Moszkva célja: Budapest gyors elfoglalása
Moszkva célja: Budapest gyors elfoglalása
Mindezek ellenére Sztálin és a szovjet vezérkar — elsősorban politikai megfontolásokból kiindulva – kitartott azon álláspontja mellett, miszerint a 2., a 3. és a 4. Ukrán Front határozott előretörése esetén reális lehetőség kínálkozik Budapest gyors elfoglalására, a Dunán való átkelésre és a Moravska—Ostrava—Brno terepszakasz, valamint Bécs megközelítő útvonalainak birtokbavételére.8 Noha a szovjet haderő továbbra is a berlini irányt tekintette a fő hadműveleti iránynak, a keleti arcvonal déli szárnyán lévő magyarországi hadszíntéren elért esetleges eredményekkel a Budapest—Bécs irányban a Harmadik Birodalom „hátsó bejáratát” 8fenyegethette, és arra kényszeríthette a német hadvezetést, hogy a főirányból erőket dobjon át a Kárpát-medencébe.9 Abban bíztak, hogy Magyarország mind politikailag, mind katonailag szakít a Harmadik Birodalommal, és fegyverszünetet köt a szövetségeseket képviselő Szovjetunióval. Egyes szovjet seregtestek magyar csapatokkal szembeni előrenyomulását az előzetes fegyverszüneti feltételek október 11-i aláírását követően le is állították.10 Ezen elképzelés politikai alapjai 1944. október 15—16-án (az Alföldön folyó páncéloscsata közepén) a Szálasi-féle hatalomátvétellel elenyésztek ugyan, de az erdélyi hadműveletek után igencsak legyengült, a hatalomváltás miatt elbizonytalanodott magyar királyi Honvédség katonai téren továbbra is a szovjet stratégiai kalkulációk központi eleme maradt.
8 Styemenko, Sz. M.: Ahol a győzelmet kovácsolták (Budapest, 1977; a továbbiakban Styemenko 1977) 228. old.
9 Tóth 9—10. old.
10 Styemenko, Szergej: A Vezérkar a háború éveiben (Budapest, 1975; a továbbiakban Styemenko 1975.) 274—275. old.
Hamarosan azonban újabb politikai körülmények hatottak az elsősorban katonai eszközökkel befolyásolható magyarországi hadszíntérre. Október közepén Moszkvában tárgyalt Winston Churchill brit miniszterelnök és Anthony Eden külügyminiszter. Churchill itt többször szóba hozta azon elképzelését, hogy az angolszászok a ljubjanai résen keresztül benyomulhatnának a Kárpát-medencébe, s ez láthatóan nem ragadtatta el a szovjet vezetést. Sztálin ezen megbeszélések egyikén ismét arról beszélt, hogy elsőként a Magyarország területén álló német—magyar csoportosítás szétverését tervezi, mivel ez lehetővé tenné a német határ gyors elérését: „Igyekszünk gyorsan kijutni a hitleri Németország határaihoz […], ehhez előzőleg szét kell vernünk a magyar területen levő ellenséget. Magyarországhoz fűződik fő érdekünk.”11 A háború után ellenőrizendő területek elosztásáról folyó előzetes megbeszélések során Churchill a Sztálinnak átnyújtott híres céduláján Magyarország vonatkozásában csak 50 százalékos szovjet részvételt kínált, amit akkor Sztálin látszólag elfogadott, de ez korábbi célkitűzésével ellentétes lett volna, s nem is akart belenyugodni.12 Ezért Budapest birtokbavétele a szovjet legfelsőbb vezetés számára egyre sürgetőbb lett.
11 Styemenko 1975. 276—278. old.
12 Churchill 476. old.
Német és magyar részről is tisztában voltak a Budapest-probléma jelentőségével. 1944. szeptember 22-én Heinz Guderian vezérezredes, az Oberkommando des Heeres (OKH, a német szárazföldi haderő főparancsnoksága) megbízott vezérkari főnöke megerődített vonalak kiépítését rendelte el Magyarországon.13 Ezek két fő védővonalból és az esetleges szovjet betörések feltartóztatására készített reteszállásokból álltak. A Karola-vonal az Északi-középhegység déli lejtőin húzódott, a Margit-vonal keleti szárnya Érd térségéből kiindulva a Dunát kötötte össze a Velencei-tavon át a Balaton északkeleti csücskével, nyugati szektora annak délnyugati sarkát a Drávával. A két fő védelmi vonal között feküdt Budapest, ami egyik fő tényezőjét jelentette hadszíntérré válásának.14
13 HL KTB/HGr. Süd 895. tekercs 6742. sz. irat, 440 608/44.I.a/OKH sz. parancs.
14 Dr. Ravasz István: Budapest hadszíntérré válásának tényezői 1944—1945-ben. Hadtörténelmi Közlemények 1999/1. (A továbbiakban Ravasz 1999) 125. old.
A Karola-vonal és a Margit-vonal közötti kapcsolat megteremtésére, egyben a pesti hídfő védelmére létesítették az Attila-vonalat. Kiépítésére – a németeket megelőzően – a magyar vezérkar részét képező Fővezérség már szeptember 11-én intézkedett. A munkálatok irányításával Vidos Géza vezérőrnagyot bízták meg, akit egyben kineveztek a budapesti I. hadtest műszaki parancsnokává és a hadműveleti terület műszaki felügyelőjének helyettesévé.15
15 Vidos Géza: Háborús emlékeim – III. 1944. márc.—szept. (Hadtörténeti Múzeum Kézirattára, 535—589. fsz.) 34—35. old.
Az Attila-vonal három állásrendszerből állt, mindhárom a Dunától a Dunáig tartó teljes félkört alkotott. Legkülső védőöve (Attila-I) Dunaharasztinál vált el a folyótól, majd Gyál—Vecsés—Ecser—Maglód—Valkó—Gödöllő—Szada—Veresegyház—Csomád érintésével Alsógödnél jutott ki újra ahhoz. A védőöv a Dunától maximálisan 25-30 kilométerre húzódott. A középső védőöv (Attila-II) a Soroksár—Soroksárpéteri—Pestszentimre—Rákosliget—Pécel—Isaszeg—Kerepes—Mogyoród—Fót—Dunakeszi íven húzódott. Ezt 12-15 kilométerre a külső öv mögött építették ki. A belsőt (Attila-III) az akkori peremvárosok: Csepel—Pestszenterzsébet—Pestszentlőrinc—Rákoshegy—Rákoskeresztúr—Rákoscsaba—Cinkota—Rákosszentmihály—Rákospalota—Újpest peremén építették ki. Ez a védőöv 5-10 kilométerre a középső mögött húzódott. A két nagy szigetet, a Szentendrei-szigetet és a Csepel-szigetet a németek védeni szándékoztak. A védővonalak kiépítésénél felhasználták azokat a terveket is, amelyeket még a cári orosz hadsereg 1914 végi második uzsoki betörése nyomán dolgoztak ki. Amikor Johannes (Hans) Friessner vezérezredes, a német Heeresgruppe Süd (Dél Hadseregcsoport) parancsnoka, a magyarországi hadműveleti terület vezénylő tábornoka, Guderian parancsát mintegy megismételve maga is rendelkezett e védelmi rendszer kiépítéséről, a munkálatok már folytak.16
16 Tóth 201. old., illetve Ravasz 1999, 126. old.
Az Attila-vonal eredetileg nem magát a nagyvárost volt hivatott védeni, hanem az úgynevezett pesti hídfőt17. E kifejezés szeptember 11-én tűnt fel először, Vidos megbízásakor. A pesti hídfőnek a Karola-vonal és a Margit-vonal összekötésén túl az is feladata lett volna, hogy távol tartsa a szovjet csapatokat a fővárostól, illetve hogy kiinduló bázisául szolgáljon egy nagy erejű német ellentámadásnak, amelyet a Kárpát-medence keleti felének visszafoglalására Hitler és Guderian többször is kilátásba helyezett. Október 12-én a kisbarnaki Farkas Ferenc altábornagy vezette VI. hadtestparancsnokságot a Honvéd Vezérkar főnöke, Vörös 9János vezérezredes elsődlegesen a pesti hídfő védelmének megszervezésére rendelte vissza az Északkeleti-Kárpátokban harcoló magyar 1. hadseregtől.18
17 Ravasz István: Pesti hídfő (In: Magyarország a második világháborúban, szerk. Sipos Péter—Ravasz István, Budapest, 2. kiadás, 1997; a továbbiakban Lexikon) 368. old.
18 Honvéd Vezérkar 1. osztály napi intézkedései (HL VKF 1944. eln. 1.o. 304/a. doboz) 1502/Föv. hdm.—44. X. 12. sz. irat.
A magyar állami vezetés a védelmi rendszer gyorsított ütemű kiépítése ellenére sem gondolt eleinte következetesen Budapest védelmére. November elejétől, alighogy Szálasi Ferenc 4-én letette a nemzetvezetői esküt, megkezdődött a kormányszervek kitelepítése a fővárosból a nyugat-magyarországi ún. gyepüszállásokra. A nemzetvezető ekkor még úgy nyilatkozott, hogy „Budapest tartását csak abból a szempontból tartanám szükségesnek, ha erről a területről offenzív hadműveletek fognak kiindulni. Ha ezt nem akarják, akkor Budapest kiürítését feltétlen végre kell hajtani...”19 A nyilas vezetőket meglepte, amikor Serédy Jusztinián hercegprímás esztergomi érsek és Ravasz László, a református püspöki kar elnöke, a két legnagyobb magyarországi történelmi egyház vezetői október 30-án felszólították Szálasit, nyilvánítsa Budapestet nyílt várossá.20
19 Teleki Éva: Nyilas uralom Magyarországon (Budapest, 1974) 173. old.
20 Ravasz István: Ravasz László; Gergely Jenő: Serédy Jusztinián (In: Lexikon) 382. és 400. old.
November második felére a magyar állami és katonai vezetés álláspontja megszilárdult. A nyilas propaganda Budapest minden áron történő megvédését hirdette. Beregfy Károly vezérezredes honvédelmi miniszter, egyben a Honvéd Vezérkar főnöke november 29-én gyakorlatilag Budapest teljhatalmú katonai biztosává nevezte ki vitéz Hindy Iván altábornagyot, aki a budapesti I. hadtest vezénylő tábornokának beosztását megtartva a „székesfőváros területén magyar vonatkozásban teljhatalommal felruházva” cselekedhetett (volna).21 (A teljhatalmú magyar vezénylő tábornoknak a későbbiekben egyetlen pillanatra sem nyílott lehetősége a hadműveletek irányítására, hatásköre kimerült fegyelmi, utánpótlási és ellátási kérdésekben.)
21 Szakály Sándor: Hindy Iván (In: Lexikon) 163. old.
A határozott német álláspont hamarosan megtette hatását. Szálasi december 10-én személyesen közölte Friessner vezérezredessel, hogy „a nagy európai gondolat jegyében kész Budapest nyílt várossá való kinyilvánításától elállni, és a fővárosnak erőddé való felhasználását többé nem ellenzi”.22 Ez már Szálasi Hitlernél tett első és egyben utolsó látogatását követően történt.
22 Gosztonyi Péter: Légiveszély, Budapest! (Budapest, 1989) 156. old.
Az OKH számára a pesti hídfő védelme indokoltnak látszott. A Dunántúl stratégiai jelentőségével mind német, mind szovjet részről tisztában voltak. A hídfő tartós és szilárd védelme elősegíthette Ostmark (Ausztria) előterének védelmét, a délnyugat-dunántúli olajmezők megtartását és a jelentős erőt képviselő balkáni német hadosztályok visszavonulási útjának fedezését, a hadipari nyersanyagok (bauxit, mangán stb.) biztosításáról már nem is beszélve. A Dunántúl tartásához a németek elengedhetetlennek tartották a pesti hídfő (de nem a milliós nagyváros) védelmét.
November végén sem merült fel a pesti hídfő feladása, amikor a szovjet 57. hadsereg kitört a Duna-Dráva közén korábban létesített hídfőkből, és napok alatt elfoglalta a Dunántúl déli részét. Hiszen a német Dél Hadseregcsoport ebben az időben még tartotta a Karola-vonalat, annak jobbszárnya pedig Gödöllőtől északkeletre csatlakozott az Attila-I vonalhoz, és tartotta a Margit-vonal keleti szektorát is (a szovjet 3. Ukrán Front éppen annak előterében akadt el december elején). A pesti hídfő feladása „a 2. Ukrán Front főerői (6. gárda-harckocsihadsereg, 7. gárdahadsereg, 53. hadsereg és 1. gárda-lovasgépesített csoport23) számára tálcán kínálta volna a lehetőséget a Karola-vonal nyugatról történő átkarolására, ezzel a német 8. és a magyar 1. hadsereg elvágására a Dél Hadseregcsoport centrumától és balszárnyától; sőt veszélyeztethette volna a Duklai-szorost védő, majd onnan Szlovákia és a Cseh—Morva Protektorátus területén igen lassan, lépésről lépésre visszavonuló német 1. páncéloshadsereg hátát.”24
23 A Plijev lovas-gépesített csoport 1944. november 4-től ezt az elnevezést viselte.
24 Ravasz 1999, 127. old.
Friessner vezérezredes december 18-án már a pesti hídfő kiürítését kérte25 a megváltozott hadműveleti helyzetre való tekintettel, de kérését elutasították. Azt tervezte, hogy a pesti hídfőből kivont erőkkel erősíti meg a Margit-vonal keleti szárnyának védelmét, kelet felé pedig a Duna lesz a főellenállási vonal. Hitler azonban a pesti hídfő végsőkig tartó védelmét rendelte el, az utolsó pillanatig hallani sem akart másról. A kitörést is megtiltotta a védőknek, akárhányszor kérték is annak engedélyezését. November 23-án elrendelte Budapest háztól házig való védelmét, tekintet nélkül a lakosságra és az okozandó károkra.26
25 Tóth 204. old.
26 HL KTB/HGr. Süd 897. tekercs Anlagen 44. XI. 26.
Friessner november 3-i hatállyal egyik legjobban képzett tábornokát, a német III. páncéloshadtest parancsnokát, Hermann Breith páncélos tábornokot nevezte ki a magyar fővárost és környékét tartó csapatok és hadműveletek vezénylő tábornokává (Kampfkommandant Budapest).27
27 Tóth 35. old.
Friessner tapasztalt katonát nevezett ki a pesti hídfő védelmének élére. Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezetője azonban esetleges népmozgalmaktól tartott a védők hátában (például munkásmegmozdulásoktól vagy esetleg gettófelkeléstől). Szerette volna keresztülvinni Hitlernél, hogy Breith helyett egy SS-tábornok döntsön Budapesten. Kihasználva Beregfy intézkedését Hindy kinevezésére, erre hivatkozva elérte, hogy Hitler december 1-jei hatállyal erőddé nyilvánította a magyar fővárost (Festung Budapest), felállította annak egységes parancsnokságát, s élére Otto Winkelmann személyében egy rendőrtábornokot nevezett 10ki. Az SS-Obergruppenführer und General der Polizei rendfokozatotot viselő Winkelmann csupán e napon kapta meg General der Waffen-SS kinevezését is, s vált a Waffen-SS tábornokává.28
28 HL KTB/HGr. Süd 897. tekercs Anlagen 44. XII. 1.
Winkelmann azonban nem volt sokáig ebben a beosztásban. Ő volt a magyarországi SS- és rendőri erők főparancsnoka (Höherer SS- und Polizeiführer in Ungarn), ami eléggé lekötötte őt, s Friessner ezen az alapon ellenezte is kinevezését. Winkelmann – akárcsak korábban Friessner – kinevezését követően azonnal javasolta a Führernek a pesti hídfő kiürítését, amit Hitler nem vett jó néven. Hitler december 5-én Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer und General der Waffen-SS und der Polizei-t, a IX. SS-hegyihadtest-parancsnokság parancsnokát nevezte ki a Budapest-erőd teljhatalmú parancsnokává. Ezzel a lépéssel nemcsak Hindy altábornagyot, de a magyar I. hadtest parancsnokságát is kikapcsolták az érdemi harcvezetésből. Az OKH nem értett egyet a két rendőrtábornok egymást követő kinevezésével egy nagy jelentőségű hídfő védelmének élére, de csupán annyit tudott elérni, hogy Pfeffer-Wildenbruch vezérkari főnökévé egy vezetési tapasztalatokkal rendelkező Heer-főtisztet, Usdau Lindenau vezérkari alezredest nevezzék ki.29
29 Gosztonyi Péter: A magyar Honvédség a második világháborúban (Budapest, 1992, 2. kiadás) 228—229. old.; Borus József: Karl Pfeffer-Wildenbruch, illetve Otto Winkelmann (In: Lexikon) 369., illetve 480. old.
Pfeffer-Wildenbruch korábban érkezett meg a fővárosba. A IX. SS-hegyihadtest parancsnokságát már október 30-én a védelem megszervezésének előkészítésére Budapestre irányították, s alárendeltségébe utalták az október 21-én feloszlatott magyar VI. hadtestparancsnokság állományát is (parancsnoka a kiürítési kormánybiztossá kinevezett Farkas vezérezredes helyett október 16-tól Nagyőszy Miklós altábornagy volt). A német dokumentumokban Budapest-hadtestcsoport (Korpsgruppe Budapest) néven is említett parancsnokság közvetlenül a Dél Hadseregcsoport parancsnokságának volt alárendelve. A Budapest-hadtestcsoportot vezénylő Pfeffer-Wildenbruch és a német III. páncéloshadtest parancsnokaként Budapest harcparancsnoka megbízást kapott Breith hatáskörét nem határolták el. (A IX. SS-hegyihadtest parancsnoksága csak november 10-én települt át Budapestre Zágrábból.)30
30 Ungváry Krisztián: Budapest ostroma (Budapest, 1998; a továbbiakban Ungváry) 36—37. old.; Zákó András: Őszi harcok 1944. (Budapest, 1991) 100—101. old.
Pfeffer-Wildenbruch – Friessner és vezérkari főnöke, Helmuth von Grolman altábornagy szerint – alkalmas lehetett a védelmi állásrendszer kiépítésének felügyeletére, illetve az arcvonal mögötti népmozgalmak és szabotázsok megelőzésére, illetve elfojtására, de hadműveletek irányítására semmiképp. Pedig a szovjet csapatok november első napjaiban elérték a magyar fővárost. Ezek után került sor Breith harcparancsnoki megbízására. A német vezetés eme kettőssége, amely tovább bonyolította a magyar főváros térségében a vezénylési viszonyokat, december 12-én szűnt meg, amikor a IX. SS-hegyihadtest parancsnoksága a német 6. hadsereg egyik hadtestparancsnokságaként átvette a harcvezetést a pesti hídfő, valamint a nagyváros teljes területén. Breithet ezt követően (még az ostromgyűrű bezárulta előtt) elvezényelték a pesti hídfőből.31
31 Ungváry 36. old.
A magyar politikai vezetés is megkísérelte, hogy beleszóljon az események alakításába. December 31-én a Kőszegen tartózkodó Szálasi miniszterelnöki minőségében Budapest kormánybiztosává, pártvezetőként a főváros pártmegbízottjává nevezte ki Vajna Ernőt (az akkori belügyminiszter testvérét), aki egy különgépen másnap be is repült az immár bekerített fővárosba.32
32 Ungváry 224. old.
Styemenko hadseregtábornok visszaemlékezései szerint Mehlisz vezérezredes, a 4. Ukrán Front politikai csoportfőnöke által a magyar 1. hadsereg gyenge állapotáról készített – s a magyar haderő egészére érvényesnek tekintett – jelentései győzték meg Sztálint Budapest gyors elfoglalásának lehetőségéről. Sztálin kérdésére a szovjet vezérkar válaszában „mit sem sejtve” kifejtette: „a Duna-Tisza közén a 2. Ukrán Front balszárnyán elfoglalt, jól kiszélesített hídfőállásból lenne célszerű támadni. Hiszen nem kellett átkelni a folyón és az ellenségnek kevesebb csapata volt itt, mint más irányokban.”33 A vezérkarnál hozzáfűzték továbbá, hogy a Duna-Tisza közén lévő szovjet 46. hadsereg a front többi seregtestéhez képest viszonylag érintetlen, és az áttörés után segíteni tudná a 7. gárdahadsereg és a román 1. hadsereg keleti irányból indított Budapest elleni csapását.
33 Idézi Tóth 22. old.
Ennek tudatában Sztálin minden egyéb tájékoztatást és árnyaltabb értékelést figyelmen kívül hagyva, 1944. október 28-án este rádión utasította R. J. Malinovszkij marsallt, a 2. Ukrán Front parancsnokát, hogy a 2. és a 4. gárda-gépesítetthadtestekkel34 megerősített 46. hadsereggel haladéktalanul indítson támadást Budapest gyors elfoglalása céljából. Malinovszkij katonai ellenvetéseit Sztálin politikai okokra hivatkozva utasította el. A szovjet marsall attól tartott, hogy a meglévő erőkkel végrehajtott támadás üteme lassú lesz és elhúzódó, veszteségterhes harcok alakulhatnak ki. Öt napot kért a további felkészülésre és a 4. gárda-gépesítetthadtest bevárására. Nem kapta meg: másnap meg kellett indítani a 46. hadsereget Budapest ellen.35
34 Az alföldi páncéloscsatában a 2. Ukrán Front harckocsizó, gépesített és lovas kötelékeit olyan súlyos veszteségek érték, hogy a Budapest elleni támadás első fázisában érdemben semmiképpen nem vehettek részt. Ezért a frontot a szovjet főparancsnokság tartalékából kellett megerősíteni a 2. gárda-gépesítetthadtest (állományában 206 harckocsival és 42 rohamlöveggel) és a 23. lövészhadtest csapataival. A 4. gárda-gépesítetthadtestet (állományában 73 harckocsival és rohamlöveggel) a 3. Ukrán Fronttól vonták el. Lásd erről Tóth 15—16. old.
35 Tóth 22—23. old.
Ezzel megkezdődött a 108 napig tartó budapesti csata. (A csata különböző szakaszait, az azokat végrehajtó erőket, a hadműveletek célját, jellegét és eredményeit a 17—19. oldalakon található táblázat tartalmazza.) A hadművelet-sorozat részletes bemutatása ehelyütt nem lehet célunk (azt monografikus feldolgozások korábban már amúgy is megtették), de néhány – véleményünk szerint érdekes – problémára ki szeretnénk térni.
111944. október 29-én 14.00 órakor rövid tüzérségi előkészítés után megkezdődött a szovjet 46. hadsereg támadása. Az Alpár—Kiskunfélegyháza—Rém vonalon támadó szovjet csapatokkal szemben a magyar 3. hadsereg (parancsnoka Heszlényi József vezérezredes) alárendeltségében Markóczy János altábornagy VII. hadteste (10. gyaloghadosztály, 23. tartalék hadosztály) és Lengyel Béla altábornagy VIII. hadteste (20. gyaloghadosztály, 8. és 5. póthadosztály) volt védelemben. A szovjet lövészcsapatok hamarosan áttörték a magyar csapatok harcászati védelmét, és a keletkezett résen át az Alpár—Kiskunfélegyháza közötti terepszakaszról Kecskemét felé ütközetbe vetették a 2. gárda-gépesítetthadtestet is. Ettől kezdve az alföldi páncéloscsata kapcsán már ismertetett furcsa jelenség ismétlődött meg. A szovjet gépesített csapatok az 5. légihadsereg támogatásával megkísérelték gyorsított ütemben, a mély hadművelet elméletének normáitól és eszközeitől eltérő módon menetből elérni és birtokukba venni Budapestet. Csakhogy a gyors támadási ütemmel – amit több helyütt, így Kecskemétnél is sikeresen lassítottak a német—magyar ellenlökések – nem tudtak lépést tartani a feladat végrehajtására kijelölt lövészerők. Csupán a 68. gárda-lövészhadosztály követte a gépesített erőket gépkocsiszállítással. A többi lövészhadosztály gyalog menetelt vagy szekereken vonult Budapest irányába.36 Emiatt a gépesített hadtestek jelentősebb gyalogsági támogatás nélkül voltak kénytelenek felvenni a harcot a Budapest és Kecskemét között hirtelenjében létesített német—magyar támpontokkal és az Attila-vonalat megszálló csapatokkal, ami súlyos veszteségekkel járt, nem beszélve az elvesztegetett idő jelentőségéről.37 Ugyanis miután az alföldi páncéloscsata záró szakasza Nyíregyháza körül befejeződött, az ott bevetett német páncéloserőket október 30-tól átdobták a Budapest előterében támadó szovjet csoportosítás feltartóztatására. Megkezdődött a versenyfutás Budapestért.
36 Véleményünk szerint ennek leginkább az alföldi páncéloscsata során a szállítójárművek terén elszenvedett szovjet veszteségek lehetnek az okai, illetve az a körülmény, hogy ekkor a szovjet hadsereg állományában csupán elvétve voltak megtalálhatók alaprendeltetésükben a lövészeket szállító páncélozott szállító járművek (német viszonylatban lövészpáncélosok), amelyekről gyengébb ellenséges védelem esetén leszállás nélkül(!) is vívhatók harccselekmények. A szovjetek a második világháborúban ilyen harcjárművet nem is gyártottak, az angolszászoktól kapott mintegy 3808 darab M2 és M3 típusú járművek különböző változatait pedig főleg mozgó vezetési pontokként, önjáró páncéltörő eszközként és önjáró légvédelmi eszközként alkalmazták a harckocsizó és gépesített csapatoknál. Utóbbihoz lásd Zaloga, Steven J.: US Half-Track of the World War II. (London, 1991) 21—31. old.
37 A szovjet gépesített hadtestek 1944. október 30. és november 3. között a Fretter-Pico-seregcsoport arcvonalán 71 harckocsit és rohamlöveget veszítettek. Ebből 67 jármű megsemmisült, 4 mozgásképtelenné vált. Lásd ehhez HL VKF 1944. 1. oszt. hadműveleti napló (304/a doboz) térképmellékletét a 402. számú irathoz.
A németek voltak a gyorsabbak. November 1-jéig a német 13. páncéloshadosztály a Dunakeszi—Ócsa, a német 1. páncéloshadosztály a Tatárszentgyörgy—Örkény—Pilis terepszakaszt, a német 23. páncéloshadosztály pedig Cegléd térségét érte el, ahol a német 24. páncéloshadosztály is tartózkodott. Ezek a viszonylag gyenge harcértékű, de mozgékony és nagy harci tapasztalatokkal rendelkező páncéloscsoportok38 ellenlökései, valamint egyéb német és magyar csapattöredékek ellenállása elég időt biztosított a német hadvezetésnek ahhoz, hogy jelentősebb német (főleg lovas-, illetve páncélos-) kötelékekkel és magyar erőkkel megszállja és hatásosan védje az Attila-vonal külső védőövét. A megszilárduló védelem ellen november 4-én indított újabb szovjet frontális támadás csak újabb jelentős veszteséget okozott. A szovjetek ekkor már belátták, hogy a menetből történő bevétel megvalósíthatatlan.39
38 A német páncélos- és páncélgránátos-hadosztályok bevethető páncélozott harcjárműveiket (harckocsik, rohamlövegek, vadászpáncélosok, önjáró lövegek, lövészpáncélosok stb.) a nagyobb átütőerő és a kölcsönös támogatás érdekében igyekeztek koncentráltan alkalmazni, ezért azokból a hadosztályokon belül főleg lövészpáncélosokból és fegyverhordozó páncélozott járművekből álló páncélozott harccsoportokat vagy zömében harckocsikból és rohamlövegekből álló páncéloscsoportokat (Gepanzerte Kampfgruppen, illetve Panzergruppen) hoztak létre, melyeket olykor más seregtestek kötelékeivel is megerősítettek. Gyakran ide osztották be a hadosztály páncélos-felderítőosztályát is, de itt felderítő feladatok megoldása helyett inkább könnyű páncélgránátos-zászlóalj szerepkörben alkalmazták. Lásd Senger und Etterlin, F. M. v.: Die Panzergrenadiere. Geschichte und Gestalt der mechanisierten Infanterie 1930—1960. München, 1961, 83. old.
39 Tóth 31—36. old.
Ezt követően szovjet részről először a november 11-étől széles arcvonalon végrehajtott frontális támadás (II. szovjet kísérlet), majd pedig ennek igen korlátozott eredménye után november 29-étől Budapest hadműveleti átkarolása került előtérbe (III. szovjet kísérlet). A budapesti csata eddig lezajlott harcai során a szovjet csapatok támadó harcának üteme alacsony volt, s ezzel együtt a német—magyar védelem harcászati mélységének áttörése lassubb volt a szovjet hadvezetés által elvártnál. Szovjet részről ezt nem vezetési hibának, hanem annak a ténynek tulajdonították, hogy a szovjet csapatok nem rendelkeztek elegendő, a gyalogságukat közvetlenül támogató harckocsival és rohamlöveggel.40 A november 11-én indult második szovjet kísérlet során a 2. Ukrán Front csapásmérő csoportosítása (7. gárdahadsereg, 1. gárda-lovasgépesített csoport, 2. és 4. gárda-gépesítetthadtest) már csak 300 harckocsival és rohamlöveggel rendelkezett.41 Felmerül a kérdés: az október legvégén fennálló 230 százalékos szovjet harckocsi- és rohamlövegfölény (526 darab szemben 230 német—magyar harckocsival és rohamlöveggel42) hová tűnt?
40 Tóth 64. old.
41 Tóth 49. old.
42 Szabó B. 619. old.
A német (s kisebb részben a magyar) csapatok kilőtték őket. Német adatok szerint a Budapest körül folyó harcokban 1944. október 29. és november 27. között 642 szovjet harckocsit és rohamlöveget lőttek ki.43 Vagyis megközelítőleg annyit, mint az alföldi páncéloscsatában. Ennek legfőbb oka véleményünk szerint abban rejlik, hogy a szovjet harckocsizó és gépesített csapatok „áldozatul estek” a szovjet hadvezetésben (s részben az angolszász katonai vezetésben is) alkalmazott vezetési elveknek (miszerint a kapott, általában korábban és igen nagy részletességgel kidolgozott parancsot minden körülmények között végre kell hajtani), s amelyek gyakorlatilag kizárják a megvalósítandó cél elérése érdekében még számba vehető egyéb alternatív megoldásokat. Ez a parancs-orientált harcvezetés konfrontálódott a német csapatok, kiváltképp a német páncéloscsapatok vezetésében alkalmazott feladat-orientált harcászattal (németül Auftragstaktik), amely a feladat megoldásakor jóval nagyobb mozgásteret adott az egyes parancsnokoknak, növelte manőverezési lehetőségüket a szó valós és képletes értelmében egyaránt. Leegyszerűsítve: míg például egy német páncélososztály parancsnoka általában megválaszthatta a támadásra, az ellentámadásra alkalmas terepszakaszt, egy szovjet tiszt szinte sohasem. A felek elszenvedett veszteségeit ennek tükrében kell vizsgálnunk. (További érdekes jelenség, hogy a németek a háború utolsó két esztendeje során nagyobb hatékonysággal 12tudták fékezni vagy megállítani a már meginduló szovjet támadást, mint saját támadásukat kifejleszteni az általában jól megszervezett szovjet védelemmel szemben.44)
43 HL KTB/HGr. Süd 626. tekercs 7 210 629. felvétel.
44 Lásd még: Ravasz István: Hadászati kultúra (In: Lexikon) 137. old.
December első hetére az elhúzódó, igen veszteségterhes harcok beláttatták a szovjet hadvezetéssel, hogy a 2. Ukrán Front legyengült erői önmagukban nem elegendők a Budapest körül védekező német—magyar csoportosítás felszámolására és a magyar főváros gyors birtokbavételére, az eredetileg balszárnyával szintén Budapest felé irányított 4. Ukrán Front pedig még a közelébe sem jutott a magyar főváros térségének (parancsnokát, Ivan Petrov hadseregtábornokot Sztálin le is váltotta).
Ezért a szovjet főparancsnokság 1944. december 12-én kiadott 220280. számú direktívájában elrendelte, hogy a 2. Ukrán Front és a 3. Ukrán Front csapatai közösen, északról és délről egyidejűleg mért csapásokkal kerítsék be és semmisítsék meg a német—magyar csapatokat Budapest körzetében, és foglalják el a magyar fővárost. A frontoknak december 19-20-ig kellett felkészülniük a támadásra.45
45 Tóth 104—105. old.
A 3. Ukrán Front (parancsnoka F. I. Tolbuhin marsall) csapatai 1944. november 7-étől Apatin és Kiskőszeg (Batina) körzetében keltek át a Duna nyugati partjára, 26-ára egyesítették a hídfőket, majd november 29-ére a szovjet 57. hadsereg élei már elérték Pécset, majd december 2-án elfoglalták Kaposvárt, 4-én Marcalit. A 4. gárdahadsereg gyors előretörése során a frontnak átadott 46. hadsereggel együtt december 7. és 10. között felzárkózott a Margit-vonal keleti szárnyára, de áttörni még nem tudta. A front csapatai december 9. után védelembe mentek át.46
46 Ravasz István: Dél-dunántúli hadműveletek (In: Lexikon) 76. old.
A 2. Ukrán Front és a 3. Ukrán Front 1944. december 20-án megindították közös, Budapest bekerítését célzó hadműveletüket. Ennek keretében a 6. gárda-harckocsihadseregnek a 7. gárdahadsereg jobbszárnyával együttműködve az Ipolyság körzetéből kiindulva – biztosítandó a Budapestet bekerítő szovjet csapatok jobbszárnyát – támadást kellett indítania Nyitra irányában, és a Garamon átkelve december 25-28-án el kellett foglalnia a Nyitra—Gimeskosztolány—Verebély vonalat, hogy a későbbiekben innen kiindulva elérhesse a Nyugati-Kárpátokat és a Cseh—Morva-medencét elválasztó nyereg irányából Budapest felé vezető utakat, s a 2. Ukrán Front egyéb csapataival együttműködésben csapást mérhessen Pozsony felé.47 Malinovszkij marsall elgondolása az volt, hogy a front csapásmérő csoportosítása a Duna-kanyartól északra és északnyugatra áttöri a német—magyar védelmet, majd siker esetén a támadást északnyugati, nyugati és délnyugati irányban tovább folytatja: ez lett volna a „siker kifejlesztése”. Ezért a bekerítés belső arcvonalán mindössze 10-11 hadosztályt szándékozott alkalmazni. A 7. gárdahadseregnek a bekerítés belső arcvonalának kialakítása mellett el kellett érnie a Zseliz—Szőgyén—Mocsa terepszakaszt és ezzel a Duna bal partját. A szovjet marsall ezzel egy időben azt is elrendelte, hogy a 7. gárdahadsereg balszárnyán a 30. lövészhadtest, a román 7. hadtest és a 18. önálló lövészhadtest december 20-án megindulva 23-án estig (három nap alatt!) foglalja el Budapest keleti felét a Duna vonaláig.48
47 A Nagy Honvédő Háború története 1941—1945. (Budapest, 1966) IV. kötet 323. old.
48 Tóth 115. old.
Noha Budapest bekerítése december 26-ára megvalósult, az utóbbiak közül egyik kitűzött célt sem sikerült teljesíteni. Sőt, a 6. gárda-harckocsihadsereg kénytelen volt Lévától déli irányba kanyarodni, mivel a német LVII. páncéloshadtest december 22-én reggel Ipolyszakállas körzetéből Ipolyság általános irányban ellentámadást indított, veszélyeztetve a szovjet harckocsihadsereg utánpótlási vonalait, és a szovjet 7. gárdahadsereg önerőből a német 3., 6. és 8. páncéloshadosztályokat nem tudta visszavetni. Miként M. V. Zaharov fogalmaz: „az Ipoly és a Garam közötti viszonylag nem nagy szakaszon nyolc napon át dúlt a német és a szovjet harckocsik közötti párviadal.”49 Ezek alapján a magunk részéről indokoltnak tartjuk a budapesti hadművelet ezen hadszínterén 1944. december 20. és 28. között lezajlott harcokat mint első garami páncélosütközetet értékelni. Ezzel összefüggésben megjegyezzük, hogy a szakirodalomban elterjedt állításokkal ellentétben a Dunától északra, illetve a Garam és az Ipoly között harcoló német 3., 6. és 8. páncéloshadosztályok nem csupán motorizált páncélgránátos, tüzér- és páncélvadász-alakulatokkal rendelkeztek, hanem jelentősebb páncélos erővel is. (Ennek részletezését a 22. oldalon található táblázat tartalmazza.)
49 Zaharov, M. V. (szerk.): A 2. és a 3. Ukrán Front felszabadító hadműveletei Délkelet- és Közép-Európában 1944—1945. (Budapest, 1973; a továbbiakban Zaharov) 227. old.
A 3. Ukrán Front sávjában is akadtak „kisebb” gondok. Tolbuhin marsall december 19-én a 4. gárdahadsereg számára nyugati-északnyugati irányban a bekerítés nyugati (külső) arcvonalaként a Almásfüzitő vasútállomás—Tata—Bánhida—Kecskéd—Pusztavám—Mór—Isztimér—Várpalota—Öskü—Balatonfűzfő vonal elérését rendelte el.50 Ez december 30-ig – amikor a hadsereg a december 12-i főparancsnoki utasításnak megfelelően megkezdte ideiglenes védelmi állásainak kiépítését – csak részben valósult meg. A front északi irányú támadásának balszárnyán harcoló 4. gárdahadseregnek Székesfehérvár elfoglalása után a várostól délnyugatra lévő német—magyar csapatok körülzárása és megsemmisítése céljából egy lövészhadtestével és a 7. gépesített hadtesttel ki kellett volna jutnia a Mór—Várpalota vonalra, de ezt többszöri határidő-kitolás (utoljára 1945. január 2.) ellenére sem tudta megvalósítani. Növelte a front 13veszteségeit, hogy 46. és 4. gárdahadseregének támadási üteme kezdetben sokkal lassubb volt az elvártnál, ezért Tolbuhin marsall december 21-én a Margit-vonalban védekező német—magyar erők harcászati mélységének teljes áttörésére kénytelen volt ütközetbe vetni a front későbbre tartogatott sikerkifejlesztő lépcsőjét is (2. gárda-gépesítetthadtest, 7. gépesített hadtest, 18. harckocsihadtest).51 Ezzel Székesfehérvár körül súlyos harcokkal járó, mindkét fél számára veszteségterhes páncélosütközet alakult ki, amelyben december 20. és 23. között a szovjetek 216 harckocsiját és rohamlövegét lőtték ki.52
50 Tóth 127. old.
51 Tóth 132. old.
52 HL KTB/HGr. Süd 627. tekercs 7 211 872. felvétel.
A 4. gárdahadsereg támadási ütemének lassításában a legnagyobb szerepet a Balaton és a Velencei-tó között tervezett – de a szovjet támadás következtében már meg nem valósult – német ellentámadás („Késői szüret” [Spätlese] hadművelet) céljából összpontosított német páncéloscsapatok játszották, amelyek azonban elegendő saját gyalogság hiányában csupán ellenlökéseket indíthattak, átmenetileg visszafoglalhattak kisebb területeket és igen jelentős veszteségeket is okozhattak a támadó szovjet csapatoknak, de a Margit-vonal védelmi terepszakaszainak megtartására s ezzel Budapest nyugatról való bekerítésének megakadályozására alkalmatlanok voltak.
A makacsul védekező német (zömmel páncélos-) csapatok ugyan sikerrel lassították a két szovjet front átkaroló hadműveletét, de Budapest bekerítését nem tudták megakadályozni. Azonban azt is meg kell jegyezni, hogy Tolbuhint a 3. Ukrán Front eredményei nem elégítették ki.53 Különösen a 4. gárdahadsereg által elért vonal maradt el a kitűzött céloktól. Ennek megváltoztatása céljából a marsall csupán a hadsereg jobbszárnyát rendelte védelembe a bekerítés külső arcvonalán, a hadsereg centrum- és balszárny-alakulatainak tovább kellett folytatniuk támadásukat Mór és a Balaton északi partvidékének elfoglalásáig. Ez – mint ahogy már utaltunk rá – nem sikerült, s így a német—magyar csapatok Székesfehérvártól északnyugatra és nyugatra megtartott állásaikból betekinthettek a 4. gárdahadsereg állásaiba.54
53 Tóth 138. old.
54 Fejezetek hazánk felszabadulásának történetéből (Budapest, 1960; a továbbiakban Fejezetek) 67. old.
