Magyarország
Magyarország
Gödöllőn volt a legrosszabb
Hadifogságom első napját egy Dembinszky utcai pincében töltöttem Budapesten. Másnap, január 28-án – éppen 21. születésnapomon – útnak indultunk Gödöllő irányába. Fáradtan, éhesen érkeztünk meg a „tetűtelepre”, ahol „születésnapi ajándékként” este kopaszra kellett egymást nyírnunk. Akit „véletlenül” nem nyírtak meg, azt megkorbácsolták.
A premontrei gimnázium épületében legalább 30-32 ezer hadifogoly sínylődött már. Az ivóvízért is sorba kellett állnunk. Akinek ehhez nem volt elég türelme, hólevet ivott. Meg is bánta!
Február végéig állandóan híg, lekozmált sárgaborsólevest kaptunk, a kenyér fekete volt, de legalább volt! A hazulról küldött csomagokból nagyon kevés jutott el a címzetthez. Sokat éheztünk és fáztunk.
Éjszakai pihenésünk sem volt felhőtlen: szorosan egymás mellett feküdtünk a folyosó kövén, bent a teremben is csak ülve fértünk el, úgy aludtunk. Nem tudtunk kinyújtózkodni sem. Vesénk alaposan felfázott: a latrinát sem értük mindig el, így már a lépcsőházban megkönnyebbültünk. Úszott és főleg bűzlött az egész épület. A hólétől is sokan kaptak hasmenést, ők sem tudtak időben kiszaladni. Egyesek a sapkájukba ürültek, s azt kitették az ablakba! A legyöngült foglyok közül többen belecsúsztak a latrinába. Az elsőt, aki nyakig „sáros” lett, az oroszok kizavarták a lágerből. Az utána következőket már nem...
Harminckét hónapot töltöttem hadifogságban, de a gödöllői közel két hónap volt a legrosszabb, legkegyetlenebb.
Kalmár Imre – Budapest
HH 1997/1.
Az Üllői úton estem fogságba, majd Gödöllő és Cegléd...
Budapesti, Üllői úti lakásomon kerültem fogságba 1945. január 18-án mint tanuló: az óvóhelyről vittek el, sebesülten. Házunkat január 1-jén bombatámadás érte, akkor sérültem meg. Az üllői úti klinikán részesültem elsősegélyben.
Gödöllőn az általános nyomorgatás mellett még az orosz állambiztonságiak is „rám szálltak”. Az NKVD-s tisztek fényképalbummal a kezükben egyenként hallgattak ki bennünket. Engem, nagy melepetésemre, négyszer vittek vissza és egy nyilas egyenruhában lévő, körülbelül 28 évesnek látszó egyén fotójával akartak azonosítani. Egy magyarul is beszélő orosz tiszt tisztázta helyzetemet: végül is elengedtek.
Április elején Ceglédre vittek. Ekkor már közülünk többen tífuszosak voltak. Az orvosi vizsgálat előtt „pöcköléssel” feltornásztam a hőmérő higanyszálát 41,7-re, mire rögtön betettek a tífuszosok közé, és elszállítottak a szolnoki kórházba.
Itt hamarosan észrevették, hogy szimuláns vagyok, és ettől kezdve nem volt nyugtom. Temettem halottakat, akiknek sírgödreit is nekem kellett megásni. Hétszer kíséreltem meg szökést, de mindannyiszor elfogtak. Ezután különböző kínzások következtek: letérdepeltettek, hátracsavarták mindkét kezem, szememre húzták a sapkámat, mint a kivégzésnél. Hogy ez végül is elmaradt, egy NKVD-s tisztnek köszönhetem, aki fiatal koromra való tekintettel lefújta a sortüzet. Ám a többiek úgy összerugdostak, hogy csak két bajtársamra támaszkodva tudtam elmenni. Így kezdődött új életem!
Dr. Varga Zoltán – Budapest
HH 1997/1.
A ceglédi tábor
A komáromi várból indított szerelvény foglyait 1945. május 26-án rakták ki Cegléden. Vérhasgyanúsak voltunk, ezért nem mertek továbbvinni. Az egész szerelvényt betolták a páncélos laktanyába, s bennünket átvittek a lovassági laktanyába. Ez a tábor már Budapest ostromakor is létezett. Itt sok hadifogoly megfordult, akiket kivittek az ukrajnai táborokba.
A foglyokat a kétemeletes épületekben helyezték el. Az ébresztőt orosz idő szerint hajnali 5 órában határozták meg. Ekkor nálunk 3 óra volt. Felkelés után lehetett mosakodni, annak, aki oda fért a kevés számú csaphoz. Öltözködni nem kellett, mert ruhástól aludtunk.
A reggeli feketekávé elfogyasztása után felsorakoztunk az épület előtt a karámszerűen kialakított területen. Itt töltöttük el a nap nagy részét, a földön ülve. Közben a kijelölt csoportok kitakarították a szálláskörleteket. Ebédre váltakozva 2 deciliter korpalevest vagy árpafőzeléket és fél kiló kenyeret kaptunk. Mozgásunkat a karám körbejárásával biztosították. Mi, magyarok ezt zaklatásnak vettük, de a németek még énekeltek is hozzá. Időnként fürödtünk is mosdótálban, és fertőtlenítettek. Ekkor nézték meg, ki milyen erőben van, és osztályoztak: 1-től 5-ig minősítettek. Az első három osztályzatúakat munkaképesnek minősítették, a többieket betegnek.
Július 6-án elterjedt a hír, hogy az 1-2 osztályzatúakat Ukrajnába viszik, a 3-4-esek hazamehetnek. Július 8-án olvasták fel a karámban a hazamenők névsorát. Én is benne voltam.
Zsakó Andor – Budapest
HH 1994/6.
