posztóruha
posztóruha: finom „tükör” posztóból, a nemesi díszruha változataként készült férfi öltözet. A teljes öltözet → ellenzős nadrágból, → dolmányból és → mentéből állt, → mellénynyel készített teljes összeállításáról csak néhány adatunk van (Debrecen, Eger), a szintén finom posztó → köpenyeg pedig még ritkábban fordult elő paraszti használatban (Debrecen stb.). – A posztóruha drága kelméjét, a hazai céhek remekposztói mellett a külföldi kisipari és gyári import szolgáltatta. A korábban fehér abaposztóból, majd a különböző színű karasiaféleségekből: angliai, velencei és szilézai posztóból, a rása és fajlondis posztóból szabott, sokszor különböző színű együtt viselt öltözetdarabok között, mindig a kék volt a legkedveltebb. A 18. sz.-ban alapított mo.-i posztómanufaktúrák a hazai lakosság számára könnyebben hozzáférhető termékei is világos és sötétkék színben készültek, a ritkábban készített fekete és szürke mellett. A posztóruhát „vékonyszabók” alakra készítették, apró formai változtatásokat megengedve, a vásári szabók különböző méretben, előre megvarrva árusították, országszerte egységesítve szabását. – A posztóruhát a 18. sz.-ban az alföldi (Debrecen, Kecskemét) és Ny-dunántúli (Kapuvár) mezővárosok árutermelő, pénzhez jutott gazdái, megyei, uradalmi tisztviselők, mesterek, úri szolgák kezdték hordani. Bár a posztóruha egy-egy darabja a reformkorra szinte országszerte megjelent a férfiak vászonruhája felett, a teljes öltözet továbbra is tulajdonosa jó módjára, valamilyen kiváltságára utalt, színe után viselőjére tapadt kékbeli elnevezéssel együtt. A múlt században újabb polgári divatú → ujjasok és nadrágok megbontották a posztóruha egységes rendjét, a mente helyét előbb a dolmány foglalta el a mellény felett, majd a dolmányt a → mándli helyettesítette, amelyet viszont már nemcsak ellenzős nadrággal viseltek. A nyugati polgári formák felé közelítő divatváltozást csak a korábban is fejlődőképesebb mezővárosi parasztság vitte véghez a kiegyezés koráig. A 19. sz.-ban felvirágzó alföldi városokban (Hódmezővásárhely, Orosháza) az újabb színárnyalatok leggyakrabban fekete posztó alkalmazásával, a legkülönfélébb díszítési lehetőségek kihasználásával a városi iparos- és gazdaréteget, esetleg az egyes városrészek lakosságát is megkülönböztette (Szeged). Az elmaradottabb gazdasági helyzetükből adódóan legarchaikusabb viseletű területek (Ormánság, Baranya m., Fekete-Körös völgy, Felföld) szegény parasztsága pedig csak a századfordulón jutott hozzá a posztóruhához. (→ még: férfiviselet) – Irod. Kresz Mária: Magyar parasztviselet, 1820–1867 (Bp., 1956); Domonkos Ottó: Fejezetek a nyugat-magyarországi kékfestő-ipar történetéből (Ethn., 1961); Sichart, Emma von: Praktische Kostümkunde (München, 1962); Ember Mária: XVI–XVII. századi ruhadarabok a sárospataki kriptákból (Folia Archaeologica, 1966–67, Bp., 1968).
Férfi ünnepi posztónadrágban, pitykézett mellényben (Nagylóc, Nógrád m., 1934)
Flórián Mária
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
