Az utolsó korszak
Az utolsó korszak
A hatvanas években kezdenek teret nyerni az Arany-ellenes hangok is. A Nővilágban Zilahy és Tolnai most kezdik meg Arany irodalmi álláspontjának kritikáját. 1863-ban Arany lefordítja a Szentivánéji álmot és belekezd a Toldi szerelmébe. Már megbánta, hogy Pestre költözött. Titokban azzal a tervvel foglalkozik, hogy Nagyszalontára költözik vissza, ahová leánya, Juliska férjhez ment egy Széll Kálmán nevű református paphoz.
1865-ben, Szalay László halála után, Eötvös őt jelöli az akadémiai titkárságra. Fizetése aránylag szerény marad; a vidékre való költözés utolsó reménye is elveszett már. Megaláztatások, bosszúságok érik. Helyzetének éreztetésére csak egy epizódot említsünk: az Akadémia újonnan felépült palotájában lakás készült a főtitkár számára is. Szalay halála után ezt a lakást nem kapja meg Arany. Csak két év múlva, Eötvös jóvoltából költözhet főtitkári lakosztályába, addig az Üllői útról kell gyalog bejárnia hivatalába. A lakással kapcsolatos mellőzésben – sokkal súlyosabb mellőztetést ismer fel. Keserűségét nem közli senkivel, csak a maga számára önti ki szívét Ártatlan dac (1865) című költeményében.
138Az itt megénekelt "egyszerű kunyhó" álma sohasem valósult meg. Két nappal a vers megírása után (december 13-án) sürgönyt kap, mely Szalontára hívja – Juliska leánya súlyosan beteg; néhány nap múlva az ő karjai között hal meg. Többé szó sem lehet a Szalontára költözésről, és életének egyik öröme, fénye huny ki leánya halálával.
1867-ben jelentek meg újabb költeményei, köztük A walesi bárdok (1857) is. 1868-ban meghalt a szabadságharc korából utolsó társa, Tompa Mihály. A kialakuló imperializmus korának válságaként háborúk sorozata vonul végig Európán; Arany megretten, elkomorul: 1871-ben a német-francia háború döbbenti meg leginkább. 1873-ban akadémiai jutalomban részesül verseiért. 1875-ben felajánlják neki Toldy Ferenc üresen maradt katedráját, de nem kell neki. 1877-ben otthagyja az Akadémiát is. A nyarat a Margitszigeten tölti és most következik el életének utolsó nagy lírai szakasza: az Őszikék korszaka ez, a kései, kesernyés, helyenként meghatott s néhol valóban megkapó-szépségű lírai verseké.
1874–79: a Toldi szerelme évei. Szembaja erőt vesz rajta. A "tamburás öregúr" ő már ezentúl. Odahaza ül és tamburáján szalontai gyermekkorából visszamaradt dallamokat játszik. Egyetlen barátja Gyulai. Utolsó versterve, Az elaggott fülemile (1875–1880 körül) találó önarckép és jellemzés a korszakról: "Ki már több nyarat élt, beteg, szeretne is elköltözni, de nem tud; csak gubbaszt az őszi fán, hű párját elvesztette, régi dalait elfeledte, megkísérti olykor, de közepén belesül, abbahagyja. Így üldögél, vagy lomhán átrepül egyik fáról a másikra, tépett, kopott, fakó köntösében; még a verebek is kicsúfolják."
Gyulai említi, hogy halála előtti hetekben állandóan Petőfiről beszélt, akinek ércszobrát akkor készültek felállítani a Duna-parton, részt akart venni a leleplezési ünnepségen. Légzőszervei miatt sokat betegeskedett már addig is; óvatosan, bebugyolálva járt csak ki a szabadba. Feljegyezték, hogy akadémiai lakásának ablakában egy kis rúdra felszerelt kezdetleges szélvitorla volt, amely jelezte a szél irányát; Arany eszerint öltözött fel napi sétájához. Egy októberi, hűvösebb napon megállt, kigombolta kabátját, hogy óráját megnézhesse, s eközben megfázott. 1882. október 22-én hunyta le szemét, éppen abban az időpontban, amikor Petőfi szobra felemelkedett a Dunaparton.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
