocskaytól Rákócziig (Bp., 1953); Ortutay Gyula–Katona Imre: Magyar népdalok (II., Bp., 1970).
Katona Imre
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
