Történelemszemlélete, politikai álláspontja
Történelemszemlélete, politikai álláspontja
Történelem- és társadalomszemléletének a válság előtti legjobb összefoglalását Régi Magyarország című, 1868-ban megjelent munkája adja. Két kötetre tervezte ezt; benne a nemzet történetét kívánta megírni a kiegyezésig. De csak a szatmári békéig terjedő résszel készült el. Michelet szenvedélye, érzelmi dinamikája meg kissé szólamos demokratasága egyesül ebben Guizot és Tocqueville meg Buckle liberalizmusával, illetve egy Tocqueville-n s Rankén átszűrt hegelianizmussal, eszmefejlődéstannal, valamint Thiers állam- és 485törvényközpontú szemléletével: "államegyensúly"-elméletével. Könyvében Toldy István a történet "mozgató erőit", az "irányát", az egyes korok "uralkodó eszméit" s az őket "előidéző" "körülményeket" "hazánk államfejlődésének történetét" óhajtotta bemutatni: a történelem "filozófiájára" kívánt tanítani.
Toldy nem tette magáévá a nemzeti fejlődés öntörvényűségének, különlényegű, autochton organikusságának a jogtörténeti iskolától kimunkált felfogását, amely a hivatalos művelődéspolitikát és történelemszemléletet ez időben már egyre mélyebben járta át. Tehát felfogását tekintve Szalay Lászlóhoz, illetve általában a liberális-radikális polgársághoz állt közel. A történelemben számolt az osztályellentétekkel, harccá lobbantásukat azonban visszamenőleg is elítélte: az ideális polgári állam feladatának az osztályok közötti egyensúly megteremtését vélte, oly "helyes szellemű törvények" által, melyek az alkalmasak gazdasági tevékenységét maximálisan biztosítják. Ily törvények hozatalára tehát – vélte – azok a leghivatottabbak, akik törvényes gazdasági tevékenységgel akarnak, tudnak vagyonra szert tenni, akik alkalmasak a gazdasági élet irányítására: a nemzeti polgárság képviselői. Csakhogy a helyes törvények alkotásának – fűzi tovább gondolatait – az elavult és hamis eszmék lépten-nyomon gáncsot vetnek. E hamis eszmék legfőbb letéteményese pedig nálunk, a reneszánsz óta mindenesetre: az egyház. Íme, Toldy István történetszemléletének egyik fő motívuma, illetve forrásvidéke egyházellenességének is, melynek hevességéhez foghatót alig lehet találni az egykorú szakirodalomban. Láthatjuk: Toldy István történetszemléletében egyfajta, franciás "romantikus" polgári radikalizmus keveredik a már opportunussá váló liberális ideológiával.
Az újabbkori magyar történet problémája e szemlélet értelmében az, hogy a nemzet "mielőtt beléletében véget vethetne egyes osztályok jogtalan zsarnokságának… mielőtt az igazság elvein alapuló, helyes egyensúlyt hozhatna létre a nép s egyes osztályai között, kénytelen idegen hatalom ellen nemzeti politika vitelét védeni". Azaz: a nép kénytelen összefogni az arisztokráciával és a nemességgel, s így nem szabadulhat meg a feudalizmustól, – nemzeti érzését nem különítheti el a feudális meg a vallásos szemlélettől. De ez már a múlt: 1848, majd 1867 helyes törvényekkel rendezte államunk viszonyát a koronához: "a régi Magyarország örökre el van temetve", "milliók örömkönnyei mellett", s "nincs azon erőhatalom, mely a 48 előtti állapotokat restituálhassa". Itt van tehát az ideje egy gazdag, önállóan iparosodott és városias-polgári vezetésű Magyarország megteremtésének. Ezt várja is, meg reméli is az új kormányzattól, a Deák-párttól, amelynek szűkebb vezérkarát személyesen is jól ismeri, szélesebb táborát azonban alig: ezért csatlakozik hozzá szíves-örömest.
Az újabb politikusok s a 67 utáni parlamentek fatális tehetetlensége azonban mélyen kiábrándítja. Ily körülmények közt írja meg könyvét a 67 utáni fejlődésről (Öt év története, 1872), hogy benne felmutassa a hibák forrását. Ezt pedig a Tisza-féle ellenzékben találja meg. Tiszát, "a junkert és táblabírót", meg elvbarátait alig jellemezték valaha is nála igazabban. Újra meg újra azt bizonyítja, nem hasznos, helyesen bíráló ellenzék ez; főjegye a hazugság: olyan jelszavakat hangoztat, melyeket a hatalom birtokában sohasem vállalna. Kifejti továbbá, hogy a Tisza Kálmán-i ellenzék eszmétlen, 486program nélküli, táblabíró mentalitású, szűk látókörű és ingatag erkölcsű; hogy sejtelme sincs a modern, központosított államról; hogy egyetlen ösztönzője a hatalom és a konc, s mindenek fölött az, hogy a semmihez nem értő, tanulatlan vidéki nemességet a sine curákká változtatott hivatalokba ültesse. Végül bemutatja: a felelőtlen ellenzék obstrukciója lehetetlenné teszi a parlament reformmunkáját, demagógiája megmérgezi a munka légkörét, osztályindulatokat ver föl, melyektől adott esetben "a geszti földesúr" ijedne meg legjobban, s melyeket alkalmasint ő nyomna el legkegyetlenebbül. Toldy bírálata forma szerint tehát a Deák-párt oldaláról hangzott el s az e párttól "balra" álló Tisza-pártot illette; valójában pedig annak a polgárias-liberális szándéknak a szemszögéből ítélt, mely részben meg is volt a Deák-párt szűkebb Eötvös-Csengery-féle magvában, melyet azonban nagyobb részben Toldy tulajdonított a párt vezetésének. S nem is annyira a Tisza-párt programját, téziseit, mint szellemét, eljárásmódját, erkölcsét illette. Ezért is mondhatott ki annyi leleplező igazságot.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
