Bérczy Károly
Bérczy Károly
Míg a kor legtöbb fiatal tehetsége a franciás romantikától egy magyarabb, realista elemekkel felfrissített romantika felé haladt, vagy az irodalmi népiesség hatása alá került, Bérczy Károly (1821–1867) – eredeti nevén: Stand Károly – inkább Kemény, Gyulai, meg az angol realisták követésére határozta el magát. Az új csapásra azonban akkor tért át végleg, amikor már 328búcsút készült mondani a szépirodalomnak, így kezdeményezésének csak körvonalait láthatjuk.
A balassagyarmati főorvos fia nemhiába lett az Anyegin mesteri fordítója. Sokat forgott Pest-Buda szalonjaiban a szabadságharc előtt, egy kicsit dandy volt, vagy még inkább: az szeretett volna lenni, s az életunalom könnyen erőt vehetett lelkén a 49 utáni időben, amikor meg kellett tudnia, hogy gyógyíthatatlan szívbeteg. Igen korán – 1857-ben – megvált a szépirodalomtól, s ezután a műfordítás mellett egészen a vadászat és lótenyésztés szakirodalmának szentelte munkásságát, s első sportlapunkat is ő szerkesztette. Amit tett, szükséges és hasznos volt – hiszen többek között olyan szavakat köszönhetünk neki, mint a mezőny vagy a lőtávol –, mégis, lehangoló e fordulat az irodalomtörténet számára.
Jókai úgy emlékezik meg róla, mint aki az egyetlen angol érdeklődésű volt a Tizek Társasága franciáknak hódoló táborából. Ez a jellemzés – különösen 1850 után – meg is állja a helyét: Bérczy akkor már Washington Irvinget fordított, a külföldi regényirodalomról szóló esszéjében angol íróknak nyújtotta a pálmát a franciákkal szemben, és lassanként művein is megérzett Dickens és Thackeray olvasása. Első novellás kötetében (Élet és ábránd, 1852) még félreismerhetetlen a Dumas–Sue divat: egzotikum, csempészek, gonosztevők, bosszú, féltékenység, méreg (pl. Az őrült nő sziklája) De ivott a francia romantika nemesebb forrásaiból is, a szerelem és lemondás, a női lélek összetett rajza gyakran emlékeztet nála George Sand-ra; Gyergyai Albert szerint még legkésőbbi elbeszélésében (A gyógyult seb, 1863) is egy jellegzetesen George Sand-i kérdés gyötri a hősnőt: "Vajon a vágy nélküli, egyhangú nyugalom is lehet-e boldogság?"
Novellái a kor jó átlagába tartoznak, afölé csak kettőben emelkedik, az Élet-útak (1853) és A gyógyult seb címűben. Az előbbiben mintha fellobbanna a Tizek Társasága Öröksége: főhőse nagyratörő, fényes tehetségű parasztfiú, aki végül agyonlövi a főúri csemetét, húga csábítóját, saját szerelmi boldogsága megrontóját. Mindez Az apostolra (1848) emlékeztet kivált az elején! A meseváz nem új, – főként külföldi példákkal összevetve – de eredetivé teszi a szerző mély lélekábrázoló készsége. Megragadóan szimbolikus a bosszúállás végrehajtása: Gábor tragikus megszállottsággal ugyanahhoz a gyümölcsfához hurkolja megölt ellenfelét, amelyhez tizenegy éve őt kötözte a földesúri csősz. Ezt a pszichológiai biztonságot üdvözölhetjük elsősorban magányos, kései remeklésében A gyógyult sebben, amely Kemény és Gyulai módjára az érzelmek túlságával szemben a lelki fegyelem és az egyszerű boldogság föltétlen elsőbbségét hirdeti. A bemutatott szerelmi háromszög legegyénibb alakja a férj, Berg, akit olykor már-már összhangot bontóan eszményítettnek vélünk. Azonban egy gyengesége mindig a földhöz szögezi Berget: félénk, határozatlan feleségével szemben, akit felsőbbrendű lénynek érez. Kemény mellett Bérczy a legelsők közé tartozik, aki jól, plasztikusan rajzol művelt, előkelő társaságot, le tudja írni pl. hogyan hat szereplői lelkivilágára a zene; csak az a kár, hogy ezzel a szókincse is nagyon szalonias lesz, a Honderűre emlékeztető "kimély", "negély" és társaik ugyancsak megsokasodnak.
A nyelv avultsága sokkal kevésbé feltűnő, inkább csak valamely nemes és tiszteletet parancsoló patinának érződik Anyegin-fordításán (1866), mely négy évi munkájának gyümölcse. Tolmácsolása a hazai Puskin-kultusz kútfejévé, 329a magyar verses regény nagyhatású ihletőjévé lett, olvasója majd száz év után, Áprily Lajos pompás, új átültetésének versenye ellenére is, bőven akad. A "magyar Anyegin" Kosztolányival szólva "igazi csodája az átköltésnek", s helye ott van Arany Hamlet és Vikár Béla Kalevala fordítása mellett. Költői szépségét ma sem vonhatjuk kétségbe, eszmei-művészi hitelességét azonban több tekintetben vitatni lehet. Bérczy olykor gyengíti Puskin társadalombíráló szatíráját, megfeledkezik népiségéről, nemegyszer a kelleténél finomkodóbb hangot üt meg. Azonban következetes, állandó biedermeier átszínezésről nem beszélhetünk Bérczy esetében; a századforduló egyoldalú Anyegin-kultuszáért, amelynek Krúdy Gyula is nagyhatású élesztője volt, nem ő a felelős elsősorban. Érdemes ilyen szempontból műve előszavát is mérlegre tenni: a műfordító világosan felismeri Anyeginben a. "felesleges ember" típusát, s nem tagadja, hogy a verses regény "temérdek gúnyt foglalt magában az orosz viszonyokra és társadalomra". A magyar és az orosz társadalom közti párhuzamok megléte ugyanúgy kétségtelen előtte, mint Arany László és Gyulai előtt.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
