Nemzet és emberiség kapcsolata a Tragédiában
Nemzet és emberiség kapcsolata a Tragédiában
A végzet fogalma Aranynál bűn és bűnhődés kérdéséhez kapcsolódik, Keménynél pedig az óvatlanságéhoz, a könnyelműséghez, az erény túlzásához is. Az előbbinél az erkölcsi törvények megtartása, az utóbbinál pedig a végső aggályosság, az érzékeny felelősségtudat védhet meg a végzettől. A kör végzet-szemlélete: történelemszemlélet is, végső gyökerei pedig a 48 előtti és utáni tapasztalatokba nyúlnak le. A kor gondolkodói többnyire oltalmat, védekezést keresnek a végzet ellen, s az esztelen kihívás példáit mutatják be műveikben, visszariasztásul. Nem így Madách. Ő, bárki másnál mélyebbre hatol a történelmi és a természeti végzet drámájába, feltételeibe. A Tragédia nem a végzet félelmére, tiszteletére tanít, hanem határainak megismerésére, hogy e határok közé lehessen azt visszaszorítani.
A Tragédia eszméi közt úgyszólván egy sincs, mely a kortársakat ne foglalkoztatta volna – csakhogy Madách másként fogja fel ezeket az eszméket, mint kortársai. A történelmi színekben bemutatott eszmék Eötvös nagy állambölcseleti művének szemléletmódját idézik föl, s ugyancsak Eötvösnél mintha a Tragédia alapgondolatára bukkannánk: "A legfenségesebb eszme is, ha megtestesítésére törekszünk, azon korszak tévedéseinek nyomát viseli magán, mely azt létesíteni akarja, mert csak gyarló emberek által léptethető életbe" (A XIX. század uralkodói eszméi, 1851-54). A Tragédia mögött is ott áll a korszak legfájdalmasabb ellentéte, nemzet és haladás antagonizmusa – de Madách ezt is sajátos, egyedülálló módon oldja meg. Kortársai a nemzet sorsa mögé helyezik az emberiség sorsát: nem a haladás a legfőbb gondjuk, hanem a nemzet jövője. A Világos utáni költészet elfordul az emberiség ügyétől s helyébe a nemzet ügyét állítja. Az "emberiségi költészet" Erdélyi esztétikai célkitűzései közt szerepel mindvégig, s Vajda is ennek hiányát kéri számon a kortársaktól. Madách azonban teljes egységben fogja föl a nemzetet és az emberiséget. A nemzeti sors az emberiség sorsa miatt érdekli – az emberiség sorsában pedig a nemzeti sors megoldását is várja. Mert ha a luciferi determinizmus törvénye az egész történelemre, az egész emberiségre érvényes: úgy a nemzeti törekvéseknek nincs értelmük, s a nemzet sorsa éppoly kilátástalan, mint az emberiségé. Ha nincs szabad akarat, úgy értelmetlen a forradalom – s értelmetlen a hazáért hozott minden áldozat. Nemzet és haladás ügye tehát szorosan összefügg Madáchnál, egyik a másikat feltételezi. Mi több: a nemzeti ügyet is az emberiség ügye felől szemléli, fogja fel a Tragédia. Mondhatnék: Madáchnál az emberiség ügyének némiképp alá van rendelve a nemzeti ügy. S mégis; felmérhetetlen a különbség Madách emberiségben és nemzetben gondolkodó, a nemzeti ügyet és a haladás ügyét egybefogó 356szemlélete – és Petőfinek emberiségben és nemzetben gondolkodó forradalmisága között. Madáchnál nemzet és emberiség elvontan, szinte csak jelképesen kerülnek kapcsolatba – Petőfinél pedig teljes konkrétságukban, a politikai cselekvés programjának elemeiként nemzeti forradalom és világforradalom egymásra utaltságának felismeréseként.
Annak ellenére, hogy a nemzet és a haladás kérdésében egyaránt állást foglal s eleve az egész emberiség sorsát kívánja bemutatni, annak ellenére, hogy témájában, alakjaiban, hangnemében nem láthatunk semmifajta, közvetlenül nemzetit: a Tragédia mégis összefoglalja a magyar romantika, sőt a népies-nemzeti irány vívmányait, tanulságait, s megvalósítja, betölti azt az igényt, melyet a szabadságharcot megelőző és követő évtizedek alakítottak ki: a népköltészettel kapcsolatot tartó, nemzeti és polgárosult irodalom iránt. A pesszimizmussal, a csüggedéssel való makacs szembeszegülés pátoszát olvassuk ki a Tragédiából, pátoszt, mely fölemelő még akkor is, ha magának a szembeszegülésnek érvei gyengébbek, mint vágya. A Tragédia nem mutat utat az ígéret földjére – csak a pusztulás szirtfokáról követeli vissza hősét. Amiként Ádámot Éva anyasága mentette meg – úgy Madáchot is a pesszimizmustól a nemzeti függetlenség ügye szólította vissza a küzdés, a bízás elvéhez.
Madách nagy műve magába olvasztja a magyar és az európai romantika művészi hagyományait, s némi megkésettséggel olyan forrásokból merít még, melyekből nem sokkal később a Peer Gynt Ibsenje is fog meríteni. De Madáchnak van köze a népiességhez is, amiről elméleti írásai tanúskodnak. Ez a népiesség az Erdélyi és Arany képviselte irányzatnak az eredetitől nagyon is eltávolodott változata: Madách a bibliát, a mondákat, a nép tudatában élő legendákat emeli fel a műköltészet körébe. Témaválasztása mind a Tragédiában, mind a Mózesben és a Tündérálomban: a népi "tudalomban" élő történetek és hősök olyan felhasználására törekszik, mint Arany epikája. Madách lírája, drámáinak, de különösképp a Tragédiának nyelvezete is a népies-nemzeti költészet stiláris nyelvi ízlését tükrözi; Madách lírája, költői nyelve sok hasonlóságot mutat Tompáéval. A népies-nemzeti irányzat nála tehát eljutott arra a széles értelmű, össznemzeti fokra, melyen nem-népies, bölcseleti, gondolati témák kifejezésére vált már alkalmassá, s a népiességből inkább csak formai, stiláris örökséget, valamint bizonyos témakörök iránti vonzalmat vett át. Mi több, Madách túl is jutott a népies-nemzeti mondanivalón, az emberiségi mondanivalóhoz, illetve a maga kora olyan bemutatásához (pl. a londoni színben), mely nem szorítkozik a nemzeti tematikára. A Tragédia nagy, általános kérdéseinek bemutatásában sem szorul rá Madách a nemzeti tematikára – még ha e kérdések sürgető ereje a nemzeti sorsból, a nemzeti valóságból származik is. A szűkebb értelemben felfogott nemzeti tematikát Madách a Csákban és a Mózesben meríti ki. Madách legjelentősebb művei (a Tragédia mellett ezek közé kell sorolnunk lírájának néhány darabját, némiképp Csákot, s mindenképp Mózest) a népiességgel inkább a tisztaság, az egyszerűség igényében érintkezve, a nemzeti problematikát részint közvetlenül, részint közvetve (pl. a Tragédiában) érintve, az emberiség ügyét s a kor valóban lényeges kérdéseit, jelenségeit ragadják meg. Ebben a tekintetben csak Arany és Vajda János kései lírai korszakait lehet Madách életműve mellé állítanunk.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
