táncírás, kinetográfia
táncírás, kinetográfia: a zene lejegyzéséhez hasonlóan leírással rögzíti a táncot. Az első 15–16. sz.-i kísérletek óta a táncírásnak több fajtája követte egymást a táncstílusok történeti változásaihoz kapcsolódva. A reneszánsz udvari táncok lépésmotívumainak jelölésére betűszimbólumokat alkalmaztak (Arbeau, Negri, Arena). A tánctechnika fejlődésével a 17–18. sz.-ban áttértek a motívumoknál kisebb mozgásegységek, a korabeli táncok jellemző alapelemeinek, mozdulattípusainak grafikus jelölésére (Beauchamps, Feuillet). A láb mozgása mellett már a karét és a tánc térbeli útját is jelölik egyre bonyolultabb formában (Rameau, Malpied). A 19. sz.-ban Saint-Léon a kotta felett elhelyezkedő többszintes vonalrendszerben, pálcika jelekkel fejezte ki a különböző testrészek mozgását, s a tánc térbeli kifejlődését. A tánc legkisebb alapegységének, a mozdulatoknak a jelölésével mintegy előfutára az egyetemes érvényű, modern táncírásoknak, amelyeknek alkalmazása már nem kötődik csupán egyes történeti vagy regionális táncstílusokhoz. A 20. sz.-ban táncírások egész sora született. Találunk köztük vázlatos, gyorsírás-szerű és bonyolultabb, minden emberi mozgás pontos lejegyzésére alkalmas rendszereket. Használatuk többnyire egyes táncművészeti ágakra vagy tudományágakra, ill. egyes nemzetekre korlátozódik. A táncírások közül kettő emelkedik ki egyetemes használhatóságával és széles körű elterjedtségével: a csaknem fél évszázados Lábán-kinetográfia és az Angliában mintegy 20 éve kialakult Benesh-féle táncírás. – A Lábán-kinetográfiát (Labanotation), a ma legelterjedtebb, nemzetközi táncírást a magyar származású Lábán Rudolf (1879–1958) Németo.-ban alkotta meg (1928). Ez oldotta meg először a mozdulat tér- és időbeli vonásainak egységben való megjelenítését. A grafikus írásjelek formája a térbeliséget, hosszanti kiterjedése pedig az időbeliséget fejezi ki. A jelrendszer a test anatómiai törvényeire épülve minden emberi mozgás lejegyzésére alkalmas, s így nincs egyetlen táncstílushoz kötve. Lábán munkatársa (A. Knust) és tanítványai Németo.-ban, Angliában, az USA-ban és Mo.-on fejlesztették tovább a táncírást bizonyos regionális különbségekkel, amelyeknek összehangolását 1965 óta nemzetközi tanács (ICKL) végzi. Mo.-on a felszabadulás után indult meg a kinetográfia használata (Lugossy Emma, Szentpál Mária, Lányi Ágoston), s azóta ez az egyetlen táncírás, amellyel a táncok lejegyzése és közzététele folyik. – Irod. Lugossy Emma–Gönyey Sándor: Magyar népi táncok (Bp., 1947); Hutchinson, A.: Dance notation (a short history) (The dance encyclopedia, New York, 1949); Hutchinson, A.: Labanotation (New York, 1954); Lugossy Emma: A táncírásról (Táncműv. Ért., 1956); Lakodalom (A Magyar Népzene Tára, III. B., Bp., 1956); Knust, A.: Abriss der Kinetographie Laban (Hamburg, 1956); Sz. Szentpál Mária: Táncjelírás (Lábán kinetográfia) (I–III., Bp., 1964–73); Lányi Ágoston: Néptáncolvasókönyv (Bp., 1980).
Lányi Ágoston
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
