Bástyák és árkok
Bástyák és árkok
A gyakorlatban egyre inkább bebizonyosodott, hogy a várfalaknak, főként a bástyáknak sokszögűeknek kell lenniük, mert csak így volt megoldható a falaknak és a várárkoknak tűzfegyverekkel való oldalazása. Az új tüzérségi erőd központi létesítménye a bástya lett, amely a tömör fal elé ugrott és mind azt, mind a szomszédos bástya homlokzatát ágyútűzzel védte, kiküszöbölve minden holtteret. Az ék alakú bástya először a XV. századi Itáliában jelent meg: a genovai mérnökök által 1497-ben épített sarzenellói bástya a legrégibb, mindmáig fennálló ilyen típusú építmény.
47ÁGYÚK ELHELYEZÉSE A RONDELLÁBAN, XV-XVI. SZÁZAD
1. Védőfal, földtöltéssel szélesítve
2. Várárok
3. Rondelle előtere, erődítmény
Kazamata, lövegszín, raktár
5. Várudvar
48TÜZÉRSÉG ELHELYEZÉSE
A TÖBBSZÖGŰ BÁSTYÁS ERŐDÍTÉSI RENDSZERBEN
(XVI. SZÁZADI OLASZ ISKOLA)
1. Olasz bástyák; 2. A bástyák homlokzata [mellvéd és földsánc]; 3. Kőfal [cunette vagy ravellin]; 6. Fedett út; 7. A vártér belső lejtője; 8. Belső tér [várudvar]; 9. Feljárat a fedett útra, illetve a gyalogság lőállásához; 10. Sánckarósor [mesterséges zár]
A bástya hamarosan a „tüzérségi arcvonal” legjellegzetesebb építményévé vált. Klasszikus formájában vizesárok övezte, azon kívül pedig enyhe lejtésű rézsű húzódott előtte. A magas kőfalak helyét kővel, esetleg téglával burkolt, vagy fűvel borított tömör földsáncok foglalták el. Az ellenség felől keveset mutatott, mert a mellvédet éppen csak annyira emelték a környező terep fölé, hogy az ágyúk tüze végigsöpörhessen 49a rézsűn. A bástyák védelmére és az ellenség távoltartására további védőállásokat építettek, melyek közül a két bástya között az árokban elhelyezett háromszögű, kiugró sáncmű, a pajzsgát (ravelin) volt a legfontosabb.
A tüzérség alkalmazása, valamint az új erődítési rendszerek módosították az ostrom technikáját is, amely szintén komoly műszaki munkálatokat követelt. A XV–XVI. században a változások még nem voltak jelentősek. Mivel a tüzérségi technika még eléggé kezdetleges volt, az ostromhoz pedig sok élőerőre volt szükség, a hadvezérek inkább a blokádot választották, mint az általános rohamot. Egy blokád akkor vált teljessé, amikor megépítették a belső, majd a külső, úgynevezett ellenerődítési vonalat is.30 Az erődítési vonal védelmi építményeit elsősorban az ostromtüzérség tüzelőállásai és az ágyúkat oltalmazó mellvédek (vesszőből font, földdel megtöltött kosarak) képezték. E vonalak megépítése után került sor a „fokozatos támadásra”: a bástyák felé közelítő árkokat ástak, melyek lehetővé tették, hogy a rohamozók fedetten jussanak a falak előterébe.
30 A belső ellenerődítés a várőrség kitöréseit, valamint a vártüzérség hatásos tüzét, a külső ellenerődítés a felmentési kísérleteket volt hivatva elhárítani.
Miután az ostromütegek lerombolták a mellvédeket és rést ütöttek a falakon, az árkokban gyülekező rohamcsoportok a réseken át betörtek a várfal mögé. Az ostrommunkákhoz tartozott még az aknatelepítés is, amivel a várfalakat, vagy a bástyákat igyekeztek megbontani.
A tűzfegyverek elleni védelem követelménye a katonákat a terepmélyedések, fák, kerítések, árkok kihasználására ösztönözte. Később már maguk ástak árkokat, készítettek mellvédeket, fapalánkokat, hogy azok mögött találjanak oltalmat. A tábori erődítések ilyesfajta építményeit kezdetben még egy vonalban, mélység nélkül telepítették.
