szőlő
szőlő: bortermő szőlő (lat. Vitis vinifera), az egyik legrégebben termesztett kapásnövényünk és gyümölcsféleségünk. A borkultúrában betöltött szerepe (fehér, vörös – minőségi és mennyiségi jelleg stb.), eredete (keleti, déli és nyugati) szerint több százra rúgó tájnyelvi és növényrendszertani névvel megkülönböztetett csoportja, ill. változata van. A művelésbe vont szőlőfajták száma, továbbá a művelés módja az egész gazdasági kultúrát meghatározza, azokban történt szűkülés (bizonyos fajták monokulturás művelése – árutermelő jelleg) vagy bővülés (nagy számú fajta differenciálatlan művelése – önellátó üzemszervezet), továbbá a fajtacserék a művelési ág tendenciaszerű megváltozásához vezetnek. – A szőlőfajták nagytáji megoszlása és történeti rétegzettsége, az egész magyar (nem egy esetben Kárpát-medencei) szőlő- és borkultúra alakulásának útjelzője, a paraszti szőlőművelés hagyományanyagának történeti értékű forrása. A fejlett magyar ampelográfia növényrendszertani besorolása és származásmegjelölése, a szőlőnevek nyelvészeti kutatása, továbbá a gazdaságtörténeti és történeti néprajzi vizsgálatok, s legújabban a szőlőmagvakra és venyigedarabokra vonatkozó archeobotanikai megfigyelések több vonatkozásban nem fedik egymást, mert a történeti és tájnyelvi nevek és a növényfajta nem vagy nehezen azonosítható (a szőlőfajta gyűjtemények jórészt elpusztultak, ill. a történeti források hiányosak). A kutatás nyomon követte azt a nagyarányú szőlőfajta-váltást, ami a filoxéravész után szükségessé vált. A nyugati eredetű és új hazai csemegeszőlőfajták (Saszla, Szőlőskertek királynéja stb.), továbbá a fehér (Rizling stb.), vörös (Burgundi stb.) szőlők és magántermő amerikai fajták (Nova, Otelló stb.) kiszorították a középkor óta termesztett (egyes feltételezések szerint pannnóniai kontinuitású, ill. keletről hozott) szőlőfajtákat. A középkori magyar fehér borkultúra alapját jelentették azok a borszőlőfajták, amelyek az ampelográfiai irodalom szerint magyar eredetűek, de legalábbis a 18. sz.-ban országszerte ismertek voltak, helyi változataik is kialakultak. Ide tartoznak a következő fajtacsoportok: Ezerjó, Hárslevelű (neve szerb-horvátból tükörfordítás), Juhfark, Kéknyelű, Lisztes, Rakszőlő, Sárfehér. Az egyik legjelentősebb minőségi borszőlő-fajtacsoport, a Furmint (Szigeti, Somszőlő, Zapfner stb.) valószínűleg a 14. sz.-tól ismert, a név (francia eredetű) és a fajta (balkáni típusú szőlő, szerémségi vagy tokaj-hegyaljai tájfajta), de megítélése nem egyöntetű. – Néhány szőlőfajtacsoport már a 16. sz.-ban több változatban (fehér, vörös) és hasznosításban (bor- és étkezési szőlő) volt ismert: a magyar eredetű Gohér, a keleti típusú Kecskecsecsű és Muskotály (Sárga Muskotály). – A kevéssé ismert eredetű szőlőkultúra több olyan magyar eredetű, elsősorban fehér borszőlőfajtákat őriz, ami e területről terjedt el a 18–19. sz.-ban a Kárpát-medence más területeire is: Alanttermő, Bálint, Járdovány, Kövér szőlő, Leányka, Mustos, Szilváni stb. A Bakator (Pankota stb.) fajtacsoport olasz eredeztetése kérdéses, az viszont bizonyos, hogy erdélyi területről terjedt el, itt találjuk meg nagy számú helyi változatait is. A 16–18. sz.-ban több jelentős fajtacsoport került a Kárpát-medencébe déli, balkáni területről. Mai vörösbor-kultúránk legfontosabb szőlőfajtája a Kadarka (Török szőlő) tartozik e körbe, de a fehér bort adó Dinka és Szlankamenka fajtacsoportok is ide sorolandók. Valószínűsíthető, hogy magyar eredetű vörös szőlők is kialakultak a 16–18. sz.-ban (Bajor, Cigány szőlő, Csőka szőlő), de a Kadarkával, a ma is legnagyobb területen termesztett vörös borral nem állták a versenyt. Hazai német-osztrák szőlőművesek terjesztették el a 18–19. sz.-ban a Cirfandli és Tramini fehér borokat. (→ még: szőlőművelés) – Irod. Bakos József: Nevelésügyi és művelődéstörténeti adatok egy XVIII. századi diákalbumban (Az egri Pedagógiai Főiskola Évkve, 1959); Németh Márton: Ampelográfiai Album (Termesztett borszőlőfajták, I–II., Bp., 1967–1970); Kozma Pál: Csemegeszőlő (Bp., 1968); Pákay Zsolt–Sági Károly: A szőlőművelés hatása a Balatonkörnyék népének életére és településére. Holub József emlékének (A Veszprém m.-i Múz. Közl., 1971).
Szőlőábrázolás és részlete faragott kapun (Ketesd, v. Kolozs m., 1947)
Kecskés Péter
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
