szegények etetése
szegények etetése: a község szegényeinek, koldusainak étellel való ellátása a „halott lelkiüdvéért” (→ halál). A szokás részint a → halott etetésére vezethető vissza (a halott helyett adnak enni a koldusnak), de mindig is volt pusztán alamizsnálkodó jellege is (vö. őskeresztény agapék), amely egyházi hatásra egyre inkább előtérbe került, és a „szegénynek a halott helyett” gyakorlatából a „szegénynek a halott lelkiüdvéért” elv lett (ez már Szent István törvényeiben is szerepel). Egyébként a halott élő személlyel való helyettesítésének gondolata kereszténység előtti és Európán kívül is sok helyen ismert. A szegények etetésének különböző változatai még a 20. sz.-ban is elterjedtek voltak Európa-szerte. Mo.-on elsősorban a r. k. és a gör. kel. vallású lakosság gyakorolta. Legáltalánosabb volt a templomi szegények étellel való ellátása → mindenszentekkor, amely a közelmúltból ismert formájában elsősorban a község szegényeiről való szervezett gondoskodás, de alkalomszerűen fűződhettek hozzá a halott etetésével kapcsolatos hiedelmek is. Helyileg változó hagyományai vannak az adományozott ételek, nyersanyagok fajtáinak (kenyér, cipó, liszt, szalonna, hüvelyesek stb.), valamint az átadás és elosztás módjának. A szegények cserébe a halott lelkiüdvéért imádkoztak. Szórványosan → húsvétkor, → pünkösdkor és → karácsonykor is ismeretes volt ez a szokás. – A kéregető koldusoknak is gyakran a halott lelkiüdvéért adtak alamizsnát. Konkrétan egy bizonyos halotthoz fűződik a → halotti torban vagy a tor után, a halotti mise és a halál évfordulóján. Egyéb meghatározott, de helyileg változó időpontok is előfordulnak (temetés után három nappal, egy héttel, hat héttel stb.). Ilyenkor a család által fogyasztott ételeket adják a meghívott vagy odavetődő szegényeknek, máshol cipót, kalácsot stb. Ezekben az esetekben gyakran tudatos volt a halott helyettesítésének, a halott etetésének gondolata. Fokozottan ez volt a helyzet akkor, amikor az álomban jelentkező „éhező” halott helyett, ill. visszajárásának megszüntetése céljából adtak a szegényeknek enni. – Mezőkövesden nem volt meghatározva a szegények etetése vagy mennyei lakoma napja, de ha nagyon fájdalmas volt a halott elvesztése vagy az meghagyta a halála előtt, akkor a temetés után következő vasárnapok egyikén tartották, a két kolduscsapat elfoglaltságától függően. A kolduscsapatok vasárnapjai általában hetekre le voltak foglalva. Az asztalt úgy terítették, hogy három szál gyertya égett rajta a halottakért, hármas gyertyatartóban (amit általában kölcsönöztek, mert kevés háznál volt). Tizenhárom koldust hívtak (ez volt egy csapat), a 12 apostolnak és Krisztusnak megfelelően. A bor Jancsi-kancsóban állt (emberfejű Miska-kancsó). Az étrend azonos volt a lakodalmival (húsleves, csíkleves, káposzta, tejbekása). A tányér mellett minden koldusnak: pénz, cipó, béles, ezt a hármat együtt hívták egész alamizsnának. Esetleg a rokonok is ettek a koldusokkal. Evés után megáldották a Jancsi-kancsóban a bort. „Amennyi bor vagyon, volt vagy lesz ezen kancsóban, annyi ezernyi lélek szabaduljon ki a keserves porgátórium tüzibű”. Ezt nevezték áldásbornak. Mindenki ivott belőle három kortyot. Atya, Fiú, Szentlélek nevében. Ebből szomszédoknak, betegnek is vittek, mert orvosságnak tartották. Utána elénekelték a Szent Erzsébet legendáját. Majd litániaszerűen énekeltek személy szerint nem csupán a szóban forgó elhunytért, hanem a család, meg az ilyen alkalmakra összehívott rokonság, szomszédság összes megemlítésre méltó meghaltjáért. Volt, hogy 2000-ig is elmentek a nevek felsorolásában (pl.: „Légy irgalmas, légy jutalmas, Sereg Anna helye legyen nyugodalmas!”), mivel legalább százan összejöttek, nem csupán a szobában, de a konyhában, pitvarban, nyáron az udvaron is tartózkodtak. – Egy korai adat Szegedről 1735-ből: „szegényeket nevezett ura könnyebbüléseért hat ízben különb s különb üdőben fogh tisztességesen és bötsületesen étetni és Ebédet adni”. – Irod. Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza (Bp., 1938); Kresz Mária: Emberkorsók. Adatok az antropomorf korsók funkcióihoz (Népr. Ért., 1971); Béres András: Halottak húsvétja (Ethn., 1973).
Pócs Éva–K. Csilléry Klára
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
