4. A MAGYAR NYELVŰ SAJTÓ (DEZSÉNYI BÉLA)
554. A MAGYAR NYELVŰ SAJTÓ
(DEZSÉNYI BÉLA)
(DEZSÉNYI BÉLA)
Az időszaki sajtó kialakulása, elterjedése, fellendülése a nyugat-európai országokban a polgárság gazdasági megerősödéséhez, a nemzetközi kereskedelem fokozódásához kapcsolódik. A magyarországi sajtó létrejöttében és korai történetében – társadalmunk eltérő fejlődése miatt – más tényezőknek is szerepük volt.
A magyar nyelvű sajtó csak viszonylag későn, a felvilágosodás korában, a nyelvi és irodalmi mozgalmak nyomán indult meg. Fejlett polgárság hiányában ekkor is szűkkörű volt az olvasóközönség, a lapok nehezen tudtak kellő számú előfizetőt toborozni. A magyar nyelvű sajtónál előbb indult meg a hazai idegen nyelvű sajtó, elsőként a latin nyelvű. Az első magyarországi hírlapot, a Mercurius Hungaricust (később Mercurius Veridicus ex Hungaria) 1705-ben nem a hazai, hanem a külföldi közönség tájékoztatására adták ki a kuruc szabadságharc vezetői, s a lap 1710-ben meg is szűnt. Utána az iskolai oktatás céljára látott napvilágot Bél Mátyás Nova Posoniensiája (1721–1722). A latin nyelv és az egykorú történelem tanításának segédeszköze kívánt lenni később az Ephemerides Vindobonenses (1776–1779) is. A Ratio Educationis ugyanis előírta az iskolai újságolvasást mint rendkívüli tárgyat. Ez a sajátos tényező még a magyar nyelvű lapok életében is szerepet játszott. (Pl. Görög Demeter a Magyar Hírmondót igen sok tanárnak és iskolának megküldte, s a lap didaktikus célú közleményeket is tartalmazott.) Jellemző a magyarországi helyzetre, hogy egészen 1834-ig jelent meg nálunk latin nyelvű hírlap – a Magyarországon átutazó külföldiek csodálkozására.
Jelentősebb lapokat először a magyarországi német ajkú polgárság hozott létre: a budai Woclientlich zweymal neu-ankommender Mercuriust (röviden Ofnerischer Mercurius, 1730–1738) és a pozsonyi Pressburger Zeitungot (1764–1929). Ezek a hírlapok – az egykorú nyugat-európai újságokhoz hasonlóan – elsősorban az események puszta leírását tartalmazták, a hírekhez az újságíró saját véleményét, magyarázatát csak ritkán fűzte hozzá. Népszerű tudományos és irodalmi közlemények is jelentek meg, ezek feladatát azonban hamarosan a meginduló folyóiratok vették át (Der Freund der Tugend, Ungrisches Magazin, Neues Ungrisches Magazin stb.).
A kialakulásában gátolt polgári osztály szerepe Magyarországon a középnemesi-honorácior rétegre hárult, ez teremtette meg a hazai magyar nyelvű sajtót.
Az első magyar nyelvű lapot, a Magyar Hírmondót Rát Mátyás (1749–1810) indította meg 1780. január 1-én Pozsonyban. Rát polgári családból származott, négy évet tanult a göttingeni egyetemen. Lapja beköszöntőjében kifejti, hogy a magyar sajtó késői jelentkezésének oka a nemesség maradi életmódja: elszigetelten élnek, mint "féreg a dióban", nem érdeklik őket a világ eseményei. A Magyar Hírmondónak megindulásakor csak háromszázhúsz előfizetője volt, s ezek is százhúsznál több helységben laktak szerte az országban. A kis nyolcadrétű lap hetenként kétszer (a postajáratok indulásakor) egy ív terjedelemben jelent meg. Beszámolt az egész világ eseményeiről; bő híradásokat közölt pl. az amerikai függetlenségi háborúról, Belgium szabadságharcáról stb. Forrásul elsősorban a külföldi hírlapok tudósításait 56használta fel. A hazai hírek összegyűjtésére levelezőket szervezett be. Ezek az önkéntes munkatársak többnyire az ország különböző vidékein lakó írók, tanárok, papok voltak. A szerkesztő véleményének kimondását a magyar nyelvű lapban fokozottan gátolta a cenzúra, így csak a hírek összeválogatásából s egy-egy bíráló mondatból állapíthatjuk meg állásfoglalását. Már Rát Mátyás felismerte, hogy folyóirat hiányában az újságnak kell a tudományos és irodalmi mozgalmakról is hírt adnia; az őt követő szerkesztők (Révai Miklós, Barczafalvi Szabó Dávid, Szacsvay Sándor stb.) is eszerint jártak el.
A Magyar Hírmondót hamarosan újabb hírlapok követték: Szacsvay Sándor a Magyar Kurirt (1786–1834), Görög Demeter és Kerekes Sámuel pedig a Hadi és Más Nevezetes Történeteket (1789–1803) indította meg. Kerekes Sámuel a magyar nyelv tanára volt a bécsi Terezianumban, Görög pedig "udvari főnevelőként" Ferenc Károly főherceg nevelését irányította. Mindkét lap Bécsben jelent meg; 1806-ig a magyar sajtó központja az osztrák főváros volt.
A nemesi-nemzeti ellenállás és a francia forradalom eseményei arra ösztönözték az újságírókat, hogy határozottabban szóljanak bele a küzdelmekbe. II. Józsefnek a cenzúrát enyhítő rendelkezései erre egy ideig lehetőséget is nyújtottak. II. József a megelőző idő egyházi jellegű cenzúráját az abszolutizmus állami, politikai intézményévé alakította s nem tekintette a rendőri felügyelet szervének, mint utódai. Nem ismerte fel az újságok kulturális és irodalmi jelentőségét, ezért sorolta őket a kisebb értékű nyomtatványok közé, amelyeket elég a helyi hatóságnak ellenőriznie. Ilyen körülmények között az újságok, a politikai röpiratok százai mellett, fontos politikai tényezőkké váltak. A magyar lapok főként – a német irodalomból átvett – "elysiumi beszélgetések" műfaját használták fel a véleménynyilvánításra. Ezekben a vezércikket helyettesítő írásokban halottak, fiktív személyek és állatok vitatták meg az időszerű kérdéseket (Nagy Sándor és Demokritos a francia forradalmat, Milord Tripho és Abdulhamid a magyar országgyűlést stb.). A politikai cikk mint irodalmi műfaj itt jelenik meg először a magyar sajtóban.
Szacsvay bátor antiklerikalizmusa, jozefinizmusa, a francia forradalom iránt mutatott rokonszenve felkeltette az újra megszigorított cenzúra figyelmét (olykor egész lapnyi szöveg a "rostában maradott"), s az I. Ferenc trónraléptével bekövetkezett reakció 1793 januárjában Szacsvayt el is tiltotta a szerkesztéstől. Görög Demeter a nemzeti mozgalmak, a nyelvújítás, az irodalmi megújhodás támogatását tekintette fő feladatának. Felszólalt ugyan a jobbágyság kegyetlen elnyomása ellen, de politikai kérdésekről általában óvatosan nyilatkozott. Lapja ezzel elkerülte a betiltást. Munkatársa volt Hajnóczy József is: a francia forradalomról szóló beszámolókat – amint a legújabb kutatások megállapították – jórészt ő írta. Mindkét újság nagy politikai hatást ért el. Nemcsak a nemesi kúriákba és az értelmiségiek házába, hanem számos faluba is eljutott, ahol a jegyzők, tanítók a jobbágyoknak is felolvastak belőle. Számos olvasóra találtak a külföldi újságok is. Szentmarjay a francia forradalom hivatalos lapjából, a Moniteurből az érdekesebb cikkeket magyarra, németre és latinra fordította, s úgy terjesztette.
57A reakció erősödése következtében – különösen a magyar jakobinus mozgalom vezetőinek kivégzése után – a Decsy Sámuel szerkesztésében folytatódó Magyar Kurir, a Hadi és Más Nevezetes Történetekből alakult bécsi Magyar Hírmondó (1803-ig) és Pánczél Dániel új lapja, a Bécsi Magyar Merkurius (1793–1798, amikor egyesült a Magyar Kurirral) kénytelen volt csökkenteni a politikai kommentárokat s visszatérni a száraz hírközléshez.
A hírlapok mellett a nemzeti nyelv és a nemzeti irodalom fejlesztése szempontjából egyre nagyobb szerepet töltöttek be a folyóiratok. Az elsőt Szacsvay Sándor indította meg a Magyar Kurir melléklapjaként Magyar Musa címmel (1786–1789). Az ő célja elsősorban az volt, hogy a főlapot tehermentesítse az irodalmi és tudományos közleményektől, s teljesen a politikai tájékoztatás szolgálatába állíthassa. Példáját követte a Magyar Hirmondó is Pozsonyi Magyar Muzsa (1787–1788) című melléklapjával, később pedig a Bécsi Magyar Merkurius, Ujj Bétsi Magyar Muzsa és Bibliotheca (1793–1798) című melléklapjaival.
Az első önálló és valóban számottevő folyóirat, az irodalmi-kritikai tartalmú Magyar Museum 1788. július 1-én indult meg Kassán. Alapítói Kazinczy Ferenc, Batsányi János és Baróti Szabó Dávid voltak. A negyedévesnek szánt folyóirat a nyomdai viszonyok fejletlensége és a szerkesztők közötti személyi ellentétek következtében rendszertelenül jelent meg, s 1792-ben meg is szűnt. Öt év alatt nyolc füzete jelent meg, de támogatóinak és munkatársainak gárdája igen széles; a laphoz kapcsolódott Ráday Gedeon, Aranka György, Földi János, Verseghy Ferenc, Szentjóbi Szabó László, Dayka Gábor, Virág Benedek, Báróczi Sándor, Barcsay Ábrahám, Simai Kristóf, Pálóczi Horváth Ádám.
Kazinczy már 1789-ben kivált a szerkesztőségből, s Orpheus címmel ugyancsak Kassán új folyóiratot indított, de ennek is csak nyolc száma jelent meg 1790-1791-ben.
Péczeli József 1789-ben Komáromban Mindenes Gyűjtemény címmel indított folyóiratot. Újszerű volt, hogy az asszonyok és a még csak ritkán olvasó közönség számára tudománynépszerűsítő cikkeket és irodalmi alkotásokat közölt. Péczeli jó szolgálatot tett a magyar nyelv ügyének, de 1792-ben az érdeklődés csökkenése miatt meg kellett szüntetnie lapját.
A tisztán irodalmi tartalmú Urániát Kármán József és Pajor Gáspár adta ki 1794–1795-ben. Ez volt az első pesti folyóirat, kísérlet arra, hogy Pesten irodalmi központot teremtsenek. Az Uránia is a nőolvasók megnyerésére törekedett, de nem sikerült kellő számú előfizetőt szereznie, ezért a harmadik számmal megszűnt. Kazinczyéktől és Péczelitől eltérően, nem közölt fordításokat, hanem csak eredeti magyar műveket.
Ebben a korszakban kezd kialakulni az irodalom és a sajtó ellenőrzésének az a rendszere és szervezete, amely később, az első magyar köztársasági mozgalom bukása után oly súlyosan nehezedik rá a magyar kulturális életre is. A cenzúra irányítója és szervezője a katolikus országokban korábban az egyház volt, s a reformáció óta fő feladatának a protestáns eszmék elleni harcot tartotta. A Habsburg-birodalom országaiban főleg a jezsuita egyetemek kezében volt a könyvvizsgálás joga.
58Mária Terézia uralma alatt kezdődik meg a lényeges változás a cenzúra szervezetében. A császárnő külön cenzúra-hivatalt hozott létre, amelyben helyet foglaltak a jezsuiták is, de már nemcsak az ő szempontjaik érvényesültek. A protestantizmus elleni harcról különben is fokozatosan áttolódott a hangsúly a felvilágosodás elleni küzdelemre. A cenzúra egyértelműen reakciós jellege akkor kezdett megváltozni, amikor 1759-ben Van Swieten vette át a cenzori hivatal vezetését, aki hamarosan az utolsó jezsuitát is eltávolította a bizottságból. Van Swieten arra is rábírta a császárnőt, hogy engedélyezzen valamivel több szabadságot a könyvkiadásban. Ennek köszönhető, hogy például Montesquieu korábban eltiltott főműve, A törvények szelleme újra megjelenhetett.
Még lényegesebb változások következtek be II. József alatt. Az uralkodó teljesen állami kézbe vette és központosította a cenzúrát, az ellenőrzés alapelveit pedig lényegesen enyhítette, s ezzel megnyitotta a zsilipeket a tömegével özönlő felvilágosító röpirodalom és általában a szabadabb irodalom előtt.
A császár 1782-ben hozott rendelete rakta le az új állami cenzúraszervezet alapjait. A központosítás értelmében megszüntette a pozsonyi könyvvizsgáló hivatal önállóságát, s az egész országban osztrák mintára kiépített cenzori szervezetet a bécsi cenzúra-bizottság alá rendelte. E szervezet tagjai jórészt akadémiai tanárokból, gimnáziumi igazgatókból kerültek ki. Hatáskörük csekély volt, a fontosabb munkákat a bécsi bizottsághoz kellett felterjeszteni. A protestánsok megkapták azt a jogot, hogy vallási könyveiket maguk cenzúrázzák. A szervezet felvilágosodott szellemű utasítást kapott, így például szabadon lehetett kinyomtatni az egyházellenes munkákat.
A császár elképzelései nem valósultak meg teljes egészükben. Az egységes szervezet s még inkább a felvilágosult szellem érvényesülését igen erőteljesen fékezte a rendiség, a nemesi ellenállás, amely harcolt a központi cenzúra ellen, hogy magyar kézben rendi szellemű, felvilágosodás-ellenes cenzúrát honosíthasson meg. Igen jellemző például, hogy néhány évvel később az egyik magyar megye nemessége jelentette fel Batsányi Jánost a központi hatóságoknál olyan forradalmi versei miatt, amelyeket a jozefinista cenzúra engedélyezett.
II. Lipót megőrizte a cenzúra kialakult szervezetét, de igyekezett gátolni a felvilágosodás terjedését. 1790. szeptemberi rendelete eltiltja az egyház, az állam és az uralkodó ellen irányuló kritika kinyomtatását, s általában ellenez minden olyan művet, amely "a kétkedés vágyát vonhatja maga után". A döntő fordulat azonban, a gondolatszabadság teljes elfojtására irányuló cenzúra kiépítése Ferenc uralkodása alatt megy végbe.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
