HONFOGLALÁS ELŐTTI ÖRÖKSÉG
HONFOGLALÁS ELŐTTI ÖRÖKSÉG
Ezek után tekintsük végig a népi líra jelenségeit az idő sorrendjében. Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy van egy olyan formai megoldása bizonyos lírai megnyilatkozásoknak, amely még az obi-ugor rokonokkal közös, és így a legrégebbi minden más népköltészeti jelenségünk között: s ez a siratóban fennmaradt szabad rögtönzés. Mai, prózai formájában is még olyan egységeket rak egymás mellé kötetlenül, amelyek a népdalokban már kötötten jelentkeznek. De minthogy erről kötetünk más helyén esik szó, itt bővebben nem foglalkozunk vele.
Azonban a négysoros versszak mint forma is már meg kellett legyen a honfoglalás előtt népünk hagyományában. Tudjuk, hogy a törökségnél igen korán kialakult a versszak mint a vers ismétlődő egysége. „Az 1073-ban Mahmut al Kashgari által írt Divan-i Lugatit Türk a hősénekek első példáival szolgál, aminek kétségtelenül szájhagyomány volt a forrása. A török nyelvnek ez a szótára számos független, négysoros versszakot tartalmaz. A kutatók számos strófát összecsoportosítva hosszabb énekeket rekonstruáltak, amelyek az Oguz törökök történetére vonatkozó említéseket tartalmaznak a 8–11. századból. A versszakok epikus hősök neveit említik, akiket más forrásokból is ismerünk, és leírják csatáikat” (Başgöz 1978: 312). Tehát legalább a 8. századtól kezdve volt alkalma a magyarságnak török népektől megismerni a versszakformát, hiszen ebben a korszakban már a magyarság igen erős török hatás alá került, sőt török népekkel keveredett.
De ugyanezt igazolja a népzene is, amelyben a honfoglalás előtt már kialakult a kvintváltó forma, ami egy szigorú felépítésű zenei versszaktípus; ugyanakkor mindazoknál a török népeknél, ahol hasonló zenei típusokat kitalálunk, mindenütt általános a strofikus forma – nemcsak kvintváltó, hanem egyéb jellegű dalaikban is. Elképzelhetetlen, hogy a zenei strófákra tagolatlan vagy sztichikus szövegeket énekeltek volna. S már az idézett példákból is láttuk a cseremiszeknél és csuvasoknál, s még továbbiakból is látni fogjuk, hogy szövegeik is versszakegységekből állanak. Csak természetesen ezek a versszakok nem kötött szótagszámot szabályosan ismétlő formák, bennük a szótagszám 7–9 (néha 10) szótag között ingadozik, tehát csak a hozzávetőleges dallamsorhossz van megszabva. Nyilván ilyenek voltak a magyar versszakok is a honfoglalás előtt, és maradtak még sokáig ilyenek a középkorban, mint a Mária-siralomban és a László-énekben látjuk, és néhány nagyon archaikus vidéken egy-egy ritka példában. De a versszakokban fogalmazott rövid lírai dalok megléte a cseremisz és csuvas párhuzamok alapján aligha tagadható. Legfeltűnőbb közöttük a két párhuzamos képet egy versszakban, vagy két egymás utáni versszakban, két részre tagoltan alkalmazó szerkezet. Erről kell a továbbiakban részletesen szólnunk.
Lükő Gábor (1957) idézett tanulmányában részletes összehasonlítás alapján kimutatta a két párhuzamos képből álló felépítés honfoglalás előtti, keleti rokonságát (és ami evvel együtt jár, sőt előfeltétele: Nyugaton ismeretlen voltát). Tulajdonképpen elég volna hivatkozni erre az alapos tanulmányra, hogy megállapítsuk: ez a nálunk nagyon elterjedt költői forma keleti örökségünk a honfoglalás előtti időkből. De minthogy cikke óta nagyarányú gyűjtés folyt éppen azon keleti népek közt, amelyekkel népzenénk is a 524legszorosabb egyezést mutatja, a publikált anyagok tapasztalatai rendkívül világosan szólnak erről a szövegkapcsolatról, és teljesen megerősítik Lükő Gábor eredményeit.
Az idézett cseremisz gyűjtemény 320 dalából 75-ben van meg ez a felépítés, vagyis az anyag 24%-ában! Hasonló az arány a csuvas gyűjteményben: 350-ből 70-ben, vagyis az anyag 20%-ában! Lássunk néhány szép példát a már idézetteken túl is. Cseremisz:
323. 1. /: A szűk utca utca-e, ha zöld fű nem nő rajta?:/
/: A mi életünk élet-e, ha nem élhetünk baj nélkül?:/
2. /: A keskeny híd híd-e, ha bot nélkül nem lehet átmenni rajta?:/
/: A mi életünk élet-e, ha nem élhetünk bánat nélkül?:/
(Vikár–Bereczki 1971: 314. sz.)
324. 1. Ahelyett, hogy félvén félve átmenjek a fekete rengetegen,
jobb, ha fütyülni kezdek.
Ahelyett, hogy az emberektől félve, szégyenkezve éljek,
jobb, ha dalolni kezdek.
(Vikár–Bereczki 1971: 118. sz.)
325. 2. Ha a víz mélységét ismertem volna,
lapos fenekű csónakba nem ültem volna.
Ha az idő álnokságát ismertem volna,
anyámtól, apámtól nem születtem volna.
(Vikár–Bereczki 1971: 76. sz.)
326. 2. Mikor a zelnicém virágzik,
akkor díszlik a kertem.
Mikor meglátom a kedvesem, és beszélek vele,
ellágyul a lelkem.
(Vikár–Bereczki 1971: 151. sz.)
327. 1. /: Az almafa alá hagymát ültettem. :/
/: A jóízű almát megkeseritve nő. :/
2. /: A szeretett legénytől elmaradt szeretett leánynak :/
/: Sok bánatot látva, sokat fáj a szíve. :/
(Vikár–Bereczki 1971: 236. sz.)
328. 1. A kert közepén almafa áll,
az egészet átkutattam, egy alma sincs rajta.
Gondolkodva mentem, töprengve mentem,
lám, nincs nekem szerető férjem.
(Vikár–Bereczki 1971: 293. sz.)
/: A mi életünk élet-e, ha nem élhetünk baj nélkül?:/
2. /: A keskeny híd híd-e, ha bot nélkül nem lehet átmenni rajta?:/
/: A mi életünk élet-e, ha nem élhetünk bánat nélkül?:/
(Vikár–Bereczki 1971: 314. sz.)
324. 1. Ahelyett, hogy félvén félve átmenjek a fekete rengetegen,
jobb, ha fütyülni kezdek.
Ahelyett, hogy az emberektől félve, szégyenkezve éljek,
jobb, ha dalolni kezdek.
(Vikár–Bereczki 1971: 118. sz.)
325. 2. Ha a víz mélységét ismertem volna,
lapos fenekű csónakba nem ültem volna.
Ha az idő álnokságát ismertem volna,
anyámtól, apámtól nem születtem volna.
(Vikár–Bereczki 1971: 76. sz.)
326. 2. Mikor a zelnicém virágzik,
akkor díszlik a kertem.
Mikor meglátom a kedvesem, és beszélek vele,
ellágyul a lelkem.
(Vikár–Bereczki 1971: 151. sz.)
327. 1. /: Az almafa alá hagymát ültettem. :/
/: A jóízű almát megkeseritve nő. :/
2. /: A szeretett legénytől elmaradt szeretett leánynak :/
/: Sok bánatot látva, sokat fáj a szíve. :/
(Vikár–Bereczki 1971: 236. sz.)
328. 1. A kert közepén almafa áll,
az egészet átkutattam, egy alma sincs rajta.
Gondolkodva mentem, töprengve mentem,
lám, nincs nekem szerető férjem.
(Vikár–Bereczki 1971: 293. sz.)
525Csuvas:
329. 4. A fehér zelnice virágzása idején,
miért esik, hej, nehéz dér?
Mikor, hej, felnőttünk,
miért hívnak be, hej, katonának?
(Vikár–Bereczki 1979: 227. sz.)
330. 2. Buzogva forr, hej a szamovár,
nem szén nélkül, a széntől.
Fiatal szívem meghasad,
nem bánat nélkül, a bánattól.
(Vikár–Bereczki 1979: 289. sz.)
331. 1. Az utca közepén a zöld fű
a barom lába alatt, hej, nőtt meg.
Az én árva vessző testem
idegen foga alatt, hej, nőtt fel.
2. A kakukk megtojta a tojást,
a barázdabillegető, hej, költötte ki.
Anyám szülte termetemet
idegen, hej, nevelte.
3. A tornácnál összegyűlt a viz,
nincs lapát elvezetni.
A lélek bánkódása, hej, idején
nincs anya, hej, [kinek] panaszkodni.
(Vikár–Bereczki 1979: 326. sz.)
miért esik, hej, nehéz dér?
Mikor, hej, felnőttünk,
miért hívnak be, hej, katonának?
(Vikár–Bereczki 1979: 227. sz.)
330. 2. Buzogva forr, hej a szamovár,
nem szén nélkül, a széntől.
Fiatal szívem meghasad,
nem bánat nélkül, a bánattól.
(Vikár–Bereczki 1979: 289. sz.)
331. 1. Az utca közepén a zöld fű
a barom lába alatt, hej, nőtt meg.
Az én árva vessző testem
idegen foga alatt, hej, nőtt fel.
2. A kakukk megtojta a tojást,
a barázdabillegető, hej, költötte ki.
Anyám szülte termetemet
idegen, hej, nevelte.
3. A tornácnál összegyűlt a viz,
nincs lapát elvezetni.
A lélek bánkódása, hej, idején
nincs anya, hej, [kinek] panaszkodni.
(Vikár–Bereczki 1979: 326. sz.)
Néha olyan kép kerül szemünk elé, mintha egy magyar dal ismert szimbólumának volna variánsa.
Cseremisz
332. 1. /: A koponi dombháton a szélmalom vajon mit őröl olyan sietve? :/
/: Úgy látszik, a mi bánatunk ért oda. :/
2. /: A jamangasi laposon a pengeli malom vajon mit őröl olyan sietve? :/
Úgy látszik, a mi könnyünk ért oda,
azért őröl gyorsan.
3. /: A Volga túlsó partján a gőzmalom vajon mit őröl olyan sietve? :/
/: Úgy látszik, a mi lelkünk fájdalma ért oda. :/
(Vikár–Bereczki 1971: 233. sz.)
/: Úgy látszik, a mi bánatunk ért oda. :/
2. /: A jamangasi laposon a pengeli malom vajon mit őröl olyan sietve? :/
Úgy látszik, a mi könnyünk ért oda,
azért őröl gyorsan.
3. /: A Volga túlsó partján a gőzmalom vajon mit őröl olyan sietve? :/
/: Úgy látszik, a mi lelkünk fájdalma ért oda. :/
(Vikár–Bereczki 1971: 233. sz.)
526Mintha a 227. példa gondolatát variálná. Láttuk már az almának mint szerelmi szimbólumnak alkalmazását is (327–328. példa). Nem lehetetlen, hogy bizonyos képek és szimbólumok megvoltak már a középkori hatás előtt is a magyar költői hagyományban. Hiszen a középkori szimbolika is minden valószínűség szerint a (nyugati) népköltészetből nőtt fel az irodalomba.
Ugyancsak láthattuk az eddigi példákból is egy másik archaikus sajátság, a sorismétlés gyakoriságát. Ez a szomszédainknál is kedvelt, sőt Nyugat-Európában is ismeretes formai sajátság még nagyobb arányban található a két volgai nép anyagában. Cseremiszeknél 320-ból 77-ben, vagyis 24%-ban, csuvasoknál 350-ből 188-ban, tehát az anyag 56%-ában! Nyilván dalainknak ez a nagyon régies előadási sajátsága is megvolt már a honfoglalás előtt.
Nem azt mondjuk ezzel, természetesen, hogy a két párhuzamos képből álló mai dalaink mind a honfoglalás előttről származnak; talán egyetlenegy sem. (Bár az a néhány képi párhuzam, amire hivatkoztunk, azt sejteti, hogy nincs kizárva egyes ilyen elemek továbbélése sem.) De az bizonyos, hogy a példát már ismertük, és annak mintájára alakultak a többiek. Méghozzá nagyon sok példát kellett látnia a magyarságnak, hogy olyan erősen begyökeresedett ez a forma népköltészetünkben, és a 20. századig fennmaradt és hatott. (Még új stílusú népdalainkban is alakultak ilyen szerkezetek.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
