Elképzelések az 1939–40-ben visszatért országrészek védelmére
Elképzelések az 1939–40-ben visszatért országrészek védelmére
A Kárpátalja visszatértével ismét voltak ezeréves határai is Magyarországnak. Szinte azonnal megkezdődött az országhatár védelmének megszervezése. Az 1939-es esztendő további súlyos eseményeket hozott. Németország lerohanta Lengyelországot; a győzelmet Lengyelország negyedik felosztása követte. Ezzel Magyarország két ellentétes világnézetű nagyhatalom, a pánszláv, kommunista Szovjetunió és 66a nemzetiszocialista Németország közé került. Mindez arra késztette a magyar kormányzatot, hogy ezt a határszakaszt is megerősítse. A honvédség utászszázadainak igénybevételével hozzá is kezdtek a járható irányok lezárásához és a határvadász alakulatok védelmének kiépítéséhez.
A magyar katonai vezetés 1940 decemberében szerzett tudomást a Szovjetunió elleni esetleges fegyveres fellépés lehetőségéről. A német vezérkar a tájékoztatás alkalmával arra kérte Bartha Károly honvédelmi minisztert és Werth Henrik vezérkari főnököt, hogy erős védelmi rendszert építsenek ki a Kárpátalján, és szükség esetén legyenek készek annak megszállására. Ennek fejében ígéretet tettek korszerű fegyverek (tábori lövegek, harckocsik, repülőgépek) szállítására, ami elengedhetetlen volt a Magyar Királyi Honvédség fegyverzetének korszerűsítéséhez. A Honvéd Vezérkar a tárgyalások után szinte azonnal hozzáfogott a védelmi feladatok megszervezéséhez. Megkezdték az 1. hegyi dandár felállítását, valamint a térségben levő határvadász erők egységes vezetés alá helyezését, így hozták létre a 8. határvadász dandárt. Az erődvonal kiépítése is megtörtént, így a védelmére kijelölt két dandár 1941. április 11-én meg is szállhatta azt.
1940. augusztus 30-án nehéz döntés elé állította a magyar politikai és katonai vezetést Erdély megosztása. A húsz éven át hangoztatott hivatalos program, amely a közakaratot is tükrözte, a „mindent vissza!” megvalósíthatósága, a második bécsi döntéssel még távolabb került.42 Jól látta Teleki Pál miniszterelnök, hogy amíg Németország marad a Kelet-Európa sorsát meghatározó erő, Magyarország csak Romániával versenyt futva biztosíthatja jóindulatát, és már hazaérkezése napján felajánlotta lemondását a kormányzónak.
42 Németország és Olaszország felajánlotta Romániának, hogy biztosítja a kezében maradó területek sértetlenségét.
Erdélyt, vagy annak bármely részét csak az tarthatta biztosan a kezében, aki nyugati kapuit és a Kárpátok összes hágóját uralta. A magyar katonai vezetés ezért, a biztosra vett román támadásra válaszul, egészen a keleti front közel 67kerüléséig tervezett egy dél-erdélyi offenzívát. Ennek biztosítása érdekében a honvédségnél már 1940-ben széles körű szervezési és kiképzési változtatásokat terveztek. Az elképzelésekből kitűnik: az ezeréves határok megerősítésével kívántak lehetőséget teremteni arra, hogy adandó alkalommal, más határszakaszon súlyt képezve, a magyar honvédség megtörhesse a román haderőt.
Az erődítés elméleti kérdéseinek tisztázása rendkívül fontos feladat volt; a korábbi sémákat nem alkalmazhatták, hiszen olyan időszakban kellett új erődrendszert kiépíteni, amikor az addig kiépítettek mind kudarcot vallottak. Más azonban az elmélet és más a gyakorlat. A katonai felső vezetéssel és az ország politikai vezetésével először azt kellett megértetni, hogy a folyó háborúban az erődítések kudarca nem harcászati és haditechnikai okokra, hanem a rossz elméleti megközelítésre vezethető vissza. Csak védelemre épített erődrendszerrel háborút, de még csatát sem lehet nyerni. Ennek az álláspontnak a vezéregyéniségei elsősorban a Haditechnikai Intézet erődítéssel foglalkozó szakemberei voltak. Közülük is kiemelkedett a magyar erődrendszer megálmodója, Hárosy Teofil hadiműszaki törzskari ezredes, aki egyszerű szavakkal, mindenki számára érthetően fejtette ki ezt a valójában bonyolult kérdéskört, és meg tudta győzni környezetét és a katonai vezetést az erődrendszer kiépítésének fontosságáról.
