Baksay Sándor
Baksay Sándor
Baksay Sándor (1832–1915) munkássága híven tanúsítja, hogy a "népnemzeti" iskola válsága a prózára is kiterjed, bár a próza összehasonlíthatatlanul előnyösebb helyzetben van a líránál. Aranyt nehéz volt az utánzás veszélye nélkül követni. A líra tehát az iskola védelme alatt élő közepes tehetségű költőknél elfakult, ellaposodott. "Népnemzeti" próza pedig tulajdonképpen nem is volt, legalábbis klasszikus értékű nem. Vas Gereben vidékies, stilizált 916és darabos népiességét már naptári színvonalú mondanivalója miatt sem lehetett mintának venni. A századvégen hagyományosnak skatulyázott nagy irodalom pedig, a Jókaié, Mikszáthé, nem illeszkedett bele a "népnemzeti" esztétikába. A romantikus és realista magyar próza magába szívta ugyan a negyvenes évek demokratikus népiességét, de nem merevítette szigorú formába, amiként Kemény és Gyulai sem tette ezt regényeiben. Az ő prózai realizmusuk kendőzetlenül csak "nemzeti" igyekezett lenni, ami természetes is volt az akkori politikai és társadalmi kérdések exponálásában. De ez a körülmény a "népnemzeti" esztétika tartalmát, nemesi-értelmiségi jelentését is leleplezte. Ebben az esztétikában a líra még, kellően megrendszabályozva, népies lehetett – a regénynek és a drámának azonban már a középosztály sorskérdéseit kellett tükröznie. A "népnemzeti" próza tehát Jókai és Mikszáth kortársi hatása mellől csak Vas Gerebenhez térhet vissza, ha saját hagyományt keres. Szemléletben, felfogásban vagy hangnemben olykor segítséget kap Aranytól és Tompától is. A modern valóságot azonban hiába akarják néhányan ebbe a formába zárni.
Baksay az irodalmi konzervativizmus szerint alkalmas volt egy ilyesfajta "átmeneti" szerep betöltésére, mert művészete összetett jelenség; a századközép és a századvég népiessége, együtt. Viszonylag későn kezdett el írni, de így is az iskola "derékhadának" kortársa ő, s nem a századvég íróinak, ha termékenyebbé és ismertebb íróvá majd csak a századvégen lesz is. Lassúbb érés eredménye volt ez, vagy a papi pálya sikerei kötötték-e le idáig? Megnövekedett számú írásai mindenképpen reakciót jelentettek a városi-polgári irodalommal szemben. Van mégis Baksayban valami, amit sokan rafinált egyszerűségnek, a primitívség kultuszának éreztek. Pedig távol állt tőle minden modern hangulat vagy ösztönélmény. Szokatlan és újszerű könyveinek titka: a magyar protestantizmusnak irodalomban még addig nem jelentkező néplátása. A magyar paraszt itt keménykötésű, egy tömbből faragott, vaskos, erőtől duzzadó és széplelkű, puritán erkölcsű csoda, Ősi szenvedélyek fékentartója. A nyugalom, a biztonság és ugyanakkor a szelíd ártatlanság szobra.
Novelláinak formája ráérősen terjedelmes, a romantikus beszélyhez hasonló, tömörebb stílusa, a leíró vagy lírai részek sűrítése, sőt elhagyása pedig a korszerűbb rajzzal hozza rokonságba. Két ismertebb kötete közül a Gyalogösvény (1887) a jobbik, az 1891-ben megjelent Szederindák már kevésbé sikerült. A Gyalogösvényből Patak banya vallásos izzású drámája és a pályakezdésnek is tekinthető Pusztai találkozás érdemel említést. Baksay mindent bele akar írni, amit tud a faluról; ez az ismeret azonban nagyon is papos jellegű, nem lát mélyebbre, mint amit egy fiatal falusi lelkész közvetlennek aligha nevezhető aspektusából láthat. Elsősorban parókia-történetek ezek. Csak a színhely, a magyar falu leírása új, színesebb, elevenebb. A paraszt bizonytalan osztályhelyzetű, inkább jómódú, mint szegény. A szociális kérdés általában belemosódik nála egyfajta néprajzi, etnográfiai érdeklődésbe. Ez a néprajziasság még nem a Tömörkényé. Kevésbé izgatja a pontos, csaknem tudományos tárgyiasság, a néplélek reális megfigyelése. Romantikus érdekességet, muzeális érdekű nemzeti formát, magyar couleur locale-t fedezett csak fel benne. Mindenesetre a történelmi és irodalmi szükségszerűség megnyilvánulását kell látnunk a nemesi irodalom szociális lelkiismeretének megszólalásában 917és népiesebb nemzeti öntudatában. Továbblépni ugyan csak demokratikus konklúzióval lehetett, de mint jelzések, ezek az írások is dokumentumai az irodalom fejlődési folyamatának.
Alakjainak vonzódása a természethez szintén romantikus hatásból ered. Idillikus összeolvadás ez a természettel, inkább rezignált menekülés, mint "életreszövetkezés". Nagy arányokhoz, hatalmas küzdelemhez szoktatott szemünk egy pillanatra a Senki szigete paradicsomára, a természetátalakítás ez ősi, miniatűr játékmodelljére csodálkozhat vissza Baksay kertészkedő boldogságát szemlélve. Nehéz eldönteni, honnan ez az öröm: a nyárspolgár nyugalmából, békéjéből-e vagy a misszionárius naiv optimizmusából.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
