A bécsi és pozsonyi hadászati támadó hadművelet (1945. március 16. – 1945. április 15.)

Teljes szövegű keresés

A bécsi és pozsonyi hadászati támadó hadművelet (1945. március 16. – 1945. április 15.)
A szovjet főparancsnokság még a német offenzíva idején, március 9-én meghatározta a 3. Ukrán Front és a 2. Ukrán Front balszárnya, vagyis a 46. hadsereg számára a bécsi támadó hadművelet során megvalósítandó feladatokat. A hadművelet célja a német Dél Hadseregcsoport szétverése, Magyarország teljes területének birtokbavétele, előrenyomulás Szlovákiában, és Bécs körzetének elfoglalása volt. A hadműveleti terv szerint a szovjet csapatok három összfegyvernemi és egy harckocsihadsereggel, két légi hadsereg támogatása mellett, Székesfehérvár körzetében áttörik a 6. tábori hadsereg német–magyar erőinek védelmét, majd bekerítik és megsemmisítik a Duna és a Balaton között elhelyezkedő 6. (SS-) páncéloshadsereget. A továbbiakban a két front erői kifejlesztik támadásukat Bécs irányában, valamint Szlovákia területén. Ennek megfelelően a 2. Ukrán Front azt a feladatot kapta, hogy a 46. hadsereggel március 17-én vagy 18-án támadásba menjen át, 179s a 3. Ukrán Front jobbszárnyával együttműködésben verje szét a német–magyar csapatokat a Dunától délre, majd folytassa előrenyomulását Győr–Mosonmagyaróvár általános irányban. A 3. Ukrán Front feladata az volt, hogy legkésőbb március 16-án jobbszárny-csapataival lendüljön támadásba, majd a sikert Pápa–Sopron általános irányban fejlessze ki.
Malinovszkij marsall, a 2. Ukrán Front parancsnoka elhatározta, hogy a 40., 53. összfegyvernemi, 7. gárdahadsereg, az 1. gárda lovas-gépesített csoport, valamint a román 1. és 4. hadsereg erőivel a Dunától északra, a Garam folyótól Trencsén irányában indít támadást. A front főcsapását azonban a Dunától Csabdiig szétbontakozó és 12 lövészhadosztállyal, 69 páncélossal, illetve 2686 löveggel és aknavetővel rendelkező 46. hadseregnek és a 96 harckocsit és önjáró löveget számláló 2. gárda-gépesítetthadtestnek kellett Győr irányában mérni. A 46. hadsereg erőinek egy részével és a 2. gárda-gépesítetthadtesttel ki kellett jutnia Komárom nyugati részére, hogy elvágja az Esztergomtól délnyugatra elhelyezkedő német–magyar csapatok visszavonulási útját, illetve hogy a Dunai Flottilla 29 páncélos naszádjával, hét aknarakó és 10 aknaszedő hajójával, 78 vadászrepülőgépével és a 83. tengerészgyalog-dandárral együttműködve megsemmisíthesse azokat. A 7. gárdahadseregnek és az 53. hadsereg balszárny-csapatainak Pozsony–Malacky–Brno irányában kellett támadást indítania, amint a 46. hadsereg sikert ér el. A sikeres áttörésbe a tervek szerint az 1. gárda lovas-gépesített csoport erői hatoltak volna be, hogy gyors előretöréssel megakadályozzák a németeket abban, hogy megszállják a Nyitra, a Vág és a Morva folyók jobb partján kiépített védelmi terepszakaszokat. Ugyanekkor a 40. hadseregnek, az 53. hadsereg zömének, valamint a román 1. és 4. hadseregnek az Alacsony-Tátra és Selmecbánya irányában kellett támadásba lendülnie. Malinovszkij marsall úgy vélte, csapatai elvághatják a Dunától délre harcoló német páncéloscsapatok visszavonulási útvonalát, és gyorsan elfoglalhatják Bécset. A 2. Ukrán Front az offenzíva előtt összesen 359 ezer katonával, 365 harckocsival és önjáró löveggel, 7860 löveggel és aknavetővel, valamint az 5. légi hadsereg 637 repülőgépével rendelkezett.
Tolbuhin marsall, a 3. Ukrán Front parancsnoka azt tervezte, hogy frontjának jobbszárny-csapataival Veszprém irányában méri a főcsapást. A 9. gárda- és 4. gárdahadsereg erői, összesen 18 lövészhadosztállyal, 197 harckocsival és önjáró löveggel, valamint 3900 löveg és aknavetővel áttörik a német–magyar csapatok védelmét, majd nyugati-délnyugati irányú támadásukkal bekerítik, és a Polgárdi irányában támadó 27. és 26. hadseregekkel közösen Székesfehérvártól délre és délnyugatra megsemmisítik a 6. (SS-) páncéloshadsereget és a 6. tábori hadsereg részeit. Ezt követően a két gárdahadsereg főerőivel Pápa és Sopron irányában méri a főcsapást, erőik egy részével viszont Szombathely és Zalaegerszeg felé is támadnak, hogy észak felől átkarolják a német 2. páncéloshadsereg Balaton és a Dráva között védekező csapatait. A front balszárnyának csapatai, a szovjet 57. és a bolgár 1. hadsereg azt a feladatot kapták, hogy a Balatontól délre zúzzák szét a 2. páncéloshadsereg védelmét, és vegyék birtokba Nagykanizsa körzetét. A front tartalékában Siófok körzetében 20 páncélosával az 5. gárda-lovashadtest helyezkedett el. Március 16-án a front megkapta a 6. gárda-harckocsihadsereget is, amely ekkor 304 harckocsival és 119 önjáró löveggel rendelkezett. Ezzel együtt a 3. Ukrán Front a hadművelet végrehajtására 42 lövész-, négy légideszant- és három lovashadosztályt, három harckocsi-, két gépesített-hadtestet, egy gépesített-dandárt, három önjáró tüzérdandárt, egy megerődített körletet, egy légi hadsereget és 1012 páncélost összpontosított.
Március 16-án a 3. Ukrán Front 4. gárda- és 9. gárdahadserege megindította támadását a német 6. hadsereg IV. SS-páncéloshadtestének Székesfehérvár és Csákberény között húzódó állásai ellen. A szovjetek bécsi támadó hadművelete azonban a kedvezőtlen időjárás miatt nem reggel, hanem helyi idő szerint 12 óra 30 perckor, mintegy 60 perces tűzelőkészítést követően vette kezdetét. A szovjet csapatok 135 gárda-lövészzászlóaljat vetettek be. A IV. SS-páncéloshadtest 3. SS-páncéloshadosztálya március 10-i adatok szerint 16 bevethető Panzer IV, nyolc Panther és hét Tiger E harckocsival, öt Jagdpanzer IV vadászpáncélossal és 12 StuG. III rohamlöveggel rendelkezett, harcos-létszámát pedig mintegy 2900 főben állapította meg. Ugyanakkor az 5. SS-páncéloshadosztály 13 harcképes Panther és négy Panzer IV harckocsit, egy StuG. IV rohamlöveget és hét Jagdpanzer IV vadászpáncélost számlált, harcos-létszáma pedig mintegy 3300 fő körül mozgott. A magyar 2. páncéloshadosztálynak 16 bevethető Panzer IV harckocsija, és mintegy 950 harcképes lövésze maradt. A IV. SS-páncéloshadtest a zászlóalj erejű magyar Ney SS-ezreddel együtt sem tudta 8000 katonánál és 89 bevethető páncélosnál nagyobb erővel védeni állásait.
A szovjet lövészhadosztályok 500-1500 fős csoportokban, sűrű harcrendben, tömegtámadást hajtottak végre. A második hullám részben menetalakzatban követte a rohamozó zászlóaljakat. A szovjetek nyilvánvalóan azzal számoltak, hogy a németek korábbi támadásuk kedvéért a körzetben meggyengítették védelmi állásaikat, és ezeken csak keresztül kell gázolniuk. A támadást jelentős mennyiségű szovjet tüzérségi eszköz és csatarepülőgép támogatta, de a német csapatok csupán 60 támadó páncélost számoltak össze, amelyeket ráadásul nem összpontosítva, hanem kisebb csoportokban vetettek harcba. A szovjet lövészgyalogság a védelemre előkészített terepszakaszon, a beásva védekező SS-páncélgránátosok tüzében igen súlyos veszteségeket szenvedett, s a németek állásaiba nem tudott betörni. A IV. SS-páncéloshadtest aznap 13 szovjet páncélos kilövését jelentette. A hadtest balszárnyán harcoló magyar 2. páncéloshadosztály részei viszont a szovjetek elől visszavonultak, csakúgy, mint a hadtesttől északra védekező és a január végi harcokban érzékeny veszteségeket szenvedett magyar 1. huszárhadosztály is. A 9. gárdahadsereg hét km mélyen hatolt be a IV. SS-páncéloshadtest védelmébe, de a 4. gárdahadsereg csupán két-három km-t jutott előre. A német 6. hadsereg a Székesfehérvártól északra keletkezett rés lezárására a Velencei-tó körzetéből átcsoportosította a 6. páncéloshadosztályt, mely harcjármű-állományát március 17-én 25 bevethető Panther, nyolc Panzer IV harckocsi és 10 Jagdpanzer IV vadászpáncélos alkotta.
180Március 17-én és 18-án a két szovjet gárdahadsereg tovább rohamozta a IV. SS-páncéloshadtest arcvonalát. A 9. hadsereg csapatai a harmadik nap végére 18 km-t nyomultak előre, és az áttörést 36 km-re szélesítették ki. A 4. gárdahadsereg azonban alig haladt előre Székesfehérvár felé. A Dél Hadseregcsoport a 9. gárdahadsereg előretörése miatt bekerítéstől tartott. A 6. (SS-) páncéloshadsereg erőinek zömét, az 1. SS-, 2. SS- és 12. SS-páncéloshadosztályt ezért a Balaton keleti előteréből fokozatosan kivonta, és a nyugat-délnyugat felé támadó gárdahadseregek feltartóztatására vetette be. Az I. SS-páncéloshadtestnek csapatait Várpalota térségében kellett összpontosítania, hogy ellentámadást hajtson végre északkeleti irányban, és ezzel helyreállítsa a német 6. hadsereg korábbi arcvonalát Székesfehérvár és Mór között. A Székesfehérvárnál katasztrófával fenyegető hadműveleti helyzet ellenére a II. SS-páncéloshadtest alárendeltségében harcoló 2. SS-páncéloshadosztály március 18-án továbbra is korábbi állásait védte. A páncélozott harccsoport Henrik-majornál a keleti és délkeleti irányból volt kénytelen a szovjet támadásokat visszaverni. Hamarosan kiderült, hogy a korábban kivont és átcsoportosított I. SS-páncéloshadtest támadása nem járt sikerrel, ennélfogva nem tudta helyreállítani a 3. Ukrán Front jobbszárny-csapatai által Székesfehérvártól északra ütött rést. Szükségessé vált ezért, hogy a Balaton és a Velencei-tó között harcoló német erőket március 19-én reggelre a Káloz–Aba–Seregélyes–Agárdpuszta, majd 20-ára a Seregélyes–Dinnyés vonalra vonják vissza. Ennek során 20-án reggelre a 9. SS-páncéloshadosztályt a II. SS-páncéloshadtest 2. SS-páncéloshadosztályával együtt Székesfehérvár délnyugati körzetében kellett gyülekeztetni, majd előkészíteni az I. SS-páncéloshadtest után történő szállításra. A 9. SS-páncéloshadosztály leváltására a 44. birodalmi gránátoshadosztály és a 3. páncéloshadosztály erőit jelölték ki.
A lassú ütemben előrenyomuló szovjet 4. és 9. gárdahadsereg támogatására március 19-én Balinka–Guttamási arcvonalszakaszról harcba vetették a 2. Ukrán Fronttól elvont 6. gárda-harckocsihadsereg 423 harckocsiját és önjáró lövegét is. A harckocsihadsereg azt a feladatot kapta, hogy a nap végére jusson ki a Veszprém–Fűzfő–Berhida vonalra, és a 9. gárdahadsereggel együttműködve kerítse be a német páncéloscsapatokat. A harckocsihadsereg 5. gárda-harckocsihadtestét Várpalota irányában vetették be. A támadás mélysége azonban mintegy 60 km volt. Ennek következtében a Bakonytól keletre az egyformán hatos hadrendi számot viselő német és szovjet páncélos-, illetve harckocsihadsereg elemei között napokig tartó, igen heves páncélosütközet alakult ki. A szovjet harckocsi- és gépesített csapatok gyors előrenyomulását azonban az 1. SS-, 3. SS-, 5. SS- és 12. SS-páncéloshadosztály harccsoportjai meghiúsították. A 6. gárda-harckocsihadsereg 19-én estig mindössze hat-nyolc km-t haladt.
Március 19-én a 2. SS-páncéloshadosztály 3. SS-páncélgránátos-ezrede néhány harckocsi támogatásával Várpalota északi előteréből támadást indított a Vértes hegység irányában. A német páncélosok azonban elakadtak a sárban. Ezért a támadást a gyalogságnak egyedül kellett folytatnia, de ennek ellenére jól haladtak. Az SS-ezredtől északra a magyar 1. huszárhadosztály harcolt, de néhány kisebb elszántan védekező harccsoportján kívül a zöm már visszavonult. Ezen harcok miatt a 3. SS-páncélgránátos-ezred csupán egy nappal később ért Győr délkeleti előterébe, új bevetésének színhelyére. A 2. SS-páncéloshadosztály és a II. SS-páncéloshadtest törzse Kisbér felé tért ki, az észak felé haladó SS-hadosztálynak a 6. páncéloshadosztállyal és 356. gyaloghadosztállyal együtt a Komárom irányában előretörő szovjet 46. hadsereget kellett megállítania.
Március 20-án megkezdte támadását a szovjet 27. és 26. hadsereg is. A 27. hadsereg a 48 T–34 harckocsival, illetve 16 SZU–76, 12 ISZU–122 és hat ISZU–152 önjáró löveggel rendelkező 18. harckocsihadtesttel és a három T–34 és 60 M4A2 Sherman harckocsit, valamint 13 SZU–100 önjáró löveget számláló 1. gárda-gépesítetthadtesttel Polgárdi irányában lendült támadásba. A 26. hadsereg az 5. gárda-lovashadtesttel együtt Lepsény felé mért csapást.
A 9. SS-páncéloshadosztály kivont részeit aznap és a következő éjjel Falubattyánnál gyülekeztették, és a IV. SS-páncéloshadtestnek rendelték alá. Az SS-csapatoknak Székesfehérvár irányában ellentámadást kellett indítaniuk, hogy a várost védő 5. SS-páncéloshadosztályt tehermentesítsék, és a várostól nyugatra a felszakított német–magyar arcvonalat helyreállítsák. A hadosztály katonái a Várpalotától délkeletre lévő pályaudvarig előretört szovjet csapatokat az 1. SS-páncéloshadosztály alakulataival közösen átmenetileg visszavetették.
Március 21-én a 9. SS-páncéloshadosztály csapatai heves harcok után feladták Ösit. Berhidától északra a szovjetek a 19. és 20. SS-páncélgránátos-ezredek részeit folyamatosan szorították vissza. A balszárnyon, Pétfürdőnél és Berhidától nyugatra a 9. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály részei megpróbálták feltartóztatni a szovjet páncélosokat, amelyekből jelentős mennyiséget kilőttek. Parancsnoka szerint 9. SS-páncélosezrede aznap legalább 70 további szovjet páncélost lőtt ki.
A német 6. tábori hadsereg március 21-én 140 “frontlógóst” tartóztatott fel, akiknek 70 százaléka SS-katona volt. A magyar lakosság köréből egyre több panasz érkezett a Waffen-SS katonáinak fosztogatásai miatt, akik főleg a jószágot hajtották el. Wöhler gyalogsági tábornok, a Dél Hadseregcsoport főparancsnoka szerint az SS-törzsek és csapataik igen sok női segédszolgálatost vittek magukkal nyugat felé. A tábornok már bizonyára elfelejtette, hogy 1944 szeptemberében a német 6. és 8. hadseregnek, mely utóbbinak akkor Wöhler volt a parancsnoka, is el kellett távolítaniuk felsőbb utasításra 654 főnyi idegen női segéderőt (104 gyermekkel együtt!).
Március 22-én a szovjet 4. gárdahadsereg 20. gárda- és 21. gárda-lövészhadteste az 1. gárda-gépesítetthadtest, a március 16-i adatok szerint két T–34 harckocsival, 20 SZU–100 és három SZU–57 önjáró löveggel rendelkező 207. önjáró tüzérdandár, a szintén március 16-i adatok szerint két T–34 harckocsit, három SZU–76 és 27 SZU–100 önjáró löveget számláló 208. önjáró tüzérdandár, a 12 zsákmányolt német rohamlöveggel és két Pantherrel felszerelt 366. gárda nehéz önjáró tüzérezred, valamint egyéb tüzér-, műszaki és repülő-alakulatok támogatásával elfoglalták Székesfehérvárt.
181A 9. SS-páncéloshadosztály immár erősen leharcolt csapatai a 4. lovashadosztály részeivel közösen egy körülbelül három km széles folyosót biztosítottak, amelyen át napközben a Székesfehérvárról kitört 5. SS-páncéloshadosztály maradványai, 23-ára virradóra pedig a délkeleti irányból harcolva visszavonuló, és jelentős veszteségeket elszenvedett német 1. és 3. páncéloshadosztály, a 44. birodalmi gránátoshadosztály és a magyar 25. gyaloghadosztály részei az északkelet és délkelet felől támadó szovjetek gyűrűjéből kijuthattak, és elérhették a német vonalakat. A szovjet 5. gárda-harckocsihadtest és a 9. gárdahadsereg 37. gárda-lövészhadteste március 23-án ugyan birtokba vette Veszprémet és Fűzfőt, de addigra a német–magyar csapatok már visszavonultak a szovjetek által képezett zsákból. A 6. (SS-) páncéloshadsereg bekerítése és megsemmisítése ezáltal nem sikerült.
Március 23-án a SZTAVKA kisebb változtatásokkal jóváhagyta Tolbuhin marsall további támadásra vonatkozó tervét. Eszerint a 4. gárdahadsereget átcsoportosították Mór északnyugati körzetébe, hogy a 9. gárdahadsereggel és a 6. gárda-harckocsihadsereggel együttműködve Pápa és Sopron irányában folytassa a támadást. A 26. hadseregnek Szombathely, a 27. hadseregnek pedig Zalaegerszeg felé kellett előrenyomulnia. A szovjet 57. és a bolgár 1. hadsereg azt a feladatot kapta, hogy legkésőbb április 7-én vegye birtokba Nagykanizsa körzetét.
Március 23-a után a 6. (SS-) páncéloshadsereg és a 6. tábori hadsereg már nem tudott megkapaszkodni a Dunántúlon, s harcolva vonult vissza a Harmadik Birodalom osztrák területei felé. A visszavonulás során március 16. és április 1. között a német 6. (SS-) páncéloshadsereg 352, a 6. hadsereg csapatai pedig 299 szovjet harckocsi és önjáró löveg kilövését jelentették. A németek páncélos-vesztesége is hasonló nagyságrendű volt, de a harcjárművek zömét maguk a németek robbantották fel az üzemanyag hiánya vagy a műszaki mentés lehetetlensége miatt.
Március 24-én jelentés készült a 6. (SS-) páncéloshadsereghez addig beérkezett személyi utánpótlásról. Eszerint az SS-csapatok 4600 újoncot kaptak, akik főleg a haditengerészettől, a légierőtől és a birodalmi munkaszolgálattól (RAD) érkeztek. Folyamatban volt újabb 1400 főnyi létszámkiegészítés és 2190 rendőr útba indítása is, és március 23-án a 6. (SS-) páncéloshadsereg 700 engedély nélkül visszavonuló katonát vezényelt vissza az arcvonalba.
Március 27-én reggel a 6. (SS-) páncéloshadsereg parancsnoksága egy Himmler által aláírt táviratot kapott, amely elrendelte, hogy a hadsereg katonai kötelességüket nem teljesített SS-hadosztályai távolítsák el alakulataik nevét feltüntető karcsíkjaikat. Ez volt a hírhedt karcsík-parancs (Ärmelstreifenbefehl), amelyet Dietrich SS-tábornok ugyan nem továbbíttatott, de hamarosan mégis mindenki tudott róla a hadseregcsoportnál. A parancsnak, amelyet Hitler lélektani büntető intézkedésnek szánt, igazából semmi értelme sem volt, mivel az SS-csapatok Magyarországra érkezésük előtt álcázási okokból amúgy is levették karcsíkjaikat.
Időközben március 18-án a 2. Ukrán Front 46. hadserege is megkezdte támadását. Miután a lövészhadosztályok menetből átkeltek az Által-éren, március 19-én ütközetbe vetették a 2. gárda-gépesítetthadtestet is. Ezen hadtestet Tatánál a német–magyar csapatok kezdetben feltartóztatták, de a szovjet 6. gárda-gépesítettdandár és a 37. gárda-harckocsidandár estére elfoglalta a várost. A gépesített-hadtest erői ezután március 20-án délben Almásfüzitőnél kijutottak a Dunához, és ezzel délnyugat felől átkarolták a magyar 3. hadsereg alárendeltségében harcoló magyar 23. gyaloghadosztály zömét, a német 96. és 711. gyaloghadosztályt, a 37. SS-lovashadosztály Ameiser harccsoportját, a 92. gépkocsizó páncélgránátos-dandárt, a Mark géppuskás-zászlóaljat és a 6. páncéloshadosztály egy zászlóalját, összesen mintegy 17 ezer katonát. Március 21-én a 2. gárda-gépesítetthadtest 4. gárda-gépesítettdandára elfoglalta Neszmélyt, a 46. hadsereg 75. lövészhadtestének 180. lövészhadosztálya pedig Felsőgallát. Szovjet források szerint a németek március 21-én este mintegy 130 páncélos bevetésével Tárkány körzetéből megpróbálták felmenteni a magyar 3. hadsereg bekerített csapatait, és eközben visszaszorították a 18. gárda-lövészhadtest erőit. A szovjetek tartalékok bevetésével azonban visszaverték a támadást, és megszilárdították arcvonalukat. A Tokod körzetében bekerített német 711. gyaloghadosztály öt zászlóalja, és a magyar 23. gyaloghadosztály parancsnoksága, illetve négy zászlóalja nem tudta elkerülni a megsemmisülést, ezen alakulatok megmaradt állományának zöme szovjet hadifogságba került. A lábatlani hídfő védői közül leginkább a német 96. gyaloghadosztálynak sikerült március 27-ig partot váltani, s ezzel a teljes megsemmisüléstől megmenekülni.
Március 24-ig a szovjet 46. hadsereg a Dunai Flottilla 83. tengerészgyalog-dandárának március 20-án hajnalban, Tát körzetében partra szállt zászlóalja segítségével felszámolta a magyar 3. hadsereg Dunától délre lévő állásait. A hadsereg sikeresen partot váltott német és magyar csapatait a folyótól északra a német 8. hadsereg alárendeltségébe utalták. Március 23-án a 10. gárda-lövészhadtest erői egyesültek a 83. tengerészgyalog-dandár erőivel, és közösen folytatták nyugati irányú támadásukat.
A 46. hadsereg Győr irányú támadáshoz megkapta 50 páncélosával a 3. Ukrán Fronttól elvont 23. harckocsihadtestet, amely március 22-én befejezte összpontosítását Szend és Szák körzetében.
Március 25-ig a 2. és 3. Ukrán Front csapatai áttörték a Duna és a Balaton között a Dél Hadseregcsoport védelmét, átkeltek a Vértes és a Bakony vonulatain, és mintegy 120 km-t nyomultak előre. Március 26-án a szovjet csapatok megkezdték a visszavonuló német–magyar csapatok üldözését. Aznap a 9. gárdahadsereg és a 6. gárda-harckocsihadsereg részei elfoglalták Pápát és Devecsert.
A német 6. (SS-) páncéloshadsereg kötelékein kívül egyes magyar seregtesttöredékek s harccsoportok is a Kisalföldön át vonultak vissza. A még harcképes magyar alakulatokat a Rába, illetve a Marcal vonalában igyekeztek bevetni. A Cseh-Morva Protektorátus területéről visszairányított 1. hegyidandár a Marcal mentén, súllyal a mórichida–árpási, illetve a tetlésvár–rábacsécsényi folyóátkelőhelyeknél védekezett. Négy, egyenként 400-500 fős csoportja 35 km-es védősávot kapott, második vonalát a Rábánál műszakilag részben előkészített, de a gyalogsági elhárító harc követelményeinek nem megfelelő Zsuzsanna-állás 182képezte. Minden csoport rendelkezett 8-10 sorozatlövő tűzfegyverrel, kettő 3,7 cm-es páncéltörő ágyúval és hat aknavetővel. A Rába-vonal védelmébe vonták be a 2. páncéloshadosztálybeli 3. gránátos-ezredet, Vitnyédnél a “rohamtüzér-”, Győrszabadhegynél a “tábori tüzér kiképző és felállító központ” gyalogos harcra igénybe vehető riadóegységeit, valamint Ney Károly alezredes magyar SS-ezredének részeit is. A folyamvédelmet támogatta kemenesszentpéteri, illetve röjtökmuzsalyi repülőteréről a magyar 102/I. csatarepülő-osztály is. A magyar alakulatok március 26-án délelőtt léptek harcérintkezésbe a szovjet 4. gárdahadsereg gépesített- és harckocsi-magasabbegységeivel. Az 1. hegyidandár részei a Marcal vonalában közelharceszközökkel 13 szovjet harckocsit lőttek ki, majd különösen Rábaszentmihálynál vívtak heves harcokat a támadókkal.
A túlerő azonban a kisebb-nagyobb helyi ellenálló gócokat hamar elsöpörte. A már csak 32 páncélossal rendelkező szovjet 23. harckocsihadtest március 28-ára virradó éjjel menetből átkelt a Rábán, s áttörte a folyó nyugati partján előkészített védelmi terepszakaszt. A 4. gárdahadsereg alárendeltségében támadó 1. gárda-gépesítetthadtest 1. gárda-gépesítettdandára aznap birtokba vette Csornát.
Mivel a 3. Ukrán Front jobbszárny-csapatai a német 2. páncéloshadsereg és a Drávától délre harcoló E Hadseregcsoport csapatait bekerítéssel fenyegették, azok március 28-án megkezdték a visszavonulást nyugati-északnyugati irányban. Március 29-én a 3. Ukrán Front balszárnyán harcoló szovjet 57. és bolgár 1. hadsereg is támadást indított. Az 57. hadsereg 64. és 133. lövészhadtestével Kutas irányában nyomult előre, s március 30-án a szovjet csapatok megközelítették Nagykanizsát. A 32. gárda-gépesítettdandár ugyanakkor Iharosberényben utcai harcokat vívott. A bolgár csapatok támadásuk második napján elérték a Berzence–Vízvár terepszakaszt. Április 1-jén a szovjet 57. hadsereg, az 5. gárda-lovashadtest és a bolgár 1. hadsereg csapatai birtokba vették a magyarországi olajkitermelés központját, Nagykanizsát. Az 5. gárda-lovashadtest csapatai a nehezen járható terepen egyetlen nap alatt 70 km-t tettek meg.
A bolgár 1. hadseregtől és a Drávától délre a német E Hadseregcsoport állásait a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg támadta. A háború ezen időszakára az egykori partizán-csapatokat harcedzett reguláris haderővé szervezték át, amely csaknem minden fegyvernemmel rendelkezett.
Március 29-én a 3. Ukrán Front arcvonalán a 9. gárdahadsereg 37. gárda-lövészhadteste és a 6. gárda-harckocsihadsereg 5. gárda-harckocsihadteste birtokba vette Szombathelyt, a 39. gárda-lövészhadtest és a 9. gárda-gépesítetthadtest csapatai pedig Kőszeget. A 4. gárdahadsereg 31. gárda-lövészhadteste és az 1. gárda-gépesítetthadtest erői április 1-jén elfoglalták Sopront. A szovjet csapatokat minden esetben a 17. légi hadsereg részei támogatták.
Március végén a 2. és 3. Ukrán Front erői mintegy 300 km szélességben folytatták támadásukat, Zólyomtól a Dráváig. A magyar honvédek zöme, amikor csapataik a Harmadik Birodalom határához közeledtek, tömegesen szakadt el alakulatától. Március 28. és 30. között a szovjetek a Dunától délre mintegy 45 ezer magyar katonát fogtak el.
A Dél Hadseregcsoport német csapatai, miután a Dunántúlon nem tudtak többé megkapaszkodni, az úgynevezett Birodalmi Védőállásba (Reichsschutzstellung) vonultak vissza. Németország délkeleti határát, a csupán tervekben létező Alpesi Erőd előterében biztosítani hivatott megerődített állást eredetileg három egymás mögött létesítendő védővonalból tervezték. Az első vonal, amely szlovák területen, Trencséntől nyugatra indult, az osztrák–magyar határ mentén, a terepviszonyoktól függően kisebb részben magyar területen, majd tovább dél felé, egészen Varasd és Zágráb térségéig húzódott. Kiépítését a Volkssturm őrizete alatt még 1944 szeptemberében kezdték meg különböző országokból származó munkásokkal, hadifoglyokkal, mintegy 38 ezer munkaszolgálatos magyar zsidóval, a Hitlerjugend ausztriai tagjaival, valamint a helyi lakosság, tényleges katonai szolgálatot nem teljesítő férfiak, nők, és az idősebb, de még nem katonaköteles iskolások bevonásával. Az embertelen körülmények, az időjárás és az elégtelen táplálkozás következtében a keletről a birodalomba kényszerített munkások és zsidók közül sokan meghaltak. Március végén a menetképtelen zsidókat agyonlőtték, a többieket pedig a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. A Birodalmi Védőállás mégsem készült el. Bár helyenként állásait jobban kiépítették, a hangzatos elnevezés általában csak egy többé-kevésbé kiásott harckocsi-árkot takart.
Március 30-án a 3. Ukrán Front gyorsan mozgó hadtestei a 17. légi hadsereg támogatásával Soprontól délre 20 km szélességben menetből áttörték a Birodalmi Védőállást, és behatoltak Ostmark (Ausztria) területére. Ezzel összefüggésben a Magyarországon folyó fegyveres küzdelem a végéhez közeledett. Ravasz István kutatásai alapján azonban ismeretes, hogy hazánk területén 1945. április 4-én még nem fejeződtek be a harcok. Az arcvonal 1945. március 30-án érte el Pinkamindszent–Körmend–Szentgotthárd térségét. Az itt kiépített Birodalmi Védőállás Steiermark szektorának Güssing (Németújvár) védőszakaszában a szovjet 26. hadsereg 104. lövészhadtestének 93. lövészhadosztálya, a 27. hadsereg 33. lövészhadtestének 202. és 337. lövészhadosztálya, valamint a 18. szovjet harckocsihadtest 110. harckocsi- és 32. gépkocsizó lövészdandára elakadt. Tíznapos állóharc alakult ki, amely a 27. hadsereg 37. szovjet lövészhadtestének 108. gárda-, 316., 320. lövészhadosztályai által április 10-én Heiligenkreuz (Rábakeresztúr) körzetében indított támadása nyomán szűnt meg. Ezen támadáshoz 11-én és 12-én jobbról a fent említett szovjet erők csatlakoztak, miután Balck páncélos tábornok, a német 6. hadsereg parancsnoka április 11-én visszavonulási parancsot adott a védőknek. A magaslatok gerincén zömmel magyar területen kiépített állásokat Rábafüzes, illetve Nemesmedves–Pinkamindszent vonalában a német 6. hadsereg IV. SS-páncéloshadtestének 1. és 3. páncéloshadosztálya védte. A peremvonal mögött több magyarországi település feküdt. 1945. április 12-én, a Pinkamindszenthez tartozó Dénes-, majd Kapuy-major szovjet birtokbavételével értek véget Magyarország mai határain belül a harccselekmények.
Április 1-jén a SZTAVKA megparancsolta a 3. Ukrán 183Frontnak, hogy a 9. gárda- és 4. gárdahadsereg, valamint a 6. gárda-harckocsihadsereg erőivel foglalja el Bécset, és legkésőbb április 15-ig jusson ki a Tulln–Sankt Pölten–Lilienfeld terepszakaszra. A 26., 27. és 57. összfegyvernemi hadseregeknek a bolgár 1. hadsereggel közösen el kellett foglalnia Gloggnitz, Bruck, Graz és Maribor városát, majd meg kellett szilárdítaniuk arcvonalukat a Mürz, a Mura és Dráva folyók mentén. A 2. Ukrán Front 46. hadserege a 2. gárda-gépesítetthadtest 57 páncélosával és a 23. harckocsihadtest 32 páncélosával azt a feladatot kapta, hogy támadjon Bruck–Bécs általános irányban, és a 3. Ukrán Front csapataival közösen vegyen részt Bécs elfoglalásában. Időközben a 4. gárdahadsereget átcsoportosították a 9. gárdahadsereg jobbszárnyára abból a célból, hogy Sopronon keresztül Bécs irányában folytassa támadását.
Április 1-től a német 2. páncéloshadsereg megkezdte visszavonulását az osztrák határra. A hadsereg ekkor a LXVIII. tábori, a XXII. hegyi- és az I. lovashadtest alárendeltségében a német 71. és 297. gyalog-, a 44. birodalmi gránátos-, a 23. páncélos-, a 3. és 4. lovas-, a 117. és 118. vadász-, a 9. SS-páncélos-, a 16. SS-páncélgránátos-, az SS 13. hegyi-, a 14. SS-gránátoshadosztállyal, a 6. SS-rendőrezred három zászlóaljával, az 1011. és 1100. erőd-zászlóaljjal, a 18. páncélvonattal, néhány záró és erőd-páncéltörőágyús kötelékkel, valamint a magyar Szent László hadosztállyal, a 25. gyaloghadosztállyal, a 20. gyaloghadosztály két zászlóaljával, a 20. rohamtüzérosztállyal, a Bakony ezreddel, a 211., 212., 213. és 214. erőd-zászlóaljjal, a 215., 216. és 218. erőd-géppuskászászlóaljjal és egy csendőr-zászlóaljjal rendelkezett. A 2. páncéloshadsereg északi szárnyát a szovjet 5. gárda-lovashadtest gyorsan haladó hadosztályai állandóan veszélyeztették.
Április 7-én a német páncéloshadsereg első alakulatai a Mura menti Radkersburgnál elérték a Birodalmi Védőállás vonalát. A szovjet 18. harckocsihadtest behatolt a Rába alsó völgyébe, hogy Marburg és Graz felé folytassa előrenyomulását. A szovjet csapatok ezzel már a 2. páncéloshadsereg és az E hadseregcsoport hátát veszélyeztették. A szovjet harckocsihadtestet azonban április 6-án a Bécs irányú támadás támogatására vonták vissza, s a szovjet 26., 27. és 57. hadsereg erői ugyancsak észak felé fordultak. A Stájerország elleni támadást csupán a bolgár 1. hadsereg és a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg egységei folytatták. Ezekkel szemben a német csapatok helyenként a Birodalmi Védőállás korábban elveszített terepszakaszait visszafoglalták, és megszilárdították védelmüket.
A 3. Ukrán Front jobbszárny-csapatai gyors ütemben közeledtek Bécs felé. A 9. gárdahadsereg részei és a 6. gárda-harckocsihadsereg 9. gárda-gépesítetthadteste április 2-án birtokba vette Wiener Neustadtot (Bécsújhelyet). A 4. gárdahadsereg parancsot kapott, hogy Bécs központi területein keresztül a várostól északkeletre fekvő Florisdorf felé nyomuljon előre. A 6. gárda-harckocsihadsereget megerősítették a 18. harckocsihadtesttel és a 12. műszaki dandárral, majd utasították, hogy az 5. gárda-harckocsihadtest erőivel hatoljon be Bécs délnyugati részébe, 9. gárda-gépesítetthadtestével pedig karolja át a várost nyugat felől. A 9. gárdahadsereg 39. gárda-lövészhadtestének az 5. gárda-harckocsihadtestet kellett követni, hogy támogassa a páncélosokat Bécs délnyugati kerületeinek birtokbavételében. A hadsereg 38. gárda-lövészhadtestének ugyanakkor fel kellett zárkózni a Bécs–Linz műútra, és két lövészhadosztályával nyugat felől támogatni kellett a Bécs elleni támadást. A 37. gárda-lövészhadtest feladata az volt, hogy fedezze a csapásmérő csoportosítás fedezetlen balszárnyát.
Bécs előterét a 6. (SS-) páncéloshadsereg I. SS- és II. SS-páncéloshadteste védte, állományukban az 1. SS-, 3. SS-, 12. SS-páncéloshadosztályok harccsoportjaival, a 356. gyaloghadosztály maradékával, a 232. (kiképző-) páncéloshadosztály harccsoportjával, a 24/I. Danmark SS-páncélgránátos-zászlóaljjal, a bécsújhelyi hadapródiskola növendékeivel, a 37. SS-lovashadosztály egy ezred-harccsoportjával, a 403. népi-tüzérhadtest és a 959. tüzérdandár lövegeivel, a 2. SS- és a 6. páncéloshadosztályok erőivel, az 1. páncélos- és 9. SS-páncéloshadosztályok páncélos-felderítőosztályaival, hét önálló zászlóaljjal, két közelharc-századdal, két páncélromboló-zászlóaljjal, két kiképző tüzérosztállyal és egy légvédelmi tüzérosztállyal, valamint magyar részről a 2. páncéloshadosztály roncsaival, a 20. gyaloghadosztály egy zászlóaljával, az 1. hegyidandár maradványaival és a Ney SS-ezred egy zászlóaljával. A hadsereg közvetlen alárendeltségében volt a magyar 1. hadsereg törzse és az 1. huszárhadosztály megmaradt töredéke is.
Április elején a 2. páncéloshadsereg és a 6. (SS-) páncéloshadsereg között Szentgotthárdtól Kirchschlagig a 6. tábori hadsereg gyenge erői védekeztek. A hadsereg a IV. SS- és a III. páncéloshadtest alárendeltségében az 1. és 3. páncéloshadosztály, valamint az 5. SS-páncéloshadosztály harccsoportjaival, az 1. népi-hegyihadosztállyal, a 23/I. Norge SS-páncélgránátos-zászlóaljjal, négy gyenge dandár erejű harccsoporttal, a IX. erőd-páncéltörőágyús kötelékkel, a 17. és 19. népi-sorozatvető dandárral, a 303. rohamtüzérdandárral, a 171. tüzérosztállyal, az 509. nehézpáncélos-osztállyal, a 24/I. (Panther) páncélososztállyal, a 219. rohampáncélos-osztállyal, a 351. lángszórós harckocsi-századdal és hét magyar zászlóalj maradványaival rendelkezett.
Noha Bécset is erőddé nyilvánították, a lakosság még Baldur von Schirach körzetvezető parancsára sem vett részt jelentősebben a város megerődítésében. Az osztrák ellenállási mozgalom terveket készített, hogy megakadályozza a németeket a város végsőkig való védelmében, és felvegye a kapcsolatot a szovjet csapatokkal. Április 5-én Tolbuhin marsall utasította a 4. gárdahadsereget, hogy vegye birtokba Bécs keleti és délkeleti városrészeit. A 9. gárdahadseregnek dél felől kellett megindítani támadását, és nyugat felé átkaroló mozdulatot kellett végrehajtania. A 6. gárda-harckocsihadsereg azt a feladatot kapta, hogy észak felé előretörve vágja el Bécs összeköttetési útvonalait nyugat és észak felé, majd a 9. gárdahadsereggel együttműködve nyugat felől hatoljon be a városba. A 2. Ukrán Front 46. hadseregének a Duna keleti partja mentén előretörve észak felől kellett átkarolnia Bécset.
Április 5-én – más források szerint már március 25-én – a Dél Hadseregcsoport főparancsnokát, Wöhler gyalogsági tábornokot leváltották. Utóda Rendulic vezérezredes lett.
184Április 6-án reggel 7 óra 30 perckor megindult a Bécs elleni szovjet támadás. A 4. gárdahadsereg 20. gárda- és 21. gárda-lövészhadteste, megerősítve az 1. gárda-gépesítetthadtesttel, és együttműködve a 9. gárdahadsereg 39. gárda-lövészhadtestével hamarosan behatolt Bécs nyugati és déli elővárosaiba. Kezdetét vette ezzel a súlyos helységharc, amelyet az utcákon, a csatornák mentén és a gyárnegyedekben vívtak. Az 5. gárda-harckocsihadtest 21. gárda-harckocsidandára aznap elérte Tullnt, és ezzel nyugat felől teljesen átkarolta Bécset. A 9. gárda-gépesítetthadtest nyugat felől indította meg támadását a város ellen. A német harccsoportok március végi és április eleji halogató harcai azonban jelentősen lecsökkentették a szovjet csapatok páncélos-állományát. A 6. gárda-harckocsihadsereg egyes dandárjainak alig maradt tíznél több harckocsija. A 9. gárda-gépesítetthadtest 46. gárda-harckocsidandárja például mindössze 13 harckocsival és a 364. gárda nehéz önjáró tüzérezred négy-öt ISZU–152 önjáró lövegével kezdte meg a harcot a nyugati elővárosokban.
Bécs területén a II. SS-páncéloshadtest alárendeltségében a 2. SS- és 3. SS-páncéloshadosztály, a 6. páncéloshadosztály, a nem sokkal korábban ideirányított Führer-gránátoshadosztály és néhány töredék-, illetve riadó-alakulat védekezett. A németek az osztrák fővárost nem akarták a végsőkig védeni, ezért fokozatosan vonultak vissza, és halogató harcok során ürítették ki Bécset.
Április 8-ig a szovjet csapatok egyre inkább megközelítették a város belső területeit, elfoglalták az Arzenált, valamint a Déli és Nyugati pályaudvarokat. Az 5. gárda-harckocsihadtest átcsoportosította erőit az északi elővárosokba, majd folytatta támadását délkelet felé, hogy a dél felől közeledő 4. gárdahadsereggel és 1. gárda-gépesítetthadtesttel felvegye a kapcsolatot. A németeknek Bécs nyugati felében nem sikerült tartósabb védelmet kiépíteniük, mert az osztrák ellenállók helyenként a hátukba vezették a szovjet páncélosokat, sőt akadtak olyan esetek is, amikor rájuk lőttek. A Gestapo és az SS nyilvános akasztásai sem vetettek véget teljesen ezeknek az akcióknak. A német páncélgránátos-gyalogság a Ringstrasse vonalán jelentősebb ellenállást fejtett ki, hogy fedezze a Duna-csatornán, majd a Dunán átkelni igyekvő harckocsik és rohamlövegek visszavonulását. A szovjet lövészgyalogság sok helyen a házak emeleteire is felvontatta páncéltörő lövegeit, hogy tűztámogatást adjon a rohamcsoportoknak. A szovjet tüzérség gránátjai egyes kerületekben jelentős pusztítást okoztak. A 20. gárda-lövészhadtest a 6. páncéloshadosztállyal szemben nehezen haladt előre, amely igyekezett fedezni az egyetlen lehetséges visszavonulási útvonalat, a Duna-hidakat. Április 11-ére virradóra a 4. gárdahadsereg átkelt a Duna-csatornán, és folytatta a német csapatok visszaszorítását, melyek fokozatosan visszavonultak a Duna északi partjára. A szovjet csapatok április 13-án kora délután teljesen birtokba vették Bécset. A városért vívott harcokban mintegy 18 ezer szovjet harcos esett el, s körülbelül 5000 német katona holttestét temették el a harcokat követően.
A 3. Ukrán Front középen és a balszárnyon támadó hadseregei április közepéig elérték a Keleti-Alpokat, de ott támadásuk elakadt a német 6. tábori és 2. páncéloshadsereggel szemben, s a német fegyverletételig már nem is jutottak sokkal tovább nyugat felé. A bolgár 1. hadsereg a Dráva mentén támadott, és április 8-án elérte Varasd északnyugati előterét, ott azonban a német csapatok jelentős ellenállása miatt kénytelen volt védelmi állást foglalni. Április 15-én a 2. páncéloshadsereg 76 páncélosából 52, a 6. tábori hadsereg 60 harckocsijából és rohamlövegéből pedig 44 maradt bevethető állapotban.
Április 13-án a SZTAVKA a 3. Ukrán Frontnak parancsot adott, hogy jobbszárnyával jusson ki a Treusen folyóhoz, foglalja el Sankt Pöltent, és tartsa meg az elért terepszakaszt. A 9. gárdahadsereget ezt követően ki kellett vonni, és Bécstől nyugatra gyülekeztetni. A 9. gárdahadsereg 38. gárda-lövészhadtest 104. gárda-lövészhadosztálya és a 209. önjáró tüzérdandárral megerősített 18. harckocsihadtest csapatai – jelentős tüzérségi és légi támogatással – április 15-én birtokba vették Sankt Pölten városát. A 6. (SS-) páncéloshadseregnek aznap még 249 harckocsija és rohamlövege volt, ebből 124 bevethető állapotban.
A bécsi támadó hadművelet ezzel gyakorlatilag véget ért. A 3. Ukrán Front és a 2. Ukrán Front részei a bécsi támadó hadművelet 31 napja alatt 167 ezer 940 katonát, ebből 38 ezer 661 halottat és eltűntet, 603 harckocsit és önjáró löveget, 764 löveget és aknavetőt, valamint 614 repülőgépet veszítettek. A bolgár 1. hadsereg vesztesége 9805 fő, ebből 2698 halott és eltűnt volt. A német Dél Hadseregcsoport csupán április 11. és 20. között 3295 halottat, 15 ezer 547 sebesültet és 6120 eltűntet jelentett. Összesített német veszteségi adatok ebből az időszakból már nem állnak rendelkezésre. Szovjet források szerint március 16. és április 15. között a Vörös Hadsereg 130 ezer német hadifoglyot ejtett, 1345 páncélost és 2250 löveget lőtt ki, vagy ejtett zsákmányul. Miután a Dél Hadseregcsoport 1945. április 15-én már csak 507 harckocsival, vadászpáncélossal és rohamlöveggel rendelkezett, páncélos-vesztesége a bécsi támadó hadművelet alatt – a nem jelentős utánpótlást figyelmen kívül hagyva – német levéltári adatokból következően is legkevesebb 1289 harcjárművet tett ki.
Április közepén nyugati irányból az amerikai csapatok is fokozták előrenyomulásuk ütemét Ausztria területén. Mivel a szovjet csapatok nem erőltették előrenyomulásukat Marburg és Graz térségében, a Dél (április 30-tól Ostmark) Hadseregcsoport néhány hadosztály-harccsoportját kivonhatta a keleti arcvonalról, és azokat az amerikaiak ellen vethette be. A 9. SS-páncéloshadosztályt április 27-től például Amstetten körzetében alkalmazták. A szovjetek és az angolszászok csupán április 30-án egyeztek meg abban, hogy a fegyverszüneti határvonal az Enns folyó lesz. Ettől kezdve a német Ostmark Hadseregcsoport összes katonája arra törekedett, hogy még a fegyverletétel előtt átkeljen a folyón, és angolszász hadifogságba kerüljön. Legtöbbjüknek ez sikerült is, de sokukat később az angolszászok kiadták szovjet szövetségeseiknek.
Március 25-én a Dunától északra a 2. Ukrán Front 7. gárdahadserege, a 22 T–34, 41 Valentine IX és 20 M3 Lee harckocsival, illetve 63 SZU–76 önjáró löveggel rendelkező 1. gárda lovas-gépesített csoportja és 53. hadserege is támadást indított Pozsony (Bratislava) és Trencsén irányában. A német 8. hadsereg ekkor egyebek 185mellett a 711., 96., 357., 153., 76. és 15. gyaloghadosztály gyenge harccsoportjaival, a 211., 46. és 271. népi-gránátoshadosztály maradványaival, a 8. és 101. vadászhadosztállyal, a 182. tartalékhadosztállyal, a 92. gépkocsizó páncélgránátos-dandárral, a 37. SS-lovashadosztály Ameiser harccsoportjával, a 13 harcképes Panther és 15 Panzer IV harckocsit és két Panzer IV L/70 vadászpáncélost számláló 1. Feldherrnhalle páncéloshadosztállyal, a 16 bevethető Panther és 20 Panzer IV harckocsival, illetve 12 Jagdpanzer 38(t) vadászpáncélossal ellátott 2. Feldherrnhalle páncéloshadosztállyal, a 15 harcképes Tiger B nehézharckocsival, öt Flakpanzer IV légvédelmi páncélossal és hat lövészpáncélossal felszerelt Feldherrnhalle nehézpáncélos-osztállyal, a 228. és 325. rohamlövegdandárral, a 239. rohamtüzérdandárral, az 52. utászdandárral, az önálló 662. és 721. páncélvadászosztállyal, négy géppuskás-zászlóaljjal, két területvédelmi lövészzászlóaljjal, két biztosító zászlóaljjal, valamint a magyar 20., 23., 24. és 27. gyalog-, illetve az 5. tartalékhadosztály részeivel, valamint a 151. sorozatvető tüzérosztállyal rendelkezett. A 8. hadsereg két páncéloshadosztálya még felállítás alatt állt.
A szovjet csapatok március 31-ig elfoglalták Nyitrát, Érsekújvárt és Komáromot, átkeltek a Vág folyón, és támadásukat Pozsony felé folytatták. Pozsonyt már korábban erőddé nyilvánították. Védelmét március 20-i adatok szerint két erőd-gyalogzászlóalj, egy erőd-géppuskászászlóalj, egy erőd-utászszázad, egy rendőr-zászlóalj, két területvédelmi lövészzászlóalj, egy páncélos pót- és kiképző utászszázad, egy altiszti kiképzőszázad, három erőd-tüzérosztály, egy híradószázad és három Volkssturm-zászlóalj látta el. A 8. hadsereg 96. gyaloghadosztálya is ide vonult vissza. Április 1-jén a szovjet 7. gárdahadsereg 25. gárda-lövészhadtestének 409. lövész- és 4. gárda-légideszant-hadosztálya elérte a várost, de az arcból indított roham helyett a 46. hadsereg 23. lövészhadtestével közösen megkerülték Pozsonyt. A városért április 4-ig tartottak a harcok. Pozsony védői végül visszavonultak a Morva folyó mögé. A német 8. hadsereg március 25. és április 1. között mindössze 29 szovjet páncélos kilövését jelentette.
A 2. Ukrán Front főerői ezután Brno irányában folytatták a támadást. Április 7-ig a front középső arcvonalán harcoló 7. gárdahadsereg magasabbegységei elérték a Morva folyót, átkeltek rajta, és több hídfőt alakítottak ki a jobb parton. Az 1. gárda lovas-gépesített csoport Břeclav körzetében beleütközött a Feldherrnhalle páncéloshadtest viszonylag heves ellenállásába. A hadtest alárendeltségében harcoló azonos nevű nehézpáncélos-osztály két Tiger B nehézharckocsija április 13-án 16 szovjet páncélost lőtt ki. Április 12-én az 53. hadsereg is elérte a Morva folyót. Április 15-én a szovjet csapatokkal szemben védekező német 8. hadseregnek 118 páncélosából 64 volt bevethető állapotban.
A szovjet 53. hadseregnek április 23-án Brnótól délkeletre sikerült áttörni a német védelmet, és ezáltal biztosította a 3. Ukrán Fronttól április 17-én átadott 6. gárda-harckocsihadsereg ütközetbe vetését. A harckocsihadsereg északkelet felől, az 53. hadsereg egyik lövészhadteste és az 1. gárda lovas-gépesített csoport pedig délkeleti irányból karolta át Brnot. A szovjet csapatok végül április 23-án indítottak támadást Brno elfoglalására, amelyet három nap alatt, április 26-ig végre is hajtottak.
A 2. Ukrán Front Pozsony–Brno irányú támadó hadművelete május 5-én ért véget. A szovjetek 79 ezer 596 katonát, ebből 16 ezer 933 halottat és eltűntet veszítettek.

Budapest ostroma (1945. február 1 – február 13.)

A német felmentési kísérletek Budapest irányában

186Szovjet T–34 harckocsi és egy tehergépkocsi kel át a Garam folyón 1945 januárjában (HTM, 33553).

Szovjet rakéta-sorozatvetők Budapestet lövik (HTM, 36852).

Magyar 8 cm-es légvédelmi löveg Budapesten földi célpontokat lő 1945 januárjában (HTM, 36836).

Német 8,8 cm-es légvédelmi ágyú és egy magyar 4 cm-es légvédelmi gépágyú Budapesten a Lövőház utcában 1945 elején (HTM, 22879).

Magyar katonák a bekerített Budapesten, a Várhegy nyugati lábánál 1945 elején (HTM, 24799).

Román csapatok könnyű páncéltörő ágyúval a budapesti harcokban 1945 januárjában (HTM, 10492).

187Szovjet Il-2 csatarepülőgép Budapest egyik külvárosa felett 1945 elején (HTM, 12454).

Elhagyott német gyártmányú 7,5 cm-es páncéltörő ágyú az Üllői út és a Corvin köz kereszteződésében létesített úttorlasz mögött (HTM, 12443).

Elesett német katona az aquincumi HÉV-megállóban (HTM, 52086).

Szovjet gyalogság helységharcban Budapesten (HTM, 12458).

Kilőtt német Panther harckocsi Budapesten (HTM, 12429).

A Budapest felmentésére induló IV. SS-páncéloshadtest 5. Wiking SS-páncéloshadosztályának lövészpáncélosát egy Panther harckocsi követi a Pilisben 1945. január elején (HTM, 36850).

188Az 5. SS-páncéloshadosztály önjáró tüzérosztályának menetoszlopa a „Konrad” hadművelet idején (HTM, 91917).

F. I. Tolbuhin marsall (1894-1949), a 3. Ukrán Front parancsnoka (a fotó 1946-ban készült) csapataival visszaverte a németek Budapest irányában indított felmentési kísérleteit (HTM, 32895).

Repülőgéproncsok a Vérmezőn 1945 februárjában (HTM, 28914, Sz. Epstein szovjet haditudósító).

Az 1945. február 11-i kitörés során elesett német és magyar katonák holttestei (HTM, 87393, Aggházy Kamill).

Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornok (1888-1971), az SS IX. hegyihadteste és egyben a „Budapest” erőd parancsnoka 1945 februárjában, nem sokkal hadifogságba esése után (HTM, 24178).

189Német hadifoglyok a Margit körúton (HTM, 28921, Sz. Epstein szovjet haditudósító).

Német foglyok menete a Széna téren. A bal oldalon látható szovjet katona vállán zsákmányolt magyar Király géppisztoly lóg (HTM, 24880, APN).

Magyar hadifoglyok (sokan polgári ruhában) Budapest határában 1945 februárjában (HTM, 52066).

Sz. K. Tyimosenko marsall (1895-1970), a SZTAVKA megbízottja, (középen) a Vérmezőn összegyűjtött tüzérségi löveganyag előtt pózol 1945. február 15-én (HTM, 69062, P.F. Placsenko).

A német 13. páncéloshadosztály kilőtt páncélgépkocsija Budán a harcok után (HTM, 24878, APN).

A Déli pályaudvar környéke a harcok után 1945 márciusában (HTM, 22315, MTI).

190Szovjet T–34/85 harckocsi menetben 1945 márciusában (HTM, 32136).

A visszavonuló német csapatok által hátrahagyott, francia zsákmányból származó Potez repülőgép Várpalotán (HTM, 80373).

A szovjet csapatok által 1945 márciusában Magyarországon zsákmányolt német Sd.Kfz. 251/17 légvédelmi harcjármű felirata: „Halál Goebbels-re!” (HTM, 32994).

A bolgár 11. gyaloghadosztály 13. gyalogezredének aknavetői a Dráva mentén 1945 januárjában (HTM, 44754).

Bolgár csapatok német MG 34 géppuskával Magyarországon 1945 februárjában (HTM, 44790).

A bolgár 1. önálló harckocsi-zászlóalj német gyártmányú Panzer IV harckocsijai Felsőpáhokon 1945 márciusában (HTM, 44687).

191Szovjet csapatok átkelése a Dunán Radványnál 1945 márciusában (HTM, 52080).

Kilőtt Jagdpanzer 38(t) vadászpáncélosok Esztergom közelében 1945 márciusában (HTM, 52084).

Szovjet tengerészgyalogság partraszállása 1945 márciusában (HTM, 52077).

Szovjet nehéztüzérség a Dunántúlon 1945 tavaszán (HTM, 52089).

A 3. Ukrán Front 4. gárdahadserege a bécsi támadó hadműveletben (HTM, 24811).

192A szovjetek bécsi–pozsonyi támadó hadművelete (1945. március 16. – április 13.)

A németek 1945. márciusi ellentámadása (1945. március 6–15.)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages