A kezdetek
9A kezdetek
A repülés hőskorában elsősorban lelkes amatőrök, és nem szakemberek munkálkodtak az új technika kifejlesztésén. A nagy háborút megelőző években szerepüket már a kutatóintézetek, gyárak, műhelyek, kísérleti laboratóriumok, repülőterek és próbaterületek vették át. Megkezdődött tehát olyan repülőgépek kialakítása a hadseregek számára, amelyek eldönthették az egyre közeledő háború sorsát. Az első időszakban épített gépek katonai szempontból csak felderítésre voltak alkalmasak, de lassan kialakultak a különböző szakfeladatra alkalmas eszközök.
1915 őszétől kezdve a katonai repülőgépeket már felderítő, vadász-, bombázó és több célú repülőgépek csoportjába sorolták. Már ez év elejétől kezdve először kézigránátokat, majd fokozatosan kisebb 1-10 kg-os bombákat alkalmaztak, elsősorban élőerő ellen. Ezek az első, kezdetleges bombázások, szó szerint kézi erővel folytak. Rövid időnek kellett azonban eltelni, hogy elkészüljenek az első bombakioldó és célzókészülékek.
A bombázás eredményei és hatásossága nyomán 1915-ben már megszervezésre kerültek az első bombázóosztagok is 16-18 repülőgéppel. 1917-től nagy teljesítményű, úgynevezett óriásbombázókat is rendszeresítettek, a minél nagyobb pusztítás elérése érdekében.
Ezeknek a németeknél a Gotha, Rumpler, Friedrichshafen, Staaken, az antantnál a francia Caudron, Breguet, az angol Handley Page, az orosz Sikroszky, az olasz Caproni típusú bombázók voltak a jellegzetes képviselői.
Ezek a bombázók három- négymotorosok voltak, repülési súlyuk a háború végére elérte a négy tonnát, a repülési magasságuk pedig a hatezer métert. Hét-nyolc órát voltak képesek a levegőben tartózkodni, és ezalatt akár 1000 km utat is meg tudtak tenni.
Rövidebb távolságú bevetéskor már vadászgépek kíséretében (oltalmazásában) hajtották végre a feladatokat. Először csak nappal, majd az ellenséges vadászok miatt, egyre többször éjszaka is akcióba kezdtek ezek a monstrumok. Célpontjaik elsősorban a hátországban lévő vasúti központok, hidak és forgalmas utak voltak. A német bombázók sikeresen támadták Párizst és Londont.Az olasz 10gépek pedig berepültek Bécs és München fölé, ahol röpcédulákat dobtak le. A német bombázók a háború alatt több mint egymillió bombát, összesen huszonkétmillió kilogramm súlyban dobtak le az ellenséges erőkre és területekre.
A bombák súlyát egyre növelték, egészen egy tonnáig. A kisebb bombákat a törzs belsejében, a nagyobbakat és a légitorpedókat pedig a törzsön kívül helyezték el.
Az 50 kg-os bombákat, amelynek hatása a 15 centiméteres löveg gránátjáénak felelt meg, elsősorban épületek ellen, a 100 kg-os bombát – hatása egyenlő a 21 centiméteres tarack lövedékével – szintén épületek ellen alkalmazták.
11A nagyméretű bombák vezetőszárnyai a bombának forgást adtak, az így keletkezett centrifugális erő súlyokat húzott szét a bombatestben, amelyek így élesítették a bombát. A vezetőszárny ugyanakkor megakadályozta a bomba bukdácsolását a levegőben. Egy másik megoldásnál, a bombafejre erősített kis légcsavar zuhanás közben forogva szó szerint kihúzta a bomba biztosítószegét. Ezen kívül alkalmaztak csapódó gyújtót is, amely a földhöz történő ütődés hatására indította a bombát.
A hagyományos bombák mellett gyújtó-, világító- és gázbombákat is alkalmaztak. A gyújtóbombákba kátrányt, benzolt, petróleumot, olajkokszot töltöttek, a termitbombákban benzol-, kátrány- és termitkeveréket helyeztek el. A feltalálójáról Goldschmid-bombának is nevezett termit-, vasoxid- és alumíniumpor keverékéből állt, és 3000 C° hőmérsékleten égett.
A célterületek megvilágítására világítóbombákat alkalmaztak. Ezek ledobásuk után egy kis ejtőernyővel lassan ereszkedtek le, és közben magnézium égetésével nagy fényerőt biztosítottak.
A repülőgépek harci alkalmazása szinte hónapról hónapra egyre szélesebb méreteket öltött. Amíg az óriásbombázók nagy mélységben, addig a legújabb eszközök, a csatarepülőgépek alacsonyan, 50-100 méteres magasságon támadták az ellenfelet, elárasztva azt kisméretűbomba-záporral és géppuskatűzzel. A célpontok itt már az arcvonal közelében lévő tüzérségi, gyalogsági objektumok voltak.
A háború utolsó szakaszában a nyugati fronton már elképzelhetetlen volt olyan szárazföldi támadó- vagy védelmi hadművelet, amely elegendő légierő nélkül zajlott volna le.
)
Bombakioldó és célzókészülék
)
Német Rumpler B II. típusú felderítő repülőgép (62413).
)
Az olasz Caproni bombázó repülőgép (71982).
)
Az angol Handley Page 400-as bombázó repülőgép gyakorló repülése (10949).
