24. "NÉPI" LÍRIKUSOK (POMOGÁTS BÉLA) | A magyar irodalom története

58524. "NÉPI" LÍRIKUSOK
(POMOGÁTS BÉLA)

A népi líra és a népi mozgalom költészete nem ugyanaz. Az első a mozgalom fellépésénél egy évtizeddel korábban született meg, noha határozott profilja a mozgalom sodrában alakult ki; a második pedig szélesebb kört képvisel, mint a népi líra: soraiba tartozik Illyés Gyula, Szabó Lőrinc és Sárközi György tevékenysége is. Maga a népi líra – elsőként Erdélyi József verseiben – a modern magyar költészet válságából keresett kiutat. Már a Nyugat törekvései is szubjektív líraiságra, önelemző elmélyedésre irányultak, az ellenforradalmi rendszer uralomrajutásával, a polgári haladás illúzióinak bukásával pedig még inkább megerősödött az individualizmus irányzata. A költői alkotás egyensúlyát vesztett, introvertált világban született, szélsőségesen szubjektívvá vált, sőt az egyéniség kifejezésének túlzott igénye gyakran lélektani dokumentummá fokozta le a verset. Ennek következtében sorvadt el a költemény versszerűsége, a költők "prózára hangszerelték" indulataikat, s a magyar költészetbe is megérkeztek az izmusok. Babits már a líra halálát jósolta (Régen elzengtek Sappho napjai), Kosztolányi prózaversekkel próbálkozott, a fiatalok pedig átadták magukat az izmusok kísérleteinek.

Ebből a válságból vezette ki a költészetet Erdélyi lírája a népiesség és a hagyomány átélésével s eszközeivel. A válság megoldása legkorábban – már a húszas évek elején – neki sikerült, a modern magyar líra újabb klasszicizálása azonban egy évtized múlva József Attila, Illyés és Szabó Lőrinc költészetében valósult meg. Erdélyi jelentősége valójában nem is a népiesség felújításában, hanem abban volt, hogy – Németh Lászlót idézve – "nem egyéniségét tündököltette, hanem azokat a konkrét emlékeket formálta verssé amelyeket egy költő lírai kincsének érez". A túlságos szubjektivitást tárgyiassággal, az ezoterikus szépségkultuszt realizmussal és az izmusok versromboló laboratóriumát zárt formával váltotta fel. Erdélyi – majd Illyés főként – a költészet korszakos jelentőségű ízlésfordulóját a mondanivaló megújításával idézte elő. A politikai hatékonyság igényével és – ennek következményeként – közérthetőséggel oltották be a verset. Közéleti indulataik az elmaradott magyar társadalom ellen és a parasztság felemelésére irányultak. Az ízlés és a mondanivaló megújítása természetesen összefüggött egymással: az objektív szemlélet oka is, következménye is volt a társadalmi kérdések felé forduló érdeklődésnek. Ezt az egységet látta meg Babits is: "régen rémlett már formauntság ködén s az izmusok útvesztőin keresztül a magyar és népi formák feltámasztása s korszerűvé tétele, mint legfőbb lehetőség, legnehezebb és legszükségesebb feladat. A nép versével a nép lelkéből jön be valami az irodalomba: nagyobb egyszerűség, nagyobb tisztaság, a százados szelíd szegénység szellemé" (1932).

Közéleti szándékaik tették Illyést és Erdélyit a népi írók mozgalmának előkészítőivé és harcosaivá. Polgári oldalról csatlakoztak hozzájuk azok a költők, akik egyetértettek a mozgalom politikai célkitűzéseivel: Szabó Lőrinc, Sárközi György, Gulyás Pál és Juhász Géza. Illyés mellett ők hoztak európai tájékozódást a mozgalom lírájába, s közülük Gulyás költészetére hatottak leginkább a népi irodalom esztétikai elvei. Illyés és Erdélyi egyébként személyükben és költészetükben a mozgalom polarizációját képviselték. Erdélyi ösztönössége, világnézetének, magatartásának és költészetének 586ellentmondásai, melyek végül is szélsőjobboldali tévedéseit okozták, az egyik – Illyés intellektuális és világnézeti tájékozottsága, következetesen haladó magatartása, népi hagyományt és modern európai szemléletet szintézisbe fogó költészete a mozgalom másik sarkát jelezte. Illyést éppen ezért nem is fejezi ki a népi lírikus jelzője: pályája érintkezett a népi lírával, de túl is emelkedett rajta, költészetének gazdag rendjében csupán egyetlen eredőt adott a népiesség.

A népi líra a harmincas években – a népi mozgalom fellépésének idején – erősödött meg és nyerte el jellegzetes vonásait. A mozgalom számos szegényparaszti sorból érkezett költőt vezetett be az irodalomba: ők alkották a "második népi nemzedéket", amelynek tevékenységében nagyrészt Erdélyi politikai és költői ellentmondásai hatottak. Sinka István és Sértő Kálmán költészete a szegényparasztság követeléseivel lépett fel, lehetőségeiket azonban magatartásuk ösztönössége korlátozta. Szilárd haladó világnézet híján és korszerű műveltség nélkül lázadásuk anarchikus forrongássá torzult, s a fasiszta fajelmélet hatására a társadalmi harc kategóriáit etnikai képletekre cserélték fel. A második nemzedék többi tagja elkerülte a tévedéseket: Nagy Imrét, Bakó Józsefet és Mátyás Ferencet a parasztság életével és problémáival való szoros kapcsolat őrizte meg a hibás nézetek hatásától. A második nemzedékhez csatlakoztak a népi líra értelmiségi képviselői, akik mint Gulyás Pál, ha egyféle misztikára hangolt szemléleten keresztül is, de a népiesség esztétikai elveihez igazodtak.

Erdélyi József Sinka István Gulyás Pál Jankovich Ferenc Takáts Gyula Paraszti tehetségek Kiadások Irodalom

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me