A prohorovkai páncélosütközet 1943. július 12-én és 13-án
A prohorovkai páncélosütközet 1943. július 12-én és 13-án
A szovjet Voronyezsi Front haditanácsa július 10-én úgy értékelte a helyzetet, hogy a déli német csoportosítás már nem rendelkezik számottevő bevethető tartalékkal az Obojany–Kurszk irányban, ezért a további támadáshoz már csak a szárnyak meggyengítése árán biztosíthat további csapatokat és eszközöket. A haditanács ezen véleményét 11-ére virradó éjjel Sztálinnak és a főhadiszállásnak is jelentette. A SZTAVKA jóváhagyása alapján a 15Voronyezsi Front parancsnoksága elhatározta, hogy július 12-én hajnalban – az Orjolnál megindítandó szovjet ellencsapással egy napon – öt hadsereggel, nevezetesen az 1. harckocsihadsereggel, a 6. és 7. gárdahadsereggel, valamint a Sztyeppi Front által tartalékból átadott 5. gárda-harckocsihadsereggel és 5. gárdahadsereggel hatalmas ellencsapást mér a német 4. páncéloshadseregre. Az ellencsapást, amelybe a 40. és a 69. hadsereg erőinek egy részét is bevonták volna, a tervek szerint a 2. légi hadsereg és a 17. légi hadsereg erőinek egy része, valamint további távolbombázó kötelékek támogatnák. A szovjetek célja az volt, hogy a beékelődött német II. SS- és XXXXVIII. páncéloshadtestet bekerítsék és megsemmisítsék. Vatutyin hadseregtábornok, a Voronyezsi Front parancsnoka úgy határozott, hogy Prohorovkán kívül ellencsapások egész sorát méri a német csapatokra. Az 1. harckocsihadseregnek és a 6. gárdahadsereg egy részének Melovoje–Berezovka körzetéből, az 5. gárda-harckocsihadseregnek és az 5. gárdahadsereg részeinek pedig Prohorovka körzetéből kellett megindulnia Jakovlevo felé.
E szovjet ellencsapásban a főszerepet P. A. Rotmisztrov altábornagy 5. gárda-harckocsihadserege játszotta. A hadsereg B. Sz. Baharov vezérőrnagy 18. és I. F. Kiricsenko vezérőrnagy 29. harckocsihadtestéből, illetve B. M. Szkvorcov vezérőrnagy 5. gárda-gépesítetthadtestéből állt. A harckocsihadsereget A. F. Popov vezérőrnagy 2. harckocsi- és V. M. Badanov vezérőrnagy 2. gárda-harckocsihadtestének összesen 200 harckocsijával is megerősítették. Rotmisztrov altábornagy július 11-én ennélfogva 793 harckocsival és 37 önjáró löveggel rendelkezett. A szovjet páncélosok közül 501 darab a 76,2 mm-es löveggel felszerelt T–34 típusú harckocsi volt, de jelentős mennyiségű, 261 darab T–60 és T–70 típusú harckocsi is tartozott az 5. gárda-harckocsihadsereg állományába. A nehézharckocsi-ezredek fegyverzetében 31 darab Churchill III és néhány KV–1 nehézharckocsi is megtalálható volt. Az önjáró lövegek zöme a 29. harckocsihadtestben volt. A tartalékból előrevont 5. gárda-harckocsihadsereg csapatai 330-380 kilométernyi erőltetett menet után Prohorovka körzetében gyülekeztek. A német II. SS-páncéloshadtest felderítése ugyan feltételezte, hogy a szovjetek Prohorovka körzetében erősítéseket vontak össze, de az 5. gárda-harckocsihadsereg egységeit korabeli hadinapló tanúsága szerint nem tudták beazonosítani.
A július 11-én napközben és este vívott harcok felborították a Voronyezsi Front parancsnokának terveit a 12-én hajnalra tervezett ellencsapással kapcsolatban. A német csapatok az 1. harckocsi, a 6., 7. és 5. gárdahadsereg magasabbegységeit ugyanis olyan kedvezőtlen állásokba szorították vissza, ahonnan a tervek szerint ezek már nem támogathatták Rotmisztrov altábornagy erőit. A harcok neheze ebből kifolyólag a megerősített 5. gárda-harckocsihadseregre várt.
Július 11-én este a II. SS-páncéloshadtest három hadosztálya is megkapta másnapi feladatait. A Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztálynak a hadtest északi balszárnyán virradat után az általa tartott hídfőből északkelet felé támadva el kellett érnie a Prohorovka–Kartasevka útvonalat. A hadosztály egyes részeinek a Pszjol folyó völgyében fekvő településeket kellett megtisztítania. Középen, Prohorovkától nyugatra a LSSAH SS-páncélgránátos-hadosztálynak Sztorozsevoje és Jamki között nyugat-északnyugat felé kellett támadnia, majd miután a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály a LSSAH balszárnyát a Pszjol folyó mentén biztosította, közösen kellett folytatniuk a támadást Prohorovka és a 254,4-es magaslat birtokbavételére. Eközben a déli jobbszárnyon a Das Reich SS-páncélgránátos-hadosztály a tervek szerint a LSSAH jobbszárnyát fedezve felgöngyölíti a szovjetek állásait Vinogradovka és Ivanovka között, majd biztosítja az Ivanovka–Pravorot délnyugat – Sztorozsevoje kelet vonalon húzódó új arcvonalat. A feladat végrehajtásához 1943. július 11-én este a következő bevethető páncélos-állomány állt a II. SS-páncéloshadtest rendelkezésére:
Seregtest
|
Panzer II
|
Panzer III
|
Panzer IV
|
Tiger E
|
Bef. Panzer
|
T–34
|
StuG. III
|
Összesen:
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
LSSAH SS-pcgr.-ho.
|
4
|
5
|
47
|
4
|
7
|
–
|
kb. 25
|
67+25
|
DR SS-pcgr.-ho.
|
–
|
34
|
18
|
1
|
7
|
8
|
kb. 25
|
68+25
|
T SS-pcgr.-ho.
|
–
|
54
|
30
|
10
|
7
|
–
|
kb. 20
|
101+20
|
Összesen:
|
4
|
93
|
95
|
15
|
21
|
8
|
kb. 70
|
306
|
A nemzetközi és hazai szakirodalom zöme ezzel szemben a II. SS-páncéloshadtest július 12-i páncélos-állományát illetően a fent közölt mennyiségnek csaknem a kétszereséről, mintegy 600 támadó harckocsiról és rohamlövegről tesz említést.
Rotmisztrov altábornagy, az 5. gárda-harckocsihadsereg parancsnoka július 12-én Prohorovkától nyugatra, illetve délnyugatra csupán négy harckocsihadtestét vetette be. Az 5. gárda-gépesítetthadtest először tartalékban állt, majd 12-én a déli órákban a hadtest zömét képező 11. gárda- és 12. gárda-gépesítettdandárt a szorult helyzetbe került 69. hadsereg sávjában a német III. páncéloshadtest ellen, tehát nem Prohorovkánál alkalmazták. Az előzőekben említett 861 darab szovjet páncélosból ezért az 5. gárda-gépesítetthadtest 212 harckocsija és 16 önjáró lövege levonandó, s mintegy 100 újabb harckocsi is, melyeket az 165. gárda-harckocsihadsereg ugyancsak a 69. hadsereg sávjában vetett be. A 69. hadsereg sávjában fenyegető veszély elhárítására az 5. gárda-harckocsihadsereg állományából K. G. Trufanov tábornok parancsnoksága alatt ugyanis kikülönítettek egy csoportosítást, amely lövész-, tüzér- és motorkerékpáros alegységek mellett az 5. gárda-gépesítetthadtest 71 T–34, illetve 29 T–70 és T–60 harckocsijával, az 53. önálló gárda-harckocsiezred 21 KV nehézharckocsijával és a 2. gárda-harckocsihadtest 26. gárda-harckocsidandárával rendelkezett.
Ennek következtében Rotmisztrov altábornagy 12-én reggel a prohorovkai irányban négy harckocsihadtestében, mintegy 500 harckocsival és önjáró löveggel indította meg támadását a közel 300 német SS-páncélos ellenében. Július 12-én estig megközelítőleg 800, a szovjet tartalékokkal együtt legfeljebb 900 szovjet és német páncélos csapott össze Prohorovka nyugati és délnyugati körzetében, s közel sem 1200 vagy 1500 harcjármű, mint ahogy ezt a korábbi feldolgozások zömében olvashattuk.
A szovjet harckocsizók határozott parancsot kaptak arra, hogy a lehető legnagyobb sebességgel rohamozva, minél hamarabb zárkózzanak fel a németek harcrendjére és kényszerítsék közelharcra a német páncélosokat. Ez azonban kétélű fegyvernek bizonyult. A megparancsolt harceljárás lélektani alapja a szovjetek “Tigris-félelme” volt, vagyis az a felismerés, hogy a Tiger E 8,8 cm-es L/56-os hosszú csövű harckocsiágyújából kilőtt páncélgránát akár 1500 méternél nagyobb távolságról is átüthette a T–34 homlokpáncélzatát. Csakhogy július 12-én a II. SS-páncéloshadtest összesen 15 bevethető Tiger E nehézharckocsival rendelkezett, s ebből 10 darab a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály állományába tartozott. A bevethető német páncélosok majdnem egyharmada, 93 darab viszont Panzer III volt, melyek kezelőszemélyzetének a szovjetek nem is tehettek volna nagyobb szívességet, mint azt, hogy minél gyorsabban és minél közelebb jöttek. A 95 Panzer IV és a mintegy 70 StuG. III 7,5 cm-es hosszú csövű lövegei 1000 méterről már 8 cm-es páncélzatot is átütöttek, de minél közelebb jöttek a szovjetek, a páncélgránátok annál nagyobb energiatartalékkal rendelkeztek a páncél átütése után. A célban kifejtett hatásukat ez növelte meg. A tapasztalatok szerint emiatt “gyakran felrobbant a lőszer, a robbanás ereje pedig leszakította, és messzire hajította a páncéltornyot a megsérült gépekről”. Mivel a szovjet harckocsik a nagy sebességgel való előretörés érdekében menetből tüzeltek, jóval pontatlanabbul lőttek, mint a németek rövid megállásokból tüzelő páncélosai.
1943. július 12-én hajnali 3 óra 15 perckor Veszelij település felől déli irányban zászlóalj erejű szovjet támadás bontakozott ki, amely nyomán Vasziljevkában heves helységharcra került sor. A LSSAH páncélosai ekkor már heves tűzharcot vívtak a Petrovkától délnyugat felé mozgó szovjet 18. harckocsihadtest harckocsijaival. “Hajnali 5 óra körül a LSSAH páncélosok erős zaját jelentette saját arcvonal1 előtt.” A szovjet légierő tevékenysége fokozódott. Az SS-páncélgránátos-hadosztályok harccsoportjait hamarosan szovjet bombázó- és csatarepülő-kötelékek támadták. Reggel 6 óra után a szovjet tüzérség lövegei és sorozatvetői is erős zavarótüzet lőttek, amely 8 óra körül 15 perces tűzcsapásban koncentrálódott.
Ezt követően 8 óra 30 perckor megindultak az 5. gárda-harckocsihadsereg hadtestei is. A jobbszárnyon a 18. harckocsihadtest a Pszjol folyó déli partja mentén lendült támadásba, a 29. harckocsihadtest dandárai középen, a Prohorovkától délnyugatra vezető út- és vasútvonal két oldala mentén rohamoztak, a balszárnyon pedig a 2. harckocsi- és 2. gárda-harckocsihadtest erői törtek a német állások felé. A keskeny, dombos, átszeldelt terepet északról a Pszjol folyó határolta, egy vasúti töltés pedig Prohorovka előtt kettéosztotta azt. A szovjet páncélosok a sztyeppen magányos ligetek és cserjések takarásában, csoportokban mozogva nyomultak előre.
Az aznapi harcfeladatai végrehajtására ugyancsak meginduló II. SS-páncéloshadtest erői egymás után ütköztek támadó szovjet harckocsi-csoportosításokba. A LSSAH SS-páncélgránátos-hadosztály erőit a hadosztály jelentése szerint 9 óra 15 perctől Jamki, Prohorovka és Petrovka felől a szovjet 29. harckocsihadtest és a 18. harckocsihadtest első támadó hullámának 115 páncélosa támadta meg, amelyeket a 9. gárda-légideszant-hadosztály gyalogsága támogatott. Ezzel kezdetét vette a második világháború legnagyobb páncélosütközete. Alig negyven perc múlva, 9 óra 55 perckor a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály is arról küldött jelentést, hogy Mihajlovka felől a szovjetek lövészalakulatok – páncélosok, nevezetesen a 18. harckocsihadtest részeinek támogatásával – nyugati irányban támadásba lendültek. Az SS-páncéloshadtest harmadik seregtestét, a Das Reich SS-páncélgránátos-hadosztályt saját jelentése szerint 11 óra 40 perc körül Kalinyin körzetében érte először a szovjet 2. és 2. gárda-harckocsihadtest támadása. Az utóbbi SS-páncélgránátos-hadosztály visszaverte a szovjet támadásokat, majd 17 óra körül jelentette, hogy elfoglalta Sztorozsevojét. A LSSAH addig fedezetlen jobbszárnyát ezáltal már a Das Reich SS-hadosztály fedezte.
A II. SS-páncéloshadtest hadinaplójának bejegyzései szerint a felhős égbolt alatt kibontakozó ütközet nem kizárólag páncélosok között folyt. Több esetben támogatták a szovjet harckocsidandárokat lövészalakulatok, vagy éppen fordítva, a lövészzászlóaljak támadtak harckocsi-támogatással. A német páncélosok is gyakran támaszkodtak hadosztályaik páncélgránátos-gyalogságára, elsősorban a hadosztályok egy-egy Sd.Kfz. 251 típusú lövészpáncélosokkal felszerelt páncélgránátos-zászlóaljának támogatására. A tábori és páncéltörő tüzérség, valamint a légierő mindkét oldalon teljes erőkifejtéssel vette ki részét a csapatok harctevékenységéből. Július 12-én és 13-án a német VIII. repülőhadtest a kedvezőtlen időjárás miatt a földi célpontokat elsősorban a csatarepülőgépekkel támadhatta.
A tömegesen támadó szovjet páncélosokról a hatalmas tűzviharban a németek sokszor a szó szoros értelmében választották le a deszantként felkapaszkodott támogató gyalogságot. A szovjetek ennélfogva hiába értek el kisebb betöréseket, a német páncéloscsoportok, vagy éppen a német páncélgránátosok felszámolták azokat. Ez történt például a LSSAH arcvonalán is, amikor a 252,2-es magaslatnál a szovjet páncélosok betörtek a német vonalakba, de a 2/III. (páncélozott) SS-páncélgránátos-zászlóalj 17Jochen Peiper SS-Sturmbannführer parancsnoksága alatt olyan sikeres ellenlökést indított, hogy 11 óra 15 percre teljesen felszámolta a betört szovjet erőket. A helyszínen több mint 40 szovjet páncélost semmisítettek meg, főleg tapadó aknával és puskagránáttal közelharcban.
Este 7 óra után a német felderítés Petrovkától közvetlenül délkeletre újabb 100 páncélost észlelt. Ezek nagy valószínűséggel az 5. gárda-gépesítetthadtest utolsó tartalékként itt bevetett 24. gárda-harckocsidandárának és 10. gárda-gépesítettdandárának harcjárművei voltak, amelyeket Rotmisztrov altábornagy részben a LSSAH SS-páncélgránátos-hadosztály, részben a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály erői ellen vetett be.
A II. SS-páncéloshadtest 19 óra 50 perckor a 4. páncéloshadseregnek leadott napijelentése szerint a kora reggeli órák óta páncélosokkal és lövészalakulatokkal folyamatosan vezetett szovjet támadások elsősorban a LSSAH és a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztályok állásait érték. A hadtest értékelése szerint a szovjetek egyértelmű célja a LSSAH Prohorovka felé előretört részeinek elvágása, illetve a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály által tartott hídfő visszaszorítása volt. Néhány – ellenlökéssel felszámolt – szovjet betörést leszámítva az eredeti arcvonal az SS-páncéloshadtest csapatainak birtokában maradt. A szovjet támadások azonban a jelentés idején is folytatódtak. A hadtest csapatai addig – nem végleges adatok szerint – 244 szovjet páncélos kilövését jelentették.
Este tíz órakor a II. SS-páncéloshadtest alakulatai megkapták másnapi feladataikat. A Das Reich SS-páncélgránátos-hadosztály, miután visszaszorította a 2. és 2. gárda-harckocsihadtest erőit, arra kapott parancsot, hogy az elért vonalon állásokat építsen ki és álljon készen, hogy rohamlövegeit esetleg a déli szomszéd 167. gyaloghadosztály ellenlökéseinek támogatására alkalmazza. A LSSAH csapatait szintén az elért terepszakasznak főharcvonallá (Hauptkampflinie) való kiépítésére utasították, illetve fel kellett készülniük, hogy a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály tervezett támadásának sikere esetén a saját balszárnya előtt elhelyezkedő szovjet erőket a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztállyal közösen semmisítsék meg. Ezzel összhangban a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály jobbszárnyának, vagy legalább páncélozott harccsoportjának a Pszjoltól északra, a folyó völgyében északkeleti irányban kellett támadást indítania, majd miután elérte a Beregovoje–Kartasevka útvonalat, a Pszjol folyón délkeleti irányban átkelőt kellett létesítenie, és a LSSAH részeivel együttműködésben a Petrovka délkeleti és délnyugati körzetében lévő szovjet erők megsemmisítését kapta feladatul.
A sötétség beálltával a prohorovkai páncélosütközet még nem ért véget. Sőt, a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály 22 óra 45 perckor jelentette, hogy páncéloscsoportja – szoros harcérintkezésben a szovjet harckocsi-egységekkel – elérte a Beregovoje–Kartasevka vonalat, noha ezt csak 13-án kellett volna teljesítenie, és éjszakára lezárta azt. Az SS-hadosztály részeinek Vasziljevkát és Andrejevkát is sikerült elfoglalniuk. A prohorovkai páncélosütközet első napja 12-én késő este ezáltal német támadással ért véget. A másik két SS-hadosztály arcvonalán addigra elcsitultak a harcok, és a megszilárdult vonalak mentén viszonylag nyugalmas éjszaka következett.
A dél felől érkező Kempf-seregcsoport III. páncéloshadtestének éle, a 6. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja és az 503. nehézpáncélos-osztály 12-én Rzsavec körzetében harcolt. A német páncélosok légvonalban mindössze 17 km-re voltak a LSSAH SS-páncélgránátos-hadosztálytól.
Július 13-án a kora reggeli órákban a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály páncéloscsoportját nagy erejű szovjet támadás érte. A támadásban minden bizonnyal részt vett az 5. gárda-gépesítetthadtest maradéka is, amelyet az SS-páncélgránátos-hadosztály elért betörésének feltartóztatására még 12-én este Petrovka körzetébe dobtak át. Mivel a németek páncélosaikat mozgó tartalékként kívánták megőrizni, inkább visszahúzódtak a hadosztály által tartott hídfőbe. A német légi felderítés 8 óra körül Petrovka körzetében 120 szovjet páncélost észlelt.
Reggel 7 órától a Das Reich SS-páncélgránátos-hadosztály arcvonalán hét harckocsi támogatásával a szovjet gyalogság indított támadást. A támadást visszaverték, de ezt követően a II. SS-páncéloshadtest egész arcvonalát egész nap kisebb-nagyobb szovjet támadások érték. Az SS-hadtest hadinaplója szerint a 12-én tapasztaltaktól eltérően a szovjetek inkább erősebb lövészkötelékekkel operáltak, amelyeket szüntelenül a német állások ellen hajszoltak, mialatt a már kisebb mennyiségben bevetett szovjet páncélosok távolabbról, csak tüzükkel támogatták azok rohamait.
Délelőtt 10 órakor a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály jelentette, hogy páncéloscsoportját a 226,6-os magaslat mögé vonta vissza. Ezzel egy időben Veszelij felől déli irányban a szovjet 1. harckocsihadsereg 31. harckocsihadteste a gyalogságot támogatva támadást indított. Ez ugyan helyi betöréshez vezetett, de gyors felszámolása után az SS-hadosztály csapatai a hídfőt is megtartották. A LSSAH páncéloscsoportjának aznapi északi irányú támadását 10 óra 30 perckor le kellett állítani, kelet felé ugyanis jól kiépített szovjet páncéltörő körletbe ütközött, amelyet páncéltörő ágyúk és beásott harckocsik alkottak. A németek a Das Reich SS-páncélgránátos-hadosztály védőkörzetéből, a Pravoroty körüli magaslatok birtokbavételére is terveztek egy páncélostámadást, de végül a kedvezőtlen terepviszonyokra hivatkozva elálltak ettől. Este 19 óra 30 perckor – mintegy a nap lezárásaként – az utóbbi SS-páncélgránátos-hadosztály jelentette, hogy az Ivanovkától másfél kilométerre északra fekvő erdősávot elfoglalta. Csapatai főleg a szovjet gyalogsággal és csak kevés páncélossal találták magukat szemben.
Kétnapi szakadatlan harc után a II. SS-páncéloshadtest csapatai lényegében ugyanazon a vonalon álltak, mint 11-én este. A németek tehát nem jutottak sokkal közelebb Kurszkhoz, de a szovjet ellencsapás is kudarcba fulladt, mivel nem sikerült bekeríteni és megsemmisíteni a betört német páncéloserőket. A felek egyike sem ürítette ki a harcteret, így ebből a szempontból a prohorovkai páncélosütközet döntetlennek tekinthető. Ha azonban az okozott és elszenvedett veszteségeket vizsgáljuk, más következtetésre juthatunk. A németek ugyanis a Voronyezsi Front egyetlen közeli harckocsi-tartalékát, az 5. gárda-harckocsihadsereget 18is harcra kényszerítették. Még Rotmisztrov altábornagy is elismerte, hogy csapatainak “csapásmérő ereje Prohorovka körzetében jelentősen meggyengült”.
Mi jelent az, hogy “jelentősen”? Nos, a II. SS-páncéloshadtest hadinaplójának 13-i bejegyzése szerint, azaz az összes jelentés beérkezése és összesítése után az SS-páncélgránátos-hadosztályok július 12-én 276 szovjet páncélost lőttek ki és egyet zsákmányoltak. A másnapi harcok során német adatok szerint újabb 144 szovjet harckocsi és önjáró löveg esett áldozatul az SS-csapatoknak. Ennélfogva a németek szerint a szovjetek 421 kilőtt páncélost veszítettek két nap alatt. Ez a mennyiség azokat a szovjet páncélosokat is tartalmazta, amelyek nem semmisültek meg, csupán kisebb-nagyobb javításra szorultak, de átmenetileg kiestek a további harcokból. Az 5. gárda-harckocsihadsereg a prohorovkai ütközet után 377 kijavíthatatlan saját harckocsit és önjáró löveget jelentett. Rotmisztrov ezt nevezte “jelentős” meggyengülésnek. Július 12-én a legtöbb szovjet páncélost, 90 darabot a LSSAH SS-páncélgránátos-hadosztály Panzer IV harckocsikkal felszerelt 1/II. SS-páncélososztálya lőtte ki, melynek parancsnoka Martin Gross SS-Sturmbannführer volt.
Helytálló-e a szovjet hadtörténetírás azon állítása, miszerint a németek Prohorovka körül csupán július 12-én 350 páncélost és 10 ezer katonát veszítettek? Ehhez ismét meg kell vizsgálni a páncéloshadtest július 13-án este bevethető páncélos-állományát:
Seregtest
|
Panzer II
|
Panzer III
|
Panzer IV
|
Tiger E
|
Bef. Panzer
|
T–34
|
StuG. III
|
Összesen:
|
Veszteség
|
LSSAH SS-pcgr.-ho.
|
4
|
5
|
31
|
3
|
7
|
–
|
kb. 20
|
50+20
|
22+kb. 5
|
DR SS-pcgr.-ho.
|
–
|
43
|
20
|
1
|
8
|
11
|
kb. 20
|
83+20
|
kb. 10+5
|
T SS-pcgr.-ho.
|
–
|
32
|
17
|
0
|
5
|
–
|
kb. 20
|
54+20
|
47
|
Összesen:
|
4
|
80
|
68
|
4
|
20
|
11
|
kb. 60
|
kb. 247
|
kb. 89
|
A II. SS-páncéloshadtestnek a kétnapos küzdelem alatt tehát kb. 89 harckocsija és rohamlövege esett ki. Ez a 12-én bevetett 306 darab SS-páncélosnak csupán 29 százalékát jelentette. Ennek a mennyiségnek is csak töredéke lehetett megsemmisült harcjármű – egyes források szerint mindössze három páncélos –, hiszen a II. SS-páncéloshadtest 1943. július 5. és 23. között összesen öt Panzer III, 23 Panzer IV, három Tiger E harckocsit és öt StuG. III rohamlöveget, azaz 36 kijavíthatatlan páncélost veszített. Az SS-csapatok személyi veszteségeit illetően, a 10 ezer főnyi veszteség egyetlen napon már csak azért is lehetetlen, mert a hadtest 1943. július 5. és 16. közötti veszteségét is “csak” 196 tisztben, illetve 6232 altisztben és legénységi állományú katonában, összesen 6428 főben állapították meg.
A szovjet vezérkar főnöke, A. M. Vaszilevszkij marsall, személyesen is tanúja volt a július 12-i és 13-i Prohorovka körüli eseményeknek, ugyanis Sztálin az 5. gárda-harckocsihadsereg csapataihoz küldte. A harcok után egy nappal, 14-én írásbeli jelentést küldött Sztálinnak, amelyet emlékiratában idéz is:
“Tegnap [július 13-án – a szerzők] Prohorovkától délnyugatra figyeltem a 18. és 29. harckocsihadtestünknek a több mint 200 német páncélos elleni harcát, amelyben több száz lövegünk és minden rendelkezésünkre álló ‘Katyusá’-nk is részt vett. A harcmezőt egy óra alatt elborították az égő német és saját harckocsijaink.
A harc két napja alatt a 29. harckocsihadtest gépeinek 60 százaléka, a 18. harckocsihadtest gépeinek pedig mintegy 30 százaléka véglegesen vagy ideiglenesen üzemképtelen lett. Az 5. [gárda – a szerzők] gépesített hadtestnek jelentéktelen veszteségei voltak. Még holnap [július 15-én – a szerzők] is fenyeget az a veszély, hogy az ellenséges harckocsik [a Kempf-seregcsoport III. páncéloshadteste – a szerzők] dél felől áttörnek Sahovo, Avgyejevka és Alekszandrovka körzetébe.”
Vaszilevszkij marsall szavaiból egyértelműen kiderül, hogy a szovjetek még a prohorovkai páncélosütközet után is tartottak a németek további előretörésétől. Ráadásul a Dél Hadseregcsoport területén – jóllehet nem Manstein, hanem az OKH tartalékában – még volt egy érintetlen páncéloshadtest is. Walther Nehring páncélos tábornok XXIV. páncéloshadteste Harkovtól délnyugatra állomásozott, állományában a 67 harckocsit magában foglaló 17. páncéloshadosztállyal, valamint a 45 harckocsival rendelkező Wiking SS-páncélgránátos-hadosztállyal. A 23. páncéloshadosztály 66 páncélossal éppen beérkezőben volt. Manstein a döntés kikényszerítésére a XXIV. páncéloshadtest két hadosztályát a “Zitadelle” hadművelet déli szektorában 13-án be is vetette volna, Hitler és az OKH azonban nem adott erre engedélyt. Aggódtak a német 6. hadsereg Mius és a Donyec folyók mögött húzódó állásainak épsége miatt. Mint később kiderült, joggal.
Miközben Prohorovkánál még tartott a páncélosütközet, július 13-án a Dél és Közép Hadseregcsoportok főparancsnokai, Manstein és Kluge tábornagyok Hitler főhadiszállására repültek, hogy megbeszéljék a kialakult helyzetet. Manstein később erre így emlékezett:
“A július 13-i megbeszélés Hitler bejelentésével vette kezdetét, miszerint a szicíliai helyzet, ahol a nyugati hatalmak július 10-én partra szálltak, kiéleződött. Az olaszok egyáltalán nem harcoltak. A sziget elveszítése valószínű. 19Az ellenfél következő lépése egy balkáni vagy dél-olaszországi partraszállás lehet. Új hadseregek létrehozása vált szükségessé Olaszországban és a Balkán nyugati felében. A keleti frontnak ehhez erőket kell leadnia, így a ‘Zitadelle’ nem folytatható. Pontosan az a helyzet állt elő, amelynek eshetőségére én május 4-én Münchenben felhívtam a figyelmet, amennyiben a “Zitadelle”-t elhalasztanák.”
Nemcsak a távoli Földközi-tenger térségében történtek olyan események, amelyek a német katonai vezetést meghatározó döntés elé állították. Július 12-én ugyanis a szovjetek “Kutuzov” fedőnéven Orjol irányában két front erőivel támadást indítottak Model csapatainak balszárnyától északra, a 2. páncéloshadsereg állásai ellen. A támadók rövidesen három helyszínen is mélyen betörtek a német vonalakba. Emiatt az amúgy is kifulladt 9. hadsereg még bevethető páncélosainak zömét át kellett csoportosítani a fenyegetett arcvonalszakaszra. Kluge kizártnak vélte, hogy a 9. hadsereg ebben a helyzetben folytassa támadását, és a csapatok visszavonását szorgalmazta.
Manstein ennek ellenére még látott esélyt arra, hogy a Kempf-seregcsoportnál bevetett XXIV. páncéloshadtesttel délen a remélt sikert kiharcolják, és ezzel legalább a “Zitadelle” felét végrehajtsák. A tábornagy a hadtestet a Donyec menti állások fenyegetettsége miatt végül mégsem kapta meg. A Dél Hadseregcsoport azt az utasítást kapta, hogy meglévő erőivel korlátozott célú támadásokban verje szét a vele szemben álló szovjet csoportosítást, és ezzel tegye lehetővé jelentősebb német erők kivonását. Ezen támadásokból azonban már semmi sem valósult meg. Július 17-től a 4. páncéloshadsereg páncéloshadtesteit is át kellett csoportosítani a Miusz és a Donyec menti arcvonalszakaszra, mert a szovjetek a 6. hadsereg ellen is támadást indítottak. Július 18-tól aztán július 5-i megindulási állásaik felé Hoth vezérezredes és Kempf tábornok csapatai is megkezdték visszavonulásukat. A “Zitadelle” hadművelet ezzel kudarcba fulladt. A hadászati kezdeményezés a keleti hadszíntéren a szovjetek kezébe került.
A német csapatok, amelyek délen 35 km-t, északon azonban mindössze 14 km-t nyomultak előre, a “Zitadelle” hadműveletben az alábbi veszteségeket szenvedték:
Alakulat
|
Halott és eltűnt
|
Sebesült
|
Élőerő-veszteség
összesen |
Százalékos arány
|
Megsemmisült páncélos
|
Százalékos arány
|
|---|---|---|---|---|---|---|
9. hadsereg
|
Nincs adat
|
Nincs adat
|
20 ezer 720 fő
|
7,7 %
|
Kb. 130
|
Kb. 11 %
|
4. pc. hadsereg
|
2587 fő
|
10 ezer 874 fő
|
13 ezer 461 fő
|
6 %
|
215
|
14 %
|
Kempf-seregcsoport
|
3159 fő
|
12 ezer 482 fő
|
15 ezer 641 fő
|
12,4 %
| ||
Összesen
|
Nincs adat
|
Nincs adat
|
49 ezer 822 fő
|
8 %
|
Kb. 345
|
Kb. 12,5 %
|
Ahogy érzékelhető, a német páncéloscsapatok a háború utáni szovjet szakirodalom állításaival ellentétben egyáltalán nem szenvedtek megsemmisítő veszteségeket. Noha a német támadó hadművelet kétségtelenül kudarcba fulladt, és számos német harckocsi, illetve rohamlöveg vált átmenetileg harcképtelenné, a Wehrmacht közel sem “vérzett el” a kurszki ívben.
Noha a német támadás északon már július 11-én, délen pedig július 16-án összeomlott, a szovjetek a kurszki csata védelmi szakaszát a Voronyezsi Front szakaszán csak július 23-án tekintették befejezettnek. A Vörös Hadsereg a német támadás megállítása során – szovjet adatok szerint – az alábbi veszteségeket szenvedte:
Alakulat
|
Halott és eltűnt
|
Sebesült
|
Élőerő-veszteség összesen
|
Százalékos arány
|
Megsemmisült páncélos
|
Százalékos arány
|
|---|---|---|---|---|---|---|
Központi Front
|
15 ezer 336 fő
|
18 ezer 561 fő
|
33 ezer 897 fő
|
4,7 %
|
381
|
23,7 %
|
Voronyezsi Front
|
27 ezer 542 fő
|
46 ezer 350 fő
|
73 ezer 892 fő
|
11,8 %
|
1233
|
35,5 %
|
Sztyeppi Front
|
27 ezer 452 fő
|
42 ezer 606 fő
|
70 ezer 58 fő
|
12,2 %
| ||
Összesen
|
70 ezer 330 fő
|
107 ezer 517 fő
|
177 ezer 847 fő
|
9,3 %
|
1614
|
31,7 %
|
20A szovjet élőerő-veszteséggel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a teljes állomány mintegy egynegyedét a harcokban nem is alkalmazták. Ha csak – ahogy a németek esetében – a valóban bevetett alakulatokat vesszük figyelembe, a veszteségi arány már nagyságrendekkel magasabb. A védelemben részt vett szovjet hadosztályok és hadtestek gyakorlati embervesztesége 20-70 százalék között mozgott. Német jelentések alapján a Voronyezsi és Sztyeppi Front majdnem 55 ezer főnyi végleges élőerő-veszteségéből több mint 24 ezer katona került német hadifogságba. Az északon harcoló szovjet harckocsi-csapatok aránylag kis veszteségekkel állították meg a német 9. hadsereget. Jóllehet, ezen belül a 2. harckocsihadsereg páncélosainak több mint fele került veszteséglistára. Délen a Voronyezsi és a Sztyeppi Front Manstein csapataival szemben július 16-ig együttes állományának több mint egyharmadát veszítette el. A németek itt 1233 szovjet páncélost megsemmisítettek, további 655 harckocsit és önjáró löveget pedig megrongáltak. A Voronyezsi Front elveszített többek között 1605 löveget, 1734 aknavetőt, 3247 páncéltörő puskát, 35 ezer PPS–41 géppisztolyt, 40 ezer 500 puskát, valamint 347 repülőgépet is. A szovjet légierő teljes vesztesége saját adatai szerint 459 repülőgép volt, de egyes források szerint ez csak a német vonalak mögé zuhant vagy kényszerleszállt repülőgépek mennyisége. A meglehetősen szigorú légigyőzelem-igazolási rendszert működtető Luftwaffe keleten július 5. és 19. között 2344 szovjet repülőgép lelövését jelentette.
