kuruc mondák
kuruc mondák: II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának (1703–1711) hőseihez, eseményeihez fűzött mondaszerű vagy anekdotikus elbeszélések. A ’kuruc’ a ’kereszt’ jelentésű latin ’crux’ szó megmagyarosodott formája, – és valószínűleg Dózsa 1514. évi felkelésének öröksége. A kuruc mondák az ország ÉK-i részén bontakoztak ki gazdagon, de más tájainkon is élnek, elevenségükkel, változataik bőségével csak a Mátyás király és Kossuth Lajos alakja köré szövődött epika veheti fel a versenyt. Ez egyrészt nemzeti mozgalmainkkal, függetlenségi törekvéseinkkel való összefüggésük, másrészt demokratikus-szociális eszmeviláguk következménye. A kuruc mondák központi alakja Rákóczi Ferenc. A hozzá fűződő mondaciklus át van itatva mesei motívumokkal és hiedelemelemekkel. Óriás lesz, s az felesége is: „az embereket, mint mink vagyunk, a kötőjébe rakta”, máskor varázsló, akit nem fog a golyó, lova pedig táltos, együtt harcol urával, jelzi a veszélyt, látja a földbe ásott kincset s „repül, mint Szent László lova a hasadékon”; „Rákóczi lova okosabb vót, mint egy ember. Rákóczinak még a gondolattyát is tutta. Minden beszédet megértett...” (Regéc). Bizonyos kuruc mondák biblikus alakokkal hozzák kapcsolatba Rákóczit: „Káin és Ábel üldözte őt dzsidával”; vagy a → betyármondák motívumait ruházzák személyére; „Bogár Imre és Rózsa Sándor együtt harcolt Rákóczival”. Századunkig élt a Rákóczi halhatatlanságába vetett hit, hogy Csaba vezérrel együtt (→ Csaba-monda) a Hadak útján lejön majd az égről, vagy előtör katonáival a regéci vár alatti barlangból, ha segítségére szüksége lesz a népnek; itt a monda a → Kyffhäuser-mondatípussal érintkezik. II. Rákóczi Ferenc elsősorban történelmi személy. Élete eseményei, várai, birtokai, családi viszonyai, csatái, bujdosása is motívumokat adnak az emlékeit őrző hagyománynak regényes-anekdotikus átszínezéssel. Mondáink szerint felesége császári tisztnek öltözve vett tőle furfangos esküt, hogy ti. mindig hű marad majd őhozzá; fiát janicsárnak nevelték; leánya lett az elárulója; titkos → alagúton menekült, visszájára veretve lován a patkót, hogy → fordított lábnyomával tévútra vezesse üldözőit; bujdosásában pedig felesége után vágyakozva írt a „Repülj fecském ablakára” kezdetű dalt stb. Alakja nem egy mondában összemosódik → Mátyás király és → Kossuth Lajos személyével. Gyakran jelenik meg a szegények védelmezőjeként: „Jó szívű ember vót, mert segített a szegényeken. Ha nem vót ennivalója a szegényebbnek, a magáéból mért nekik terményt” (Füzér). „... ha győzni fog, arany legelőt, ezüst füvet, tele kamrát meg meleg harisnyát ad a népnek...” (Arka). Különösen sok monda fűződik alakjához az abaúj-zempléni falvakban. Népszerűsége kárpát-ukrán és szlovák hagyományban is szembetűnő. – Számos vezéréről, katonájáról is megemlékeznek a kuruc mondák, így a hatalmas termetű Esze Tamásról, a fejedelem legvitézebb katonájáról, Vak Bottyánról, az áruló Bezerédy Imréről, Ocskai Lászlóról, Károlyiról stb. Helyi mondák emlegetik Rákóczi kútját, fáját, harangját, kincsét, titkos szobáit különböző várakban. A vajai várban a hagyomány szerint ma is „meg van terítve neki, ott áll az asztal, ahogy hagyta.” E mondákat főként férfiak emlegették, függetlenségi-politikai indulatokkal áthatott titkos hagyományként éltek népköltészetünkben. Már Rákóczi életében lábrakeltek mondák titkos visszatéréséről. A 18. sz. folyamán kalandorok többször felléptek ál-Rákócziként pénzt, élelmet zsarolva nevükkel a parasztoktól. – 1848-ban is felbukkant a visszatérő Rákóczi emléke. A kiegyezés korában a kuruc mondák sokrétűen telítődtek az ellenzéki politikai pártok demagóg Rákóczi- és kuruckultuszával, de eredeti alaphangjukat nem fojtották el. – Irod. Ortutay Gyula: Rákóczi két népe (Bp., 1939); Bálint Sándor: Régi szegedvidéki néphagyományok Rákóczi halhatatlanságáról és a Rákóczi-nótáról (Ethn., 1953); Ferenczi Imre: Rákóczi alakja az abaúj-zempléni néphagyományban (Ethn., 1960); Ferenczi Imre–Molnár Mátyás: Fordulj kedves lovam (Vaja, 1972).
Dobos Ilona–Sándor István
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
