A magyar 2. hadsereg hadművelete Kurszktól keletre, illetve hídfőcsatái a Don mentén (1942. június 28 – szeptember 16.)
A magyar 2. hadsereg hadművelete Kurszktól keletre, illetve hídfőcsatái a Don mentén (1942. június 28 – szeptember 16.)
Az előzőekhez képest jelentősebb magyar keleti hadszíntéri részvétel a magyar politikai és katonai vezetés bizonyos kényszerhelyzetéből adódott. Megítélésük szerint a visszakapott és a németek által beígért magyarlakta területek, valamint akár az önálló magyar államiság, s a haderő is veszélybe kerülhetett a szövetségesi kötelességteljesítés visszautasítása esetén. Miután német csapatszállítások Magyarország területén keresztül is zajlottak, s az ország a Wehrmacht élelmezése és anyagi ellátása szempontjából jelentős szerepet játszott, úgy vélték, hogy a német hadvezetés mindent megtesz ennek további biztosítása érdekében. Az 1942. januári budapesti tárgyalásokon csupán a német követelések mérséklésére törekedtek, melynek legfőbb oka a feszült román-magyar viszony volt. Mivel 1942 elejéig Magyarország kisebb mértékben vette ki részét a háborúból, mint Románia, nem akarta katonai erejét a későbbiek során sem gyengíteni. Az 1942. január 22-én született, s írásba nem foglalt döntés értelmében a magyar hadvezetésnek kilenc gyalogdandárt, egy páncéloshadosztályt, és egy repülőköteléket kellett a 2. hadsereg-parancsnokság alárendeltségében kivezényelni a keleti hadszíntérre. A dandárok 1942. február 17-én a könnyű hadosztály elnevezést kapták. A tárgyalások során nem tisztázták a kiküldendő 207 ezer fős hadsereg várható alkalmazási módját, annak területi és időbeli határait, veszteségeinek pótlását. Keitel tábornagy csupán fegyverzeti és felszerelési kiegészítésekre adott szóbeli ígéretet. A magyar politikai és katonai vezetés remélte, hogy a kiszállítandó alakulatok hadialkalmazása nem húzódik el, s a négy hónap frontszolgálat után 1941 végén hazatért gyorshadtesthez hasonlóan a honvédek hamarosan visszatérhetnek.
A Kurszkig felvonuló, illetve az itt kirakott magyar kötelékek – egy hadtestnyi erő – kisebb része harcok árán, nagyobb része pedig 1000-1200 kilométeres gyalogmenetben jutott ki 1942. júliusában és augusztusában a Donhoz. Jány vezérezredes a Wehrmacht 1942 kora nyári hadjáratára, s ezen belül hadserege feladataira vonatkozó első általános tájékoztatást május 16-án, közvetlenül Hitlertől kapta a főhadiszálláson történt jelentkezésekor.
A 2. hadsereg hadműveleti területre elsőként kiérkező III. hadteste a német Armeegruppe Weichs (Weichs-seregcsoport) kötelékében 1942. június 28-tól vett részt a támadó hadműveletekben. A német hadvezetés 1942 nyarára halasztott Blau fedőnevű offenzívájának keretében a Kurszk körzetében elhelyezkedő Weichs-seregcsoport (a német 2. tábori, illetve 4. páncéloshadsereg, s a magyar 2. hadsereg része), és a tőlük délre csoportosuló német 6. hadseregnek együttes támadása az első ütemben a Donhoz való előretörést, a második ütemben pedig a Don és az Oszkol folyók közé zárt szovjet csapatok megsemmisítését célozta. A német VII. hadtesttel megerősített 2. hadseregbeli alakulatok feladata ezen belül az volt, hogy a német 4. páncélos és a 6. tábori hadseregek között, Kurszk előtti védőállásukból kiindulva Tyim város előtt törjék át a szovjet védelmi vonalat, és Sztarij Oszkol irányában jussanak ki a Donhoz.
A Weichs-seregcsoporttal szemben a Brjanszki Front balszárnya (13. és 40. hadseregek), a német 6. hadsereggel szemben pedig a Délnyugati Front jobb szárnya (21. és 28. hadseregek) védekezett. Mivel védelmi vonaluk megerősítésére kevés tartalék és idő állt rendelkezésre, a szovjet főparancsnokság utasítására a csapatok a Donig terjedő területet anyagilag lényegében teljesen kiürítették, az utóvédállások kiépítését, s némi tartalékerő felvonultatását azonban csak június 20. után kezdték el. A német és magyar csapatok hozzávetőlegesen másfélszeres létszámfölényben voltak a szovjet Brjanszki és Délnyugati Front csapataival szemben.
A hadművelet során a német és magyar csapatok 300 kilométer szélességben törték át a Brjanszki és Délnyugati Front arcvonalát, s 150–170 kilométer mélyen előretörve elérték a Don és Voronyezs körzetét. Különösen a német 4. páncéloshadsereg előretörése volt sikeres. A szovjet főparancsnokság ennek megakadályozására utasította a Brjanszki Front állományában tartalékban tartott harckocsicsapatokat, hogy Sztarij Oszkol és Kasztornoje felől bocsátkozzanak harcba. Június 30-tól Kasztornoje, Gorsecsnoje térségében nagy páncélosütközet alakult ki. A szovjet csapatok visszavonulását csak július 2-től rendelték el. Erre az időre már a Délnyugati Front jobb szárnyán védekező seregtestestek körül is bezárult a gyűrű, teljes megsemmisítésük azonban utóvédjeik ellenállása miatt meghiúsult.
A magyar seregtestekre kirótt támadási feladatok java része a 9. könnyű hadosztályra hárultak, amely négy napos harcot folytatott Tyim város elfoglalásáért. Támadási sávja előtt húzódott a szovjet csapatok műszakilag egyik legjobban kiépített 10-15 kilométeres mélységű védelmi állása. A nagykanizsai seregtest a Kodizi, Prudok és Gnyilinszkije Dvori helységeknél, illetve a Tyim körüli megerősített védőállás, az úgy nevezett „harckocsiárok-állás” előtt vívott súlyos harcok során elvesztette személyi állományának 20 százalékát. A hadműveletben részt vett, s 3000 fős véres (elesett, megsebesült, hadifogságba esett) veszteséget szenvedett magyar alakulatok 1942. július 7–10. között jutottak ki a Donhoz.
Az 1942. júliusában tovább folytatódó német hadműveletek a német-szovjet arcvonal legdélibb szakaszára összpontosultak. A Voronyezsért folytatott harcok és a kisebb bekerítések felszámolása miatt azonban már jócskán vesztettek ütemükből. Július 9-én a német hadvezetés a Dél Hadseregcsoportot a hadműveletek nagyarányú kiterjedése miatt külön A és B Hadseregcsoportra osztotta. A magyar 2. hadsereg a német 2., 6. tábori, illetve 4. páncélos, az olasz 8., valamint a román 3. és 4. hadseregekkel együtt a von Bock, majd Weichs vezérezredesek által irányított B Hadseregcsoport alárendeltségébe került. Ezen hadseregcsoport északon elhelyezkedő hadseregeire – köztük a magyarra is – az a feladat hárult, hogy biztosítsák a Sztálingrád és a kaukázusi olajmezők felé irányuló hadműveletek sikerét.
A hosszú menetektől és a kezdeti harcoktól kimerült magyar alakulatokat a német gyorscsapatok felváltása után azonnal védelmi állásba rendelték a Don folyó mentén. A 2. hadsereg előrevonása a folyóhoz augusztus 25-re fejeződött be, ekkorra értek ki a június végi offenzívától megkímélt IV. és VII. hadtestbeli, illetve hadsereg-közvetlen alakulatok. A magyar hadsereg bal szomszédja a német 2., a jobb pedig az 1942. július 29-től felvonuló olasz 8. hadsereg lett. A valós védelmi lehetőségeknél hosszabb arcvonalat jelöltek ki mindkét hadseregnek.
A 2. hadsereg 200 kilométer szélességben meghatározott védelmi vonalát mindössze 18 gyalogezrede szállhatta meg, ennélfogva a védelem mélységben történő kiépítésére és megfelelő tartalékok képzésére egyáltalán nem volt lehetőség. E cérnavékony védelmi vonalat csupán a harcoslétszám, körülbelül 80-90 ezer ember tartotta. A hadsereg személyi állományának több mint fele ugyanis műszaki, ellátó, egészségügyi, munkás- és vonat-, tehát nem közvetlenül harcoló alakulatoknál teljesített szolgálatot.
A 2. hadsereg-parancsnokság a védelem peremvonalát a többnyire zsombékos, mocsaras partszakaszok miatt a Don partjától kettő–hat kilométerre jelölte ki. A csapatok a gyenge erőkkel megszállt főellenállási vonalat ennélfogva mindenütt az erdő- és a községszéleken építették ki. Mögötte alakították ki a zászlóaljak tűzrendszerét, mely a különféle gyalogsági nehézfegyvereket (aknavető, páncéltörő ágyú, géppuska) magában foglaló, szélességben és mélységben rendszertelenül tagozott támpontokból állt. Ezek mögött már csak a tüzérség (fogatolt tábori, gépvontatású közepes és nehéz, illetve légvédelmi) lövegei helyezkedtek el, melyek közül a fogatolt tábori tüzérezredekbe tartozókat – rövid hatásos lőtávolságuk miatt – a gyalogsághoz viszonylag közel kellett felállítani. A Donon való átkelés nem jelentett leküzdhetetlen akadályt a szembenálló ellenséges csapatoknak. Ennek magyarázatául maga a hadseregparancsnok, Jány Gusztáv vezérezredes az alábbiakat jelentette: „A Don nem Duna, helyenként 60 m széles, partján embermagasságú sás és cserjék vannak. Sok gázló van, amit nem ismerünk.”
A Don mögötti terület fennsíkszerű, kopár, erdőben szegény térség volt, a folyó felé tartó mély horhosokkal szeldelve. Településeinek elnevezéseit – melyeknek eredeti kiejtésébe gyakran beletörött a magyar baka nyelve – a korabeli harctéri naplókban leginkább „magyarosított” változatban olvashatjuk. Honvédeink nevezték át többek között Kocsatovkát Kacsatokára, Szemigyeszjátszkojét Semmidezacskóra, vagy Bugyennijt Budijenőre. Rajtuk kívül szinte valamennyi kietlen magaslatnak, vagy völgynek nevet adtak. Így születtek a Vakbélhát, Huszárdomb, Meszeshegy, Lipóthegy, Krétahegy, vagy a Halálvölgy elnevezések.
A folyó mögött tartós védőállások kiépítésére kötelezett csapatokra a nyári hónapok folyamán az a feladat várt, hogy a Donon átkelő, a jobb parton több hídfőállást képező, és azok területén szívós ellenállást tanúsító szovjet csapatokat vessék vissza a túlsó oldalra. A terepet jól ismerő ellenséges csapatok e hídfőket általában a Don kanyarulataiban építették ki, ennél fogva kizárták ezek megkerülésének vagy oldalba támadásuknak lehetőségét. Felszámolásuk egyedül csak arctámadással volt lehetséges. Területük 30 és 100 négyzetkilométer között változott. Mély horhosaikkal, erdőikkel, mocsaraikkal és fedett dombjaikkal jól védhető felvonulási területek voltak. Összeköttetésüket a túlsó parttal víz alatti és pontonhidak biztosították. A nagyobb hídfőállásokat egy–egy hadosztály erejű szovjet harccsoport védte, melyeknek személyi és anyagi utánpótlása folyamatosan és szinte észrevétlenül történt a Don bal partjáról. A szovjet hadvezetés célja e hídfőkkel egy esetleges nagyobb szabású hadművelet kiinduló bázisainak megteremtése, illetve a közeli voronyezs-davidovkai vasútvonal oltalma volt.
A legnagyobb és legveszélyesebb hídfőállás a Voronyezstől 60 kilométerre délre található Don-kanyarban létesült, melynek északi törésében Sztorozsevoje, déli törésében pedig Uriv község húzódott. Urivi kanyar néven vált ismertté a köztudatban. A Potudany folyó torkolatától délre elterülő, Korotojak helységet és környékét magába foglaló keskeny területen is jelentős hídfőállást építettek ki a szovjet csapatok. Noha nem a Don egyik kanyarulatánál alakították ki, megléte mégis komoly veszélyforrást jelentett. A magyar hadsereg-parancsnokság ugyanis tartott attól, hogy a közeli, 20 kilométerre délnyugatra található – a magyar 2. és német 6. hadsereg utánszállítása szempontjából döntő jelentőségű – Osztrogozsszk város elfoglalása is szerepel a szovjet tervekben.
A szovjet csapatok harmadik jelentős hídfőállása a Scsucsje és Perejeshaja községek által határolt mocsaras, ártéri erdővel borított Don szegletben épült ki. A 2. hadsereg-parancsnokság kezdettől fogva nem fordított elég gondot e terület ellenőrzésére. A hadsereg arcvonalát ért második legnagyobb támadás aztán éppen ebből a hídfőből indult ki 1943. január 14-én. A 2. hadsereg-parancsnokság – felismerve a nagyobb szovjet hídfőállásokban rejlő veszélyt – több ízben vetette be saját alakulatait ezek felszámolására. A július 18. és szeptember 16. között vívott veszteséges hídfőcsatákban a hadsereg alakultainak javarésze részt vett, s 1942 augusztusától német alakulatok is bekapcsolódtak a harcokba. Különös szerep jutott az 1. tábori páncéloshadosztálynak, a 2. hadsereg egyetlen gyorsan mozgó seregtestének, amely szinte valamennyi urivi és korotojaki ütközetben harcolt.
A Sztorozsevoje és Uriv községek által határolt Don-kanyarban egy, a folyón átkelni nem tudott, s kellőképpen fel nem derített szovjet harckocsidandár már július 11-én és 12-én súlyos veszteséget okozott a Donhoz előrenyomuló 7. könnyű hadosztály alakulatainak. A folyó jobb partján védekező szovjet csapatokat végül július 18-án sikerült felszámolni, mikor is az 1. tábori páncéloshadosztály részvételével az első doni hídfőcsatára került sor. A harckocsi- és páncélvadász-századok 67mindenütt kiértek a folyóhoz, de a parti mocsárba befészkelt ellenség elleni támadásaik sikertelenül zárultak.
A Don mögé visszavonuló és a magyar hadsereg gyengéit hamar kitapasztaló szovjet 6. hadsereg alakulatai 1942. augusztusától erőteljes támadásokat indítottak, hogy a folyó nyugati partját is birtokukba vehessék, és ott hídfőállásokat foglaljanak el. Támadásaik eredményességében közrejátszott a magyar arcvonal hézagossága is. A 2. hadsereg nem védhette még teljes állományával az amúgy is széles védővonalát, ennélfogva az uriv-sztorozsevojei szakaszon védekező 7. könnyű hadosztálynak 35, a Korotojak környéki folyópartot megszálló 10. könnyű hadosztálynak pedig 52 kilométer széles arcvonalrész jutott. Az immáron a szovjetek által kezdeményezett, minden eddiginél hevesebb harcok augusztus 6-án lángoltak fel a magyar arcvonal egyes szakaszain. Az ellenséges csapatok legnagyobb sikereiket az Uriv és Sztorozsevoje által határolt Don-szegletben érték el, miután a folyón több helyütt átkelve a 7. könnyű hadosztály zászlóaljait meghátrálásra kényszerítették, lerohanva a soproni seregtest egyes tüzérségi állásait is. Estére részben már csak Urivot és Szeljavnojét tartották védőik, Sztorozsevoje és az otticsihai erdő szovjet kézre került. Ezen a napon a szovjet csapatok Korotojak környékén is átkeltek a Donon, s a 10. könnyű hadosztály állásait is áttörték. Az esti órákban Korotojak és az északabbra fekvő Averino területén már egy–egy zászlóalj erejű ellenséges harccsoport támadott. Ekkor még csak egy szűk hídfő, s Korotojak nagyobbik része került birtokukba.
A szovjet 6. hadsereg-parancsnokság által hídfőképzésre kijelölt területek közül az uriv–sztorozsevojei, illetve a Korotojak környéki egy–egy magasabban fekvő fennsík volt. A Potudany folyó mocsaras völgye választotta el ezeket egymástól. A 2. hadsereg-parancsnokság felismerte a hídfőkben rejlő veszélyeket, de nem rendelkezett elegendő erővel ahhoz, hogy egyszerre és hasonló méretben támadást indítson a folyó jobb partján befészkelt összes ellenséges alakulat megsemmisítésére. Az 1. tábori páncéloshadosztályt – mint egyetlen átütő erővel rendelkező seregtestet – semmiképpen sem akarta megosztani, s részenként bevetni. A szembenálló szovjet 6. hadsereg jól kihasználta ezt a helyzetet. Ha a magyarok Urivnál csoportosultak, a szovjetek akkor Korotojaknál támadtak. A hídfőktől való erőelvonások kritikus helyzetbe sodorták az ott maradó magyar alakulatokat.
A 2. hadsereg alakulatai az uriv-sztorozsevojei ellenséges hídfőállás felszámolása érdekében egy, a Korotojaknál átkelt szovjet csapatok visszavetése céljából pedig kettő szervezett támadást indítottak augusztus folyamán. A vállalkozások – dacára a súlyos véráldozatoknak – átmeneti sikerek után javarészt eredménytelenek maradtak. Nagyszabású ellenséges célokat sejtve a hadsereg-parancsnokság általában nem takarékoskodott seregtestei erejével a szovjet csapatok mielőbbi visszavetése érdekében.
Ezen megállapítás leginkább a korotojaki hídfő birtokbavételére utasított 12. könnyű hadosztály augusztus 7-i támadására illett, mivel a Tolna megyei seregtestet hathetes gyalogmenetet követően menetből, nyílt terepen vetették harcba a Don menti település romos házaiba befészkelt ellenséges csapatok ellen. Az 1. tábori páncéloshadosztály által támogatott vállalkozás jelentősebb eredményeket nem hozott, ráadásul a hídfőben fokozatosan megerősödött ellenség nyomására augusztus 11-ére nemcsak Korotojakot, hanem közvetlen környékét is fel kellett adni. A megnagyobbodott korotojaki szovjet hídfő elfoglalását célzó második nagyobb szabású támadás augusztus 15. és 17. között zajlott, mely során már a német 336. gyaloghadosztály részei is rohamra indultak. A Korotojak körüli, illetve a területén levő magaslatokat szívósan védő szovjet erők ellen ezúttal sem értek el jelentősebb sikereket.
Az augusztus 6-7-i szovjet előretörés következtében elvesztett területeket a hónap folyamán az uriv-sztorozsevojei Don-szegletben sem sikerült visszafoglalni. A 20. könnyű és az 1. tábori páncéloshadosztály harccsoportjai bevonásával megindított augusztus 10-i egyetlen nagyobb szabású vállalkozás az időközben jól megerődített Sztorozsevoje község szegélyénél tovább nem jutott előre.
A két nagyobb hídfő felszámolása érdekében vívott eredménytelen harcokon kívül augusztus 8-tól a scsucsje–perejeshajai Don-kanyarban is jelentős szovjet hídfőképzési tevékenység vette kezdetét. A 19. könnyű hadosztály 13/III. zászlóalja által kevés erővel megszállt Perejeshaja, és a tőle két kilométerre északra fekvő Scsucsje községek három napos harc folytán kerültek az ellenség kezére, s a hónap végére az említett települések környéki magaslatokat is egyre inkább a szovjet csapatok ellenőrizték. Nagyobb erőkkel megindított vállalkozást ezen ellenséges hídfő felszámolása érdekében nem hajtottak végre, mindössze a 19. könnyű hadosztály egyes csapattesteinek kudarcba fulladt augusztus 30-i támadása érdemel említést. A magyar arcvonal e szakaszán roppant előnytelen védelmi viszonyok alakultak ki, mivel a magyar védőkörlet a magasabban fekvő és szinte felderíthetetlen ellenséges állásokból maximálisan belátható volt.
A német felettes parancsnokság tapasztalva azt, hogy a magyar hadsereg az arcvonalába beékelődött ellenséges hídfőállásokat saját erőből nem képes felszámolni, augusztus 29-én az alakulat nélküli német XXIV. páncéloshadtest-parancsnokságot bízta meg a 2. hadsereg védővonalán tevékenykedő és a hídfőcsatákban érintett magyar és német seregtestek vezetésével. Az október 3-án elesett Langermann-Erlencamp páncélostábornok irányította parancsnokság azt a konkrét feladatot kapta, hogy a Tyihaja Szoszna folyó és Sztorozsevoje között vegye át a védelem irányítását, majd alárendelt seregtesteivel indítson összpontosított támadást első ütemben a korotojaki, második ütemben pedig az uriv-sztorozsevojei szovjet hídfőállás birtokbavétele érdekében. A Korotojaknál részeivel már harcba bocsátkozott 336. gyaloghadosztályon és számos tüzérosztályon kívül augusztus közepétől, mint újabb német seregtest a 168. gyaloghadosztály is a magyar arcvonal mögött helyezkedett el.
A két hónapig tartó Don menti hídfőcsaták legnagyobb sikerét a korotojaki ellenséges hídfő teljes felszámolása jelentette. A német 336. gyaloghadosztály három napig tartó kemény küzdelemben bunkerről bunkerra előrehaladva szeptember 3-án este vette birtokába a Don hídjától délnyugatra elterülő jól megerődített két templomdombot, melyek a szovjet védelem legfőbb támpontjai voltak.
A minden eddiginél nagyobb méretű harmadik uriv-sztorozsevojei hídfőcsata lefolytatásának alapgondolata az volt, hogy a főerő Sztorozsevoje elfoglalása után északról déli irányban támadva a Don mentén átkarolja, majd megsemmisíti a hídfőt megszálló szovjet csapatokat. A főtámadást végrehajtó csoportot a magyar 1. tábori páncélos- és a 20. könnyű hadosztály, illetve a német 168. gyaloghadosztály alkotta, Uriv, valamint az attól északra fekvő magaslatok elfoglalására pedig a 7. és a 13. könnyű hadosztály részei indítottak támadást. A Sztorozsevoje és néhány környékbeli magaslat elfoglalását eredményező szeptember 9. és 16. között lefolytatott nagyszabású ütközetről Langermann-Erlencamp páncélos tábornok szeptember 14-i jelentésében az alábbiakat jegyezte fel: „A várakozás ellenére a támadó csapatok egy makacsul védekező ellenségbe ütköztek, amely jól kihasználta az elmúlt heteket, s állásait és azok sarokpontjait – Sztorozsevojét, a 195,6 magassági pontot és Urivot – példásan kiépítette. A harcok alatt bebizonyosodott, hogy az ellenség nagyobb erővel rendelkezett a Don-kanyarban, mint azt feltételeztük (…) A magyar csapatrészek megtettek minden tőlük telhetőt, hogy az 68ellenséget megsemmisítsék és az elvesztett területeket ismét visszaszerezzék.” Az ütközet személyi veszteségei a korábbiakat messze felülmúlták. Szeptember 9–13. között magyar részről 1237-en haltak hősi halált, 6163-an sebesültek meg, s 614-en tűntek el, német viszonylatban 217 fő volt az elesettek száma, 1222 a sebesülteké, s 133 az eltűnteké.
A 2. hadsereg teljes véres vesztesége (elesett, megsebesült, hadifogságba esett) a Don menti hídfőcsaták alatt 26–27 ezer főre tehető. A tisztikar 20 százaléka, a legénység 15 százaléka, a munkaszolgálatosok hat százaléka esett ki 1942. október l-ig. A hadsereget anyagi téren is jelentős veszteségek érték: az 1. tábori páncéloshadosztály harckocsijainak száma felére csökkent, a 7. könnyűtüzér-ezred pedig elvesztette löveganyagának legjavát.
A doni hídfőcsatákat követően a 2. hadsereg csapatai az elért vonalban védelemre rendezkedtek be. 1942 őszén – a tavasszal kivonulthoz képest – egy személyi állományában, fegyverzetében és felszerelésében megfogyatkozott, súlyos ellátási és utánpótlási gondokkal küzdő magyar hadsereg várta sorsának beteljesedését. Hazahozatalának, illetve kezdetben remélt gyors felváltásának lehetősége – a hadsereg védelmi feladatainak ellátása, valamint a várható német ellenkezés és újabb követelés miatt – a magyar politikai és katonai vezetésben fel sem merült.
A német-szovjet arcvonal déli szakasza 1942. szeptember végére teljes egészében megmerevedett. A Kaukázuson túlra, a létfontosságú bakui olajmezőkig a német csapatok nem jutottak el, s a kezdeményezés kicsúszott a német hadvezetés kezéből. A magyar politikai és katonai vezetésnek, bár ismerte a 2. hadsereg ezernyi problémáját, nem volt távlati terve a kialakult helyzet megoldására. Német részről várta a segítséget, s csak a csapatok minimális mértékű fegyverzeti és felszerelésbeli kiegészítésére, illetve a személyi állomány fokozatos felváltására hajlott. 1942 novemberében 35–36 ezer fős kontingens került ki az arcvonal mögé a harcoló állomány egy részének felváltására. Ezen kívül november és december hónapokban 63 menetszázadot és 84 tábori, illetve különleges munkásszázadot is elindítottak a 2. hadsereg hadműveleti területére. Az 1942 őszén és telén kiküldöttekkel együtt ennélfogva több mint 250 ezer főben (benne 37 ezer 300 munkaszolgálatosban) lehet meghatározni a magyar 2. hadsereg kötelékében frontszolgálatot teljesítettek létszámát.
)
A német csapatok 1942-es nyári–őszi támadása 1942. május 8. és november 18. között.
)
Német 15 cm-es nehéz gyalogsági löveg a harkovi ütközetben 1942 májusában
(HTM, 39552, Atlantic).
)
Szovjet T-34 harckocsik támadása lövészcsapatok támogatásával 1942 nyarán.
)
Kilőtt szovjet T-34 közepes harckocsi a doni arcvonalszakaszon 1942 nyarán
(HTM, 52308, HtO).
)
69Kilőtt szovjet T-60 könnyűharckocsik a doni arcvonalon 1942 júliusában. A harcjárművek körül elesett kezelőik fekszenek
(HTM, 52290).
)
Kilőtt szovjet KV-1 nehézharckocsi a Donnál 1942 nyarán
(HTM, 86816).
)
Gyülekezés közben meglepett és kilőtt szovjet T-34 harckocsik 1942 nyarán
(HTM, 91629, Maksay Zoltán).
)
Lelőtt szovjet Il-2 csatarepülőgép roncsa 1942 júliusában
(HTM, 51012).
)
Elhagyott szovjet tüzérségi eszközök a doni arcvonalon 1942 júliusában
(HTM, 52363).
)
A harkovi ütközetben kilőtt szovjet T-34 harckocsit német katonák vizsgálják 1942 májusában. A páncélos tornyán a „Csapajev” felirat olvasható
(HTM, 40706, PBZ).
)
70A Grossdeutschland gépkocsizó gyaloghadosztály felderítő páncélgépkocsijai és lövészpáncélosai 1942 nyarán
(HTM, 39719, PBZ).
)
Szovjet páncélvonat 1942 nyarán
(HTM, 35365, LUCE).
)
Kercs, a szovjet visszavonulás után 1942 májusában
(HTM, 41134, PBZ).
)
Német gyalogság pihenője a Donyecen túl 1942 nyarán
(HTM, 40493, SchBD).
)
71Maximilian von Weichs vezérezredes (1881-1954), a róla elnevezett seregcsoport, majd a B Hadseregcsoport főparancsnoka 1942 őszén
(HTM, 38715, OKW-Foto).
)
Német hegyivadász-csapatok a Kubán folyó völgyében
(HTM, 38963, Atlantic).
)
Német hegyivadászok a Kaukázusban
(HTM, 39435).
)
Német gyalogság 7,5 cm-es gyalogsági löveget vontat a Don és a Donyec folyók közötti területen 1942 júliusában
(HTM, 39556, Weltbild).
)
A szlovák gyorshadosztály katonái Rosztovnál 1942 nyarán
(HTM, 35490).
)
72A német 17. hadsereg gyalogsága Rosztov körzetében 1942 júliusában
(HTM, 39144).
)
Német gyalogosok fésülnek át egy elfoglalt szovjet fedezéket a Donyec folyónál 1942 nyarán. A mellvéden egy szovjet DP golyószóró látható
(HTM, 39244, HH).
)
Német hegyivadászok tevékkel növelték mozgékonyságukat a Kaukázusban 1942 nyarán
(HTM, 39077).
)
Német csapatok Harkovnál 1942 nyarán. A mostoha szovjet útviszonyok nem csak télen akadályozták az utánszállítást
(HTM, 39091, PBZ).
)
Német harcálláspont Sztálingrád előtt 1942 kora őszén
(HTM, 38901).
)
Német Sd.Kfz. 251 típusú lövészpáncélosok haladnák át egy rosztovi útzáron 1942 júliusában
(HTM, 39712, Weltbild).
)
73Sz. K. Tyimosenko (1895-1970), a Szovjetunió marsallja. A fénykép a háború után készült
(HTM, 37091).
)
Kis létszámú, PPS 41 géppisztolyokkal felszerelt szovjet rohamosztag helységharc közben Sztálingrádban, 1942 kora őszén
(HTM, 2996).
)
A. I. Jeremenko vezérezredes (1892-1970), a Sztálingrádi Front parancsnoka és Ny. Sz. Hruscsov (jobbra), a front politikai biztosa
(HTM, 7037).
)
Álcázott német 5 cm-es páncéltörő ágyú Sztálingrádban 1942 szeptemberében
(HTM, 39588).
)
Német nehézgéppuska-állás a Don mentén 1942 nyarán. Az MG 34 típusú géppuska háromlábú állványa mellett német gyártmányú nyeles (támadó) és tojás- (védő-) kézigránátok láthatók
(HTM, 39539, Weltbild).
)
74Német felderítő páncélgépkocsi-osztag a Don mentén 1942 telén. Középen egy Sd.Kfz. 223, balra egy Sd.Kfz. 222, jobbra pedig egy Sd.Kfz. 221 látható
(HTM, 39736, SchBD).
)
Német őrszem váltani indul Don menti arcvonalon 1942 telén
(HTM, 39344).
)
Német légibombák hullanak a kercsi szovjet tüzérségi állásokra 1942 májusában
(HTM, 40011, RDV).
)
75Német lobogó a szevasztopoli erődrendszer felett 1942 júliusában
(HTM, 41798).
)
Szovjet lövészgyalogság egy sztálingrádi futóárokban 1942 őszén
(HTM, 44143).
)
Román géppuskaállás a Fekete-tenger partján 1942 nyarán
(HTM, 45212).
)
Német lövészpáncélos-század Voronyezsben 1942 júliusában
(HTM, 39714, HH).
)
Egy német gyaloghadosztály lovas felderítői pihenőt tartanak a doni arcvonalon 1942 júliusában
(HTM, 39643, Weltbild).
)
76Német Pz. III közepes harckocsikból álló páncéloscsoport nyomul előre a Donnál 1942 júliusában
(HTM, 39687, HH).
)
MG 34 típusú könnyűgéppuskával felszerelt német harcelőőrs folyammegfigyelésen a nagy Don-kanyarban 1942 augusztusában
(HTM, 39368, RDV).
)
Német 1 tonnás féllánctalpas vontató gépjármű 5 cm-es páncéltörő ágyút vontat a majkopi olajmezők felé a Kaukázusban
(HTM, 39755).
)
Csoknyai Pál alezredes (1892-1961), a 4/I. zászlóalj parancsnoka búcsúzik családjától 1942. április 24-én a soproni Déli pályaudvaron
(HTM, 87123).
)
77Von Weichs vezérezredes, a róla elnevezett német seregcsoport parancsnoka Kovács Gyula vezérkari ezredessel (1893-1963), a 2. hadsereg vezérkari főnökével tart megbeszélést Kurszkhoz közeli törzsszállásán az 1942. június 28-i támadást követően
(HTM, 34192, Weltbild).
)
A magyar 2. hadsereg egyik zászlóalja a Don felé menet egy ukrán településen vonul át 1942. júliusában
(HTM, 51735).
)
Magyar postagalamb-állomás a 2. hadsereg hadszínterén 1942 júliusában
(HTM, 51715, Varga ht.).
)
A magyar 2. hadsereg egyik utolsóként felvonuló alakulata a tikkasztó hőségben a Don menti védőállások felé menetel
(HTM, 51741, Keresztény ht.).
)
A soproni 4/I. zászlóalj géppuskás-századának honvédje a doni hídfőharcok szünetében zöld színű tábori postai levelezőlapon megnyugtató sorokat küld hozzátartozóinak
(HTM, 87086).
)
78A magyar 1. tábori páncéloshadosztály 1. felderítő-zászlóaljának előrenyomulása a Don mentén 1942 augusztusában
(HTM, 50839, Hto.).
)
Magyar Csaba felderítő páncélgépkocsi bevetés közben 1942 nyarán
(HTM, 86567).
)
Amerikai gyártmányú, de a szovjetek által bevetett M3 könnyűharckocsi zsákmányként magyar szolgálatban az 1. tábori páncéloshadosztály cseh tervek alapján gyártott német Pz. 38(t) könnyűharckocsiját vontatja, mivel annak megsérült a lánctalpa
(HTM, 95523).
)
Kilőtt magyar Toldi könnyűharckocsi és hősi halált halt kezelői a Don mentén 1942 nyarán
(HTM, 95522).
)
A magyar 1. tábori páncéloshadosztály Toldi könnyűharckocsija a Don mentén 1942 nyarán
(HTM, 95528).
)
79Magyar 36 M. 8 cm-es aknavető irányzása a doni arcvonalon 1942 augusztusában
(HTM, 50729, Hto.).
)
Magyar 20 mm-es nehézpuska tüzelőállásban a Don mentén 1942 szeptemberében
(HTM, 50728, Hto.).
)
Magyar lángszórós katona felperzseli a Don menti bozótost 1942 szeptemberében
(HTM, 50797, Hto.).
)
Magyar gyalogság pihenőben a Don mentén 1942 kora őszén
(HTM, 51478, Hto.).
)
80Magyar gyalogság géppuskával, golyószóróval és ismétlőpuskával tüzel Don menti állásából 1942 októberében
(HTM, 50719, Hto.).
)
Magyar 07/31 M. 8 mm-es Schwarzlose géppuska tüzelőállása
(HTM, 50713, Hto.).
)
Magyar lovas jelentő a keleti hadszíntéren 1942 késő őszén
(HTM, 50820, Hto.).
)
81A magyar 1/1. távolfelderítő század álcázott He 111 repülőgépe a keleti hadszíntéren 1942 júliusában
(HTM, 51008, Hto.).
)
Magyar He 111 repülőgép karbantartása a Don mögött 1942 júliusában
(HTM, 50966, Hto.).
)
82A magyar 3/2. közelfelderítő század He 46 repülőgépei a levegőben
(HTM, 91881).
)
A magyar 2/1. vadászrepülő-század Héja vadászrepülőgépe Ilovszkojéban 1942 novemberében
(HTM, 73721).
)
Magyar Bf 109 vadászrepülőgép balesete 1942 telén Ilovszkojénál
(HTM, 73714).
)
A magyar 2. repülődandár Bf 109 F repülőgépét négy 50 kg-os bombával szerelték fel Ilovszkojéban 1942 decemberében
(HTM, 73712).
)
A 102. vetőezred egyik 40 M. 10,5 cm-es Nebelwerfere a hozzávaló lőszerekkel és magyar kezelőivel 1943 januárjában
(HTM, 88033).
)
83Bátorkeszi Kiss Sándor főesperes, a hadsereg vezető protestáns tábori lelkésze tábori istentiszteletet tart a 2. hadsereg hadműveleti területén. A katonáknak nyújtott lelki támogatás, s a temetéseknél való közreműködés mellett a személyi veszteségek név szerinti nyilvántartása is részben az ezredeknél, hadtesteknél, egészségügyi oszlopoknál, s tábori kórházakban tevékenykedő tábori lelkészek feladata volt
(HTM, 52195, HtO).
)
Magyar tábori kovácsműhely 1942 júliusában, a 2. hadsereg hadműveleti területén. A ló mellett egy megrongálódott taliga látható, mellyel többek között 8 cm-es könnyű tábori ágyúkat is vontattak
(HTM, 86978, HtO).
)
84Magyar tábori sütöde a doni arcvonal mögött 1942 szeptemberében. A 2. hadsereg hadrendjébe fogatolt, illetve gépvontatású sütőoszlopokat egyaránt szerveztek
(HTM, 35426, HtO).
)
A rommá lőtt Korotojak, a magyar 2. hadsereg 1942 nyári, kora őszi Don menti hídfőcsatáinak egyik legfőbb színtere. Az előtérben egy elhagyott ellenséges löveg. A szovjet csapatok által minden épületét erőddé átalakított várost, szívósan védett templom-, illetve szélmalomdombjával együtt súlyos harcok által 1942. szeptember 3-án sikerült visszafoglalni.
)
A kaposvári 6/I. zászlóalj egyik szakaszparancsnoka a Don-parti ún. Krétahegyen 1942. szeptemberében. A Korotojak várost is magában foglaló magyar arcvonalszakasz a folyó fehér mészkősziklás, illetve agyagos magaspartján húzódott.
)
85A magyar 1. tábori páncéloshadosztály Pz. 38(t) közepes és Pz. IV F1 nehézharckocsijai egy Don menti kiserdő szélén támadáshoz csoportosulnak
(HTM, 50939, HtO).
)
A gyöngyösi 14/III. zászlóalj támadása 1942. augusztus 10-én Urivnál. Róna Miklós alezredes távbeszélőn jelentést tesz az ezred felé
(HTM, 97411).
)
86A gyöngyösi 14/III. zászlóalj egyik szakaszának honvédei fedezékük előtt a harcok szünetében 1942 szeptemberében Sztorozsevojénél
(HTM, 97501).
)
A 30. harckocsiezred 1942. szeptember 9. és 15. között hősi halált halt tisztjeinek, s legénységének sírkeresztjei az Oszkinóban létesített katonatemetőben. A nyírfakeresztekre babér- és tölgyfaágakkal övezett, koronás kis magyar címert ábrázoló dombornyomású táblát rögzítettek, „Hungaria” felirattal, és sorszámmal ellátva, melyet hivatalosan „egységes magyar hősi sírjel”-nek neveztek.
)
87A magyar 2. hadsereg egyik kiépített legénységi fedezéke futóárokkal a Don menti védőállások első vonalában 1942 késő nyarán
(HTM, 43685).
)
Magyar tisztilegények egy elkészült gyalogsági tiszti fedezék előtt 1942 nyarán a Don menti arcvonal mögött. Ezen fedezékeket az árokrendszer mögött, általában nagyobb horhosok oldalában építették ki
(HTM, 97364).
)
88Szombathelyi Ferenc vezérezredes (1887-1946), a Honvéd Vezérkar főnöke 1942. szeptember elején egy 2. hadseregbeli alakulatnál tart szemlét. Látogatásának ideje egybeesett az uriv-sztorozsevojei szovjet hídfőállás ellen indított harmadik nagyobb szabású magyar-német vállalkozással
(HTM, 50301, Inkey ht.).
)
A 2. hadsereg hadműveleti területén 1942. október 17. és 19. között szemlét tartó Nagy Vilmos szolgálaton kívüli vezérezredes (1884-1976), honvédelmi miniszter egy tábori munkásszázadnál tett látogatást. A munkaszolgálatosok polgári ruhájukban, illetve honvédségi sapkában és bakancsban tettek eleget az 1942. évi XIV. törvénycikk által meghatározott honvédelmi kötelezettségüknek
(HTM, 52629, Inkey ht.).
)
Jány Gusztáv vezérezredes (1883-1947), a 2. hadsereg parancsnoka, társaságában Italo Gariboldi vezérezredessel (1871-1970), a magyar arcvonalhoz déli irányból kapcsolódó szomszédos olasz 8. hadsereg parancsnokával Alekszejevkán, a magyar hadsereg főhadiszállásán 1942. októberben
(HTM, 50386, HtO).
)
Magyar gyalogzászlóalj készenléti állásban egy arcvonal mögötti orosz településen 1942 novemberében. Előtérben lőszeres ládákat szállító málhás lovak
(HTM, 34223, PBZ).
