A 2. hegyi dandár az Árpád-vonalban
A 2. hegyi dandár az Árpád-vonalban
A hadsereg-parancsnokságon történt események után pillantsunk be egy seregtestparancsnok mindennapjaiba. Rumy Lajos vezérkari ezredes, a 2. hegyi dandár parancsnoka a Keleti-Kárpátokban folytatott harcokra emlékezve gyakran kitér A. A. Grecsko: „A Kárpátokon át” című munkájának megállapításaira és vitatkozik azokkal. Rumy ezredes megjegyzései tovább árnyalják azt a képet, amit eddig az Árpád-vonalról és a Keleti-Kárpátok magyar védőiről eddig megtudtunk:101
101 HL Tgy. 3161. sz. Rumy Lajos: A m. kir. 2. hegyi dd. hadműveletei a Kárpátokban. 22–36. o.
208„Az I. hadműveleti szakasz 1944. szeptember 25.–október 30. között.
Szeptember 25–26-án még Vályi Sándor vk. ezredessel, kit dálnoki Miklós Béla vezérezredes 1. hadseregparancsnok augusztus 3. dekádjában a seregtestvezetés gyakorlati elsajátítására hegyi dandáromhoz osztott be, meglátogattam a Hunyadi-állásban lévő küzdőinket.
A jól kiépített állásokban tökéletes rendet, fegyelmet és biztonságot találtam. A turkai állásainkat minden ellenséges behatástól függetlenül, felsőbb parancsra adtuk fel, és rendezetten vonultunk vissza a vezetés intézkedése szerint három ütemben az Uzsoki-hágó mindkét oldalára, hol védelmi állást foglaltunk el.
Megerősödve érkeztünk a Szent László (országhatár)-vonalba.
Már augusztus első felének nagy sikerű harcai után elhatároztuk, hogy a hgy. dd.-t hegyi hadosztállyá alakítjuk át, töltjük fel. Szándékunkat a hds. pk. is elfogadta.
A II. hadműveleti szakasz 1944. szeptember 29-től október 15-én délig, a kormányzói rádióbeszéd beolvasásáig.
Visszavétel után a hdt. védelmi sávjában keleten, jobb szárnyon a 2. hgy. dd. nyugaton bal oldalt a 6. ho. volt. A vezetés, valószínűleg a hds. pság., úgy látta helyesnek, hogy ha a 20. ezred pk. harccsoportja ismét [...] a 13. ho.-hoz kerül vissza. A 2. hgy. dd. (Vályi vk. ezredes harccsoportja) és a Tatár-hágóról beérkező zászlóaljak pedig leváltják lényegében a 101-es német vadász hadosztályt és a 6. hadosztály balszárny-körletét is.
Így a 6. ho. lett a III. hdt. jobb (keleti), a 2. hgy. dd. a bal (nyugati) seregteste. Itt ki kell emelnem, hogy a visszavétel után a magyar seregtestek sávjában [sávjukban] meg tudták szállni a Kárpátok gerincvonalát, míg a német 101-es vad. ho. leszorult arról, és alárendeltebb helyzetből kísérletezett a gerincvonal visszavételével.
Harcálláspontomat Uzsokról Malomrétre tettem át a 101-es német vad. hop. harcálláspontja közelébe. Assmann vörgy. a leváltás megbeszélésekor váltig azt hajtogatta, hogy a leváltás előtt visszafoglalja a gerincvonalat. A valóság azonban azt mutatta, hogy az adott helyzet is csak úgy volt megtartható, hogy az egymás után beérkező hgy. zászlóaljaim Assmann küzdőinek vonalát a veszélyeztetett helyeken alátámasztották.
209III. hadműveleti szakasz
A hdt. intézkedés lényege volt:
a) A visszavétel egy nappal eltolódik, tehát október 16-án estétől kezdődik.
b) A hdt. védelmi sávjának teljes szélességében az Árpád-vonalon a 2. hgy. dd. veszi át a védelmet a 6. ho. egy ezredének alárendelésével.
c) A 6. hop. fennmaradó 6 zászlóaljával hdt. tartalék, mélyen az Ung völgyében hátul Nagybereznánál. Megdöbbentő elgondolás. Figyelmen kívül hagyja a helyzetet, nélkülöz minden tér- és időszámítást. Még az éjjel felhívom Karácsony vörgy-ot, a 6. ho. parancsnokát és megbeszéljük, hogy hajnalban együtt megyünk a hdt. pságra.
Felhívtam a hdt.pk figyelmét, hogy a Ny-i szomszéd 101. német vadász hadosztály, bár hősies ellenállást fejt ki, de átkarolhatóságunk ténye fennáll, hogy az enyhén számított 50 km-es védelmi sávszélesség vezetési kézben tartásához a dd. eszközei nem elegendőek, hogy az október 14–15-re az előző intézkedés távoli helyeit elérhessem, részeket már útba indítottam. Észrevételeinket a hdt. pk. nem vette tudomásul. Nekem kifogásolta önkényes intézkedéseimet a visszavétel idő előtti megindításáért.
Visszatéréskor Karácsony vezérőrnaggyal egy gépkocsiban utaztunk, hogy a teendőket megbeszélhessük. Kértem Karácsonyt, hogy megerősítésemre ne a megtépázott 22. ezredet adja, amihez úgy láttam, hozzájárult. Még október 16-án délelőtt Alsórosztokán kiadtuk intézkedésünket az este meginduló visszavételre az Árpád-állásba. Harcálláspontunkat Csontosra tettük át. A visszavétel ezúttal is ellenséges behatástól függetlenül kezdődött meg, de már az új védelmi állás megszállása nem volt oly szerencsés, mint a Kárpát-gerinc visszavételekor.
Míg a már átkarolt nyugati szárny szerencsésen visszaért az Árpád-vonal uralgó magaslataira, sőt meg tudta szállni a hgy. dd. a megparancsolt védelmi állást az Ung folyó mindkét oldalán, addig a Viharos–Havasköz védelmi szakaszra az ellenség előbb érkezett be, mint az ottani védelmet ellátni hivatott 22. ezred. Mégis ez volt a hgy. dd. megerősítésére kirendelt ezred. A Havasalja-i erőd is elesett. Hiányzott az 210erődöt megszálló 11/11. hv. őrszázad parancsnoka és helyettese, egy tartalékos hadnagy, nem volt képes az orosz megrohanásnak ellenállni.
Az előállt harchelyzetről értesülve október 17-én reggel a német összekötő tiszt kíséretében Alsórosztokán át Viharos felé indultam gépkocsival. Már a megközelítés is szinte kilátástalan volt, olyan erős volt az ellenség zárótüze. Ezen szerencsésen átjutva Alsórosztoka K-en egy kilátópontról figyeltem a hullámzó harcot. Most fizetődött ki, hogy oda 15-én hajnalban megszállókat küldtem.
Egy nálam jelentkező 22. ezredbeli alezredes zászlóalj-parancsnoknak adtam éppen támadási parancsot, amikor a ránk nehezedő aknavető tűznek egyik aknája közvetlen közelünkben vágódott be. Megsebesültünk. A zászlóaljparancsnok súlyosan (repeszdarab a gerincét érte, gerinctöröttnek látszott). A német összekötő tiszt három kisebb repeszdarabtól sérült meg. Én a combomba kaptam egy szilánkot. Égetett, de nem befolyásolt a mozgásban. A támadás végrehajtására még intézkedtem, aztán elvittek a sebesültvivők.
Hogy történhetett, hogy az ellenség október 17-én reggel már Viharos–Havasköz térségében harcolt? Csak egy lehetséges, hogy a 6. hop.-ot, még az első hadtest intézkedése alapján, hasonló megfontolások vezették, mint engem, és megfigyelő utóvédek visszahagyása mellett megkezdte az eltolódást a hadtest bal szárnyára kijelölt Árpád-állás rész elérhetésére. Így történhetett meg, hogy az ellenségnek a Kárpát-gerinc birtokbavételére 15-én megindított támadása a gyenge utóvédek leküzdése után már annyira tért nyert, hogy 16-án Uzsok községet elfoglalták. 17-én tehát jelentős erőkkel elérhették az Árpád-vonalat.
A hadtest nyugati védőkörzetének közepén kialakult helyzet megjavítására erő hiányában a hadtest hátravont 6 zászlóaljának bevetése vált szükségessé. Erre sor is került, és sikerült az ellenség támadásának lefékezése és védelmi vonal kialakítása. Pillanatnyilag csak a sebesült alezredes zászlóaljának bevetésével az ellenség oldalába avatkozhattam a harcba.
Harcálláspontomra visszatérőben még szükségesnek láttam az Ung folyó nyugati oldalán lévő magaslaton az erődöt védő őrszázad megszemlélését, mely ellen a német összekötő tiszt tiltakozott. 211Az Ung folyó keleti oldalán a 25. hgy. zászlóalj harcolt. Annak helytállásában biztos voltam. Az ellenség támaadása mindkettő ellen folyamatban volt. Az őrszázad védőkörlete több helyen csak kúszva volt megközelíthető. Feledhetetlen mosoly a százados arcán. A parancsnok megjelenése a nehéz, vagy válságos helyzetben a helyszínen erőt adó. Hányszor tapasztaltam ezt. Ezek a legszebb emlékeim.
A harcállásponton megbeszélésünk fő témája Miklós vezérezredesnek, az 1. magyar hadsereg parancsnokának és törzsének 16-án történt átállása volt. Elítélő volt az állásfoglalásom. Eljárását helytelenítettem. A parancsnok semmilyen körülmények között sem hagyhatja cserben csapatát.
Súlyos bonyodalmakkal teli napok következtek. Az ellenség mindenáron utat akart nyitni Ungvár felé. Hadtestünk nem csak heroikusan ellenállt, de ellentámadásokkal válaszolt. Az ellenség minden igyekezete ellenére sikerült az Árpád-állás kézbevétele és tartása. Természetesen adódtak válságos helyzetek is. Például sikerült az ellenségnek a 10. hgy. zászlóaljnál kisebb áttörést kierőszakolni. A zászlóaljparancsnok, Csikós őrnagy elesett. A helyére lépő rangidős századparancsnok ugyancsak elesett. Ekkor a gyalogsági parancsnok vezérkari tisztje, Tomor Rezső százados ugrott be zászlóaljparancsnoknak. Ő is elesett. Ekkor a gyalogsági parancsnok, Rózsa ezredes maga állt a zászlóalj élére. Neki végre sikerült elreteszelni a rést.
Válságos helyzet állt elő a 25. hgy. zászlóaljnál is. A dúló harcok sikeres folytatását lőszerhiány veszélyeztette. A lőszer előreszállítását közvetlenül a csapatokig aztán a seregvonat bevetése oldotta meg. Az Árpád-állás részletes helyzetét feltüntető térkép sajnos nem maradt vissza birtokomban.
Az elhárítás és védelem harcairól az maradt meg emlékezetemben, hogy állandóan mozgásban voltam harcvonalunk különböző veszélyeztetett pontjai között. Így történt, hogy 20-án, mikor éppen a gyalogsági parancsnok harcálláspontján tartózkodtam, jelentette a vezérkari főnököm, hogy parlamenter jött át a harcvonalon, és egy nevemre szóló levelet hozott Miklós vezérezredestől.
Nem lévén abban a helyzetben, hogy harcálláspontomra visszatérjek, azt az utasítást adtam, hogy kísértessék a futárt 212a hadtestparancsnokságra és az illető ott adja le a levelet. Ez a levél sohase került a kezembe. …
Nem helytálló Grecsko vezérezredes művében az az állítás (157. o.), hogy a turkai védelem erőit »kiverték« volna állásaikból. A valóság az, hogy a 2. hgy. dd. parancsomra, ellenséges behatás nélkül adta fel szeptember 26-án állásait (szeptember 26-án a hgy. dd pk. még Turkán járt). Tény azonban, hogy az általános helyzettől függetlenül a 18. gárda-lövészhadtest térnyerése és megkerülő műveletei szolgáltattak közvetlenül okot a visszavétel elrendeléséhez.
Szeptember utolsó és október első napjaiban megismétlődött a szeptember 20-ai esemény. A 101. német vadászhadosztályra ismét a nyugati szomszédoknál (német 1. pc. hds.) volt szükség, és ismét az Uzsoki-szoros két oldalán védő 2. hgy. dd. volt az, [melynek] a kedvezőtlen helyzetben lévő 101-es vadászhadosztálytól annak védelmi körletét át kellett venni.
A 6. hadosztály zömével meg tudta szállni a Kárpát gerincet [a] Beskid–Wolosachi 1104. háromszögelési pontig, ott azonban leszorult a gerincről a 101-es német vadászhadosztállyal együtt. A 6. hadosztály által [...] Uzsoknál felváltott, Vályi Sándor vk. ezredes által vezetett 2. hgy. dd.-beli harccsoport és a Tatár-hágótól beérkezett 25. hgy. zászlóalj Beskid 1104. háromszögelési pont és Patakófalu (Sztaraja Sztuzsica)-nál tett kísérletet a Kárpát-gerinc további nyugati részének visszafoglalására.
A szovjet tervet, hogy a turkai védelmi csomópont erőit, a 2. hgy. dd.-t kimanövrírozza állásaiból, lényegében siker koronázta. A további terv azonban, hogy a Kárpát-gerinc uzsoki szakaszát hasonlóan felszámolja, nem járt eredménnyel.
»A 18. gárda-lövészhadtestnek az volt a feladata, hogy az Uzsoki-hágó megkerülésével támadjon.« (205. o., 1. bekezdés.)
A 18. gárda-lövészhadtest támadása a Rumina észak körzetből október 3-án indult meg. A 100-as és 101-es német hadosztályok sikerrel védekeztek, és október 3-án intézett a 2. hgy. dd. Wolosachinál támadást a szovjet arcvonalon át az ellenség mélységébe.
»A harc első napján egyes szakaszokon jelentéktelen előnyomulást értek el.« (206. o., 3.bekezdés.)
213»Ugyanakkor, amikor a hadtest jobbszárny-hadosztályai jelentéktelen előnyomulást értek el, a balszárny-hadosztályok nem csak nem tudták leküzdeni az ellenség ellenállását, hanem az erős ellenlökések következtében még kisebb visszavonulásra is kényszerültek. [...] Ez arról az elhatározásról tanúskodott, hogy mindenáron meg akarja tartani a főhegylánc terepszakaszát.« (207. o., 3–4. bekezdés.)
Úgy határoztak, hogy rejtetten átcsoportosítják a 18. gárda-lövészhadtest erőit a következő feladattal:
»Ustrzyki Gorné–Wolosat körzetéből dél felé Sztavnoje (Fenyvesvölgy) irányában harcolva el kell vágni a főútvonalat az Uzsok–Nagyberezna országutat.« (213. o., 3. bekezdés.)
Október 14-én estére fejezték be az átcsoportosítást Ustrzyki Gorné–Wolosat körzetébe (151., 317. és 66. gárda-lövészhadosztály).
»Október 16-án harmincperces tüzérségi előkészítés után, a hadtest csapatai támadásba lendültek, szétverték az ellenség utóvédjeit…« (215. o.)
Észlelték tehát, hogy állásainkat a Kárpátok főgerincén saját elhatározásból feladtuk. A győzelmi tudatban előretörő 18. gárda-lövészhadtest fölfogásának zavarait az Árpád-állás vonalában beszámolómban már rögzítettem.
Az október 15. déli órákban elhangzott kormányzói rádióbejelentés hadseregünk vezetőinél zavart, tétovázást idézett elő, és az Árpád-vonalra történő visszavételre kiadott parancsot módosították. Nem 15-én, hanem 16-án kellett azt megkezdeni, hadtestünknél sajnos más csoportosításban, mint a 15-re már kiadott intézkedésben. Ez a késedelem és módosítás idézte elő, hogy az Árpád-állásba történő visszavétel, annak megszállása és a védelem kialakítása nem volt zavartalan. Súlyos harcok következtek, azonban végül is hadtestünk megállította az Árpád-vonalban a győzelemittasan előretörő megerősített 18. gárda-lövészhadtest támadását. A III. magyar hadtest sikerrel és kitartóan vívta tehát harcát az Árpád-állás vonalában a 18. gárda-lövészhadtesttel szemben”.
Az Uzsoki-hágó körüli harcokat egy másik visszaemlékező is elemzi. A háború után eltelt időben tudatosan kereste a magyarázatot az ott vívott harcok sikereire. A szovjet memoárirodalomból ki tudta olvasni azt, amiről a 214visszaemlékezők nem szívesen beszéltek: a magyar 1. hadsereg a Keleti-Kárpátokban megállította a Vörös Hadsereg előnyomulását, az Árpád-vonal működött. Esze Jenő utász százados „Erődítés az Uzsoki-hágóban” című visszaemlékezése ezekről az eseményekről is tudósít:102
102 HL Tgy. 3144. sz. 184–187. o.
„Ebben a helyzetben s időszakban, sajnos, a történések napra pontosított időpontját megmaradt feljegyzéseimből nem tudom megállapítani. Az I. Erődítési Csoportparancsnokságtól kaptam utasítást, hogy az Ungvár–Uzsok műúton átvonuló német csapatok részére a műutat műszakilag tegyem a forgalom számára járhatóvá. Uzsok községben a hegyi határvadász laktanya mellett a műútra épített és állandó jellegű beton harckocsiterelő akadályt és a határzáró vassorompót műszaki munkacsoportom bontsa le.
Az utasítás végrehajtása – minthogy a bontásra elrendelt páncélelhárító erődítési elem az Árpád-erődrendszerünknek az országhatárunkra előretolt szerves részét képezte – bennem ellenérzést keltett. Ezért írásbeli ellenjavaslatot tettem és kértem a berendezés meghagyását, a lebontás helyett kitérő dorongútrész építését javasoltam, aminek építését megkezdtük. Az I. Erődítési Csoportparancsnokság javaslatomat elutasította, s követelte az eredeti utasítás végrehajtását. A feladatmegoldás műszakilag nem jelentett problémát, mert a felszerelésünkben volt csörlőgép, az adott lehorgonyzott fix pontok felhasználásával viszonylag könnyen megoldható volt.
Az »Árpád-erődrendszerünknek« és elővédállásainak, a »Szent László-« és Hunyadi-állásoknak a második világháborúban betöltött hadiműszaki és hadműveleteket befolyásoló szerepét, a kárpátaljai védelmi övezetben (erődrendszerben) lezajlott harcokat hadtörténelmünk – tudomásom szerint – részleteiben még nem értékelte ki, nem dolgozta fel, azokat csak általánosságban érinti.
Erődrendszerünknek [a] Kárpátalja területén (Tatár-hágó és Uzsoki-hágó között) kiépített elővédállásait a Petrov hadseregtábornok vezényelte 4. Ukrán Front csapatai – amikor az 1. magyar hadsereg megvert egységei a Tatár-hágó általános területén azokba visszavonultak s azokat megszállták – 215már 1944. augusztus hó első heteiben megközelítették, és az erődrendszerrel az érintkezést felvették. A »Bagratyion« fedőnevű hadművelet kifutása után a szovjet hadvezetés elkövetkező hadműveletének fő támadási irányát nyugati irány helyett Délkelet-Európa irányába helyezte át.
A jasi–kisinyovi csata hadműveleti tervezésével kapcsolatban Petrov hadseregtábornok a szovjet vezérkarnak táviratilag az alábbi jelentést küldte: »A 4. Ukrán Front csapatainak gyors előretörését ebben a térségben nem látja biztosítottnak. Az általa vezényelt Frontnak pihenésre van szüksége és erős tartalékok képzésére. A Kárpátok áttörésére csak ezután vállalkozhat.«
A 4. Ukrán Front főtámadása a Kárpátalján kiépített erődítési rendszerünk ellen csak 1944. október 6–28. között zajlott le. Romániának az angolszász–szovjet szövetségi rendszerhez történt átállásával párhuzamosan kárpáti erődrendszerünknek a szovjet hadműveleti irány megváltoztatására gyakorolt »terelő hatása« is érvényesült. Erődrendszerünknek Petrov hadseregtábornok támadó csapataira gyakorolt »feltartóztató hatása« miatt [azok] az 1. Ukrán Front október közepén Debrecen–Nyíregyháza térségében vívott hadműveletébe nem tud[tak] bekapcsolódni. E csaták ezért nem mint döntéshozó, az ellenséget megsemmisítő csaták kerültek be a hadtörténelembe. A 2. Ukrán Front egy bezárt katlanban nem semmisíthette meg a német sereget, és Wöhler tábornok 200 000 német harcosát átcsoportosíthatta a Tisza jobb partjára. A tényekhez hozzátartozik, hogy erődrendszerünk mindezt – a hadtudomány szerint az erődítményekkel szemben támasztható – követelményt az erődítményeknek kellő ellenállási hatásfokot biztosító megkövetelt számú megszálló harci erő (tűzfedezet) hiányában teljesítette!
A Kárpátalján lezajlott erődharcok lefolyását rögzítő írásanyag hiányát számomra némileg a háború után Budapesten egy véletlen utcai találkozás alkalmával kapott szóbeli tájékoztatás pótolja. Az Ung folyó völgyében, Malomrétnél kiépített völgyzáró erődöt védő erődszázad parancsnokával hozott össze a szerencse. A volt m. kir. honvédszázados elbeszélése szerint erődszázada 1944. november hó első hetében, az erődítménynek a szovjet ostromló erőknek minden oldalról 216megtörtént körülzárása dacára, négy napig kitartott. Miután összes lőszerüket kilőtték, [...] életben maradt harcosaival nyugati irányban kitörtek az ostromgyűrűből és erdőkön, hegyeken keresztül, két héten át tartott bolyongás után találtak csak kapcsolatot honvédegységekkel. Százados bajtársam, akinek a nevére sajnos már nem emlékszem [Torday Szigfrid százados–Sz. J. J.], a kitörés alkalmával egyik karján megsebesült, puskalövés érte. Lőtt sebe a bolyongás közben elüszkösödött, amikor orvosi kezeléshez jutott, karját a vállcsontjával együtt amputálni kellett.
Az erődszázad küzdelmével kapcsolatban tudni kell, hogy az Árpád-erődrendszerünkben a völgyzáró erődök nehézfegyverzetét a németek által lefegyverzett jugoszláv hadsereg nehézfegyverzete (ágyúk, nehézgéppuskák, géppuskák, aknavetők) képezte, és minden fegyverhez csak háromnapi lőszer-javadalmazás állt rendelkezésre.”
Mindez igaz. Sem elegendő idő, sem elegendő pénz nem jutott arra, hogy az Árpád-vonalat megfelelően felkészítsék a nagy tömegben, hatalmas túlerővel támadó Vörös Hadsereg ellen. Azok a völgyzárak, amelyekről eddig szó volt, a Kárpátalján voltak, ahol csak a csapatok visszavonulása közben, rövid időre jutottak szóhoz. Nem is igazán volt már funkciójuk, hiszen a védelem ellentámadó erejét jelentő csapatok a bekerítés veszélye miatt visszavonultak, folyt az általános visszavonulás, a zsák kiürítése, mert csak Csap és Ungvár között volt egy kis rés, amelyen át még vissza lehetett jutni a Tisza mögé.
Az Észak-Erdélyben kiépített völgyzárak sikeres védelme a bizonyíték arra, hogy a Vörös Hadsereg sehol sem tudta áttörni az erődrendszert, azt a védő csapatok csak parancsra adták fel. Az Észak-Erdélyben kiépített völgyzárakban folytatott harcokról részletesebb beszámolók maradtak ránk, hiszen a harc a völgyekben folyt. Románia „fegyverfordítása” után ott a 2. Ukrán Front jobb szárnya szinte akadály nélkül rá tudott zárkózni az Árpád-vonal déli szárnyának völgyzáraira. Nézzük meg most délről észak felé haladva, mi történt azokban az erődökben!
