Csizmadia Sándor
Csizmadia Sándor
Csizmadia Sándor a legrosszabb emlékű magyar költő. Költeményeit úgy emlegetik, mint száraz, agitációs verselményeket, politikai pályafutásához meg az árulás csúf emléke fűződik. A munkásmozgalom és az irodalomtörténet egyaránt megtagadta. Ma azonban már elismerjük, hogy tehetség volt, a magyar szocialista költészet első proletárszármazású s Kassákig legjelentősebb alakja, a mozgalomban sem érdemek nélkül. Egyike a nagytehetségű öntudatos férfiaknak, akiket a paraszti mozgalom a kilencvenes években felvetett magából, de az első a tehetséges parasztok ama sorában is, akik, mint Nagyatádi Szabó István, Sértő Kálmán stb. elcsúsztak a városi aszfalton. 1871-ben született a vásárhely-kutasi bakterházban. Apja vasúti őr, anyja mosónő volt. Ifjúságát a Viharsarok szegényparaszti mozgalmaktól izzó területén 669élte, négy elemit járt; 1896-ban gatyában, kendős kötényben és rámás csizmában a Népszava szerkesztőségébe költözött. Évekig harcolt hősiesen a szegényparasztság ügyéért. Kiváló szónok és vitázó volt, vagy tíz évig tagja a pártvezetőségnek is. Agitációs tevékenységéért két és fél évig ült államfogházban, s itt szorgalmasan tanult, egyebek közt németül. (A Szabó Ervin-féle Marx-Engels kiadás számára ő fordítja Engels tanulmányát a parasztháborúról.) Ő írta a Marseillaise dallamára a "Nem lesz a tőke úr mirajtunk" kezdetű dalt. A parasztmozgalom azonban 1906-tól visszaesett, s ettől kezdve Csizmadia pályája hanyatlásnak indult. Annál inkább, mert ugyanebben az évben jelent meg Ady Új Versekje, s ekkor kitűnt Csizmadia művészetének fogyatékossága. Az első törés pályáján 1908-ban következett be, mikor részben értetlenségből, részben féltékenységből fel akarta tartóztatni Ady diadalszekerét. A kezdetben hősiesen harcoló szocialista vezért a pénzszerzési lehetőség lassacskán úrhatnám polgárrá korrumpálta; most már csak pénzt akart gyűjteni, hogy gyorsan házat és földet szerezzen és maga gazdálkodhasson. Az 1918-as októberi kormány államtitkárrá, majd a Tanácsköztársaság népbiztossá nevezte ki, a Tanácsköztársaság bukása után azonban kilépett a Szociáldemokrata Pártból, megalakította a Nemzeti Munkáspártot, s az ellenforradalmi kormány segítségével képviselői mandátumot vállalt. A népgyűlések egykori hőse most már szánalmas figura volt, züllött alak, akiben csak a bor és a kapzsiság dolgozott. 1929 márciusában öngyilkosságot követett el.
Költészete – 1897-ben megjelent kezdetleges első kötetétől, melyben még útszéli agitációs szólamokban és döcögő ritmusokban agitál a szocializmus mellett – bámulatosan gyors ütemben fejlődik Küzdelem (1903), illetve Hajnalban (1905) című kötetéig. Korlátja azonban, hogy rendszerint oly általánosságokból indul ki, mint a szegény-gazdag, szabadság-elnyomás ellentéte, s inkább témákat versel meg, mintsem érzelmeket fejez ki. Szellőt, napsugarat, tavaszt, telet emleget verseiben, de nem mint érzéki valóságot, hanem mint jelképet: a tavasz nála éppúgy csak allegória, mint a vallásos költőknél, a különbség csak az, hogy ezeknél a feltámadást jelképezi, nála meg a proletáriátus győzelmét. A kikelet, a tél, a virág, a téli köd, a virágerdő: itt mind csak szólam. Máskor hosszú szerelmes verset ír valakihez, aztán az utolsó sorban kiderül, hogy szerelme tárgya – a népek szabadsága. Eszmei mondanivalója is szimpla: a felismerés keretei között mozog, hogy a herék jólétben élnek, míg a dolgozók el vannak nyomva, de övék a jobb jövő, a munka győzni fog. Szereti szembeállítani a munkátalanok jólétét és a dolgozók nyomorát, öntudatosodást és összefogást hirdet, amely el fogja törölni a szolgaságot. Általában inkább érvel, mint dalol. Van szeme észrevenni új és jelentős témákat, de csak ritkán sikerül művészien kifejeznie őket. Mondhatni, ő írja az első sematikus szocialista verseket. Az eszmére ugyanis csak ritkán sikerül ráütnie az egyéni átéltség bélyegét, megmarad az elvi agitáció hűvös régióiban.
Jelentősége, mégis, azokban a verseiben van, melyekben a munkásélet új nagy témáit szólaltatja meg. Egyaránt foglalkozik bennük a nagyipari munkás életével és a szegényparasztokéval. Nem véletlen persze, hogy amarról elvont eszmei költeményeket ír, míg ezekben (főképp A föld rabjai című ciklusában) egyéni alakokat és sorsokat mutat be. Egyik legjobb költeménye A munkás; ebben a proletár öntudat szinte olyan méltósággal és fenyegető öntudattal szólal meg, mint később Kassák Mesteremberekében, majd József Attila 670 A város peremén című költeményében. A nagyipari munkásság életét bemutató jelentős versei még: A lokomotív, Sztrájk, A tőke, A gyár előtt. A burzsoá és a proletárasszony életteljes rajza: Az asszonyok, Anyám mosni jár. A parasztságról realisztikus életképeket fest: így a kallódó paraszt-tehetségről (Kis vézna pásztor), a robotban megrokkant öregről (Hajnalban), az emberfaló cséplőgépről (Kora reggel).
Ha tehát differenciálatlan volt is az érzésvilága s bágyadt a képzelete, egyénisége új volt és erős, s egy ismeretlen világ vonult be vele költészetünkbe. Kassák Lajos – bár ifjúkori olvasmányélmények alapján kissé túlbecsülő – nekrológja helyesen mutat rá, hogy Csizmadia versei új forradalom ízét hozták művészi tekintetben is, néhány verse szinte Verhaeren hatalmas ipari költeményei mellé állítható, s A lokomotív megelőzte a futurizmust. A nagy ígéretet azonban, amit fellépése jelentett, nem váltotta be. De megindította a magyar szocialista költészetet, és – mint ugyancsak Kassák írja – "maradt ránk néhány költeménye, ami művészi érték és nagyrabecsülendő szocialista cselekedet" (Csizmadia Sándor Nyug 1929. I. 411.).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
