A haladó és magyarosodó városi polgárság szerepe 1849 előtt
370A haladó és magyarosodó városi polgárság szerepe 1849 előtt
Költészetének plebejus, népi-polgári, radikális és forradalmi tartalmaival Petőfi olyannyira kitágította az irodalmi népiesség határait, mégpedig a polgári-népi realizmus: az akkor legforradalmibb költészet irányába, hogy ezáltal a népiességen egyszersmind túllépett. Ami ezt lehetővé tette, az nem csupán általában a forradalmi helyzet volt, hanem az, hogy ezekben az esztendőkben már volt magyar demokratikus, radikális, sőt forradalmi hangulatú városi magyar polgárság. Pest például 1848-ban, érzületében s akaratában legalább, csaknem magyar polgárvárosnak számított. Az Életképeknek, a Tizeknek, a Pillwaxnak, Petőfinek, vagyis a Fiatal Magyarországban tömörülő plebejusoknek és nincstelen, honorácior-sorban élő nemeseknek: mozgalmuknak, agitációjuknak, céljaiknak ekkorra volt olyan vonzóereje, hogy híveiknek érzületében, lázas tudatában már megszületett: virtuálisan már létezett is a radikális magyar polgárság. Történeti jelkép és mozzanat: a vidékről származó nemesi értelmiségi ezekben az években Pesten i-re cserélte az y-t, hogy polgár legyen, s a német bürger, a kereskedő, az iparos és a beamter egyaránt, csapatostul magyarosított, hogy magyar polgárrá váljék. A Bécsből szétsugárzó német szó, német írás, a feltörekvő polgár szemében a nyomasztó feudális-klerikális hatalom hírvivője és jelképe lett – míg a magyar szó az ellenzékiségé, a továbblépésé: a megújulásé. Különben is, a Habsburg-birodalomban a Pesten élő, tehát a Lajtán inneni német bürger polgárnak is csak másodrangú volt az ausztriai burzsoáziával szemben. A jövendő magyar polgári állatában viszont a hatalom részleges várományosa. Ezért még a radikalizmustól távolmaradókban is ( a csak liberalizmusig eljutókban) korán, s igen világosan tudatosult a magyarosodás kérdésének egybekapcsolódása a haladás ügyével. "Nyíltan megvallom – írta a nem magyar születésű Hunfalvy Pál –, mi a magyart igen távolról néztük, s oly világban, mely bennünk hasonérzelmet korántsem gerjeszte. A magyar állapot idegen előttünk… Ellenben a német ( a polgári klasszikus) irodalom Ígéret földje vala, hová reményünk, vágyunk, fordula. Ki kavicsban drága kőre találna, nem lepetnék meg örvendetesebben, mint mi Széchenyi Világától. Mint idegen, ki a jónak mindenütt örül, becsültük előbb az új életet; majd közelebbnek is találtuk magunkhoz" (Emlékezés Késmárkra, 1841). S ha magyarosodásához az indítást még Késmárkon, a döntő lökést már ő is Pesten kapta meg.
A magyarosodásban még előre nem haladt (az irodalomban való jártasságtól többnyire távol álló), de radikalizálódó rétegek is ahhoz a magyar, polgári táborhoz csatlakoztak, annak súlyát és öntudatát növelték, amely a népiesség előbb említett kitágításának táptalaja és ösztönzője lett. A "Der Patriot", a "Der Volksfreund", a "Die Opposition", a "Die Volksstimme", a "Die Morgenröthe", a "Der Rothmanthel",a "Pressfreie Flugblatter", a "Der grosse Pfaffenzwicker", s az efféle lapok áradatszerűen jelentkeztek és sokasodtak. Haynaunak – a maga nézőpontjából – 1849-ben igaza volt, amidőn egyszerre vádolta forradalmisággal s magyar-érzelműséggel a pesti polgárok egy részét, akik bár "nyelvükben, szokásaikban németek, egy dicstelen magyar szájhős kíséretében résztvettek egy magyar köztársaság álombéli épületének létrehozásában". (Közbevetőleg, utalnunk kell arra az egyébként is magától értetődő tényre, hogy a polgárság leggazdagabb rétege, érdekeinek megfelelően, 371jórészt távol állt a radikalizmustól és republikanizmustól; sőt, egyes képviselői inkább voltak konzervatívok, mint liberálisok.)
A radikálisok tehát, s köztük a német származásúak, sőt a németajkúak is, 1848–49-ben már – legalábbis tudatuk szerint – egy az országot majdan vezetni hivatott, "a köztársaság chimérikus épületén" munkálkodó magyar polgárságnak voltak tagjai, vezetői, szellemi irányítói. Petőfi ebből, s ennek a magyar polgárságnak szólt, általa pedig az egész magyar népnek.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
