279. NÖVEKVŐ IDEALIZMUS
279. NÖVEKVŐ IDEALIZMUS
A ringlspiel-filozófus, Bodnár Zsigmond úr, ismét megszólalt. Ez urat bizonyára ismerik. Ő a körforgó filozófia büszke feltalálója. Ő hirdeti a realizmus és idealizmus egymást le-leteprő örök harcát, s ő az, aki most jónak látja bizonyítani, hogy a klerikalizmus és antiszemitaság térfoglalása az idealizmus növekedését jelenti.
Így okoskodik:
Az elemi iskolától fel az egyetemekig, minden téren jelentkezik az idealizmus az ő teológiai gondolkodásával, mely uralomra juttatja a tekintélyt és hagyományt, szabad, reális nevelés helyett a valláserkölcsit sürgeti: anarchisták, szocialisták, féktelen egyéniségek helyett vallásos-erkölcsös szellemű ifjúságot akarnak nevelni, maga az egyetemi ifjúság mindenütt az egész művelt világon átalakul, a tekintély elvének kezd hódolni, úgynevezett nemzeti szellemű lesz, tiltakozik a kozmopolitizmus ellen, kárhoztatja a liberalizmust, s hallgatag vagy nyílt antiszemitizmus híve lesz, s már az iskolák, az egyetemek falai között megkezdi azt a zsidóüldözést, vagy a zsidó fajnak háttérbe szorítását, melynek mindenfelé tanúi vagyunk.
Ilyenkor tehát nem kellenek a tudományos módszerek, nem kellenek az elméletek, hanem uralkodni kezd minden téren a teológiai gondolkodás, vagyis az egész, az egység szempontjából való látás, midőn a mindenségben az Istennek, az egyházban a főpapnak, az országban a királynak, a családban az atyának, a férjnek hódolunk, s csak másodsorban érvényesülnek a hívők, az alattvalók és a családban a nők és a gyermekek. Végül a rossz tanárokkal hozakodnak fel némelyek. Azért nem tanul az ifjúság, mert a rossz tanár nem tudja és nem akarja tanulásra serkenteni, bensejében a tudomány szomját fölkelteni.
Bocsánatot kérek, de ilyenkor sehol sincsenek rossz tanárok. Most minden tanár jó, aki egyszerűen, igénytelenül, új és különös módszer és elmélet nélkül tanít. Az egyetemi kinevezések is már jó idő óta ebben a mederben folynak, és sokáig így fognak folyni. Előszeretettel katolikus papokat és egyszerű keresztény tudósokat fognak kinevezni. Ilyenkor kerüljük a nagy elméket, a fényes tehetségeket, akiknek önálló nézeteik, merész elméleteik lehetnének. Óvakodunk az új felfogástól, sőt elnyomják, esetleg üldözzük azt, aki ilyenekkel áll elő. Keblünket a vallás és erkölcs, a tekintély és hagyomány utáni vágy tölti el. Aki ilyen szellemben tud szépet és nagyot teremteni, az már tetszik, noha még ezeket sem szeretjük a tanszéken látni, mert attól tartunk, hogy sokat markol, merészen lép, s túlságba csap. Azt hisszük, hogy nem az ifjúság nevelésére valók.
Nemsokára lehetetlenek lesznek a zsidó tanárok is, kivált a bölcsészeti, a történeti, a jogi stb. szakokban. Ezt követeli a folyton növekvő idealizmus, mely minél hatalmasabb, annál kevésbé szokott megalkudni a körülményekkel.
Ezeket írja a ringlspiel-filozófus – egy klerikális lapban.
Aki azt hiszi, hogy neki az a célja, hogy rendszerét igazolja a ma eseményeivel: az szörnyen csalódik. A ringlspiel-filozófusnál mellékes a filozófia. Nem önálló rendszer az ő rendszere, hanem a reakció behálózó rendszerének kifundált eszköze.
Célja: látszólag tudományos alapon bizonyítani a reakció szükségességét. Üssétek a zsidót, mert az örök törvény így kívánja. Jó úton haladtok: az idealizmus útján.
Íme: ha a butaság küzd valamiért, céljára felhasználja a – bölcsészetet is.
Finis sanctificat media…
Szabadság 1900. szeptember 15.
ae.
