Önként a száműzetésbe
Önként a száműzetésbe
Oroszok és civil román rendőrök vették körül 1945. január 2-án Érdmindszentet. Senki sem távozhatott. Körüljárták a falut, és minden római katolikus vallású, dolgozni tudó nőt és férfit behajtottak a katolikus iskolába. Mint a helység plébánosa én is bementem önként. Az orosz azonban hazaküldött: – Bátyuskára nincs szükség – mondta.
Én mégis visszamentem. Huszonkilencen voltunk, imádkoztunk, énekeltünk. Este a román bíró előtt kijelentettem: ha elviszik híveim színe-javát, miért nem visznek engem is velük? Ezt a részvétet leolvasta rólam az NKVD-s tiszt is, aki kijelentette: – Ha ennyire szereti őket, menjen ő is velük!
1945. január 3-án hazamentem. Pár perc múlva jött az orosz tiszt egy román kísérővel és kijelentette: 15 perc alatt készen kell állnom az indulásra. Élelem, meleg ruhán kívül a kelyhet és a misekönyvet is vittem magammal, mert a 32tolmács úgy informált, hogy papként fogok működni híveim között. Időközben szentkirályi híveimet is meghozták, 13 főt. Névsorolvasás, és indulás. Estére Nagykárolyba érkeztünk.
Január 7-én újabb csoport érkezett. Velük két atya: dr. Septey Gellért szalvatóriánus és Simon Károly franciskánus szerzetesek. Volt köztük két teológus és néhány apácanövendék is. Január 15-én érkezés Jasiba, majd még aznap átszállás az orosz vagonokba.
Február 1-jén hajnali 4 órakor érkeztünk meg Junkomba, a lágerbe, végleges lakóhelyünkre. A papi teendők ellátása mellett dolgoztam gátépítésen, burgonyaföldön, válogattam szenet. Időközben gyengélkedni kezdtem: elkapott a malária, a sárgaság, felpuffadt a testem. Nehezebb munkára már nem voltam alkalmas, ezért 1946 október elejétől könnyű munkára osztottak be, de pár hónap múlva ez is elmaradt, mert 1947. július 6-án közölték velem, hogy hazaszállítanak.
Lengyel László – Orosháza
HH 1996/2-3.
