Az útkeresők
Az útkeresők
A népszínmű továbbfejlesztésére, Gyulai Pál találó megállapítása szerint, az ötvenes, hatvanas években két út látszott járhatónak. Az egyik: a francia vaudeville-ok eredményeit felhasználva, a népszínmű formai elemeit megtartva, kialakítani a magyar operettet. A másik út: a népszínmű eredeti irányát, tartalmi mondanivalóját megtartva, megmerevedett formai elemeit elvetve, megteremteni a magyar népdrámát (A lelenc, 1863.)
Szigligeti mind a két lehetőséggel élni kíván. A pünkösdi királynéban (1855), a Dalos Pistában (1856) és A bajuszban (1868) a magyar népies operett előzményeit teremti meg. A pünkösdi királyné nemcsak Doppler Károly hangulatos zenéjének, a sokat szereplő balettkarnak, a mozgalmas, jó tablóhatást biztosító álarcosbálnak köszönhette sikerét, hanem a fordulatos mesének is, amely nem nélkülöz némi irányzatosságot sem: a félművelt nemesi családok nagyzását mutatja be. Clementina kisasszony alakjában pedig a későbbi operettek komikus vénkisasszonyának első képviselőjére ismerhetünk. Az operett műfaji sajátságai már csaknem egyoldalúan érvényesülnek a Dalos Pistában. A címszereplő valódi operettbonviván, kedves, léha fiú: illik neki a csizma, és illik a frakk is. A Dalos Pista az operettek mesés világába vezeti 193a nézőt, a később annyira szabványossá, kötelezővé vált stílusdisszonanciával: a valószerűtlen történetet realitásra törekvő jelenetekben adja elő. Dalos Pistát mint falusi szegénylegényt ismerjük meg, majd mint operaénekest és pesti arszlánt látjuk viszont, végül ugyanő – a hasonló felemelkedés lehetőségének ábrándját ébresztve a nézőben is – mint gazdag földbirtokos ér el pályafutása tetőző pontjára.
Az ilyen próbálkozásoknál sokkal fontosabb az a kísérlet, amelyet a magyar népdráma megteremtésére tesz Szigligeti 1863-ban bemutatott drámájával, A lelenccel. Ennek témája éles, társadalmi jellegű konfliktus ábrázolására ád alkalmat. Egy úrifiú, Szintei Jenő szegény diáknak hazudja magát, házasságot ígér: elcsábítja Julcsát, egy elszegényedett falusi tanító Pesten szolgáló leányát, majd lelkiismeretfurdalás nélkül elhagyja, és feleségül veszi Julcsa házikisasszonyát, Matildot.
Komoly szinezete miatt a történet nem alkalmas melodrámai megoldásra, a víg és a komoly elem vegyítésére: a konfliktus a tragikus kifejlet lehetőségét hordozza magában. Újfajta formai megoldásra van szükség, hogy a drámairodalmunkban úttörő témát megfelelően kibontakoztassa. S ez az új forma: a népdráma. A népdráma tartalmi és formai elemeit Szigligeti készen találta a legújabb francia és német polgári drámában, mely a romantika túlzásait levetkőzve, a társadalmi problémák realista ábrázolására törekedett. Csakhogy Szigligeti a francia népdrámát nem nagyon ismerhette, mert ez erőteljes társadalombírálata, szocialista agitációja miatt nálunk nem kerülhetett színre. A legújabb polgári drámákat viszont ő rendezte, s id. Dumas Lelkiismeret, Séjour Kártyavetönő, ifj. Dumas A kaméliás hölgy, Sardou A Benoîton család című darabjain tanulmányozhatta is a polgári dráma fogásait. Tanulmányozhatta továbbá azt is, hogy az éles, társadalmi összeütközést ígérő konfliktust hogyan lehet kikerülni, a drámai jellemek fejlődéséből szükségszerűen következő tragikus kifejletet pedig hogyan lehet megbocsájtó szentimentalizmusba olvasztani.
Mint már Gyulai megfigyelte (említett bírálatában), A lelenc expozíciója kitűnő, s a jellemek fejlesztése, a cselekmény bonyolítása dramaturgiai és lélektani valószerűséggel halad egészen a negyedik felvonásig. A kifejlet azonban a cselekmény logikájával éles ellentétben van. Amikor a drámai igazságszolgáltatás a bűnöst elérhetné, az író Julcsa és Jenő tragédiát ígérő nagyjelenetét a polgári dráma szentimentális, kibékítő megoldásával oldja fel. Mindenesetre, témaválasztásával, a konfliktus felvázolásával, néhány élethű, a társadalmi erkölcsöt megtestesítő típus megrajzolásával (Szentesi Nagy Péter, Szintei Jenő) már a népdráma terén tesz próbát Szigligeti.
Hogy a víg és a komoly elem hagyományos vegyítése, a melodrámai megoldás, tehát a voltaképpeni népszínmű, a kiegyezés után már nem alkalmas komoly társadalmi mondanivaló kifejezésére, azt bizonyítja Szigligeti egyik kései színműve A strike is (1871). Bár a téma alkalmas a népdráma művészi továbbfejlesztésére, mégis, benne Szigligeti visszatér a népszínmű formai konvencióihoz. Olyannyira, hogy a virágában levő Blaháné kedvéért szerepeltet A strike-ban egy daloskedvű korcsmárosnét, akinek semminemű drámai funkciója nincs, egyedüli feladata a sikert biztosító nótázás. A dráma expozícióját a népszínműre valló elrendezés gyengíti, a sok dalolás pedig vontatottá teszi a cselekményt, s a konfliktust nem szerencsésen motiválja. Így 194lesz a realista dráma lehetőségeit ígérő népdrámai koncepcióból szentimentális népszínmű.
A népdráma lehetőségei csillannak még fel Csepreghy Ferenc Sárga csikójában (1877) és A piros bugyellárisban is (1878), de a műfaj kötelező stilizáltsága megfosztja e műveket a lehetőség valóra váltásától. A realisztikus környezetrajz, a drámai összeütközésekre alkalmat kínáló, jól választott téma Csepreghy tolla alatt is eszményített, álromantikus történetté sekélyesül.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
