Ábrázolási törekvések

Full text search

Ábrázolási törekvések
Történelmi elkésettségben szenvedő társadalom, megáporodott, elposványosodott élet, irodalomtól-politikától elzárt, hangtalan nép teremthet-e nagy irodalmat – ennek a helyzetnek gondjával, lendítő és akadályozó hatásával kellett megküzdeni a népi íróknak, Lukács György fogalmazásában: hogyan lehetséges az életanyagnak ezt a hibáját művészileg feloldani. Válasza az volt, hogy – bár közvetlen feloldás nem lehetséges – az írói éleslátáson, az "író embert- és társadalmat-látó tekintetén" múlik az irodalmi érték. A népiek azért lehettek új irodalmi korszak megalapozói, mert elmúlásra ítélt társadalom vádlóiként léptek fel, "teremtő leltározást" végeztek, s munkájukban a leszámolás egyértelmű indulata, kritikai pátosza hevítette őket. Lukács György végső következtetése azonban – a "nagyrealizmus" normáját képviselő esztétika nevében – elvitatta a népiektől a teljes értékű irodalmi alkotás lehetőségét. Összegező igényű, 1946-ban írott Népi írók a mérlegen című tanulmánya szerint a magyar társadalmi élet betegsége objektíve és szubjektíve egyaránt ellene szegült az "élet nagyvonalú és egységes realisztikus ábrázolásának". Másutt fejtette ki, hogy a magyar irodalom azért nem ment át a nagy-realista korszakon, azért hiányzik történetéből a francia és orosz típusú realizmus, mert ennek a realista irodalomnak a társadalom fejlettsége az alapfeltétele: a tőkés gazdasági fejlődés következtében létrejövő 309egységes polgári irodalom. A népi irány "teremtő leltározása" valóban nem ismételte, de nem is ismételhette meg a 19. századi francia és orosz regény történelmileg adott formáit. Nem lehet azonban elvitatni, hogy megteremtette az "életanyag baját" legyőző eszközeit. Nem a polgári korszak eszményített nagyrealizmusának eljárásai, hanem a kor lehetőségei és követelményei szerint. Illyés Gyula és Németh László, Tamási Áron és Szabó Pál, Kodolányi János és Erdélyi József új esztétikum megalkotója is. Irodalmilag ez új világnak, a parasztság életének felfedezését jelenti: pátoszát a felfedezés igazságából nyeri s a tárgy és megjelenítés újszerűségéből. Föltáratlan, ismeretlen világot nyitottak meg; Ady kezdeményezését, a történelmi tudatú nemzeti önismeret munkáját folytatták és mélyítették el, legjobb műveikben megalkották a realizmus új változatait. Az önéletrajzban és a dokumentumban, a költészetben és az esszéregényben, a lírai epikában és a tanulmányban továbbösztönző eredményekhez jutottak. Az írói "éleslátás" egyértelműen és értéket teremtően érvényesülhetett "teremtő leltározásban": az elmúló világ megörökítésében és a paraszti sors fölfedezésében. A paraszti demokratizmus kínálhatta azt a nézőpontot, ahonnan feloldható volt az "életanyag hibája".
A mozgalom "kétarcúsága" a szépirodalmi alkotásokban is jelentkezett. A népi írók iránya nemcsak legyőzője, de rabja is a magyar társadalom betegségeinek, a társadalmi erők gyengeségeinek, az elmaradottságnak. Egyes művek, de életpályák is, tartalomban és formában az elmaradottságot, elkésettséget igazolják, felruházzák a nemzeti sors szükségszerűségével, megteremtik az ösztönösség és irracionalizmus népi-nemzeti eszményeit. A polgári társadalom tagadását civilizáció- és fejlődésellenes vádirattá torzítják s az élet mély bajának ellenszereit az ősi szimbólumvilág, a primitív életforma észjárásában, nacionalista tartalmú jelképrendszerben és ízlésvilágban lelik meg. Az elmaradottság eszményítése létrehozta az irracionális fajszemlélet, a különös magyar sors romantikus mitológiáját s a paraszti sorsot és tudatvilágot a nemzettel azonosító szemlélet gyakran útját állta az írói kiteljesedésnek is: a stílus megrekedt a provinciális magyar jellegzetesség szintjén. Ennek az irodalomnak őse és eszmei ihletője Szabó Dezső. Hősi és tragikus végzettudatból eredő fajkultusza kialakította a "két malomkő" között őrlődő nemzet fogalmát, faji öntudatra ébredt hőseivel azt akarta ábrázolni, hogy eljátszott századok után megnyílik a fölemelkedés útja, ha a faj tiszta erői hivatásukra találnak. A népi írók egy része erre a történelem menetével szembeszegülő öntudatosításra vállalkozott.
A "népi" írók mozgalmát a magyar történelem "fájdalmas késései" hívták életre. E században alig ismerünk az övékénél ellentmondásosabb irodalmi és ideológiai áramlatot. A mozgalom sok értéket hozott: a gondolkodás serkentője s a realizmus új válfajainak kísérletezője volt. Az idő kívánalma azonban továbbjutást követelt; többek között azt is, hogy a történelmi kényszerből irodalmi értéket teremtő írók maguk végezzék el eszmék, módszerek, írói eszközök fölülvizsgálatát. A mozgalom nehéz, fullasztó korban született. Ami egykor első feladat, az írói elkötelezettség benső parancsa lehetett, később megrögzítő, visszatartó erőként is érvényesülhetett. A népi írók közül tovább azok jutottak, pályájuk azoknak emelkedett, akik elvégezték a múlttal való számvetést s a történelem kínálta új kérdésekre tudtak válaszolni.
A felszabadulással új szakasz kezdődött a népiek művében is.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me