1. fejezet: Az alföldi páncéloscsata
271. fejezet: Az alföldi páncéloscsata
A 2. és 3. Ukrán Front 1944. augusztus 20-án a keleti front déli szárnyán hadászati jelentőségű támadást indított „jaşi-kisinyovi hadművelet” néven. A szovjetek célja a német-román csapatokból álló Dél-Ukrajna Hadseregcsoport szétverése és Románia háborúból való kiléptetése volt.1
1 Magyarország a második világháborúban. Lexikon A-Zs. (Főszerkesztő: Sipos Péter. Szerkesztő: Ravasz István. Budapest, 1997. 2. kiadás; a továbbiakban: Lexikon) 195. o.
A kezdeti gyors szovjet sikerek nyomán 1944. augusztus 23-án bekövetkezett a román átállás. Ekkor – mivel a 2. Ukrán Front további frontális támadása csak a Foksányi Kapun keresztül vezetett eredményre – a legfelsőbb szovjet katonai vezetés lehetőséget látott a Keleti Kárpátok igen nehezen bevehető vonulatainak délről való megkerülésére, s így a német hadiipar számára fontos nyersanyagokkal rendelkező, valamint felvonulási területként is használható, stratégiai jelentőségű Kárpát-medence birtokba vételére.
A szovjet hadvezetés tervei szerint a kialakult helyzetben a 2., 3. és 4. Ukrán Front egyidejű és szoros együttműködésével nyugati-északnyugati irányban csapást lehet mérni a Kárpátok és a Balkán félsziget északi része között. Ezzel megakadályoznák Németországot egy szilárdabb védelmi rendszer létrehozásában, Magyarországot leválasztanák a német szövetségi rendszerről és közvetlenül veszélyeztetnék a Harmadik Birodalom délkeleti területét is, amely egyben az egyik legfontosabb német hadiipari körzetet is magában foglalta.2
2 Tóth Sándor: Budapest felszabadítása. (Budapest, 1975.; a továbbiakban: Tóth) 10. o., illetve Ravasz István: A Kárpát-medence hadszíntérré válása 1944/45-ben. (Új Honvédségi Szemle 1991/8.) 26-27. o.
Sztálin 1944. szeptember 29-én kelt, Winston Churchill-nek küldött táviratában egyebek mellett a szovjet csapatok elé állított közvetlen feladatként a következőket jelölte meg:
„…ki kell ütni Magyarországot a háborúból, s támadás révén ki kell tapogatni, illetve kedvező körülmények esetén fel kell göngyölíteni a keleti fronton a németek védelmi állásait”.3
3 Idézi Churchill, Winston S.: A második világháború (Budapest, 1989.; a továbbiakban: Churchill) 2. kötet 473. o.
281944. szeptember elején a támadó német-magyar csapatoknak nem sikerült biztosítaniuk a Déli-Kárpátok átjáróit. Noha a tordai csatában a magyar 2. hadsereg német harccsoportokkal közösen feltartóztatta a szovjeteket, szeptember végén a szovjet harckocsizó, gépesített és lovascsapatok mégis benyomultak a magyar Alföldre. Ezek az erők később Nyíregyháza – Nagyvárad – Szolnok térségében kiterjedt manőverező páncélos hadműveletekbe bonyolódtak a körzetben ellentámadás céljából összevont német páncéloscsapatokkal.
Szovjet részről úgy tervezték, hogy Debrecen és Nyíregyháza birtokba vétele, majd egy további északi irányú támadás lehetőséget teremt számukra a Johannes Friessner vezérezredes által irányított Dél-Ukrajna (1944. szeptember 24-től Dél-) Hadseregcsoport Észak-Erdélyben harcoló magyar 2. hadseregének és német 8. hadseregének, valamint a Kárpátokban elhelyezkedő magyar 1. hadsereg részeinek hadműveleti szintű bekerítésére. Ezt követően a 2. és 4. Ukrán Front együttes erővel a magyar főváros, Budapest felé fordulhatott.4
4 A Budapest elleni szovjet hadműveletekbe később bekapcsolódó 3. Ukrán Front ekkor még a Balkánon harcolt és csak 1944. november elején érte el Magyarország területét.
Azonban nem csak a szovjet csapatok készültek támadásra. A német Dél Hadseregcsoport Friessner vezérezredes parancsnoksága alatt szeptember 24-től azt tervezte, hogy a sík terep előnyeit kihasználva október 12-én öt páncélos-, illetve páncélgránátos-hadosztály Debrecen – Nagyvárad – Nagyszalonta körzetében való összevonása után a szovjet-román csapatokat visszaszorítja az erdélyi hegyekbe és ott téli védőállásokat rendez be. Ez lett volna a „Zigeunerbaron” („Cigánybáró”) hadművelet. Mivel az előkészületek közben október 6-án megindult a szovjetek támadása, a Maximilian Fretter-Pico tüzérségi tábornok német 6. hadseregéhez beérkezett német erőket az Alföldön a szovjet támadás feltartóztatására vetették be.
Nagyvárad térsége mind a németek, mind pedig a szovjetek számára kiemelten fontos volt, mivel a város a szovjetek csapatösszevonásainak szárnyán helyezkedett el. Ezért a 2. Ukrán Front 6. gárda-harckocsihadserege (176 harckocsival és önjáró löveggel) október 2-án és 3-án megpróbálta elfoglalni Nagyváradot, de a védők súlyos szovjet veszteségek mellett visszaverték támadásait. A német csapatok két nap alatt Nagyvárad térségében 28 szovjet páncélost lőttek ki.5
5 Hadtörténelmi Levéltár (a továbbiakban: HL) mikrofilmtára, Kriegstagebuch der Heeresgruppe Süd (a továbbiakban: KTB/HGr. Süd) Tagesmeldung vom 2. 10. 1944 és Tagesmeldung vom 3. 10. 1944 (625. tekercs 7 209337. és 7 209344. felvétel). A „páncélos” fogalom alatt harckocsikat és önjáró lövegeket (német viszonylatban harckocsikat, rohamlövegeket és vadászpáncélosokat) értek.
29Ennek ellenére a szovjet 2. Ukrán Front R. J. Malinovszkij marsall parancsnoksága alatt 1944. október 6-án hajnali 04 óra 30 perckor6 csaknem 800 kilométer széles arcvonalon támadásba lendült.
6 Munkámban minden esetben magyarországi idő szerint adom meg az időpontokat. Ez a szovjet források szempontjából fontos, hiszen azok általában moszkvai időt (két órával többet) közölnek.
A front balszárnyát a 46. hadsereg és a frontnak alárendelt román 1. hadsereg fedezte. A jobbszárnyon a szovjet 40. és 7. gárdahadsereg támadott Szurdok – Apahida irányában. A szovjet 27. hadsereg (sávjában Sz. I. Gorskov altábornagy lovas-gépesített csoportjának 5. gárda-lovas- és 23. harckocsihadteste mintegy 146 harckocsival, illetve önjáró löveggel), valamint a román 4. hadsereg Kolozsvár elfoglalását kapta feladatul, majd tovább kellett támadniuk Zilah felé.
A front főerői Arad északnyugati körzetéből indították meg Debrecen – Nyíregyháza – Csap irányú támadásukat. A főcsapást mérő csoportosítást I. A. Plijev altábornagy lovas-gépesített csoportja (4. gárda- és 6. gárda-lovashadtest és a 7. gépesítetthadtest összesen 389 harckocsival és önjáró löveggel), A. G. Kravcsenko vezérezredes 6. gárda-harckocsihadserege (5. gárda-harckocsi-, 9. gárda-gépesített- és 33. lövészhadtest 166 harckocsival, illetve önjáró löveggel), valamint az 53. hadsereg (27. gárda-lövész-, 49., 57. lövész- és 18. harckocsihadteste 72 harckocsival és önjáró löveggel) alkotta. A 2. Ukrán Front csapatait és 773 páncélosát a szovjet 5. légihadsereg 1 215 repülőgépe támogatta.7
7 Ölvedi Ignác: Adalékok a német-magyar katonai viszony alakulásához (1944. szeptember 8-a után) és a „debreceni” hadművelet előkészítéséhez. In: Hadtörténelmi Közlemények 1969/4. (A továbbiakban: Ölvedi) 590. o. Vö.: Szabó Balázs: A 2. Ukrán Front budapesti hadműveletének első szakasza. In: Hadtörténelmi Közlemények 1969/4. (a továbbiakban: Szabó B.) 618. o. Szabó itt a fenti szovjet csoportosításban 1944. október 1-i állapot szerint 741 harckocsit és önjáró löveget ad meg szovjet levéltári források alapján. Ebben a hadművelet megkezdése után a térségben bevetett 18. harckocsihadtest állománya (akkor 82 harckocsi és önjáró löveg) nincs benne.
A „Plijev” lovas-gépesített csoport és az 53. hadsereg csapatai a Nagyszalonta – Szeged arcvonalon már a hadművelet első napján mintegy 100 kilométeres szélességben és 40 kilométer mélységben törték át a magyar 3. hadsereg védelmét. A magyar hadsereg parancsnoka, Heszlényi József altábornagy kénytelen volt csapatait a Tisza mögé visszavonni.
A lovas-gépesített csoport erői október 8-ára 90-100 kilométert nyomultak előre s elérték Karcag és Hajdúszoboszló térségét, noha 6-án és 7-én a magyar 3. hadsereg visszavonuló részei és a körzetben lévő német 25/I. légvédelmi tüzérosztály 8,8 cm űrméretű,8 páncélosok ellen is kiváló lövegei 30Gyoma és Endrőd, valamint Körösladány körzetében jelentős saját veszteségek árán meglehetősen megnehezítették a szovjetek átkelését a Körösön.
8 A fegyverek űrméretét a gyártó országban akkor szokásos jelöléssel említem. A németek 20 mm felett cm-ben, a szovjetek továbbra is mm-ben adták meg ezen értékeket.
A 6. gárda-harckocsihadsereg továbbra sem boldogult Nagyvárad körzetében és támadása már a város felé vezető utakon elakadt.
Október 7-én és 8-án a német 6. hadsereg III. páncéloshadtestének 1. és 23. páncéloshadosztályai sikertelenül próbálták meg feltartóztatni a szovjetek támadását a Sebes-Körös vonalán Komádi és Szeghalom között. A közel sem teljes harcértékű páncéloshadosztályok mozgékony páncéloscsoportjai gyors manőverezéssel próbálták meg kiegyenlíteni a szovjetek többszörös mennyiségi fölényét, de a Sebes-Körös átkelőit tartósan mégsem tudták lezárni. Erősítést csupán az újjászervezett német 13. páncéloshadosztály Törökszentmiklósra előreküldött páncéloscsoportja jelentett, amely október 8-án reggel meg is érkezett, majd továbbhaladt Kisújszállás felé, ahol beleütközött a szovjet 7. gépesítetthadtest támadó erőibe.
Október 8-án este Malinovszkij marsallnak – moszkvai utasításra – le kellett mondania Debrecen másnapi elfoglalását célzó terveiről. Felsőbb utasításra kénytelen volt a „Plijev” lovas-gépesített csoport zömét Nagyvárad felé (délkeleti irányba) visszafordítani, hogy ezzel segítse a város bevételével küszködő 6. gárda-harckocsihadsereg harcát. A kapott parancs szerint 10-ére kellett elfoglalniuk a várost. Debrecen irányában csak a 6. gárda-lovashadtest csapatai harcoltak tovább, amelyeknek 9-én kellett volna bevenni a helységet.
Október 9-én a „Plijev” lovas-gépesített csoport zöme megindult Nagyvárad felé, bekerítéssel fenyegetve a térségben harcoló német-magyar erőket. Emiatt a magyar 2. és a német 8. hadsereg még 8-án megkezdte a viszszavonulást Észak-Erdélyből.
Eközben a német 1. páncéloshadosztály Bihartorda körzetéből nyugat felé támadva Biharnagybajom körzetében átvágta a szovjet gyorscsoport Szeghalom felé vezető egyetlen utánpótlási útvonalát, a 13. páncéloshadosztály pedig északkelet felé – kerülővel – elérte Püspökladányt. A 23. páncéloshadosztály részei egyéb német és magyar csapattöredékekkel együtt sikeresen állították meg a 6. gárda-lovashadtest Debrecen elleni támadását, de Hajdúszoboszlót a szovjetek mégis elfoglalták.
Október 10-én reggel 06 óra 20 perckor a német 1. páncéloshadosztály – kijutva Püspökladány körzetébe – felvette a kapcsolatot a 13. páncéloshadosztállyal. Ezzel a német csapatok a szovjet 6. gárda-lovashadtest utánpótlási vonalait átvágták és a nap folyamán erőit be is kerítették.
31Ezen a napon német oldalon 59 harckocsi és 66 rohamlöveg harcolt, öszszesen 125 páncélos.9 Beérkezőben volt a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály10 61 harckocsija és rohamlövege, a magyar királyi 2. honvéd páncéloshadosztály 12 páncélosa és egyéb kisebb német páncélvadász-alakulatok további 25 rohamlövege.11 A térségben tehát a német-magyar csapatok október 10-én 223 bevethető páncélossal rendelkeztek. Német adatok szerint október 6-10. között csapataik 164 szovjet páncélost semmisítettek meg, illetve zsákmányoltak.12
9 A német 1. páncéloshadosztály 23 harckocsival és egy rohamlöveggel, a 13. páncéloshadosztály 20 harckocsival, a 23. páncéloshadosztály 16 harckocsival és öt rohamlöveggel, a 228. rohamlövegdandár 34 rohamlöveggel és a 325. rohamlövegdandár 26 rohamlöveggel. HL KTB/HGr. Süd Panzer- und Sturmgeschütz-Lage im Raum südwestl. Debrecen am 10. 10. 1944. Kriegstagebuch Anlage Nr. 6894 (625. tekercs 7 217010. felvétel).
10 A dandár erejű hadosztályt 1944. november 1-én „Feldherrnhalle” páncéloshadosztállyá nevezték át, s ennek megfelelően töltötték fel és szervezték át a 109. páncélosdandár részeinek beolvasztásával. Lásd ehhez Stoves, Rolf: Die gepanzerten und motorisierten deutschen Großverbände 1935-1945. Divisionen und selbständige Brigaden. (Wölfersheim – Berstadt, 1994., 2. kiadás; a továbbiakban: Stoves 1994) 247. o. A Dél Hadseregcsoport hadinaplójában az alakulatot továbbra is páncélgránátos-hadosztályként említették.
11 Az 1176. rohamlövegosztály kilenc, az 1179. rohamlövegosztály hét és az 1257. rohamlövegosztály kilenc rohamlöveggel.
12 HL KTB/HGr. Süd Panzer- und Sturmgeschütz-Lage im Raum südwestl. Debrecen am 10. 10. 1944. Kriegstagebuch Anlage Nr. 6894 (625. tekercs 7 217010. felvétel).
A kialakult helyzetben mindkét fél arra kényszerült, hogy újabb erőket vezényeljen a térségbe. A németek hamarosan Magyarországra indították a 24. páncéloshadosztályt és a Tiger B („Királytigris”) nehézharckocsikkal felszerelt 503. nehézpáncélos-osztályt. A „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztályt Tiszafüredről Balmazújváros felé vonták előre. A hadosztály feltöltésére kijelölt, de egyenlőre még önállóan harcoló 109. páncélosdandárt Hajdúhadháza felé irányították.
A szovjetek visszarendelték a Tiszától a 18. harckocsihadtestet, amelynek előrevetett 12 harckocsija délkeleti irányból 12 kilométernyire közelítette meg Kecskemétet. A harckocsihadtest az 1. gárda-légideszant-hadosztállyal közösen azt a feladatot kapta, hogy Karcag és Püspökladány elfoglalásával szakítsa fel a német gyűrűt a 6. gárda-lovashadtest körül.
Október 11-én és 12-én a „Plijev” lovas-gépesített csoport zöme északnyugat felől sorozatos támadásokat intézett a Nagyvárad északi és északnyugati körzetében védő német 23. páncéloshadosztály és 76. gyaloghadosztály vonalai ellen. A szovjet front tartalékában álló „Gorskov” lovas-gépesített csoport részeinek a Nagyváradot védő magyar 12. tartalékhadosztály állásait délről rohamozó szovjet 33. lövészhadtestet kellett támogatnia. Ennek 32eredményeképpen október 12-én a szovjetek birtokba vették Nagyváradot. A 6. gárda-harckocsihadsereg zöme október 9-11. között többszöri kísérletezés után sem tudta Komádit elfoglalni, s ismét jelentős veszteségeket szenvedett.
Nagyvárad elveszítése után a Dél Hadseregcsoport célja az volt, hogy a 6. hadsereggel halogató harcokban feltartóztassa a szovjet előrenyomulást, legalább addig, amíg a német 8. és magyar 2. hadsereg erői visszavonulnak a Tisza mögé. Mivel a csapatok átkelését Nyíregyháza környékén tervezték, a Debrecen – Nyíregyháza irányban fekvő települések zömében körvédőképes állásokat és páncéltörő reteszállásokat létesítettek azzal a szándékkal, hogy a rohamozó szovjet lovas-, gépesített és harckocsizó erőket – időrabló helységharcokra kényszerítve – átmenetileg feltartóztassák. Malinovszkij marsall október 12-én este utasította a „Plijev” lovas-gépesített csoportot, hogy észak felé fordulva támadjon Debrecen – Nyíregyháza – Csap irányában. Gorskov altábornagy lovas-gépesített csoportjának a német 8. hadsereg visszavonulási útját kellett elvágnia. Másnap a szovjet gyorscsapatok megindították újabb támadásukat.
Október 13-án és 14-én heves harcok folytak a Berettyó – Sebes-Körös közén. A szovjetek támadása igen lassan haladt Debrecen irányában. Október 16-án a 18. harckocsihadtest végre összeköttetést teremtett a bekerítésben lévő 6. gárda-lovashadtesttel, amely napokig csak légi úton kapott némi utánpótlást. Derecske körzetében a 23. páncéloshadosztály a „Plijev” lovas-gépesített csoport részeivel vívott heves harcokat. Október 18-án Malinovszkij – látva csapatai szétforgácsolt erőkifejtését – Plijev altábornagy lovas-gépesített csoportját, a felzárkózott 6. gárda-harckocsihadsereget és a „Gorskov” lovas-gépesített csoport erőit Debrecen mielőbbi elfoglalására utasította.
Az október 15-16-i budapesti politikai események után felszabadult 24. páncéloshadosztály és 503. nehézpáncélos-osztály, kiegészülve a 4. „Polizei” SS-páncélgránátos-hadosztály erőivel, a IV. páncéloshadtest törzsének vezetésével Szolnok körzetéből október 19-én keleti-délkeleti irányban támadást indított azzal a céllal, hogy a Debrecennél harcoló III. páncéloshadtesttel kapcsolatot létesítsen. A német csapatok átgázoltak a velük szemben álló román csapatokon és elfoglalták Mezőtúrt. Másnap Túrkeve és Kisújszállás körül harcoltak, de október 20-án reggelre az összpontosított szovjet támadás már elfoglalta a katonailag csaknem kiürített Debrecent.
33A német IV. páncéloshadtest gyenge erőkkel13 végrehajtott támadása október 19-21-én, majd ezt követően a hadtest Szolnok környéki halogató harcai tették lehetővé, hogy a Debrecen környékén harcoló német páncélos kötelékek meg tudták nyitni azt a rést, amelyen keresztül a magyar 2. és a német 8. hadsereg a Tisza irányában kivonhatta erőit. Tehették ezt többek között azért, mert Debrecen elfoglalása után az igen leharcolt állapotban lévő szovjet 6. gárda-harckocsihadsereg (56 harckocsival és önjáró löveggel) és a 18. harckocsihadtest csapatai (30 harckocsival és önjáró löveggel) a Karcag – Kisújszállás, a 7. gárdahadsereg erői pedig a Kisújszállás – Mezőtúr terepszakaszokra lettek átcsoportosítva a IV. páncéloshadtest ellen.
13 A páncéloshadtest seregtesteinek együttes harcértéke élőerő vonatkozásában kb. egy teljesen feltöltött német páncélgránátos-hadosztálynak felelt meg. A hadosztályok bevethető harckocsijainak és rohamlövegeinek száma az 503. nehézpáncélos-osztállyal együtt sem érte el az 1944-es német páncéloshadosztály szervezési előírásában foglalt darabszámot.
A várost kiürítő védők Debrecen északi körzetében megkapaszkodtak, és ellenlökésekkel lassították a Nyíregyháza felé törekvő szovjeteket. Német értékelések szerint Debrecen további védelme többek között azért vált lehetetlenné, mert vitéz dálnoki Veress Lajos vezérezredes, a magyar 2. hadsereg parancsnoka a 2. páncéloshadosztályt és a 25. gyaloghadosztályt Nagyvárad eleste után október 14-től – a Dél Hadseregcsoport egyértelmű parancsa ellenére – nem a Debrecen keleti körzetén át északi irányba támadó szovjet kötelékek ellen vetette be, hanem a Honvéd Vezérkartól kapott parancs értelmében – tekintettel a magyar csapatok gyenge harcértékére – a Tisza felé visszavonta őket.14
14 Lásd erről HL KTB/HGr. Süd Verhalten des Generalobersten Veress (626. tekercs 7 209623. felvétel).
A „Plijev” lovas-gépesített csoport (alárendeltségében Gorskov csapataival) október 20-án megindult észak felé. Aznap csupán 20-22 kilométert tudtak előrenyomulni. Október 22-én reggel azonban elfoglalták Nyíregyházát és előrevetett kötelékei elérték Tokaj és Csap körzetét. Úgy tűnt, a szovjet hadvezetés eléri célját: birtokba veszi a tiszai átkelőket és ezzel elvágja a Dél Hadseregcsoport zömének visszavonulási útvonalát.
Október 22-én azonban más is történt: a német 23. páncéloshadosztály Újfehértó felől támadva elfoglalta Nagykállót, a Nyíregyházáig előretörő 4. gárda-, 5. gárda-lovas- és 23. harckocsihadtest fő utánpótlási vonalának csomópontját. Miután 24-én hajnalban keleti irányból a német 8. hadsereg 3. hegyihadosztályának és 15. gyaloghadosztályának részei is elérték Nagykálló körzetét, a szovjet csoportosítás gyakorlatilag bekerítésbe került. A szovjet csapatok délről többször is megpróbáltak áttörni gyűrűben lévő erőikhez, 34de a dél felé védő német 1. páncéloshadosztállyal szemben ez nem sikerült. Ekkor Malinovszkij arra utasította Plijev altábornagyot, hogy hagyjon némi erőt Nyíregyházán körvédelemben, a zömmel pedig október 26-án törjön ki Nagykálló felé.
A szovjetek csupán igen súlyos veszteségek árán, felszerelésük zömének hátrahagyásával tudtak kitörni a bekerítésből. A 30. lovashadosztály és a 23. harckocsihadtest 3. harckocsidandára gyakorlatilag megsemmisült. Nyíregyházát 26-án éjjel a német 23. páncéloshadosztály ismét elfoglalta, így a német-magyar csapatok átkelhettek a Tiszán és új összefüggő védelmi vonalat építhettek ki a folyó mögött. Az alföldi páncéloscsata október 31-én a polgári és tiszalöki német hídfők feladásával ért véget.15
15 A szovjet szakaszolás szerint a „debreceni hadművelet” 1944. október 6-tól október 28-ig tartott. Az alföldi páncéloscsata eseményeit elsősorban a HL KTB/HGr. Süd 1944. októberi napijelentései és hadinapló-mellékletei (kivéve az október 17-23. közötti időszakot), illetve Kissel, Hans: Die Panzerschlachten in der Pussta im Oktober 1944 (Neckargemünd, 1960.), Borus József: Szolnok megye felszabadítása 1944 őszének délkelet-európai hadműveletei során In: Egy tiszántúli város felszabadulása és újrakezdése (A Kisújszálláson 1985. október 12-én rendezett országos konferencia anyagának írott változata, Budapest, 1985.) 47-63. o. és Ölvedi Ignác: A budai vár és a debreceni csata (Budapest, 1970.) című munkája alapján vázoltam fel.
Az 1944. október 6-tól október 31-ig lezajlott alföldi páncéloscsatában a szovjet 2. Ukrán Front 6. gárda-harckocsihadserege, „Plijev” lovas-gépesített csoportja és 53. hadserege, valamint román 1. hadserege ellen a harcok súlyát kisebb német és magyar gyalogos-, illetve rohamtüzér-kötelékek mellett a messze nem teljesen feltöltött német 1., 13., és 23. páncéloshadosztályok, valamint a térségbe később beérkező „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály és a 24. páncéloshadosztály alakulatai viselték. A kiterjedt, sík területen kialakuló igen heves és sokszor áttekinthetetlen páncélos-öszszecsapások sorozata miatt a szovjetek – jelentős területnyereségük ellenére – hadászati céljukat nem tudták megvalósítani: a német és magyar csapatok átjutottak a Tisza északnyugati partjára.
Ezekben a találkozóharcokban a szovjetek a gyorsaság kedvéért felhagytak az úgynevezett mély hadművelet elveinek megfelelő, begyakorolt harceljárásaikkal és egyfajta szovjet villámháborút szerettek volna megvalósítani. Erre viszont a németekétől eltérő vezetési rendszerük és módszereik, csapataik szervezete, tisztjeik képzettségi szintje és az egyéni kezdeményezőképesség csaknem teljes hiánya nem tette őket alkalmassá.
A szovjet veszteségek igen jelentősek voltak. Német adatok szerint a szovjet (és román) csapatok október 6-28. között Debrecen és Szolnok térségében 35egyebek mellett 25 ezer 095 halottat, 5 973 hadifoglyot, 3 965 dezertőrt, 611 harckocsit, 29 önjáró löveget, 22 felderítő páncélgépkocsit, 432 löveget és 859 páncéltörő ágyút veszítettek. A 2. Ukrán Front október 1. és november 1. között szovjet adatok szerint is 543 páncélost veszített. A későbbiek szempontjából lényegesebb, hogy 974 gépjármű és 2 133 fogatolt jármű is megsemmisült.16 A harcok következtében főleg a szovjet harckocsizó, gépesített és lovascsapatok szorultak nagyobb feltöltésre. Emiatt döntő tényezőként egy ideig nem voltak bevethetők.17
16 A németek a fentieken túl jelentéseik szerint további 18 szovjet harckocsit mozgásképtelenné tettek, de mivel nincs rá adat, hogy ezeket a szovjetek nem tudták elvontatni, a veszteségükbe nem számoltam bele. Lásd HL KTB/HGr. Süd Gesamtfeindverluste vom 6.-28. Okt. 1944 (Kämpfe im Raum Debrecen und Szolnok) (626. tekercs 7 209574. felvétel). Maguk a szovjetek – közvetve – 543 harckocsi és önjáró löveg „hiányát” ismerik el. A 2. Ukrán Front 1944. október 1-én meglévő 825 páncélosából november 1-én már csak 282 darab volt (a két gárda-gépesítetthadtest állománya nélkül). Tehát 543 páncélos hiányzik, ez átlagban közel 66 százalékos veszteséget jelent. Lásd Szabó B. 618. o. A szovjet veszteségek fenti adatsora különbözik attól, amit szintén német források alapján korábban publikáltam (Erőd a Duna mentén. A Budapestért 1944-45-ben folytatott harcok katonai iratai a Hadtörténelmi Levéltárban. Budapest, 1999. 7. o.). Ennek oka, hogy korábban csak a Debrecen körüli harcok szovjet veszteségeit vettem figyelembe.
17 A 18. harckocsihadtest 65 százalékos, a 6. gárda-harckocsihadtest 69 százalékos, a két lovas-gépesített csoport pedig 66 százalékos veszteséget szenvedett. Vö. Szabó B. 618-619. o.
A németek veszteségei sem voltak elhanyagolhatók, noha jóval elmaradtak a szovjet nagyságrendektől. Szovjet adatok szerint a német páncéloscsapatok október 20-ig 133 harckocsit és rohamlöveget, 37 lövészpáncélost és páncélgépkocsit, 130 löveget;18 október 28-ig becslésem szerint körülbelül további 20-25 harckocsit és rohamlöveget veszíthettek kijavíthatatlanul. A Dél-Hadseregcsoport saját kimutatása szerint az 1944. október 1-31. közötti harcokban 2 369 halottat, 10 ezer 203 sebesültet és 2 756 eltűntet veszített.19
18 Ölvedi 189. o. Teljes veszteségi adatsor német forrásból csak a 23. páncéloshadosztály esetében áll rendelkezésre. Ezen seregtest 1944. szeptember 28. és október 28. között kijavíthatatlanul elvesztett 15 Panther harckocsit, négy Panzer IV harckocsit, öt rohamlöveget, két önjáró páncéltörő ágyút (összesen 26 harckocsit és rohamlöveget) és 10 lövészpáncélost. Lásd Rebentisch, Ernst: Zum Kaukasus und zu den Tauern. Die Geschichte der 23. Panzer-Division 1941-1945. (Stuttgart, 1982.; a továbbiakban: 23. Pz. Div.) 433. o. Megjegyzendő, hogy egy „kilőtt” páncélos még nem pusztult el feltétlenül. Általában kezelőszemélyzete veszteséget szenvedett, a harcjármű mozgásképtelen és/vagy harcképtelen lett, de elvontatva sokszor meg lehetett javítani és egy idő múlva újra bevethető volt. Így egy harcjárművet – ad absurdum – többször is kilőhettek. Ezért mind a németek, mind a szovjetek műszaki egységei a birtokolt területen talált ellenséges páncélostechnikát – ha már nem volt érdemes kijavítani és a saját fegyverrendszerbe illeszteni – igyekeztek felrobbantani. A „megsemmisített” páncélosok esetében többnyire másodlagos (belső) robbanás(ok) még a helyszínen végeznek a járművel (például felrobbant a lőszer vagy az üzemanyag).
19 HL KTB/HGr. Süd 19. zahlenmässige Verlustmeldung für die Zeit vom 22.6.41 bis 31.10.1944 (626. tekercs 7 210307. felvétel).
A szovjetek tehát pürrhoszi győzelmet arattak, a németek pedig elhárító sikert könyvelhettek el.
