Élete
Élete
Értelmiségi családból született a barsi Ladoméron, 1856-ban. Nemcsak határozott műveltségi légkört, de határozott tudományos s művelődési célokat és eszményeket is hozott magával. Apja, Riedl Szende, a prágai egyetem magyar, majd a pestinek német tanára, a hatvanas évek egyik legmarkánsabb "rebellis" polgár-figurája, sokak szerint, s vélekedésük nem alaptalan, jelentékenyebb egyéniség és energia, mint minő fia valaha is lett. Szemlélete a közművelődés herbarti kultuszából, a fejlődés hitének hegeli bizonyosságából s a tudomány jövendő társadalmi szerepének humboldti meggyőződéséből ötvöződött egybe. S színezte, árnyalta, erősítette mindezt Comte Európa-szerte terjedő s nála német közvetítésű hatása. Szinte vallásos hittel hitte, hogy a világban, a társadalomban, a történelemben racionális törvény él; fölismerésével és a hozzá való alkalmazkodással a természeten s a társadalmi bajokon egyaránt úrrá leszünk. A természettudományoké s a természettudományos szemléleté a jövő. Népszerűsítő, tudományos lapokat követelt ingyen a tömegeknek s az irányítás jogát a szellemi, sőt a politikai életben is azoknak a városi polgári rétegeknek, melyek ezt a tudományosságot megteremtik s diadalra viszik. A Junges Deutschland utóhangjával s a francia pozitivizmussal, főképp pedig az abban részlegesen újraéledő aufklärizmussal rokon, párhuzamos jelenség az ő erősen eklektikus szemlélete.
A tudós, hirdette, legyen jó hazafi érzéseiben, de tudományában legyen nemzetközi. A nemzeti tudomány: a dolog lényegének ellentmondó fogalom. A tudomány, a gondolat egyik nemzettől áramlik, vándorol a másikhoz, sajátos színt öltve, fejlődési fázist alkotva mindenik kezén; a mi küldetésünk: Kelet-Európa népeinek közvetíteni a Nyugat általunk újabb fejlődési fokkal 984gazdagított műveltségét. Történelmi jog, fegyver, alkotmány helyett egyedül csak ez tarthat meg bennünket. Megvetette, provinciálisnak, avultnak tartotta Gyulai és köre irodalom-központú szemléletét és műveltségét, nemzeties tudományosságát; a zárt határú, nemzeti irodalomtörténet helyett, főképp a német Carrière s a művelődéstörténeti iskola nyomán, általános kultúrtörténetet kívánt. A népiességet lenézte; Vörösmartyt művészetéért, Petőfit demokratizmusáért magasztalta, de Aranyról maga szívósan hallgatott, másoktól epés támadásokat jelentetett meg ellene lapjaiban, s azt hirdette, hogy irodalmunk pang s többé nem tölt be valódi társadalmi hivatást. Vajdát mégis elismerte és népszerűsítette, s Zilahyval állt szövetségben. Mert szánt azért az irodalomnak is szerepet: fejleszteni az ember érzésvilágát és ízlését, s érzékennyé hangolni a vezéreszmék befogadására, amelyeket azonban ezentúl a természettudománytól, a történetírástól, a történetfilozófiától várhatunk majd.
A "hivatalos" irodalom engesztelhetetlen is volt iránta. S könnyű volt őt a szellemi élet perifériájára szorítani. Prágába a Schwarzenberg-kormányzat helyezte, Pestre a Schmerling-féle; hamar szemére is lobbantották: "Pintlivel a hátán jött Csehországból." Ő ugyan, Gyulaival vitázva, daccal vállalta a "pintlit", de elszigetelődését nem akadályozhatta meg. Helyzetismeretének hiánya, akaratgyengesége, alkoholizmusa siettették e folyamatot. Művelődési programja vezércikk maradt, tudományos tervei pedig csak egy leíró nyelvtanig s néhány nyelvészeti tanulmányig jutottak el. Ezek ugyan elsőrangúak. Az összehasonlító nyelvtudomány alapján oly igazságokat mondott ki, melyeket félszázad multán is alig sikerült a magyar nyelvészetbe belesulykolni. Mindazonáltal megalázott, semmibe vett emberként halt meg, feleségének famíliája kriptájában sem adott neki helyet. Felesége, gazdag magyarosodó felföldi szlovák-német kisvárosi polgárcsalád lánya, a nemességhez hasonulás ösztönét és erős vágyát hozta magával. Az ifjú Riedlt a barátok és az ismerősök afféle anyja-fiának tartották aki soha nem emlegette apját, ám utolsó kívánsága mégis az volt, hogy nyugodni: mellette, nem pedig a családi sírboltban akar.
Valóban: bármennyi hatás érte pályáján, az ifjú Riedlt a mozgató művelődési célok és eszmék tekintetében senkinek sem köszönt annyit, mint apjának, és senkinek eszméihez sem ragaszkodott mélyebben. Még a háború utáni káosz hatására tervezett, nagy társadalmi-művelődési programjának vezérmotívumát is tőle veszi, szinte szó szerint: a Jena utáni Németország példájára kell tekintenünk, a tanár, a tudós lesz a nemzet kulcsembere, s a művelődés alkotó, gazdagító szétsugároztatása lesz küldetésünk, menedékünk Kelet-Európában. Pedig hatás, apjáé mellett, már ifjúkorában érte sok és intenzív. Házitanítójáé, apja egyetemi utódjáé, Heinrich Gusztávé – a Scherer értelmében vett hazai pozitivizmus majdani megteremtőjéé – az egyik a fontosabbak közül. A korszerű európai tudomány témavilágát, módszereit és képviselőit illetően tőle kapott tájékoztatást. A másik fontosabb: Gregussé, aki tanára volt az egyetemen. Már apja is hangoztatta: a francia stílus, a francia esszé hordja magában a közönségnevelés legjobb lehetőségeit. Greguss megerősítette ebben, s végképp a francia irodalom felé fordította, és a művészet egyéb ágaiban való ismeretszerzésre meg egy esztétikus-életforma kialakítására ösztönözte.
985Korán s kitűnően indult – s ellenzékien. Egyetemista még, midőn gúnyos támadást intéz a Budapesti Szemle, illetve Gyulai s az Akadémia ellen. Minden vád és érv apja folyóirataiból való. Az Akadémia nem teljesíti feladatát, "a nép őfelségét" s igényeit tudomásul sem veszi, a külföld korszerű tudományosságának főirányait, például a darwinizmust nem ismerteti, konzervatív, az újabb novellistákat fumigálja, a tudomány szerepét a társadalomban nem segíti betölteni, a népművelés központi jelentőségét pedig föl sem ismerte. A hangnem azonban nem apja indulatos, ingerült, de szarkazmusa ellenére is lelkesült hangneme. Könnyed, elegáns, fölényesen gúnyos, s mint levelezése mutatja, tudatosan "franciás". Gyulai ezegyszer nem ment ellentámadásba; meghívta lapjához a kitűnő készültségű fiatal tanárt, aki közben Trefort Ágost miniszter ösztöndíjával külföldi egyetemeken tanult. S Riedl a meghívást elfogadta; ezentúl már nem a Pesti Naplóba s napilapokba, hanem, néhányat leszámítva, minden cikkét a Szemlének írta.
Első pályaszakaszának, mely Arany-könyvével zárul, ez a csatlakozás a döntő motívuma, végeredménye pedig a teljes hasonulás. Nemcsak fiatal korával, érvényesülési vágyával, mely leveleiből határozottan kiolvasható, magyarázható e csatlakozás. Nem volt a hetvenes évek második felében a Szemlén kívül jelentékeny tudományos lap, különösen nem ellenzéki, s mozgalom sem. Sarkallhatta apja példája: ő nem akart a szellemi élet külterületére szorulni, s anyja hasonulási hajlama is. A főok azonban az ifjú Riedl eszmevilágában s még inkább a történeti körülményekben van. Apjánál is központban állt a magyar hegemónia biztosítása, nála is, Gyulainál is. Az eszközök tekintetében Gyulait s apját szakadék választotta el. Apja eszmevilágában azonban az esztétika s a kritika területe maradt a legkidolgozatlanabb, a nyelvészeté s a művelődésé, a "kultúrideológiáé" a legkimunkáltabb. E két területen kaphatott útmutatást apja eszmevilágából. Ingadozott is sokáig a három terület között, s a nyelvészetbe egész életén át vissza-visszarándult, s kultúrideológusi vonásai is mindvégig megmaradtak, sőt, a pályavégen nagy erővel újultak föl. A nyelvészetet azonban ez évtized végére Szarvas Gáborék ortológiája sivár, provinciális hitvitába süllyesztette le. Közrehatásra, nyugatias korszerűsítésre, tehetsége kibontakoztatására, érvényesülésre a szellemi élet s a közbecsülés centrumában álló irodalom s irodalomtörténet mindenképpen alkalmasabb volt s hajlamai is inkább idevonták.
A csatlakozás nem jelentett rögtöni hasonulást. Ha nyelvészeti s nyelvészeti vonatkozású cikkeiben: Kazinczy Ferenc és a német irodalom (1878), Verseghy mint nyelvtudós (1880), stb. egészében apjának az összehasonlító nyelvészettől s Max Müllertől vett elveit érvényesítette (pl. a nyelvi és természeti törvények közelhozása, az ún. kivételek elutasítása, a nyelv "nőtt", történeti, organikus jellegének hangoztatása, a nyelvszokás tiszteletben tartása, az összehasonlító, történeti, analitikus módszer ajánlása stb.), az esztétikaiakban nem Gyulaiét, hanem főképp Greguss nézeteit.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
