A Híd

Full text search

A Híd
A baloldali irodalmi mozgalmat nem a pécsi emigráció teremtette meg a Vajdaságban, holott irodalmi, politikai múltja feljogosította volna erre. Ehelyett eredetét, jellegét megmutatva, a polgári törekvésű irodalomba szívódott fel, 911s csak egyes tagjai, mindenek előtt Somogyi Pál, működtek a Szervezett Munkásban és a munkásmozgalomban. Ennek az irodalomnak a fellendülése akkor következett be, amikor a húszas évek végén egy új nemzedék jelentkezett, amely már az új éghajlat alatt nőtt fel, a régi Jugoszlávia sajátos társadalmi, nemzetiségi körülményei között, a Jugoszláviai Kommunisták Pártja vezette szervezetekben tevékenykedve, osztályharcos jelleget öltve. Ez a nemzedék nem az irodalmi, művészeti forrongásokból indulva jutott a baloldali politikai mozgalmakba, hanem éppen fordítva: osztályhelyzete ihlette irodalmi munkásságában is, irodalmi programját ez szabta meg. A Híd körül csoportosult írók stílustörekvéseinek, az irodalom szerepéről alkotott felfogásának az expresszionizmustól elütő sajátosságai már ennek a megváltozott s új körülményeknek hatásaiként jelentkeznek.
Ennek a mozgalomnak sem anyagi alapjai, sem szervezettsége nem mérkőzhetett kezdetben a lényegében polgári irodalmi törekvésekével: ez az irodalmi mozgalom valóban az "ifjúság" kezdeményezéséből nőtt ki, aminek következtében határozott arcéle és törekvéseinek jellege jóval később alakult ki, mint a vele párhuzamosan futó polgári irodalomé. Kezdetben folyóiratalapítási kísérletekkel találkozunk: az értelmiségi pályákra készülő gimnazisták sokszorosított folyóirata, az Őrtűz (1931–32) volt a jeladás az ifjú nemzedék toborzásában és csoporttá alakulásában, ennek megszűnte után Vajdaság címmel indul lap, azután a Tovább, majd ismét az Őrtűz jelenik meg, közben Zivatar címmel indul lap konzervatívabb programmal, hogy 1934-ben megjelenjék a Híd, a "jugoszláviai magyar fiatalok társadalmi és irodalmi folyóirataként". Az első évfolyamok szerkesztője Lévay Endre volt, s a lap első számának programcikke, ha kissé a szóvirágok nyelvén is, egészen egyértelműen határozza meg a folyóirat célkitűzéseit: hidat verni a "keserű ma és az ígéretes holnap között tátongó szakadék felett", hidat verni a "régi és az új kultúra, az idősebb és az ifjú nemzedék életfelfogása közé… a magyar és a délszláv nép és kultúra közé, hogy a két nemzet műveltségi kapcsolatai még szorosabbá váljanak. Hidat akarunk építeni a korok, életfelfogások, nemzetek – hidat ember és ember közé".
A folyóirat köré csoportosultak érdeklődése nem volt elsőrendűen szépirodalmi természetű. A vékonyka füzetekben elszórva bukkanhatunk egy-egy versre, elbeszélésre. Az irodalmi érdeklődést elsősorban a könyvkritikák, ismertetések jelzik, figyelmük a társadalmi élet jelenségei felé fordult: "a vajdasági kisebbségi fiatalok égető problémáinak lelkiismeretes feldolgozása" a céljuk, "falukutatást" hirdetnek meg, a munkásifjúság problémái iránt érdeklődnek. Nem lesz tehát véletlen, hogy már 1936-ban a kommunista mozgalom befolyása igen erős, és hogy a szabadkai munkásmozgalomnak a szerkesztést is sikerült átvennie.
A Híd mozgalmi, publicisztikai jellege ezután bontakozott ki, s betiltásáig szervező és harcra mozgósító szerepe állandóan erősödött. A Hídnak új programját 1938-ban Pap Pál hirdette meg Ár ellen című cikkében. "A való életben gyökerező népi igazság" elvét hirdette meg, azokban az időkben, amikor "Pannónia fekete, mély völgyében újra felnyög a népek közös, nagy bánata, még sötétebb árnyakat húz a gyászos sors és még véresebbé válik az ősi gyalázat. Keserves a sor a Dunamentén a magyar, szerb, román, cseh, szlovák sors. Ezt a sorsot ezeréves marakodás, grófi cudarság teremtette 912meg" – rajzolja fel Ady lírai képeivel és gondolataival helyzetképét, s fogalmazza meg a Híd feladatát: "A Duna szomorú népein csak testvéri összefogás segít, a népek erős kezének összefogása. Ez volt és ez marad bármily körülmények között a mi hitünk." Elutasítja a polgári magyarkodás magatartását és a fasizálódás minden formáját, nem hagyva kétséget afelől, hogy osztályharcos alapokon áll. "Legfontosabb nekünk az, ami itt történik nálunk… Itt élő népünk gazdasági és kulturális helyzete az, amiről a lehetőségek szerint mindig a legtöbbet írtunk."
Ez a program a Hídban meg is valósult. A történelmi társadalmi kérdéseket tárgyaló, úgynevezett helyzettudósító cikkek mellett a falukutatást is szorgalmazza, hogy így a tudomány és a szépirodalmi eszközökkel megírt alkotások határmezsgyéjén álló műfajjal is szolgálja az osztályharc céljait, másfelől a földmunkások és ipari dolgozók életírásait, beszámolóit közli, nyers, autentikus dokumentumokként. De a Híd szépirodalmi anyaga is közvetlenül e harc szolgálatában állt, magáévá téve az úgynevezett szociális irodalom programját, amely lényegében a szocialista realizmus jugoszláv változatának volt a neve. Az irányzatos, elkötelezett irodalom programja harmonikusan illeszkedik a Híd általános irányvonalába, s ezzel a jugoszláv szociális irodalom általánosabb folyamába is, amit a Híd fordításirodalma is megmutat. Megfigyelhető, hogy kimagasló, markáns szépírója nem volt a Hídnak: legszorgalmasabb, legtermékenyebb szépírói egyéniséget Laták Istvánban láthatunk, aki verseiben, elbeszéléseiben, a könyvkiadás és a kulturális élet egyes eseményeit (film, színház) kommentáló kritikáiban a legegyértelműbben igyekezett megvalósítani a szociális irodalom eszményét. Mellette Gál László költeményei jelentették a szépirodalmiságot a Hídban, s egy-egy villanásban még néhány szerző mutat csak artisztikusabb törekvést.
A folyóiratot többször betiltja a cenzúra, szerkesztőjét, Mayer Ottmárt letartóztatják, a folyóirat címe is változott, ám munkája egészen 1941 tavaszáig nem szünetelt. 1941-ben a megszálló magyar fasiszta parancsnokság a folyóiratot betiltja, szerkesztőit pedig kommunista tevékenység vádjával kivégzi. A Híd, négyéves interregnum után, 1945 őszén jelent meg ismét, s azóta a jugoszláviai magyar irodalom egyetlen irodalmi és művészeti folyóirata.
A negyvenes években a megmaradt régi munkatársak a régi Híd szellemében vezették a folyóiratot: a publicisztika volt túlsúlyban, s a szépirodalom a szociális törekvések jegyeit viselte magán. Az ötvenes évek elején áll be fordulat életében: mindinkább szépirodalmi jelleget ölt, szerkesztői is írók immár, és hagyományai szellemében ismét az irodalmi törekvések élén jár, benne járva a jugoszláv irodalmi élet áramaiban, annak integráns részeként.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me