294. A SZÍNHÁZ
294. A SZÍNHÁZ
Hogyis kéne csak kezdenem? Ilyenformán talán:
– Hölgyeim és uraim, én eddig nagy csalódásban éltem. A színház nem színház. A primadonna nem primadonna. A betű nem betű. S én nem vagyok én. Így kell lenni…
Én erre nem is most jöttem rá. Érdekes dolog ez. Az embernek vannak régi igazságai, de azért olyan gyámoltalan, akárhogy is erősködik, nem meri kimondani. Ezért is nem vagyok én én…
Hát ilyen régi igazság a színházé is. Én ismerem, más is ismeri. Ott éltem volt köztük néhány évekig. Láttam, hallottam, és most mégis meg vagyok rökönyödve:
– A színház, nem színház. A primadonna, nem primadonna. A betű, nem betű. S én nem vagyok – én…
Mert olvasták önök is a lapokat. Egyelőre csak a sah úrról. A színház nem színház, s a gyér bajuszú, gethes sahnak minden nőnemű színész illegette magát a színpadon. S a bébé arcú, karcsú konzervatorista hölgyek egymást majd letaposták nagy erőlködésben a szemközti páholyban. S a népszínházi énekkar nőtagjai legbokrabb és legugróbb szoknyáikat öltötték magukra, mikor a gyémántos sah-in-sah énekelni hívta meg őket. A többit is olvasták. Hála a modern kor vívmányainak: önök már reggel olvashatják, ha este tíz órakor megcsípi a szobaleány arcát egy egzotikus fejedelem.
– A sah nem sah. Én nem vagyok én.
Ha én a sahnak lennék: őszinte sah lennék. Szólanék a vendéglátó nagy uraknak ígyen:
– Nyugati barmok, mégsem vagytok olyan barmok, mint én hittem. Ismeritek, művelitek a szépet. Művelitek a költészetet is. Vámbéry ugyan nem Firduszi, de elég méltóságos. Zeneszerzőitek pedig kissé útonállók. Mindegy. Egyben megelőztetek. Megcsináltátok a paradicsomot – hurikkal. Ez igen szép. Nyugati barbárok, nagy huncfutok vagytok, nagy csintalanok. De okosak. Allah rendelte el, hogy imádjátok a nőket. És ti csináltatok színházakat…
Így kéne dicsérni bennünket a sah úrnak…
Én pedig csak annyit tudok:
– A színház nem színház. A primadonna nem primadonna; a sah nem őszinte. Mi meg éppenséggel bolondítjuk egymást…
Szabadság 1900. október 11.
ae.
