A szovjetek ellentámadása Moszkvánál (1941. december 5 – 1942. január 7.)
A szovjetek ellentámadása Moszkvánál (1941. december 5 – 1942. január 7.)
1941. november végére a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása jelentős hadászati tartalékokat vont össze a szovjet főváros térségében, amellyel ellentámadást tervezett a Wehrmacht erőinek visszaverésére. A hadászati kezdeményezést ezzel kívánta visszaszerezni.
A szovjet Nyugati Front parancsnoksága, élén Zsukov hadseregtábornokkal, elsősorban a Moszkvától északnyugatra és délnyugatra lévő német csapatok megsemmisítését tervezte. Az ellentámadás végrehajtására két csoportosítást hoztak létre: északon a 30., 1. csapásmérő, 20. és 16. hadsereg, délen pedig az 50., a 10. hadsereg és P. A. Belov vezérőrnagy 1. gárda-lovashadteste készült fel. A front 5., 33., 43. és 49. hadseregének az volt a feladata, hogy az ellentámadás első szakaszában csak korlátozott célú támadásokat hajtson végre.
A Kalinyini Front terve az volt, hogy a 31. hadsereggel csapást mér Kalinyintól délkeletre Turginovo irányában, és a németek klini csoportosításának hátába kerülve támogatja a Nyugati Front erőit a németek megsemmisítésében.
A Délnyugati Front parancsnoksága úgy döntött, hogy Jelec körzetében számolja fel a német csapatokat és támogatja a Nyugati Frontot a 2. páncéloshadsereg szétverésében.
A Leningrádi Front csapatainak, valamint az 52. és 4. hadsereg erőinek a németek Tyihvin és a Volhov folyó körzetében lévő csapatait kellett szétzúzni.
A Déli és a Kaukázuson túli Front erői már novemberben megindították támadásukat, amelyet később a Kercs-félsziget elfoglalására, illetve a Krím visszafoglalásához szükséges feltételek megteremtésére egy deszanthadművelettel egészítettek ki.
A SZTAVKA november végén a három átcsoportosított tartalékhadseregen kívül a Nyugati Frontot kilenc lövészhadosztállyal, két lovashadosztállyal, nyolc lövészdandárrral és hat harckocsidandárral is megerősítette. Ezzel együtt a moszkvai ellentámadáshoz felsorakozott szovjet erők 1 millió 21 ezer 700 főből, 105 hadosztályból (ebből 3 harckocsihadosztály, 24 lovashadosztály), és 44 dandárból (ebből 24 önálló harckocsidandár) álltak. A csapatok a támadás kezdetén 770 harckocsival, és körülbelül 1000 repülőgéppel rendelkeztek. Moszkva térségében összpontosult a teljes Vörös Hadsereg 41, és a bevethető szovjet harckocsik 40 százaléka.
A szembenálló német Közép Hadseregcsoport 1941. december elején a Luftwaffe állományával együtt mintegy 1 millió 700 ezer katonát, 1170 harckocsit és rohamlöveget, valamint 615 repülőgépet számlált.
December 5-én Konyev vezérezredes Kalinyini Frontjának 22., 29. és 31. hadserege megindította támadását a Közép Hadseregcsoport ellen. Von Bock tábornagy ezért 3. és 4. páncéloscsoportját arra utasította, hogy állítsák le támadásaikat a moszkvai külvárosok ellen, és vonuljanak vissza az Isztra és Klin keleti körzete között kijelölt védővonalba. Másnap a Nyugati Front csapatai is megkezdték támadásukat.
December 8-án Hitler – említést sem téve a harmadik napja folyó szovjet ellentámadásról – 39. hadműveleti utasításában a német csapatokat „a meglepően korán beköszöntött kemény keleti tél és az emiatt bekövetkezett ellátási nehézségek” miatt mindenhol védelembe rendelte. Néhány „különleges feladat” – Szevasztopol bevétele, a Don – Donyec vonal elérése, vagy a Ladoga-tó déli részének elfoglalása – azonban várt még a csapatokra, melyeket ezen időszakban végre kellett volna hajtani. A fenti utasításban az is szerepelt, hogy az erőket kímélő arcvonalra történő visszavonulás után a páncélos- és gépkocsizó gyaloghadosztályokat feltöltés és pihentetés céljából ki kellett vonni.
A leningrádi arcvonalon december 9-én a szovjet 4. hadsereg támadása a német 16. hadsereget a Volhov folyó nyugati partjára szorította vissza, s ezzel egyidőben szovjet kézre került Tyihvin. Délen a Délnyugati Front 13. hadserege felszabadította Jelecet és Homutovot, s ezzel a 2. páncéloshadsereg szárnyát veszélyeztetve felszámolta a Moszkvát délről fenyegető német éket.
December 14-én a német 9. hadsereg kiürítette Kalinyint, miután a szovjet 29. és 31. hadsereg támadását nem tudta feltartóztatni. December 12. és 16. között ötnapos harc árán a Kalinyini Front és a Nyugati Front jobbszárny-csapatai visz-szafoglalták Klint, Szolnyecsnogorszkot és Isztrát. A németek minden településért és útkereszteződésért keményen harcoltak. Kivonás és pihentetés helyett német páncéloshadosztályok kevés, még bevethető harckocsijaik heves ellenlökéseivel fedezték a lassabban visszavonuló gyalogoskötelékek hátát. A súlyos harcok ellenére a németek 1941. decemberi páncélosvesztesége a teljes keleti arcvonalon csupán 375 harckocsi és rohamlöveg volt, bár további nagy mennyiségű páncélos szorult kisebb-nagyobb javításra.
December 16-án Hitler a keleti hadszíntér csapataihoz intézett napiparancsában „fanatikus ellenállásra” szólított fel, és minden visszavonulást megtiltott. A hadászati visszavonulásban még járatlan német csapatokat valószínűleg e kegyetlennek tűnő parancs, illetve egyes alakulatok harcászati képességei és kitartása mentette meg az összeomlástól, jócskán meglepve ezzel az üldöző szovjeteket. Hitler ettől kezdve indokolatlanul úgy hitte, a visszavonulás megtiltása önmagában képes megszilárdítani az arcvonal helyzetét.
Három nappal később, 19-én Hitler menesztette a szárazföldi haderő főparancsnokát, von Brauchitsch tábornagyot, mivel őt tette meg bűnbaknak a Moszkva előterében történtek miatt. A szárazföldi csapatok főparancsnoki tisztét ezek után maga vette át. A Közép Hadseregcsoport főparancsnokának, von Bock tábornagynak ugyancsak korlátlan ideig tartó betegszabadságot ajánlott fel, és helyére december 18-án a 4. hadsereg korábbi parancsnokát, von Kluge tábornagyot nevezték ki.
December 20-án Guderian 2. páncéloscsoportja és a 2. tábori hadsereg a szovjetek nyomása miatt kénytelen volt feladni korábbi állásait, és a Mcenszk – Belev dél terepszakaszra vonult vissza.
50December 22-én a Közép és az Észak Hadseregcsoport állományában – parancsnoki változatok és Pz. I nélkül – összesen 1185 löveggel felszerelt harckocsi volt. Ebből csupán 66 Pz. II, 84 Pz. 38(t) és Pz. 35(t), 180 Pz. III és 75 Pz. IV, összesen 405 harckocsi volt bevethető állapotban. A német csapatok decemberben 375 harckocsit és rohamlöveget veszítettek.
A szovjet Nyugati Front bal szárnya december második felében is folytatta támadását. Az 50. hadsereg csapatai december 30-án visszafoglalták Kalugát, s hamarosan elérték a Malojaroszlavec – Belev vonalat. A december 24-én ismét megalakított Brjanszki Front (J. T. Cserevicsenko vezérezredes) erői 1942. január elejére kijutottak a Belev – Mcenszk – Verhovje vonalra.
December 25-ig a Nyugati Front jobb szárnya Klin és Szolnyecsnogorszk körzetében a 3. és 4. páncéloscsoportoknak súlyos veszteségeket okozott, miközben a Ruza és a Lama folyó vonala mögé vetette vissza azokat. Ezzel a szovjetek felszámolták a Moszkvától északnyugatra kialakult német arcvonal-kiszögellést, s elhárították a szovjet fővárost közvetlenül fenyegető veszélyt.
Aznap a német páncéloscsapatok vezetését is súlyos veszteség érte. Guderian vezérezredest, a német páncélos-hadviselés egyik atyját ugyanis Hitler leváltotta páncéloshadsereg-parancsnoki beosztásából és rendelkezési állományba tétette, miután a vezérezredes az arcvonal helyzetének megítélésekor összekülönbözött von Kluge tábornaggyal, a Közép Hadseregcsoport főparancsnokával.
A „Barbarossa” hadművelet kezdetétől 1941. december végéig a német szárazföldi haderő keleten 830 ezer 905 főt veszített, ebből 173 ezer 722 halottat és 35 ezer 875 eltűntet. Másképpen fogalmazva: a keleten harcoló német csapatok 193 nap alatt elveszítették eredeti állományuk 25 százalékát. A haditechnikában elszenvedett szárazföldi veszteség többek között 2839 harckocsit és rohamlöveget, az 1941. június 22-én keleten meglévő állomány 77,8 százalékát, 7096 löveget, ebből 4036 páncéltörő és légvédelmi ágyút, illetve 5138 gránát- és aknavetőt tett ki. A Luftwaffe december 1-ig 2093 repülőgépét, nevezetesen 758 bombázót, 568 vadászt és 767 egyéb gépét veszítette el, s további 1361 repülőgépét érték sérülések. A repülőalakulatok személyi vesztesége 3783 halottra, 10 ezer 57 sebesültre és 2166 eltűntre, a haditengerészeté keleten pedig 458 halottra, 294 sebesültre és 110 eltűntre növekedtek.
A Vörös Hadsereg élőerő-vesztesége az év végéig elérte 4 millió 473 ezer 820 főt, melyből a halottak és eltűntek száma 3 millió 137 ezer 673 főre tehető. A szovjet csapatok elveszítettek 20 ezer 500, ebből 900 nehéz, 2300 közepes és 17 ezer 300 könnyűharckocsit, 24 ezer 400 tábori löveget, 4100 légvédelmi ágyút, 12 ezer 100 páncéltörő ágyút, valamint 60 ezer 500 gránát- és aknavetőt. A szovjet harcirepülőgép-veszteség hat hónap alatt 17 ezer 900 darab volt, ebből harc közben 10 ezer 300 eszköz légi harcban semmisült meg.
December 26. és 1942. január 2. között a Kaukázuson túli Front (december 30-tól Kaukázusi Front) 51. és 44. hadseregének nyolc lövészhadosztálya és két lövészdandára, valamint a Fekete-tengeri és az Azovi Flotta 82 ezer 500 fős kontingense a Kercs-félszigeten deszanthadműveletet hajtott végre. A szovjetek célja a német 11. hadsereg által ostromolt Szevasztopol felmentése volt. A viharos tenger által hátráltatott partraszálló erők december 30-ig visszafoglalták Kercs és Feodoszija kikötővárosokat, majd tovább nyomultak nyugati irányban. A német 11. hadsereg átcsoportosított erői, amelyek átmenetileg felhagytak az ostrommal, azonban január 2-án estére 110 kilométer megtétele után megállították a szovjeteket, emiatt azok Szevasztopol felmentését meg sem kísérelhették. A szovjetek 32 ezer 453 halottat és eltűntet, 133 löveget és aknavetőt, 39 repülőgépet, valamint a 43 harckocsiból 35 darabot veszítettek.
1942. január elején a német csapatok legfontosabb feladata az lett, hogy valahogy megállítsák a szovjetek téli offenzíváját. A korábban kijelölt német téli állások csupán a vezetési törzsek térképein léteztek, mivel a keményre fagyott talajon semmiféle földmunkát sem lehetett elvégezni. A németek ezért a korábban elfoglalt szovjet állásokban, illetve lakott településeken igyekeztek berendezkedni. A harcoló felek számára minden apró falunak kiemelt jelentősége lett.
A német szárazföldi haderő teljes keleti páncélos-állománya január elején – az 1941. július óta utánpótlásként kapott 994 harcjárművel és a rohamlövegekkel együtt is – csupán 2177 páncélosból állt. A páncéloshadosztályok ebben az időszakban átlagosan már csak 20 harcképes harckocsival rendelkeztek.
Január 1-jén a német 3. és 4. páncéloscsoportokat is átnevezték páncéloshadsereggé. Másnap a Kalinyini Front 39. hadserege Rzsevnél áttörte a német arcvonalat. A szovjet 22., 39. és 29. hadsereg egységei ötnapos harc után, január 7-ig elérték a Volgát, és átkarolták a várost. Miután a front erői itt lehetőséget teremtettek a Közép Hadseregcsoport főerőinek átkarolására is, egy újabb hadműveletre készülve, az elért terepszakaszon beásták magukat.
Január 7-én a Vörös Hadsereg moszkvai ellentámadása véget ért. A szovjet csapatok a németeket 100–250 kilométernyire vetették vissza Moszkvától, s eközben csaknem 11 ezer települést foglaltak vissza. Veszteségeik sem voltak olyan súlyosak, mint a védelmi hadművelet idején. A támadásban résztvevő csapatok 139 ezer 586 halottat és eltűntet, 429 harckocsit, 13 ezer 350 löveget és aknavetőt, valamint 140 repülőgépet veszítettek.
A németek teljes élőerő-veszteségét 1941. december 1 – 1942. január 10. között az egész arcvonalon 114 ezer 920 főben állapították meg, ebből 30 ezer 113 fő volt halottak és eltűntek száma.
