3.3 Harckocsik

Teljes szövegű keresés

3.3 Harckocsik
A bevezetőmben írtakhoz hűen, próbáltam egy olyan ábrázolást megalkotni, mely részleteiben mutatja be az ostromot. Ennek egyik fő eleme a harckocsik és rohamlövegek ábrázolása volt.
Teljesen újfajta megközelítés ez, mivel még a nagy részletességgel ábrázolt hadműveleteknél sem szokták a kilőtt harckocsikat ábrázolni. Döntően két okból: Egyrészt mert nincsenek rá források, másrészt mert nem biztos hogy az információ annyira lényeges.
A térképem esetében egyik feltétel sem állt fent. Úgy gondolom, hogy a kilőtt harckocsik ábrázolása többletinformációt ad a térképnek. Ráadásul megmutatja, hol helyezkedtek el a harcok fő területei. Bár harckocsikat mindkét fél részéről az egész városban bevetettek, mégis számarányaiban a legfontosabb zónákban kerültek bevetésre és ennek következtében kilövésre is. A kilőtt harckocsik ábrázolásával a harcok térszerkezetére kapunk adatokat.
A legnagyobb probléma a források megtalálása volt, ugyanis hivatalosan nem rögzítették, hogy egy-egység hol vesztett harckocsit, vagy hogy hol lőttek ki egyet. A csapatok hadijelentéseiben legfeljebb számszerűen megadják, hogy mennyi ellenséges harckocsit lőttek ki, de a pontos helyükről már nem tájékoztatnak, mivel ez nem számított fontos információnak a további harcok tekintetében.
Legelőszőr felmértem mekkora mennyiségről lehet szó. Itt jegyzem meg, hogy a harckocsi és rohamlöveg két különböző típusú harceszköz, mégis egy kategóriába szokás őket sorolni.
A szakirodalom alapján kerekítve körülbelül 200 db orosz és 100 db német és magyar harckocsi és rohamlöveg semmisült meg az ostrom során. Gyakorlatilag a város egész területén mindenütt találhatóak roncsok, de nagy tömegében a harcok fő zónáiban helyezkedtek el.
A források tanulmányozása közben kellett ráébrednem, hogy a németek részéről elég sokszor történt meg, hogy a rohamlövegeket, vagy harckocsikat elhagyták, mert elfogyott az üzemanyag, vagy az ostrom végénél mikor már nem tudták átcsoportosítani őket máshova anélkül, hogy az oroszok ki ne lőjék őket. Persze nem használhatóállapotban hagyták őket vissza, valamilyen módon többnyire megpróbálták használhatatlanná tenni. Ezen harckocsikat is felvettem a térképre, de a jelmagyarázatban ezért neveztem meg, hogy kilőtt vagy elhagyott harckocsi ill. rohamlöveg.
Kutatásaim során körülbelül 150 tankot és rohamlöveget tudtam beazonosítani, ami elég jó aránynak számít. Forrásaim közül kiemelném Hingyi Lászlót, aki már az ostrom során elkezdte gyűjteni az adatokat a kilőtt harckocsikról és ezt a tevékenységet a mai napig folytatta. Az általa adott információk képezik az adatok közel harmadát.
További tankokat sikerült beazonosítani fényképek alapján, a Nemzeti Múzeum Fényképtárában található az ostrom alatt és közvetlenül az utána lévő időszakban készült képekből. Végül a visszaemlékezésekből, illetve néhányat a román és magyar csapatok hadijelentéseiből is sikerült beazonosítani.
Az ábrázolásnál egy korabeli harckocsi a Pz. VI. Tigris sziluettjét rajzoltam át és ennek arányosan kisebbített kép adta a harckocsik piktogramját. (Ez a típusú tank nem vett részt az ostromban, Budapesten nem rendelkeztek ilyen típussal a németek, de az egyik legismertebb második világháborús tanktípusnak számít ezért döntöttem ennek átrajzolása mellett.)
A német és orosz tankokat eltérő színnel ábrázoltam (kék és vörös), hogy a beazonosíthatóság egyértelmű legyen.
Viszont a típusok tekintetében már több probléma adódott. Meglepődve tapasztaltam, hogy a legkülönfélébb típusú tankokat használtak mindkét oldalon. Az oroszok rendelkeztek angol és amerikai tankokkal, de előfordultak német zsákmánytankok is melyeket átfestve az oroszok használtak. A németeknél ennél is nagyobb volt a káosz. Használtak angol zsákmánytankokat, a saját német típusaikat, de olasz könnyűtankokat is. Sőt a németeknél is használtak orosz zsákmánytankot. (Például az egyik kilőtt német harckocsi, egy olyan angol tank volt , melyet a németek az oroszoktól zsákmányoltak.) Ezeket egészítették ki a magyar tanktípusok. (Még egy érdekes adalék, hogy a németek bevetettek Budapesten olyan Párduc típusú tankokat, melyek homokszínűre voltak festve és eredetileg az afrikai hadszíntérre akarták küldeni őket.)
Mindezeket egybevéve a harckocsik típusának és kilövési helyének ábrázolása, igen sok, merőben új ismeretet nyújt a térképfelhasználó számára.
(Más típusú járművek (például szállítókocsik) vagy lövegek hasonló jellegűábrázolása nem lenne lehetséges, mert ezeket hatalmas számban alkalmazták, másrészt ezekről gyakorlatilag csak szórványadatokkal rendelkezünk.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem