A Vörös Hadsereg általános támadása (1942. január 8 – 1942. április 30.)
A Vörös Hadsereg általános támadása (1942. január 8 – 1942. április 30.)
1942. január 1-jén a Vörös Hadsereg kötelékébe 12 front-, 58 hadsereg-, hat lövészhadtest-, hét lovashadtest-parancsnokság, valamint 389 lövészhadosztály, hét harckocsihadosztály, 76 harckocsidandár, egy páncélgépkocsi-dandár, egy gépesített dandár, két gépkocsizó lövészdandár, egy önálló harckocsiezred, hét motorkerékpáros ezred, 100 önálló harckocsizászlóalj, 40 páncélvonat-zászlóalj, két önálló páncélgépkocsi- és motorkerékpáros-zászlóalj, 18 motorosszánzászlóalj, 36 légideszant-dandár, 159 lövészdandár, 13 önálló lövészezred, egy sídandár, 85 sízászlóalj, 19 megerődített körlet (erődcsapatok), 82 lovashadosztály, hét önálló lovasezred, 57 önálló páncéltörő tüzérezred, 158 önálló tüzérezred, 28 önálló tüzérosztály, egy önálló légvédelmi tüzérdandár, két önálló légvédelmi tüzérezred, 108 önálló légvédelmi tüzérosztály, nyolc sorozatvető-tüzérezred, 73 önálló sorozatvető-tüzérosztály, egy önálló aknavető-dandár és 15 önálló aknavetőosztály tartozott. A csapatok állományában 7700 páncélost, ebből 600 nehéz, 800 közepes és 6300 könnyűharckocsit vontak össze, a repülőerők pedig 12 ezer repülőgéppel (7900 vadász-, 3700 bombázó- és 400 csatarepülőgép) rendelkeztek.
A Nyugati Front december 6-án megindított moszkvai ellentámadásának eredetileg csak az volt a célja, hogy a németeket 20–30 kilométerrel visszaszorítsák. A front bal szárnya december 16-ára viszont már mintegy 130 kilométerre vetette vissza a 2. páncéloshadsereget. Ekkor Zsukov hadseregtábornok, 51a front parancsnoka úgy vélte, két további hadsereg bevetésével a németeket akár októberi állásaik vonaláig is vissznyomhatnák.
Sztálin azonban a Moszkva körül elért sikert és a Vörös Hadsereg lehetőségeit erősen túlértékelve általános támadást akart az egész arcvonalon. Az összehívott frontparancsnokokkal 1942. január 5-én ismertette elképzeléseit. Ezek szerint a megingott németeknek nem szabad időt hagyni arra, hogy pótolják veszteségeiket, és tavasszal ismét támadást indítsanak Moszkva ellen. A Közép Hadseregcsoport elleni általános offenzíva főcsapását teljes erejével a Kalinyini, a Nyugati és a Brjanszki Frontoknak, valamint az Északnyugati Front (P. A. Kurocskin altábornagy) egy részének kellett végrehajtania. A tervek szerint a szovjet csapatok Brjanszk, Rzsev és Szmolenszk térségében kettős átkarolással bekerítik és megsemmisítik a német csoportosításokat. Ezzel egyidőben a Leningrádi, az Északnyugati és Volhovi Frontok az Észak Hadseregcsoportot verték volna szét, s ezzel felszámolták volna a Leningrád körüli ostromgyűrűt. A Délnyugati és Déli Front csapatainak a Dél Hadseregcsoportot kellett megsemmisítenie. A Kaukázusi Front a Fekete-tengeri Flotta támogatásával a Krím-félszigetet foglalta volna vissza.
Zsukov szerint az offenzíva sikeres végrehajtásához a csapatok – elsősorban harckocsikkal történő – megerősítése elengedhetetlen feladatnak látszott, a szovjet hadigazdaság azonban ekkor még nem volt képes az összes front igényeit a szükséges mértékben kielégíteni. Sztálin nem fogadott el semmilyen ellenérvet, és január 6-án a támadást elrendelő direktíva kiadásra került.
Az egyre kilátástalanabb helyzetbe került, éhező Leningrád német blokádját a Volhovi Front (K. A. Mereckov hadseregtábornok) január 7-én indult támadásának azáltal kellett felszámolnia, hogy a Leningrádi Fronttal együttműködésben Mga körzetében megsemmisíti az Észak Hadseregcsoport Ladoga-tóhoz kijutott erőit. A főcsapást Novgorodtól északra, Ljubany irányában a 2. csapásmérő hadsereg mérte. A gyenge, mindössze egy lövészhadosztályból és két lövészdandárból álló „csapásmérő” hadsereg szárnyait az 59. és az 52. hadsereg fedezte. A front erői már az első napon átkeltek a Volhov folyón, de a további öt nap alatt csak lassan haladtak előre.
Január 13-án a szovjet erők 10-15 kilométer mélyen betörtek a német védelembe. Mivel a 4. és 52. hadsereg támadása kifulladt, és már január 15-én védelembe mentek át, a 2. csapásmérő hadsereg helyzete folyamatosan romlott. Ezen utóbbi hadsereg, illetve az 59. hadsereg bal szárnya ennek ellenére január végéig Ljubany irányában 75 kilométert nyomult előre, majd a február 28-i direktívában meghatározott parancs értelmében a leningrádi műutat és vasútvonalat is megpróbálta átvágni. Ez azonban nem sikerült, és április elején a Volhovi és a Leningrádi Front egyaránt kénytelen volt átmenni védelembe.
A németek a 2. csapásmérő hadsereget március 19-én Ljubany – Gluhaja Kereszty térségében elvágták a Volhovi Front zömétől, és bekerítették. Március 21-én a megbetegedett hadseregparancsnok felváltására a katlanba zárt csapatokhoz azt az A. A. Vlaszov altábornagyot juttatták be, aki korábban Moszkva védelmében a 20. hadsereget irányította. A ljubanyi támadó hadművelet szovjet vesztesége április 30-ig 95 ezer 64 halott és eltűnt volt.
A súlyos helyzetbe került 2. csapásmérő hadsereg felmentésére május 15. és július 10. között a szovjetek több kísérletet is tettek, de csupán néhány hadosztályt sikerült kimenteniük. A németek végül megsemmisítették a hadsereget, s július 12-én annak parancsnokát is elfogták. Vlaszov két hónap múlva azt ajánlotta a németeknek, hogy a sztálini rendszer ellen szervezzenek orosz felszabadító hadsereget.
Január 8-án a Kalinyini Front és a Nyugati Front megindította Rzsev – Vjazma irányú támadását. A két front összesen 1 millió 59 ezer 200 katonát számlált. Összesen 95 hadosztállyal (benne 17 lovas- és egy harckocsihadosztállyal) és 46 dandárral (benne 18 önálló harckocsidandárral) rendelkeztek. A hadműveletek alatt ezen frontok további 29 hadosztályt és 33 dandárt vetettek be.
Az első napon a német XX. hadtest Moszkvától északnyugatra, Borovszk körzetében kétségbeejtő helyzetbe került. A mínusz 40 fokos hidegben a katonák lőszere elfogyott. Hoepner vezérezredes, a 4. páncéloshadsereg parancsnoka ezért számukra a visszavonulást rendelt el. Miután von Kluge tábornagy, a Közép Hadseregcsoport főparancsnoka erről értesült, számon kérte rajta Hitler visszavonulást megtiltó parancsát. Hoepner közölte, hogy neki legfőképpen saját csapatai számítanak. Hitler ezért január 12-én leváltotta őt, és a Wehrmacht kötelékéből is elbocsájtotta. Utóda Richard Ruoff vezérezredes lett.
Január 9-én az Északnyugati Front 3. és 4. csapásmérő hadserege Osztaskov körzetéből nyugati–délnyugati általános irányban indította meg támadását. A szovjet csapatok az Észak és a Közép hadseregcsoport csatlakozásánál áttörték a német arcvonalat. 52A 4. csapásmérő hadsereg sikerét Toropecig fejlesztette ki. A 3. csapásmérő hadsereg részei átkeltek a Lovaty folyón, és Holmot támadták, ahol január 21-én a német 123. és 218. gyaloghadosztály részei, továbbá hegyivadászok, dán önkéntesek, haditengerész- és Luftwaffe-kötelékek, összesen 6000 fős csoportja köré szilárd gyűrűt vontak. A bekerítettekből Scherer vezérőrnagy harccsoportot szervezett, amely a légi úton érkezett utánpótlás segítségével, de tüzérségi támogatás nélkül a május elején bekövetkezett felmentéséig tartotta állásait.
Január 10-én a K. K. Rokoszovszkij altábornagy 16. hadseregének harckocsi-alakulatai Volokolamszk körzetében erős támadást indítottak a 3. páncéloshadsereg állásai ellen.
Január 15-én Hitler végre beleegyezett a Moszkvától nyugatra támadott német állások visszavételébe, amelyről az OKH és von Kluge tábornagy már napok óta hiába próbálta őt meggyőzni. Ezzel egyidőben a Közép Hadseregcsoport parancsot kapott arra, hogy a Kalugától Volokolamszkig húzódó, légvonalban is mintegy 165 kilométer széles kiszögellést ürítse ki és tíz napon belül minden arcvonalszakaszon a Rzsev – Gzsatszk – Juhnov vonaltól keletre kijelölt téli állásokba vonuljon vissza.
Az Északnyugati Front 3. csapásmérő hadseregének harckocsijai és a 11. hadsereg erői január 18-án az Ilmeny-tótól délkeletre, Gyemjanszk körzetében átkarolták, majd február 8-án bekerítették a német II. hadtestet és X. hadtest részeit. Hat hadosztály, közöttük a Totenkopf gépkocsizó SS-hadosztály, mintegy 95 ezer katona és 20 ezer ló körül zárult be gyűrű. A katlanban tovább harcoló németeket a Luftwaffe próbálta meg ellátni. A német légierő naponta körülbelül 170 repülőgép bevetésével mintegy 300 tonna ellátmányt és lőszert szállított be a katlanba, s a visszaúton pedig sebesülteket hozott ki. A szovjetek mindenáron fel akarták számolni a bekerített erőket. Ennek érdekében február 15-én a katlan felett több légideszant-zászlóaljat is bevetettek, de ezeket a németek megsemmisítették. A védők egészen április 28-ig tartottak ki, amikor végül a német 16. hadsereg támadása által nyitott vékony folyosón keresztül a bekerített erőket sikerült kimenekíteni.
A holmi és gyemjanszki védők kitartása, a légi ellátás biztosítása és a sikeres felmentés Hitlert arról győzte meg, hogy a katlanok létrehozása bizonyos esetekben az ellenséges erők lekötése miatt még előnyös is lehet. Ennek a megalapozatlan következtetésnek a keleti hadszíntéren harcoló német és szövetséges haderőre nézve később súlyos következményei lettek.
A 4. csapásmérő hadsereg január 21-én visszafoglalta Toropecet és Zapadnaja Dviát. Másnap a hadsereg a 3. csapásmérő hadsereggel együtt a Kalinyini Front alárendeltségébe került. A két megerősített szovjet hadsereg február elejére elérte Velikije Lukit és Gyemidov körzetét, a 4. csapásmérő hadsereg 249. lövészhadosztálya pedig megközelítette Vityebszket. A Kalinyini Front balszárny-erői viszont, melyek Rzsev felé támadtak, a németek ellenállásával szemben nem nyertek teret.
Február elején a német csapatok ellenállása, annak ellenére, hogy januárban már összesen 415 páncélost veszítettek, megszilárdulni látszott. A még bevethető harckocsik, rohamlövegek, páncéltörő ágyúk és géppuskák bevetésével, s összpontosított tűzerő alkalmazásával az Orjol – Juhnov – Rzsev – Velis – Velikije Luki – Holm – Gyemjanszk – Leningrád vonalon sikerült feltartóztatni a szovjeteket.
Február 3-án a Vjazma felé támadó szovjet 33. hadsereget, az 1. gárda-lovashadtestet és a 4. légideszant-hadtest vjazma-szmolenszki autóútnál ledobott 2100 fős 8. légideszant-dandárát a német 4. tábori hadsereg és 4. páncéloshadsereg erői Vjazmától délkeletre és Juhnovtól északra elvágták főerőiktől, és gyűrűt vontak köréjük. A szovjet légierő is megpróbálkozott a légi ellátással, de ez kevés eredménnyel járt.
A Vörös Hadsereg támadása a legtöbb irányban egyre erőtlenebbé vált, a németek pedig több helyen sikeres ellencsapásokat hajtottak végre az arcvonalukba beékelődött szovjet erők ellen. Erre kiváló példa a szovjet 29. hadsereg esete, melyet a németek február 6-án Rzsevtől nyugatra a szomszédos 39. hadseregtől elvágtak, majd hamarosan bekerítettek. Amikor a hadsereg tíznapos kegyetlen harcok után február 28-án végre kitört, mindössze 3200 katonája maradt, közöttük 800-an sebesültek.
Március 2-án a szovjet 50. hadsereg a német 4. hadsereg erőivel szemben visszafoglalta Juhnovot, miközben a már egy hónapja bekerített 33. hadsereget, az 1. gárda-lovashadtestet és a 4. légideszant-hadtest részeit próbálta meg felmenteni. A felmentés nem sikerült, s a szovjet csoportosítást a németek április 15-ig felszámolták. A szovjetek ezen harcok során német adatok szerint 6000 hadifoglyot, 128 harckocsit és 170 löveget veszítettek. M. G. Jefremov altábornagy, a 33. hadsereg parancsnoka a kilátástalan helyzetben április 9-én főbe lőtte magát.
A rzsevi – vjazmai hadászati támadó hadművelet április 20-án véget ért. A szovjet csapatok 80–250 kilométernyire vetették vissza a német Közép Hadseregcsoportot, de sem bekeríteniük, sem megsemmisíteniük nem sikerült. A Kalinyini és a Nyugati Front ezekben a harcokban 272 ezer 320 halottat és eltűntet, 957 harckocsit, 7296 löveget és aknavetőt, valamint 550 repülőgépet veszített.
A nyugati irányban végrehajtott támadással egyidőben a Brjanszki, a Délnyugati és a Déli Front erői is támadási parancsot kaptak. Délnyugati irányban előretörve január és
február folyamán először a Moszkvától nyugatra harcoló német erőket akarták átkarolni, majd a Donyec-medence visszafoglalása és a Dnyeper folyó vonalának elérése szerepelt terveikben. Eközben újra birtokba vették volna Harkovot is. A január elején megindított támadás azonban túl lassan haladt, mivel a német Dél Hadseregcsoport csapatai számos településen hatásos körvédelmet alakítottak ki.
Február elején a szovjetek előrenyomulása a széles arcvonal déli szakaszain is mindinkább megakadt. A legeredményesebben a Délnyugati Front (P. P. Bodin altábornagy) 6. hadserege, valamint a Déli Front (R. J. Malinovszkij altábornagy) 57. és 9. hadserege harcolt, amelyek néhány lovashadtesttel 90 kilométert nyomultak előre. A másfél hónapnyi harc eredménye mindössze egy kiterjedt hídfő volt, melyet az Északi-Donyec jobb partján, Barvenkovo körzetében alakítottak ki csapatai. A szovjetek Harkovot nem tudták elfoglalni, a Dnyepertől pedig még több mint 100 kilométerre álltak.
A német szárazföldi haderő a „Barbarossa” hadművelet kezdetétől 1942. március 20-ig a keleti hadszíntéren 225 ezer 559 halottat, 796 ezer 516 sebesültet és 50 ezer 991 eltűntet, összesen 1 millió 73 ezer 66 katonát veszített. További 78 ezer 479 fő hadikórházakban feküdt betegen. A tekintélyes lóállományból 259 ezer 814 állat hullott el. A csapatok egyebek mellett 3319 harckocsit, 173 rohamlöveget, 76 ezer 883 karabélyt, 30 ezer 374 géppuskát, 2791 páncéltörő puskát, 7263 gránát- és aknavetőt, 4531 löveget, 5249 páncéltörő ágyút és 334 légvédelmi ágyút jelentettek veszteségként. A szovjet hadifoglyok száma ugyanezen idő alatt 3 millió 461 ezer 338 fő, köztük 15 ezer 503 tiszt volt.
Március közepére a német csapatok lassan megszilárdították helyzetüket, a szovjet csapatok pedig szinte teljesen kimerültek. A hadműveleti feladatok végrehajtására alkalmas harckocsi- vagy gépesített magasabbegységeket 1941 telén még nem alkalmaztak Vörös Hadsereg kötelékében. Lovashadtesteik és önálló harckocsidandárjaik nem rendelkeztek elegendő önállósággal és kellő csapásmérő erővel ahhoz, hogy a harcászati sikereket hadműveletivé tudták volna fejleszteni. Az egyes frontok hadműveletei emiatt rendszerint befejezetlenek maradtak. Ennek ellenére Sztálin február és március folyamán tovább erőltette a támadásokat, jóllehet a frontok élőerővel és eszközökkel már nem pótolhatták a veszteségeket. Noha a Vörös Hadseregnek 1941 decemberében átmenetileg sikerült átvennie a hadászati kezdeményezést, saját lehetőségeinek túlértékelése és a németek alulértékelése miatt 1942 márciusára azt újra elveszítette.
A helyi jelentőségűvé váló harcok a keleti arcvonalon a sáros időszak beálltával, április 18. után szűntek meg, amikor a páncélosok és gépjárművek mozgása már csaknem lehetetlenné vált. A harctevékenység ezután általában tüzérségi tűzre, valamint felderítő és kisebb létszámú roham-vállakozásokra korlátozódott, amelyek az arcvonalat jelentősen nem változtatták meg.
)
A szovjet csapatok 1941/42-es téli hadjárata 1941. december 5-től.
)
53Szovjet nehéztüzérség Moszkva körzetében 1941 decemberében
(HTM, 3000).
)
Halott szovjet golyószóró-irányzó 1941 telén. A katona fejét egy lövedék leszakította
(HTM, 41033).
)
54Finn őr megfigyelőpontján 1942 elején
(HTM, 35633, VT).
)
Egy finn tábornok látogatása a Nord SS-hadosztálynál 1942 tavaszán
(HTM, 35592, HH).
)
A német katonák Moszkva alatt 1941 telén minden lehetséges módon védekeznek a hideg ellen.
)
Az állásharcok szünetében egy német katona levelet ír a leningrádi arcvonalon 1942 tavaszán. Rohamsisakján terepszínű álcahuzat látható
(HTM, 40542, HH).
)
55A spanyol „Kék Hadosztály” önkéntese fedezéke előtt 1941 telén. Fegyvere egy 9 mm-es MP 40 géppisztoly, övében pedig egy 1924 M nyeles kézigránát látható
(HTM, 36364).
)
Szovjet tehergépkocsi-oszlop halad a Ladoga-tó jegén Leningrád felé 1941 telén. A német légierő és nehéztüzérség az utánszállítás akadályozása céljából időről időre feltörte a tó jegét
(HTM, 24981).
)
Szétlőtt német tüzérüteg Moszkva térségében 1941 decemberében
(HTM, 2997).
)
56Német forgalomszabályozó katona a 7. páncéloshadosztály egyik Pz. III E közepes harckocsiját irányítja 1942. január 29-én
(HTM, 39680, Weltbild).
)
A német csapatok utánpótlását főleg a fogatolt vonatoszlopok biztosították 1941 telén
(HTM, 39453, HH).
)
57Német gyalogság felkészült egy támadásra a Krím-félszigeten 1941 decemberében. A katonák háta mögött egy 7,92 mm-es Pz.B. 39 páncéltörő puska, egy 5 cm-es gránátvető talplemeze, és egy géppuskalőszerrel teli rakasz látható
(HTM, 39337).
)
Esti életkép egy német fedezékben 1941 telén
(HTM, 40505).
)
Német tüzérek tarackjuk talpszárán fogyasztják el ebédjüket 1941 telén
(HTM, 40517).
