224. EPILÓGOK A DEBRECENI DIÁKKONGRESSZUSHOZ
224. EPILÓGOK A DEBRECENI DIÁKKONGRESSZUSHOZ
A debreceni vendéglátás
– Saját tudósítónktól –
A diákok parlamentje szétoszolt. Öt napi komoly méltóságos, eredményes tanácskozásuknak felemelő érzésével szállhattak szerteszét az országos diákkongresszus kiküldött képviselői.
Ezt a felemelő érzést, jogos büszkeséget becsüljék ám meg, mert egyéb kellemes emlékhez nemigen jutottak a szíves vendégszeretetéről híres kálvinista Rómában.
Debrecen város négyes és ötös fogatai beszállították a diákurakat, s ezzel aztán vége is volt mindennek.
A debreceni közönség a legteljesebb számban távoltartotta magát a diákság dolgaitól. Adott egy bankettet, ezt is csak azért tán, hogy alkalmat adjon egy debreceni híres vendéglátás dicsőítő konvencionális tósztra…
*
A debreceni jogászság mindent megtett, hogy leküzdje a közönség indokolatlan közönyét. Rengeteget fáradtak ezek a szegény gyerekek.
A búcsúzáskor mindegyikük úgy nézett ki, mint megtépett harci lobogó.
Különösen sokat fáradt Kun Béla, a kongresszus elnöke, kit talán legjobban lesújtott a debreceni közönségnek a kongresszus iránt megnyilatkozott viselkedése. Öt napig volt talpon, és mindenütt ott volt. Emellett elnökölt a kongresszuson, mondott félórás beszédeket, írt üdvözlő verset, veszekedett a szállodásokkal, leült a vendégek kedvéért alsóskaláberezni, ha a negyedik partner hiányzott, egyszóval mindent megtett, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Hűséges társai voltak Boross Lajos és Sipos Béla, vezető alakjai a debreceni jogász ifjúságnak. Sipos Béláról jegyezte meg egy nagyváradi kiküldött, hogy arra is ügyelt az elszállásoláskor: vajon hány vánkost használ olyik-olyik vendég…
Az ő buzgalmuk enyhítette a vendégek szemmel látható keserűségét.
*
A nagyváradi kiküldöttek elegáns magyar díszruhájukkal, impozáns tömegükkel nagy feltűnést keltettek. Ha voltak kivételek a debreceni hűvösségben; bizonyára a debreceni szép leányok voltak. No, nem is csuda, ha a daliás váradi jogászok a kongresszus érdekében mindent megtettek. A debreceni leányok megérdemelték, hogy a kongresszus barátai legyenek – a váradiak jóvoltából. Ha persze csak rajtuk állott volna, nem sok ok lett volna panaszra.
Egyébként a váradi jogászok más tekintetben is excelláltak. Elnökük: Medvigy Gábor már a banketten feltűnt egy ékes és csinos tószttal.
A nemzetiségi kérdésben pedig, melynek előadója ő volt, még ellenfelei is meghajoltak meggyőző, komoly érvei előtt.
Hogy egy kicsit sűrjen vontak párhuzamot a debreceni és nagyváradi közönség között – természetesen Nagyvárad előnyére –, azért csak a debreceni kollégák apprehendáltak egy keveset…
*
A jogászok persze többségben voltak a diákok kongresszusán is. De egy feltűnő, örvendetes tanulságot a jogászok sem tudtak agyonhallgatni. A legtartalmasabb s legkomolyabb ifjak a reális pályákon mozgó kiküldöttek közül kerültek ki: bányászok, erdészek, mérnökök, építészek közül. Az idők jele ez, mégpedig nagyon örvendetes jele. Nagy ígéret a nemzet jövőjére…
*
A vendégek tiszteletére rendezett matinén sem nagyon sokan voltak. Pedig a szereplők közt ott volt a nagy Miriam: Jászai Mari is. Óriási tapsvihar fogadta. A nagyasszony meghajol, észreveszi a nagy felolvasó asztalt, mit a rendezők az emelvény közepén feledtek. Egy pillanat, felkapja a levegőbe a hatalmas asztalt s átdobja a túlsó oldalra. Óriási taps, mely később percekig tartott, mikor két költeményt elszavalt csodálatos művészettel.
*
A bálban még a kongresszus védnökei sem jelentek meg. A nagy teremben a fekete frakk dominált hihetetlen többséggel.
– Hol vannak a debreceni szépek? Ez igazán nem szép tőlük – jegyezte meg keserű humorral egy javíthatatlan szójátszó ifjú…
*
A pestiek utaztak el utoljára. Kikísérték őket a debreceni kollégák – Kun Bélával az élükön.
– Milyen impressziókkal távoztok? – kérdezte tőlük egy debreceni rendező.
– Impresszióink bőségesen vannak, de egynéhány illúziónk itt veszett. Egyébként ti nagyon kedvesek voltatok…
A válasz nem valami vigasztaló lehetett a debreceni fiúkra, mert tovább kérdezősködtek.
– De tagadhatlanul érdekes város Debrecen?…
– Igen. Rendkívül érdekes, hogy itt – némely kocsiba öt lovat is fognak…
Szabadság 1900. május 4.
