A Híd
A Híd
A baloldali irodalmi mozgalmat nem a pécsi emigráció teremtette meg a Vajdaságban, holott irodalmi, politikai múltja feljogosította volna erre. Ehelyett eredetét, jellegét megmutatva, a polgári törekvésű irodalomba szívódott fel, 911s csak egyes tagjai, mindenek előtt Somogyi Pál, működtek a Szervezett Munkásban és a munkásmozgalomban. Ennek az irodalomnak a fellendülése akkor következett be, amikor a húszas évek végén egy új nemzedék jelentkezett, amely már az új éghajlat alatt nőtt fel, a régi Jugoszlávia sajátos társadalmi, nemzetiségi körülményei között, a Jugoszláviai Kommunisták Pártja vezette szervezetekben tevékenykedve, osztályharcos jelleget öltve. Ez a nemzedék nem az irodalmi, művészeti forrongásokból indulva jutott a baloldali politikai mozgalmakba, hanem éppen fordítva: osztályhelyzete ihlette irodalmi munkásságában is, irodalmi programját ez szabta meg. A Híd körül csoportosult írók stílustörekvéseinek, az irodalom szerepéről alkotott felfogásának az expresszionizmustól elütő sajátosságai már ennek a megváltozott s új körülményeknek hatásaiként jelentkeznek.
Ennek a mozgalomnak sem anyagi alapjai, sem szervezettsége nem mérkőzhetett kezdetben a lényegében polgári irodalmi törekvésekével: ez az irodalmi mozgalom valóban az "ifjúság" kezdeményezéséből nőtt ki, aminek következtében határozott arcéle és törekvéseinek jellege jóval később alakult ki, mint a vele párhuzamosan futó polgári irodalomé. Kezdetben folyóiratalapítási kísérletekkel találkozunk: az értelmiségi pályákra készülő gimnazisták sokszorosított folyóirata, az Őrtűz (1931–32) volt a jeladás az ifjú nemzedék toborzásában és csoporttá alakulásában, ennek megszűnte után Vajdaság címmel indul lap, azután a Tovább, majd ismét az Őrtűz jelenik meg, közben Zivatar címmel indul lap konzervatívabb programmal, hogy 1934-ben megjelenjék a Híd, a "jugoszláviai magyar fiatalok társadalmi és irodalmi folyóirataként". Az első évfolyamok szerkesztője Lévay Endre volt, s a lap első számának programcikke, ha kissé a szóvirágok nyelvén is, egészen egyértelműen határozza meg a folyóirat célkitűzéseit: hidat verni a "keserű ma és az ígéretes holnap között tátongó szakadék felett", hidat verni a "régi és az új kultúra, az idősebb és az ifjú nemzedék életfelfogása közé… a magyar és a délszláv nép és kultúra közé, hogy a két nemzet műveltségi kapcsolatai még szorosabbá váljanak. Hidat akarunk építeni a korok, életfelfogások, nemzetek – hidat ember és ember közé".
A folyóirat köré csoportosultak érdeklődése nem volt elsőrendűen szépirodalmi természetű. A vékonyka füzetekben elszórva bukkanhatunk egy-egy versre, elbeszélésre. Az irodalmi érdeklődést elsősorban a könyvkritikák, ismertetések jelzik, figyelmük a társadalmi élet jelenségei felé fordult: "a vajdasági kisebbségi fiatalok égető problémáinak lelkiismeretes feldolgozása" a céljuk, "falukutatást" hirdetnek meg, a munkásifjúság problémái iránt érdeklődnek. Nem lesz tehát véletlen, hogy már 1936-ban a kommunista mozgalom befolyása igen erős, és hogy a szabadkai munkásmozgalomnak a szerkesztést is sikerült átvennie.
A Híd mozgalmi, publicisztikai jellege ezután bontakozott ki, s betiltásáig szervező és harcra mozgósító szerepe állandóan erősödött. A Hídnak új programját 1938-ban Pap Pál hirdette meg Ár ellen című cikkében. "A való életben gyökerező népi igazság" elvét hirdette meg, azokban az időkben, amikor "Pannónia fekete, mély völgyében újra felnyög a népek közös, nagy bánata, még sötétebb árnyakat húz a gyászos sors és még véresebbé válik az ősi gyalázat. Keserves a sor a Dunamentén a magyar, szerb, román, cseh, szlovák sors. Ezt a sorsot ezeréves marakodás, grófi cudarság teremtette 912meg" – rajzolja fel Ady lírai képeivel és gondolataival helyzetképét, s fogalmazza meg a Híd feladatát: "A Duna szomorú népein csak testvéri összefogás segít, a népek erős kezének összefogása. Ez volt és ez marad bármily körülmények között a mi hitünk." Elutasítja a polgári magyarkodás magatartását és a fasizálódás minden formáját, nem hagyva kétséget afelől, hogy osztályharcos alapokon áll. "Legfontosabb nekünk az, ami itt történik nálunk… Itt élő népünk gazdasági és kulturális helyzete az, amiről a lehetőségek szerint mindig a legtöbbet írtunk."
Ez a program a Hídban meg is valósult. A történelmi társadalmi kérdéseket tárgyaló, úgynevezett helyzettudósító cikkek mellett a falukutatást is szorgalmazza, hogy így a tudomány és a szépirodalmi eszközökkel megírt alkotások határmezsgyéjén álló műfajjal is szolgálja az osztályharc céljait, másfelől a földmunkások és ipari dolgozók életírásait, beszámolóit közli, nyers, autentikus dokumentumokként. De a Híd szépirodalmi anyaga is közvetlenül e harc szolgálatában állt, magáévá téve az úgynevezett szociális irodalom programját, amely lényegében a szocialista realizmus jugoszláv változatának volt a neve. Az irányzatos, elkötelezett irodalom programja harmonikusan illeszkedik a Híd általános irányvonalába, s ezzel a jugoszláv szociális irodalom általánosabb folyamába is, amit a Híd fordításirodalma is megmutat. Megfigyelhető, hogy kimagasló, markáns szépírója nem volt a Hídnak: legszorgalmasabb, legtermékenyebb szépírói egyéniséget Laták Istvánban láthatunk, aki verseiben, elbeszéléseiben, a könyvkiadás és a kulturális élet egyes eseményeit (film, színház) kommentáló kritikáiban a legegyértelműbben igyekezett megvalósítani a szociális irodalom eszményét. Mellette Gál László költeményei jelentették a szépirodalmiságot a Hídban, s egy-egy villanásban még néhány szerző mutat csak artisztikusabb törekvést.
A folyóiratot többször betiltja a cenzúra, szerkesztőjét, Mayer Ottmárt letartóztatják, a folyóirat címe is változott, ám munkája egészen 1941 tavaszáig nem szünetelt. 1941-ben a megszálló magyar fasiszta parancsnokság a folyóiratot betiltja, szerkesztőit pedig kommunista tevékenység vádjával kivégzi. A Híd, négyéves interregnum után, 1945 őszén jelent meg ismét, s azóta a jugoszláviai magyar irodalom egyetlen irodalmi és művészeti folyóirata.
A negyvenes években a megmaradt régi munkatársak a régi Híd szellemében vezették a folyóiratot: a publicisztika volt túlsúlyban, s a szépirodalom a szociális törekvések jegyeit viselte magán. Az ötvenes évek elején áll be fordulat életében: mindinkább szépirodalmi jelleget ölt, szerkesztői is írók immár, és hagyományai szellemében ismét az irodalmi törekvések élén jár, benne járva a jugoszláv irodalmi élet áramaiban, annak integráns részeként.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
