A "harmadik nemzedék" indulása
A "harmadik nemzedék" indulása
A harmincas évek derekán jelentkező polgári humanista lírában új költői világkép bontakozik ki. Az ellenforradalom után konszolidálódott társadalomban, ahol a forradalmi erők meg-megtörő lendülete sem jelent számukra egyértelmű ellenpólust, ezek a csalódott fiatalok a valódi helyett álmodott és képzelt világba menekültek.
Sok ponton különböznek a közvetlenül előttük járóktól. A "második nemzedék" legalább kozmikussá, anarchisztikussá lényegített közéleti érdeklődése belőlük, Vas István és Képes Géza kivételével, szinte teljesen hiányzik. Ugyanakkor visszatérnek az élményköltészethez, az én-lírához, és fölöslegesként elutasítják a költészethez szükségesnek vélt romantikus ihletettséget s ezzel együtt a szabadverset. Annál is inkább tehetik ezt, 558mert témáikat amúgyis ezoterikusan látják, és szembetűnik vonzódásuk az élmény metafizikus értelmezéséhez. Még konkrét élményhez vagy benyomáshoz fűződő verseik is látomássá válnak, a tapasztalást is irreálissá változtatják. "Mindent tudomásul vesznek, de csak befelé figyelnek" – mondja Halász Gábor. Személyiségük igazolásáért az emlékbe merülnek, és számon kívül maradt léttevékenységükért cserébe a gyermekkorból próbálják felidézni a teljes élet varázsát. Kényszerűségből vagy dacból vállalt individualizmusuk hű kifejezője, hogy a panteisztikus természet helyett már saját sorsuk magyarázatát keresik az egyéni arcú tájban, legyen az Erdély (Jékely), vagy a dunántúli dombok (Weöres), vagy akár a modern nagyváros kővidéke (Vas). Faunájukból hiányoznak a költői hevület ismert képei, oroszlánok és sasok: szabad világok alatt halak, hüllők és rovarok irracionális szimbolikára jó mélyvizében vagy vadonában érzik otthon magukat. Ez a világkép ugyan időnként "précieux" hatást kelt, de az elnyomottak jellegzetes sóvárgása is feszíti, akárcsak József Attila kismesteri pillanatainak remekeit. "Városképeik falusian békések, falusi hangulataik városian idegesek, nyugtalanok" – mondja róluk Németh Andor. Az erotika távol áll tőlük, szerelmi érzésük idillikus.
A "harmadik nemzedék" tagjai már nem akarnak sem forradalmárok, sem hősök lenni. Halász Gábor írja róluk: "Az elégia jobban sikerül nekik, mint a dal, a hosszabb költemény, mert alkalmas az érzelmi dialektikára, inkább, mint a rövid, a fuvolaszó jobban, mint a néha még alibiszerűen felharsanó trombitahang. Nem lázadók, de nem is beletörődők, rosszul érzik magukat a világban, számkivetettnek a társadalomban." Hasonló magatartás jellemzi mesterségbeli felfogásukat is. Az egyetlen Weörest kivéve, alig-alig kísérleteznek, és a Nyugat kipróbált kötött verséhez, főként a már hagyományos jambushoz nyúlnak vissza, s a népies formákat legfeljebb díszítő elemként használják. Belefeledkeznek egy-egy érzékletes részletképbe, a nyelvi kifejezés ötvösmunkájába, és emellett erős bennük az ezüstkori költői hajlam a groteszkre, a játékosságra, az iróniára (Kálnoky), hiányzik belőlük a "mania", ahogy Szerb Antal mondja. Puritán formai fegyelmezettségük közvetve is érezteti, hogy az irrealitásra való hajlamuknak tudatosságuk, érzékeny intellektusuk ad szilárd keretet.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
