RÍTUSÉNEKEK
RÍTUSÉNEKEK
A szokások költészetének egyik legfontosabb csoportját a rítusénekek képezik. Ezek többnyire mágikus-mitikus varázscselekményt, alakoskodást kísérő varázsénekek; a népköltészet egyik legarchaikusabb rétegét alkotják.
A rítusénekek a vallásos és esztétikai tükrözés határvonalán állnak. A mágikus célú költészet egyik csoportját képezik a gyógyító, rontó, elhárító varázsigék is (ráolvasások, bájoló imádságok), melyeket az egyéni élet különböző alkalmaikor, főleg azonban gyógyításkor használtak, és amelyek – mint hitték – titkos hatalmat biztosítottak birtokosuknak.
570Az ünnepi szokásokhoz fűződő rítusénekek viszont kollektívek, nem az egyén, hanem a csoport szokta elénekelni, elmondani őket, és az egész közösség nevében „varázsolnak”. E kollektív jellegű rítusénekek jelentős része az év ünnepeihez fűződik.
E rítusénekek nagy részét csak a 18–19. század fordulóján jegyezték fel először írásban. Ennek ellenére tudomásunk van arról, hogy maguk az énekek sokkal régebbiek, jó részük egészen bizonyosan a középkorig vezethető vissza, sőt néhány motívumuk feltehetőleg már a pogány kori magyarság idején is élt.
Elgondolkozhatunk azon, hogyan lehetséges az, hogy ezen alkotások egyetlen sorát sem jegyezték fel a régebbi évszázadokban. Valójában azonban úgy tűnik, hogy a műveltebb írástudók a népi rítusénekekről egyszerűen nem vettek tudomást, illetőleg nem tartották őket feljegyzésre méltónak. Viszont az egyházak által is jóváhagyott és az iskolások által előadott köszöntő énekek és párbeszédes játékok már a 16. század óta írásban is fennmaradtak, így az a helyzet állt elő, hogy pl. a ma is élő karácsonyi népénekeket, betlehemes játékszövegeket és más, iskolások által előadott népi jeleneteket a régebbi századokból is ismerjük, mert ezeket a tanítók tollba mondták az iskolásoknak, viszont regösének- vagy szentiváni énekszövegek, szövegtöredékek a 19. század előtt egyáltalán nem kerültek feljegyzésre.
Szentiváni énekekről pl. a 16. század óta hallunk, anélkül azonban, hogy ezek szövegét valaki is feljegyezte volna. A 16. században ugyanis már országszerte ismert volt az a szólás: „Hosszú mint a Szent Iván éneke”. Heltai Gáspár a következő megjegyzést fűzi hozzá: „Hallottam hogy igen hoszszu a szent Iuán éneke, hogy az ördög aszt meg kezduén, el nem végeszhette, hanem meg fuladot rayta. Bezeg ottrombasag effele tudományokat behozni, és el hinny a kerestiéni gyüleközetbe, mellyekröl az Istennec Szentei, Mind a Prophetác smind az Apostoloc semmit nem tudtanac” (idézi Dömötör T. 1964c: 148). Tolnai Bálint Historia de Moribus in Convivio c. költeményében írja:
De az praedikatziot rövidön szabjatok,
Szent Ivan énekenek ha hoszu mondgyátok.
(idézi Dömötör T. 1964c: 148)
Szent Ivan énekenek ha hoszu mondgyátok.
(idézi Dömötör T. 1964c: 148)
Ezt a szólást Erdélyi János a Magyar közmondások könyvében (1851), a 3961-es tételnél kapcsolatba hozza a Nyitra megyében Kolon vidékén, a nyári napforduló alkalmából énekelt hosszú éneksorozattal, azonban Erdélyinek ez a megállapítása sem bizonyítható, bár azóta a magyar folkloristák nagy része elfogadta ezt a hipotézist.
Körülbelül hasonló a helyzet a téli napfordulóhoz fűződő rítusénekünkkel, a„regösénekkel is. Bár regösökről már a középkorban hallunk, regelő hétről, regelő hétfőről pedig a 16. század óta, a regösénekből egyetlen sor sem maradt fenn a 19. század előtt.
Az európai (és magyar) rítusénekek az utolsó két évszázadban többnyire valamely egyházi ünnephez kapcsolódva jelentkeznek, ez azonban nem jelenti azt, hogy eredetileg is kapcsolatban álltak az egyházi ünnepekkel. Ezek az archaikus varázsénekek eredetileg inkább a természet változásával, az évszakok egymást követő rendjével, később pedig, amikor a csillagászat magasabb fokot ért el, a napfordulókkal állottak kapcsolatban. Azonban az idők során az egyházak, sőt maga a nép is szívesen kapcsolta ezeket a kiemelkedőbb vallásos ünnepekhez.
A NAPFORDULÓK RÍTUSÉNEKEI
A NAPTÁRI ÉV MÁS SZOKÁSAIHOZ ÉS AZ EMBERI ÉLET FŐ FORDULÓIHOZ FŰZŐDŐ RÍTUSÉNEKEK
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
