233. A KORTESVEZÉR SZERELME
233. A KORTESVEZÉR SZERELME
Az ítélet előtt
Az a nagy sereg ember, mely ma a törvényszék tanácstermének komor falai közt szorongott, nem azért mondott le a korzózásról, hogy lássa az összetörött, szánalmas kinézésű Bajó Lajost, amint kétségbeesve lesi az esküdtbírák harcát. Egyáltalában nem azért jött. A Bajó-pörben csalódott a nagyközönség. Ami egy kicsit kaviáros volt, zárt ajtók mellett tálalták föl. Bajó Lajos nem vált be regényhősnek, az asszony meg éppen nem olyan – mint amilyennek regényhősnőnek lennie illik.
Az idegeinknek is békét hagyott a háromnapos tárgyalás. Érdekes volt talán a jogásznak némely mozzanat, de a moralistának nem adott gondolatokat, a szórakozni vágyónak pedig élvezetes perceket.
Hanem a mai szellemi torna: az fényes volt…
Valósággal kétségbe kellett esnünk a magunk szegénységén. Hogyan? Mi ez[t] a pört unalmasnak, közönségesnek találtuk?… Hiszen valóságos kincsesbányá[ja] volt a nagy és mély gondolatoknak! Mennyi tudást, ötletet, fényt, igazságot, poézist dobott ki magából!
Felállt a vád képviselője. A magasrangú ügyész, ki méltónak találta ezt a pört az első törvényszéki szereplésre. Elmondja másfél órás vádbeszédjét. Ismeri, olyannak látja az esetet, amilyen: közönséges bűntettnek. Nem dolgozik túl sötét színekkel, de minden szavában megrezdül a mottó: elégtételt a megsértett jogrendnek! Nem közönséges szónok dr. Tassy Pál. Beszédje nagy és mély hatást keltett. Bajó Lajos meggörnyedve hallgatta végig.
Megtántorít, elszédít, magával ragad Rádl Ödön. Mikor nagy beszédjét befejezte Tassy, szerettünk volna hangosan kiáltani pereátot a szuronyos őr mellett gunnyasztó szánalmas alakra. És elmondja beszédjét Rádl Ödön: mi szánakozva, részvéttel nézünk Bajó Lajosra.
Hatalmas elokvencia a Rádl Ödöné. Vádolva ment, helyeselve cáfolt, virágot mutat a bűnfertőben, s szánalommal cseréli ki a kárhoztatást szívünkben. Milyen felséges melankóliával beszél az emberi élet misztériumáról. Játékszerek vagyunk a démoni végzet kezében. Labdák vagyunk csak. Repülünk, mint a Spinoza köve, s azt hisszük, azért repülünk, mert úgy akarjuk. Pedig predestináltatott ez már rólunk régen. Jaj annak, aki megtorlásra vágyik. A sors közös, nem tesz kivételt. Az elrepített kő visszaszáll fejünkre. Beszédjével elvisz bennünket idegen világokba. Felidézi a nagy gondolkozók hosszú sorát. Egy-egy hatalmas konzekvenciája extázisba képes hozni bennünket. S mikor már az embert kiengesztelte, meggyőző érvekkel a jogrend őreihez fordul. Mikor leül, általános mozgás sejteti a hatást, ha el is maradt a taps.
De most jön az igazi torna: a replikák. Itt bizonyult Tassy fényes tehetségű debatternek. Hosszú válasza még tán a vádbeszédnél is nagyobb hatást keltett.
Igazi örömet szerzett aztán, hogy Várady Zsigmond dr., aki a sértett nőt képviseli, módot talált a felszólalásra. Az asszony becsületét védte meg. Ötlet, esprit és meggyőzés volt ez a rögtönzött beszéd.
A közönség feledte a két első napot, s nem csalódunk, ha most már egészen rokonszenves bűnösnek tartja Bajó Lajost…
Őneki köszönhetjük a mai nap szép orációit.
Hogy aztán ez érdeme dacára is mennyi évig fog rabkosztot enni, azt holnap fogják eldönteni esküdt uraimék…
[Következik a részletes tudósítás]
Szabadság 1900. május 24.
