szőlőhegy, hegy, högy
szőlőhegy, hegy, högy: általában domb- és hegyvidéken, ritkábban síkságon fekvő nagyobb összefüggő szőlőterület, amely egy vagy több helység szőlőbirtokosainak (→ hegynép) közös érdekvédelem alatt álló tulajdona. A síksági (Duna–Tisza köze) szőlők szőlőhegy elnevezése valószínűleg korábbi egységes jogi szervezetből ered. A Tiszántúlon újabban létesített szőlők neve már szőlőskert. – A szőlőhegy a szőlőművelés színtere, így a szőlőmunkákkal kapcsolatos objektumok találhatók rajta: a meredek lejtőkön szabálytalan kövekből, kötőanyag nélkül falazott teraszok, kőgátak, vízelvezető árkok és gödrök, a rétegvonalakkal párhuzamosan futó dűlőutak, kocsifordulók (→ szüretelőhely). A szőlőhegyek általában kerítettek. A kerítés egyszerű formája keskeny, feltöretlen bozótos földcsík, gyep, gyepű, ami az egyes tulajdonosok szőlőföldjének határát is adja. Gyakoribb azonban az árok és kerítés együttes alkalmazása. A kerítés állhat összerakott kövekből, földhányásból, fonott sövénykerítésből (garád, gám, gát, gátor: Dunántúl, É-Mo.) vagy trágyából és sárból rakott falból (garágya, gerágya: Alföld). A szőlőhegy kerítésén hegykapu vagy kertkapu található léckeretes, sövénnyel font vagy deszkából összerótt nyílászáróként, amit különösen szüret idején gondosan zárnak. A jobbágyfelszabadítás előtt a hegykapun csak a dézsmált szüreti szekereket engedték ki a faluba (→ bordézsma). – A Dunántól nagyobb részén szőlőhegyen történik a szőlőfeldolgozás és bortárolás is, így a gazdasági épületek a tulajdonosok szőlőterületén állnak (présházpince, pálinkafőző kunyhó), de a szőlőhegyen vannak más gazdasági rendeltetésű objektumok is: csőszkunyhó, dézsmaház és hegységház. Az É-mo.-i szőlőhegyen csak néhány ideiglenes kunyhó áll. A szőlőhegyi gazdasági épületek néhány dunántúli és alföldi területen a 18. sz.-tól fokozatosan kezdtek lakhellyé válni, így alakultak ki a szőlőhegyi tartozéktelepülések, melyek egy része önálló faluvá vált (→ hegyközség). – A szőlőhegy további tartozéka a szakrális építmények csoportja: kápolna, harangláb, védőszentek szobrai és keresztek, melyek a hegyi utak találkozásánál foglalnak helyet. A 18–19. sz.-ban főként a Dunántúlon épült objektumok a hegyközség vallásos életét biztosították (búcsúk tartása) és a szőlőhegy liturgikus védelmét szolgálták (→ szőlőhegyi védőszent). (→ még: szüret) – Irod. Vajkai Aurél: Balaton melléki présházak (Bp., 1958); Vincze István: A borkészítés módjai és eszközei, különös tekintettel a borsodi Hegyközre (Ethn., 1960); Vajkai Aurél: A Balaton északi partjának présházai (A Veszprém megyei Múz.-ok Közl., 1966); Dám László: A hajdúböszörményi szőlők népi építkezése (Debrecen, 1972).
A „palánki hegyoldal” présházakkal (Szekszárd, Tolna m., 1914)
„Bartina oldala” nevet viselő szőlőhegy (Szekszárd, Tolna m., 1907)
Kecskés Péter
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
