280. A PALAFÖDŐ
280. A PALAFÖDŐ
Írunk a palafödőről ismét, akit tegnap alaposan felpofoztak. Restelljük egy kissé a dolgot, de a tegnapi pofonok ismét aktuálissá tették a palafödőt, a palafödőket és más egyéb aszfaltbetyárokat.
Sajnáljuk a palafödőt, mert ő is csak áldozat. Valamint áldozat minden úgynevezett aszfaltbetyár, különösen az ilyen fajtájúak.
E jól vasalt ruhájú lények – palafödők, biztosítók, kereskedők, bankhivatalnokok stb., stb. – alapjában igen szimpátiára méltó emberek – üzleteikben meg otthon. Künn azonban áldozatul esnek az utcának s az otthon visszafojtani kényszerített önérzetnek. Kilencven percentje nem is számít abszolute eredményre a kiszemelt hölgynél, de jólesik a palafödőnek kirúgni egy kissé a polgári hámból, meg aztán ők – a magyarul demokrata palafödők – bizonyos arisztokrata ízt éreznek a nőkultusz ilyenféle fitogtatásában.
De másképpen is elcsábítottak ők, a naiv és ambiciózus palafödők. Nem tréfálunk: áldozatai a női aszfaltbetyároknak. Ne tessék a fővárosba menni, méltóztassék csak itthon körülnézni. Hajh, hajh, vannak ám női aszfaltbetyárok!…
Mármost, hogy vegye észre a palafödő, aki nem otthon, csak a kávéházban és az utcán van otthon, azokat a finom nüanszokat, amiket egy nem palafödő könnyen észrevesz mint különbséget a női aszfaltbetyár és a megközelíthetetlennek maradni akaró úriasszony között.
A palafödő tehát áldozat. Az aszfaltbetyárok idioszinkráziában szenvednek. Szanatórium kellene nekik, nem magyar narkózis…
A párizsi institutok alapjában véve nem is olyan erkölcstelen intézmények. Ott diszkréten, megbotránkoztatás és botrányok nélkül folyik le az az aktus, mely nálunk idestova a gyanús helyek közé sorozza – az utcákat, ahol tartózkodni vagy megjelenni kompromittáló a tisztességre adó asszonyokra…
Szabadság 1900. szeptember 16.
ae.
