219. FOTOGRÁFIÁK ARRÓL, HOGY:
219. FOTOGRÁFIÁK ARRÓL, HOGY:
„A jó lapot a közönség szerkeszti”
I.
Az elnök úr: (gyöngyöző serlegét magasra tartva) de ne feledjük el, uraim, azt a hivatása magaslatán álló orgánumot, mely kötelességét buzgón teljesítve hirdeti Nagyvárad és vidéke dicsőségét. A sajtót értem, uraim! A sajtót, tántoríthatatlan kötelesség ismerésével, elfogulatlan szókimondásával, pontos, mindent felölelő hírszolgálatával, mely az elsők közé emeli a vidéken! Éltetem uraim a nagyváradi sajtó kitűnő munkásait! (Sokáig tartó, zajos, mondhatni: viharos éljenzés. Az egyesület elnöke tüntetőleg koccint az újságírókkal.)
Egy idegen úr: (az elnökhöz) Kérem, talán túlságos is volt a dicséret…
Az elnök úr: (körülnéz óvatosan, aztán súgva szól) Na, na!… De hát tetszik tudni, muszáj velük jól lenni!…
II.
– Halló! Halló! Szerkesztőség?…
– Igen. Mi tetszik?
– X. beszél, a veterán tűzoltók árváit segélyező egyesület tb. titkára.
Egy kérésem volna, ami a lapot érdekli. Holnap utazom Fugyivásárhelyre. A sógorom két disznót ölt. Kérek erről néhány szívélyes sort írni. A sógorom Ciganyesden született, iskoláit is ott végezte. Két gyermek atyja, s igen szép családi életet él. Egyébként előfizetője vagyok a lapnak. Ajánlom magam!… Pardon! Azt is meg lehet írni, hogy előreláthatólag két napig leszek oda az ünnepélyen…
III.
Tekintetes Szerkesztőség!
Kérem közölni az alábbi érdekes hírt:
„Lélekemelő, szép ünnepély folyt le tegnap este városunkban, Gorbó Márton irodai gyakornok és tartalékos szakaszvezető vendégszerető házában. A széles körökben ismert s népszerű házigazda ülte ez alkalommal hivatali működésének négyéves évfordulóját. A lakomán sok szép tószt hangzott el, s a fényes társaság a reggeli órákig maradt együtt.”
Ez volna a hír magva. A tekintetes szerkesztőségre bízom a hír kiszínezését. Nekem szerénységem tiltja azt tenni.
Maradok tisztelettel.
Gorbó Márton s. k.
IV.
– …Az egész, kérem, lényegtelen. Nem érdekli az a közönséget. Úgy történt, hogy az unokaöcsémnek jókedve támadt. Igaz, hogy lelőtte a feleségét, megfojtotta az anyósát, összeszurkálta mind a négy gyermekét – de mit tartozik ez a közönségre? Az én házamban azt teszem, ami nekem tetszik!… Aztán meg olyan bolondos, jókedvű fiú. Nem is lehet rá haragudni. Miért legyen megbélyegezve a világ előtt?… Elég baj az, hogy a törvény nyomorult paragrafusai miatt kellemetlenségei lesznek. A lapok legalább ne írjanak róla.
– De, kérem, úgy tudjuk, hogy mind a hat áldozat kiszenvedett…
– Annál inkább kérem a dolgot elhallgatni. Ne háborgassuk a halottak álmát!…
V.
– Halló! Szerkesztőség?
– Igen.
– Bizonyára hallottak már az urak a Gerle Mariska esetéről; kiderült, hogy ő az a gyújtogató, akinek üzelmei miatt két hónap óta halálos rettegésben van a város. Tessék ezt a dolgot megírni. A leány testvére nálam van alkalmazva mint szakácsné. Egyébként is most már úgysem gyullad ki több ház, mert Gerle Mariskát elfogták. Remélem, hogy az olvasók idegeit különben is veszedelmesen rontó hír nem fog napvilágot látni!…
VI.
– Szervusz!
– Szervusz!
– Hova?
– Utazok a fővárosba, hogy egy kis helybeli szenzációról értesüljek!
Szabadság 1900. március 23.
Dyb.
