A német–magyar hadműveleti együttműködés
A német–magyar hadműveleti együttműködés
Magyarország német megszállását követő néhány nap során 1944 márciusában a németek a kialakult helyzet áttekintésével és rendezésével voltak elfoglalva. Horthy és a német megbízottak kölcsönös kompromisszumai révén, március 23-án megalakult a Sztójay-kormány. Bár az új kormány kinevezést és a német csapatok „kölcsönös megegyezés alapján” Magyarországra érkezéséről kiadott hivatalos nyilatkozat fenntartotta a politikai jogfolytonosság és az ország függetlenségének látszatát, a hadseregben jó néhány napig feszültség uralkodott. Hosszabb idő után csitult csak el a nyugtalanság.437
437 Dombrády Lóránd–Tóth Sándor: A Magyar Királyi Honvédség 1919–1945. Zrínyi, Budapest, 1987. 317–318. old.
A magyar honi vadászerőket a németeknek rendelték alá. A német honi vadászrepülő védelmi rendszer 151944 elején súlyos válsággal küszködött. 1943 őszén a szövetséges hadászati légierőket egy parancsnokság irányítása alá vonták, és ezt követően a két amerikai AAF, valamint a brit hadászati bombázóerők jól összehangolt hadműveleteket hajtottak végre. Ezzel szemben a német vadászvédelem még a háború első felében kialakított területi védelem elvei alapján széttagoltan tevékenykedett. Így a nagy erőkkel támadó szövetséges csoportosításokkal a kellő erőösszpontosítás lehetőségének hiányában a szükségesnél mindig jóval kisebb erővel tudták felvenni a harcot.
Ezt a helyzetet felismerve, a német hadvezetés 1944 elején átszervezte a honi légvédelmet és vadászvédelmet. 1944 február 5-én a védelem összefogása, hadműveleti, hadászati szintű vezetésére és koordinálására létrehozták a honi légvédelmi vadászrepülő erőket átfogó Birodalmi Légiflottát (Luftflotte Reich). Az év első négy hónapjában a LF1 Reich irányította a Német Birodalom és Magyarország vadászvédelmét (ez utóbbit március végétől). Ennek keretében a 7. vadászrepülő-hadosztály (München-Schleissheim központtal) feladata volt, hogy a strassbourgi medencétől Ostmarkig (Ausztriáig) védelmezze a légteret. Tehát egész Dél-Németország és Ausztria a hatáskörébe tartozott és irányította a Jafü Ostmarkot is (Ostmark [Ausztria] vadászrepülő-parancsnoksága).
1944. április 1-jén a 7. vadászhadosztályt – amely eddig közvetlenül a Luftflotte Reich irányítása alatt állt – alárendelték a nyugati irányért felelős 1. vadászrepülő-hadtestnek, amely szintén a Luftflotte Reich kötelékében tevékenykedett. Az osztrák–magyar térség védelme pedig a 8. vadászrepülő-hadosztály (Bécs) alárendeltségébe került. A védelmet a Jafü Ostmark irányította a Bécs melletti Cobenz helységben levő föld alatti harcálláspontjáról. Mivel a Bécs és Ausztria elleni szövetséges légi hadműveletek nagy része Magyarország légterében zajlott le, illetve kapcsolódtak a magyarországi célpontok elleni támadásokhoz, 1944. május 1-jével a Jafü Ungarnt, a magyarországi német vadászrepülő-parancsnokságot (vezénylő tábornokát), a hazánkba áttelepült német, illetve a felügyelete alá tartozó magyar vadászrepülő-erőket alárendelték a Jafü Ostmarknak. A 8. Jagddivision (vadászrepülő-hadosztály) parancsnoka Handrick ezredes volt, aki a harc irányítására, az együttműködés szervezésére a budapesti Szikla Központba küldte Düllberg német repülőőrnagyot és munkatársait.
Az erők illusztrálására az állandóan változó szervezési adatokból a május 24-ét emeljük ki (részletes hadrendi felsorolás nélkül). Aznap a Jafü Ostmark összesen 187 géppel – közülük azonban csak 106 volt bevethető – rendelkezett. Ehhez még a magyar 101. vadászhadosztály 52 db repülőgépét is hozzá kell adni a horvát és szlovák légierők egy-egy Me–109 típusú gépekkel felszerelt vadászszázadával együtt (a 101. vadászosztály állománytábla szerinti „kell” állománya 3×16+4 = 52 db repülőgép volt).438 Összesen tehát 158 német és magyar, valamint 20–25 horvát és szlovák (mindössze 178–183) repülőgép állt szemben 650 bombázóval és 250 vadászrepülőgéppel.
438 A „kell” állomány egy repülőalakulat szervezetszerű gépállományát jelenti. Ennyi bevethető gépe általában egyetlen alakulatnak sem volt, mivel meghibásodás, javítás miatt jó néhány gép mindig állt, és a veszteségek is rendszeresen csökkentették a létszámot. A feltöltések, kiegészítések általában a keletkezett hiány pótlására irányultak.
Ezzel a túlerővel szemben hatékony elhárításra a vadászvédelem helyzete eleve kilátástalan volt. Ezt az arányt a légvédelmi tüzérség sem tudta kedvezően módosítani. Bár viszonylag nagyszámú légvédelmi löveg volt telepítve Bécs és Wiener Neustadt körzetében – kevesebb Budapest térségében –, a lövegek fix telepítése miatt nem voltak képesek az erőviszonyokat kiegyenlíteni. A május 24-ére megadott erő-eszköz arány nagyságrendje kisebb-nagyobb – a német–magyar légvédelem alárendelt helyzetét nem változtató – eltérésekkel, lényegében a háború végéig változatlanul maradt. Bécs–Budapest–Pozsony–Zágráb térségében a német, magyar, szlovák, horvát vadászrepülők és légvédelmi tűzőrség 1944–1945 folyamán soha nem volt képes olyan erőt összpontosítani a négy ország légterének védelmére, hogy egyetlenegy nagyobb – a 15 AAF erőinek – többségét mozgósító – légi hadműveletet meg tudott volna akadályozni. Csak arra volt képes, hogy zavarja és kisebb-nagyobb veszteségeket okozzon a támadóknak.439
439 Tulder, Othmar: Die Luftwaffe in Österreich 1938–1945. Militärhistorische Schriftreihe. Heft 54. Wien, 1985. adataiból állították össze a szerzők. A 8. Jgd. iratait nem sikerült fellelni.
A Jafü Ostmark, illetve a 8. Jagddivision harcálláspontja Bécs körzetében (Cobenz) települt. Közvetlen kapcsolata volt a magyar légvédelmi központtal – központi harcállásponttal –, a budapesti Szikla Központtal. A Luftgau XVII. (a 17. légvédelmi kerület) harcálláspontja szintén Bécsben települt, amelynek működési területe felölelte majdnem az egész Ostmark területét.
A német lokátorok hálózata, a figyelő- és jelentőszolgálat, valamint a rádiólehallgató állomások hálózatának kiépítése az Adriai-tenger partján még 1943-ban megkezdődött, amikor bizonyossá vált, hogy déli irányból is légitámadások várhatók Németország és délkelet-európai érdekterületei ellen. Folyamatosan telepítettek lokátorállomásokat Trieszt, Póla, Zára, Dubrovnik és Cattaró közelébe. Ez a lokátorlánc kiegészült a Zágráb és Belgrád mellett telepített készülékekkel. A dalmát partokon a felderítőlokátorok 250–280 kilométeres hatótávolsága lehetővé tette, hogy már az Adriai-tenger felett megállapíthassák a kötelékek nagyságát, a támadás valószínű irányát. Az adatok folyamatosan érkeztek a Bécs közelében levő légvédelmi és vadászirányító központba, innen rádión, géptávírón tájékoztatták, riasztották a légvédelmi alakulatokat.
1944 tavaszán a magyar légvédelemnél két „Sas” elnevezésű, magyar tervezésű és építésű lokátorállomás üzemelt. Az egyiket Sári, a másikat Dunapentele körzetében telepítették. Felderítési távolságuk elérte a 300 kilométert.
A magyarországi légi helyzet értékeléséhez az 1944. tavaszi, nyári időszakban rendelkezésre álló német felderítő és vadászirányító lokátorállomások a következők voltak: az „Assel” fedőnevű Zágráb mellett; a „Rammler” Mur (Alt Neudorf) közelében; a „Feige” Pécs mellett; a „Keiler” Kecskemét közelében, továbbá a Fertőtó mellé telepített az „Albatros” a Szered melletti „Neufundlander-I”; Celldömölk közelében levő „Bamabás”, Veszprém közelében működő „Paprika”; Pápa melletti „Schwalbe” és Lovászpatonánál a „Rabenstein” állomások (a magyar fedőnevűek is német állomások voltak).
A Dunántúl feletti légi helyzet áttekintéséhez adatokat adhattak Burgenlandban a Hornstein melletti „Selma” 16és a távolabb levő, de magasan – a Villach Alpokban – levő „Blaufuchs”, a Steismark közelében a „Cladiole”, Zell am See mellett a „Schimmel” állomások.440 A támadókötelékek felderítése, helyzetük megállapítása tehát adottak voltak. Mivel a német vadászrepülő-alakulatokat általában időben riasztották és megfelelően vezették a célra, csak az együttműködés hiányával magyarázható a magyar vadászrepülők többszöri, sikertelen bevetése. Továbbá azzal is, hogy a magyar honi vadászrepülő-alakulat parancsnoka nem ismerte a vadászirányítás technikai lehetőségeit. Mai napig sem ismert, hogy miért nem került sor a magyar és német vadászgépek rádióinak azonos frekvenciára hangolására, vagy a század-, osztálykötelékek közvetlen irányítására németül, egyenesen a bécsi központból, ugyanis ennek megvolt a lehetősége. Előttünk ismeretlen okból azonban Düllberg őrnagy törzse időrabló módon Justy Emil altábornagy parancsnoksága alatt álló Légvédelmi Erők Parancsnoksága hadműveleti törzsén keresztül adta ki az utasításokat.
440 Banny, Leopold: Krieg im Burgenland. Band I. Eisenstadt. 1983. A szerző kiadása. 115–127. old.
A magyar honi légvédelem teljes rendszerével – vadászrepülők, légvédelmi tűzérség, rádiófelderítő alakulatok stb. – felső szinten német vezetés alá került, pontosabban integrálódott a német honi légvédelmi rendszerbe. Ez a német megszállás mellett elsősorban az ország földrajzi helyzetének volt köszönhető. A Romániában állomásozó, lényegesen nagyobb erőt alkotó német vadász- és légvédelmitüzér-csoportosítás például, a nagy távolság miatt (!), megőrizte szervezeti és operatív önállóságát.
Az országunk légterében lezajlott légi hadműveletek eseményeit áttekintve és értékelve ki kell emelnünk, hogy az integrálódás jelentősen javított a hazai légvédelem hatékonyságán. A jól működő német lokátorrendszerbe való bekapcsolódás révén lehetővé vált a támadások korai előrejelzése. Az Adrián való átrepüléstől kezdve nyomon tudták követni a szövetséges kötelékeket. A lakosság tájékoztatása és riasztása, a légi veszély–légriadó jelzése időben történt, így az emberek a rendelkezésükre álló értékes fél- és negyedórák alatt képesek voltak felkészülni és óvóhelyre vonulni. A veszteségek ezáltal jelentősen csökkentek.
A magyar honi 101. vadászrepülő-osztályt 1944 tavaszán, nyarán és kora őszén elsősorban magyar légtérben és magyar városok – mindenekelőtt Budapest és Győr – védelmére használták fel. Az ausztriai területek védelme is nagyrészt összekapcsolódott Nyugat-Magyarország – Szombathely, Sopron stb. – védelmével, még akkor is, ha a német vadászkötelékek (elsősorban Bécs és Bécsújhely, (Wiener Neustadt) megközelítési útjait védték. A segítségnyújtás egyébként kölcsönös volt, mert a német vadászkötelékek és légvédelmi tüzérség is bekapcsolódott a magyarországi légtér védelmébe, és erőteljesen kivette részét a főváros, Szolnok, Győr és más városok védelmében. Handrick ezredes, a 8. J. D. parancsnoka területet, illetve objektumokat védett, nem törődött a határokkal. A német repülőgépek szinte minden nap tartózkodtak a magyar légtérben, akkor is, ha a magyar 101. vadászosztály fel sem szállt. Magyarország felett oda- és visszaútjukon egyaránt támadták az amerikai, illetve a brit repülőgépeket. A Magyarország feletti légi háború eseményei áttekintésénél nem szabad szem elől téveszteni, hogy a honi légvédelmi feladatok jelentős részét – elsősorban a nélkülözhetetlen romániai olajszállítmányok védelme érdekében –, a 8. J. D. és a német légvédelem vállalta magára. A hadműveleti és harcászati szintű együttműködés, a kölcsönös tájékoztatás a magyar–német parancsnokságok, egységek, illetve az állomány között az említett esetenkénti zavaroktól eltekintve korrekt volt.
