Az 1. hadsereg parancsnokságánál
Az 1. hadsereg parancsnokságánál
A 4. Ukrán Front sikertelen hadműveleteinek oka nem a hadműveleti szünet hiánya volt, amint azt a szovjet hadtörténetírás állítja. Az 1. Ukrán Front első áttörési kísérlete valóban menetből történt, de aztán hadműveleti szünet következett. A második kísérletre már jól felkészülten került sor, hiszen önálló frontot hoztak létre a feladatra. Ráadásul a magyar védelmet a Dél-Erdély elleni támadás és az 1. Ukrán Front duklai hadművelete miatt meg is gyengítették azzal, hogy német csapatokat vontak ki az arcvonalból. A 2. Ukrán Front bal szárnya szinte akadály nélkül zárkózott rá az erdélyi völgyzárakra, ám ott elakadt. A 4. Ukrán Front csapatai a második nagy hadművelet alatt is csak jelentéktelen eredményeket értek el, a Kárpátalján a Szent László-állásra tudtak rázárkózni. A harmadik hadműveleti szakasz közepén a bekerítés veszélye miatt a védők megkezdték az Árpád-vonal kiürítését. A 4. Ukrán Front támadása csak ezután bontakozott ki. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért, sorrendbe szedve:
1. 1944. július 23. – augusztus 2.
Az 1. Ukrán Front bal szárnya elérte a Hunyadi-állást és arra mindenhol felzárkózott; néhány helyen túl is jutott rajta, a magyar VI. hadtest azonban gyors támadással visszafoglalta az elveszített szakaszokat. Ezt követően hosszú hadműveleti szünet kezdődött, ami alatt augusztus 5-én létrehozták a 4. Ukrán Frontot. Az elkövetkező napokban feltöltés, pihentetés, utánpótlási vonalak kiépítése, csapatok átcsoportosítása folyt: a 4. Ukrán Frontot fel kellett készíteni a hegyi harcra. Ez idő alatt, augusztus 20-án indult Iasi–Kisinyov körzetében a 2. Ukrán Front támadása Románia ellen.
1982. Szeptember 9–28.
A 4. Ukrán Front első támadása 4–7 kilométeres előnyomulást eredményezett, de csak néhány helyen jutott el az Árpád-vonal völgyzáraihoz. A front nem ért el eredményt, ismét hadműveleti szünet kezdődött. Jobbra az 1. Ukrán Front támadása Dukla irányában elakadt. A 2. Ukrán Front gyorsan átjutott Románián, rázárkózott az Árpád-vonal székelyföldi völgyzáraira, ám azok hősiesen tartották magukat. Dél-Erdélyen át azonban a szovjet csapatok tért nyertek, és elérték Magyarország déli határait. Meg kellett kezdeni a Székelyföld katonai kiürítését. A székelyföldi völgyzárak védői mindvégig kitartottak, és fedezték a visszavonulást.
3. Október 2–17.
A 4. Ukrán Front támadása ismét egy helyben topogott. A 2. Ukrán Front elfoglalta Nagyváradot és Debrecennél harcolt, 20-án Debrecen is elesett, a Kárpátok védőit a bekerítés veszélye fenyegette. Október 17. után a Kárpátalján fokozatosan megkezdték az arcvonal visszavételét az Árpád-vonalba. Megkezdődött a küzdelem a német–magyar csapatok kimentéséért a bekerítésből. A 4. Ukrán Front csapatai csak ezután nyertek tért és kezdték meg az üldözést. Október végére a magyar 1. és 2. hadsereg, valamint a német 6. és 8. hadsereg maradványai sikeresen kijutottak a zsákból, és visszavonulnak a Tisza mögé. Nagyobb csapattesteket a szovjeteknek nem sikerül bekeríteniük.
Eddig sokat idéztük a szovjet oldalt. Most nézzük meg, kik voltak azok, akik hazájuk védelmében a Keleti-Kárpátok erődítéseire támaszkodva hónapokra megállították az áradatot. A magyar 1. hadsereg-parancsnokság vezérkari osztályán teljesített szolgálatot Eszenyi László vezérkari százados. Emlékiratából képet kapunk arról, hogyan szervezték a magyar 1. hadsereg tisztjei ezt az ellenállást.100
100 HL Tgy. 3092. sz. 607., 615–629. o.
„Megfogadva Székely Dani intelmeit egy elég erős műszaki oszlophoz csatlakozom, melyet az erődítési parancsnokság küldött föl az Árpád-állásban dolgozók felváltására. Velünk jött még a hadsereg híradó század egy része, együtt lehettünk vagy 150-en.
199A Nagyág patak völgyében kanyargott az út. Gyönyörködtem a természet szépségeiben, melyeket nem csúnyított még el a barbár emberi gyűlölet. Kivéve az utat! Mert az bizony nagyon rossz állapotban volt. A tavaszi áradás által kitépett oldalakat feltámasztották már utászaink, helyenként dorongutakat iktattak be, s az útszűkületeket kiszélesítették, hogy a kétirányú forgalom biztosítva legyen. Mégis ez volt az az útfajta, melyre azt mondja a csavaros eszű székely, hogy »jártam ettül már jobb úton is, oszt az se volt jó«.
Az Ökörmező felé vezető völgyben egy határvadász-zászlóalj volt elhelyezve a Toronyai-hágót lezáró erődszázad alátámasztására. Távolból a hatalmas erdőség területéről olykor szórványos gyalogsági tüzet sodort felénk a szél, de bennünket nem tiszteltek meg a partizánok.
Megállunk az út melletti betonerődnél. Odamegyek. Előkerül a századparancsnok, keménykötésű, magabiztos ludovikás főhadnagy. Meglátva hajtókámat jelentkezik. Együtt bemegyünk az erődbe. Elmagyarázza, hogy az erődökből a benne levő páncéltörő ágyúkkal, géppuskákkal és egyéb gyalogsági fegyverekkel minden irányba ki tudnak lőni. Az erőd még a közepes tüzérség telitalálata ellen is véd. Századának pontos létszámára már természetesen nem emlékszem, 200–300 közötti számot mond. Válogatott emberek, kiképzésük kiváló, de még csak néhányan voltak ellenséges tűzben. Bízik benne, hogy a tűzkeresztségen simán átesnek majd, amivel minden nap számol, mert a Hunyadi-állás felől reggel óta erős tüzérségi tűz moraja hallatszik.
Szerettem volna egy, a harcokhoz közelebb eső beosztást. Pár napig úgy volt, hogy az én helyemre Adonyi Ferenc vezérkari őrnagy kerül, s akkor én kimehettem volna egy hadosztályhoz. Pontosan az ő helyére szerettem volna kerülni, mint Kudriczy vezérőrnagy vezérkari főnöke. Adonyi azonban a súlyos harcokban nagyon összeforrott Kudriczyval, s volt főnökéhez, Vörös Jánoshoz fordult, hogy együtt vehessék át az újonnan feltöltött 24. gyaloghadosztály vezetését. Megnyugtattak, hogy a hadsereg-parancsnokságon van most szükség rám az átszervezés idején, a hadosztályfőnökségre egyébként is fiatal vagyok, ott csak I. a., hadműveleti tiszt lehetnék. Visszatartásomat nem bántam meg, mert így kerültem középpontjába az októberi sorsdöntő eseményeknek.
200Új parancsnok került a német összekötő törzs élére is. A hadseregcsoport-parancsnokság nyilván nem volt elragadtatva az indokolatlanul pánikoló Schipp vezérkari ezredes szereplésétől, ezért leváltották, és helyére a megnyerő modorú és kitűnő szaktudással rendelkező Röder vezérkari ezredest nevezték ki, aki azelőtt a német hadiakadémia tanára volt.
A visszavonulás alatt elszenvedett ember- és anyagveszteség megállapítása azonnal megkezdődött, mihelyt a Hunyadi Állásban megkapaszkodott seregtestek jelenteni tudtak. A létszámveszteség 30–50% között mozgott, legnagyobb a VII. hadtest alakulatainál.
A személyi veszteségek azonnali pótlására szolgál az a 2200 fő, mely még július utolsó napjaiban befut. A komolyabb arányú feltöltés a feloszlatott 18., 19. tartalék hadosztályokból és a 7. gyaloghadosztályból kerül ki, mind mennyiség, mind minőség szempontjából. Ezek fronttapasztalt emberek, akik az elmúlt hetek tüzében acélozódtak meg.
A hadosztályok átszervezése, valamint elveszett fegyverzetük és anyaguk megállapítása és igénylése rendkívüli munkát jelent a hadműveleti osztály részére. Az anyagi rész mintaszerű intézése az ideiglenesen beosztott Kengyel Miklós hadiműszaki törzskari őrnagy érdeme. Szerencsére a Kárpát-előtérben lezajlott harcokban kimerült orosz seregtestek is feltöltésre és átcsoportosításra szorulnak. Támadásuk fokozatosan veszít lendületéből és hevességéből. Először az északi védőkörletünk előtt, mert egy veszteséges áttörés kierőszakolása után ott lett volna legnehezebb a csaknem úttalan, hatalmas erdőkön való további térnyerés. Augusztus 10-ike után a Tatár-hágó elleni nagy erejű támadások is a szovjet vezetésnél megszokott vállalkozások szintjére csökkennek. A Hunyadi-állás szilárdan magyar kézben marad.
Feltöltésekkel és beolvasztásokkal seregtesteink átlagosan elérik a hadilétszám 70%-át, a Kárpát-előtérben elszenvedett érzékeny anyagi veszteségeket azonban csak részben sikerül pótolni. Jó, ha az előírt fegyverzet és anyag 50%-ával rendelkeznek. A német hadosztályok létszáma alig több, mint egy magyar gyalogezredé, de sokkal jobban vannak ellátva fegyverekkel, különösen géppisztolyokkal és gyalogsági nehézfegyverekkel. Nálunk a legnagyobb hiány ismét a nehéz (7,5 cm-es) 201páncéltörő ágyúkban mutatkozik, ennek azonban a kevés úttal rendelkező, harckocsitámadásra alkalmatlan erdős-hegyes terepen csökkent a jelentősége.
Völgyzárak a Toronyai-hágóval szemben
Völgyzárak az Uzsoki-hágónál
Augusztus hónap közepén úgy érezzük, hogy a rendelkezésre álló erők elegendőek egy szovjet támadás feltartóztatására, egy nagyobb arányú ellentámadás végrehajtására azonban gondolnunk sem lehet. Hadászati tartalékok teljes hiánya miatt ezzel akkor már a német fővezérség sem igen foglalkozik s így védelmünknek a célja már nem a hadszíntereken kivívott győzelem, hanem időnyerés. A német propaganda szerint időt kell biztosítani a csodafegyverek elkészültéig.
202Három hadtestvédőkörlet alakult. Jobb szárnyon a Tatár-hágó környékén a VI. hadtest vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc altábornagy kipróbált vezetése alatt. Itt volt bevetve a 27. könnyű, a 10. gyaloghadosztály, valamint az 1. és 2. hegyi dandárunk. A hadtest mögött tartalékban a 25. gyaloghadosztály zöme már az Árpád-állás területén.
Középen, a Toronyai-hágó két oldalán állt a III. hadtest az újjászervezett 24. és 16. gyaloghadosztályokkal. Északon az Uzsoki-hágó általános területen a német XLIX. hadtest parancsnoksága alatt a 100. és 101. német hadosztályok között a 13. gyaloghadosztályunk védett. Huszt északi területén rendezte és töltötte fel egységeit az erősen megtépázott 20. hadosztály. Az első alkalmat felhasználtam arra, hogy oda kihajtassak és gratuláljak Vasváry Frici bá’-nak a visszavonulás alatt tanúsított rendkívül ügyes vezetéséhez. Szovjet csapatoktól 203üldözve, németek közé keveredve sikerült hadosztályát a kapott utasítás szerint visszavezetni a Kárpátokra.(…)
Bal szárnyunk mögött volt elhelyezve a nem régen befutott 6. hadosztály és a feltöltés alatt álló 2. páncélos hadosztályunk.
Jellemző a két kormány közötti helyzetre és Hitler változatlan bizalmatlanságára, hogy az országban politikai okokból SS páncélos hadosztályok tétlenkednek, illetve katonáinak viselkedése háborítja fel a tehetetlen magyar népet, míg mi utolsó tartalékainkat vetjük be Erdély védelmére.
Szeptember 1-jén a legfelsőbb Honvédelmi Tanács a támadás mellett dönt, és a 2. magyar hadsereg szeptember 5-én nagy kezdeti sikerrel kezdi meg déli irányú előnyomulását.
Huszton a román kiugrás után bekövetkezett eseményekről jóformám semmit sem tudunk. Kéri Kálmán kérdéseket intéz az összekötő törzs vezetőjéhez, Röder vezérkari ezredeshez, de ő maga is tájékozatlannak tetteti magát, bár meg vagyunk győződve, hogy sokkal többet tud, mint mi. A romániai katasztrófa méreteire a tőlünk elvezényelt seregtestek sürgős elszállításából tudunk csak következtetni. Megismétlődik itt is, ami a Kárpát-előtérben történt hadseregünkkel. Pompásan álltunk a vihar előtti csendben, de mikor a szovjet támadás bekövetkezett, seregtesteink jó részét elszállították oda, ahol nagyobb volt a baj: Erdélybe és a Duklai-hágó védelmére.
A német fővezérségnek már nincs számottevő tartaléka, seregtesteknek a nyugodtabb arcvonalakról a veszélyeztetett területekre való eltolása szabállyá válik. Mindehhez védőkörletünket kiterjesztik észak felé, ahol az 1. német páncélos hadsereg területén is nagyobb erejű támadással számolnak. Erdélybe kerül a kiváló harcértékű 1. német vadászhadosztály, a 25. gyalog-, a 27. könnyűhadosztály és a 2. páncélos hadosztály. Északra kivonják a német hadtestparancsnokságot a 100. és 101. hadosztályokkal. Mikor a bal-szárnyunk mögött álló 6. és a közép mögött átszervezés és feltöltés alatt álló 20. hadosztály is az Alföldön harcoló 3. hadsereghez kerül, a meghosszabbított védőkörletünkben csak hét magyar seregtest marad és még mindig a külső Hunyadi-állásban vagyunk, a rövidebb és jól megerődített Árpád-állásba való visszavételt a német főhadiszállás nem engedélyezi. Még ennyi esztendő után is ökölbe szorul a kezem, ha arra gondolok, hogy milyen 204megalázóan bánt velünk a német legfelsőbb vezetés. Javaslatainkat és fővezérségünk intézkedéseit kutyába sem vette.
Szeptember 2-án délután a vezérkar főnöke Debrecenben tájékoztatta hadseregparancsnokunkat és vezérkari főnökünket. Kéri Kálmán másnap eligazítást tartott a vezetési törzs számára. Túlzásoktól mentes, higgadt, de őszinte tájékoztatásából tárult elénk először teljes részletességgel a keleti arcvonalon kialakult katasztrofális helyzet. Számolt azzal, hogy rövid időn belül a románok által tartott déli átjárókon át Erdély északi részét is elfoglalják, nagy páncélos erőkkel pedig az Alföldön északi irányban törnek előre, amivel szemben csak elhanyagolható magyar erők érkezhetnek be idejében. Bennünket közvetlenebbül érdekelt, hogy ezzel a támadással egyidejűleg meg fogják kísérelni a Duklai-hágón való áttörést, és a Kárpátokban védő magyar és német erők bekerítését.
Székely Dani az eligazítás után behív irodájába. Ott állunk az ablak előtti nagy asztalra kiterített 1:200 000 méretű térkép előtt, melybe Kovács Feri a helyzetismertetés alatt már berajzolta, amit a keleti arcvonalról és a fővezérség terveiről hallottunk. Körzővel gondosan leméri a Kárpátok déli átjáróihoz vezető utakat, majd felegyenesedve szokásához híven kissé raccsolva megállapítja: »ezek a marhák ott fenn meg vannak őrülve. A 2. hadsereg talán még el sem éri a Kárpátok északi lejtőit, amikor a hágók és szorosok már szovjet kézen lesznek, ha ugyan még át nem keltek rajtuk.«
Ez a kisebbik baj, jegyzem meg. Ma nagyobb veszély az, hogy az Erdélybe mélyen előnyomult csapatainkat, egy Alföldön át történő előnyomulás elvághatja a hátországba való visszavonulástól. Klasszikus példa ez arra, hogy egy rosszul megválasztott helyen elért harcászati siker hadászati vereséget segít elő. Egyetért velem.
A német és magyar fővezérség közötti egyetértés hiánya felesleges terheket rótt a hadsereg-parancsnokságunkra az egyre nehezedő helyzetben. Hadműveleti vonatkozásban a német magasabb elöljáró parancsnokokon keresztül a német fővezérségnek voltunk alárendelve, de az általános helyzet elmérgesedése után a magyar vezérkar főnöke intézkedéseket adott ki a harcoló magyar seregtesteknek a németek megkérdezése nélkül. Így például szeptember 2-án Debrecenben elrendelte Miklós vezérezredesnek, hogy az Erdélyben valószínűleg előálló 205billenékeny helyzet miatt hadseregének jobb szárnyát fokozatosan vegye vissza előbb a Szent László-, majd pedig az Árpád-állásba. Ez erőmegtakarítást is jelent, amit az ugyancsak veszélyeztetett bal szárnyának alátámasztására használjon fel. Guderian Vörös Jánosnak a felső vezetésbe való kéretlen beavatkozását meglehetősen érdes hangú táviratban utasította vissza. A két magas vezető között keletkezett nézeteltérésnek mi ittuk volna meg a levét, ha Kéri Kálmán nem rendel el egy olyan hadműveleti munkát, aminek következtében a kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt. Tekintettel arra, hogy Vörös intézkedése minden tekintetben helytálló volt, annak részletes kidolgozását elrendelte hadműveleti osztályunknak, a részletparancsokat ismertette a hadtest- és hadosztályparancsnokokkal, de azokat csak egy jelszó vétele után lehetett ténylegesen végrehajtani. Ez a vezérkari munkamódszer tette lehetővé, hogy a vezérkar főnöke által kiadott visszavonulási parancsot először a Szent László-, majd az Árpád-állásba szeptember 23-ra virradó éjjel már meg tudtuk kezdetni, és 27-ig nagyobb zavar nélkül befejezni.
Szeptember 24-én kirepült Husztra hadseregcsoportunk parancsnoka, von Harpe vezérezredes. Kellemes meglepetésnek számított, hogy [a] Beregfyt nemrégen [még] terrorizáló német tábornok nemcsak a visszavonulási paranccsal értett egyet, hanem telefonon közvetlenül vette fel az összeköttetést az éppen Budapesten tartózkodó Wenck tábornokkal, Guderian helyettesével és kivívta a német fővezérség utólagos jóváhagyását.
A sorozatos kivonások következtében előállott erőhiány számos helyen vezetett nehézségekre, amiket a seregtestparancsnokok csak szükségmegoldásokkal tudtak áthidalni. Mindenekelőtt a csapatok zömét ismét erős figyelő őrsök visszahagyásával jó előre visszavették. Volt egy seregtest – azt hiszem a 27. könnyű hadosztály –, ahol az előőrs hálátlan feladatát önként jelentkező ukrán nemzeti partizánok látták el, élő bizonyságául a velük való békés együttműködés hasznosságának. A Vereckei-hágó területén a visszavonulókat erőteljesen követő szovjet csapatokat csak az ejtőernyős csoport és egy csendőr tanzászlóalj halálmegvető ellentámadása tudta feltartóztatni addig, amíg a zöm a kijelölt új állásokba nem ért. 206A nehéz gyalogsági fegyverekkel fel nem szerelt csendőralakulat irtózatos véráldozattal fizetett nagyszerű helytállásáért.
Az Árpád-állásban október első napjaiban végrehajtott alárendeltségi és parancsnoklási viszonyok változásai után az alábbi helyzet alakult ki:
Bal védőkörlet (Uzsoki-hágó) III. hadtest. Parancsnok: vitéz Hollósy-Kuthy László altábornagy. Alárendelve 2. hegyi dandár és 6. hadosztály.
Középső védőkörlet (Toronyai-hágó): a volt Markóczy-csoport helyébe került V. hadtest Álgya-Papp Zoltán vezérőrnagy parancsnoksága alatt.
Jobb védőkörlet (Tatár-hágó) vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc altábornagy a VI. hadtest eddigi alakulataival, melyhez még a 21. hadosztály került.
A hadsereg egyetlen tartaléka a 16. hadosztály volt a Toronyai-hágó mögött.
A már előbb leírt betonerődök alkották a védelem gerincét, amik folytatásában és mélységben tagozva tábori erődítések voltak mintaszerűen kiépítve. A Hunyadi-állásban csapataink szakadatlanul ki voltak téve különböző erejű szovjet vállalkozásoknak. A sokáig szilárdan kézben tartott magaslatok között húzódó erdő borította völgyekben, ahol fészkeink nem voltak, hihetetlen szívóssággal küzdötték előre magukat s a magukkal hozott aknavetőikkel oldalból, sőt nem egyszer hátulról árasztották el tüzükkel állásainkat, olykor bizony pánikot okozva. Az új védőkörletek ellen végrehajtott vállalkozások száma erősen lecsökkent. Visszavonulásunk következtében az ő csapataik és ellátó alapjaik közé került a Kárpátok sűrű erdőkkel borított gerince, melyen csak néhány igen rossz állapotban lévő út vezetett keresztül. Voltak helyek, ahová a szovjet csapatok az utánpótlást csak vízmosásokban kanyargó ösvényeken tudták málhásállatokon vagy gyalogszerrel előre juttatni. Ez a körülmény korlátozta a vállalkozásaik nagyságát és gyakoriságát, de azokkal teljesen soha nem hagytak fel. Az október közepén hirtelen keletkezett tűzszünetnek már politikai okai voltak.
A román átállás hírére Hitler vad haragra gerjedt. Hadseregei tragikus helyzetének józan és higgadt lemérése helyett vak dühében azonnal megtorló ellenrendszabályokhoz folyamodik. 208Megbombáztatja a rendelkezésére álló összes repülő kötelékekkel a román fővárost és a Ploesti olajmezőket biztosító, főleg légvédelmi tüzér egységeknek elrendeli Bukarest elfoglalását és az új kormány elűzését. Meggondolatlan intézkedései megpecsételik a román területen bevetett seregtesteinek sorsát.
A szovjettel kötött szerződés ellenére a román kormány ugyanis hallgatólagosan hozzájárult ahhoz, hogy a német csapatok kivonuljanak az országból.
Ha Hitler megragadja ezt a felé dobott mentőövet, tekintélyes erőket vonhatott volna ki a Kárpátok keleti és déli átjáróinak lezárására. A terrorbombázás híre futótűzként terjedt el az országban. Most már nem csak a kormány, hanem a szovjet átállást vegyes érzelmekkel fogadó román nép is elkövetett mindent a volt szövetségesek mozgásának akadályozására. Így történt meg azután, hogy az Otto Wöhler gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt harcoló 8. német hadseregből csak két és fél, erősen megtépázott hadosztály tudott áthúzódni a magyar határvédelmi erők által kézben tartott keleti átjárókon. Maximilian Fretter-Pico tüzérségi tábornok 6. hadserege augusztus 25–26. folyamán a szovjet–román gyűrűbe került, melyből csak a hadseregparancsnokság és egy nagy veszteségeket szenvedett hadosztály tudott kitörni”.
