Sükei Károly (1824–1854)
Sükei Károly (1824–1854)
Bukarestben született, ahol apja alapítója a magyar református gyülekezetnek és szuperintendense a romániai magyar reformátusoknak. Sükei Károly Nagyenyeden és Kolozsvárott tanult, de 1845-ben félbeszakította jogi tanulmányait, és szépirodalommal kezdett foglalkozni. Már 1844-ben versei jelentek meg a kolozsvári Nemzeti Társalkodóban. 1847-ben Pestre jött, s az Életképek munkatársa lett.
Elméleti és kritikai írásai a kor egyik legműveltebb teoretikus hajlamú egyéniségének mutatják, akire különösen Hegel filozófiája és a francia felvilágosodás hatott. Petőfi társaságához tartozik, törzsvendége a "közvélemény asztalának", s 1848. március 15-én ott áll ő is az események élén. Nyári Albertnek a nagy napokról írott, s még 1848 márciusában megjelent füzetében olvassuk: "Sükei volt a legelső, ki e nap fellépett. Jónak találta ugyanis a nála levő Ellenzéki Kör feltette 12 pontból álló programot az utcára kiragasztani… Az Uri és Kígyó utca szögleténél láthattuk őt, a felragasztott papír előtt, a kíváncsi népnek, annak minden egyes pontjait magyarázgatni… A visszaélések semmirekellősége ellen merészelt kikelni, életének kockáztatásával… mert alighogy a pontoknak kellő megmagyarázása után eltávozott, máris egyik kém úr őt 'bolondnak' vélvén, rendőrökért akart menni, hogy őt a Rókus kórház második emeletére expediáltassa…" Sükei később honvéd lett, majd Perczel mellett teljesített szolgálatot. Ez a dadogó, gunyoros modorú, különc fiatalember egyike volt a legképzettebb magyar forradalmároknak. A bukás után bujdosik, majd 1850-ben visszatér Pestre. Bírálatot ír a Pesti Naplóba, s dolgozik az Ujabbkori Ismeretek Tárába, valamint a Szépirodalmi Lapokba. 1853-ban Losoncra kerül, ahol mint gimnáziumi tanár működik rövid élete végéig. Magyarra fordította Uhland, Victor Hugo, Moore, Shelley, Burns, Gogol írásait. Hulló csillagok című versgyűjteménye 1851-ben jelent meg.
Sükei jól ismerte Hegel filozófiáját, nézeteit baloldali szellemben alkalmazta munkásságában. Mint az Életképek kritikai rovatának vezetője (1847 nyarától) támadta a Honderű arisztokratikus irodalompolitikáját és elkülönítette magát a Pesti Divatlap nacionalista köznemesi irányától is. Kritikusi elveit és eszméit az Irodalmi ellenőr című cikksorozatban fejtette ki az Életképek 1847. évfolyamában. Legfőbb esztétikai elve az irányzatosság volt. A művészet szerinte "az uralkodó közszellem igaz valódiságának alkatrésze". E megállapításból természetesen adódik a következtetés: "Innen mi, kik a tény szempontjából indulunk ki, igen helyesnek találjuk, hogy korunkban a politika túlnyomó a művészet fölött." Sükei vitába bocsátkozott a Szépirodalmi Szemlével, amely a tudományos igény jelszavával elzárkózott az irányzatos szellemű művektől, 671és a fiatal írógeneráció kritikai és publicisztikai tevékenységét, mint az "újdondászati" modor termékét bélyegezte meg. Sükei ezzel szemben azt tartotta, hogy "az újdondászati modor népszerűsíti s hozzájárulhatóvá teszi a közérzetben jelentkező életrevalóságot". Sükei szélesebb összefüggésekbe ágyazva érvelését, védelmezi az "új modort": "ez ugyanazon genre, mely Németországban a Heine által kezdeményezett szabad szellemű feuilleton-irodalom…" Küzd a filozófiai ismeretek terjedéséért: "A filozofálás nem puszta szabadalom, hanem mindenki által gyakorolható." A kritikának az irodalmi életben elfoglalt méltó helyét körvonalazta egy későbbi tanulmányában (Kritika és művészet), mely a Szépirodalmi Lapokban jelent meg (1853). Elítélte a spekulatív irányú, főként német eredetű kritikai gyakorlatot s a magyar kritika sikertelenségének okát abban kereste, hogy túlzott filozófiai nehézkessége miatt nem tudott népszerű lenni. Az alanyi (szubjektív szempontú) kritikától megkülönböztette a tárgyilagos (elemző) bírálatot s ezen belül a szemléleti módszerűt (műfilozófia, tehát voltaképpen esztétika) a tapasztalatitól (műtörténet). Mintaképei ekkor Lessing, Winckelmann s a kortársak közül Julian Schmidt, Gervinus és Gustave Planche. Sükei kitűnő érzékkel és elméleti megalapozottsággal mutatott rá a műbírálat egyik legfontosabb konkrét feladatára az ötvenes években: "Nálunk a népiesség epigonjai hanyatlásnak indították költészetünket. Most irányokban lenne a kritikának leginkább ideje. Azonban véleményem szerint hatása csak úgy lehet, ha Petőfi és Arany műveire támaszkodik, kiknél a népies költészet, mint általános érvényű tény jelent meg. Vegye ezektől a szellem melegét, állítsa föl műtörténészeti úton a népköltészet elméletét, s lesz mind a közönségben fogékonység, megkülönböztetni az igazit a hamistól, mind íróinkban hajlam fölfogni, megérteni, és méltányolni a kritikának a művészetre való tényleges befolyását.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
