297. HÉTRŐL HÉTRE
297. HÉTRŐL HÉTRE
Lázas készülődésekké vált a hét. Szép, új színházunk megnyitási ünnepélye hátraszorított minden egyebet.
Kinek van jegye, kinek nincs. Ez volt a héten a lét és nem lét kérdése. Ezt a problémát átkozza most is, és fogja átkozni sokáig Somogyi direktor. És átkozzák még sokan, nagyon sokan.
Azt kell hinnünk, hogy ebből a rettenetes színi lelkesedésből nem lehet ám jóslatot csinálni. Ha egyik laptársunk avval fenyegetőzik, hogy a közönség első jegytelensége sokat fog ártani az első szezonnak, ezt kell érteni: szerencse, hogy már előre kaphat egy mentőkötelet a színházat csak ünnepnapokkor támogató publikum…
*
Eljön Milán király is…
Mért ne jönne el, gondoljuk. Sok könnyelműséget csinált már életében a kopasz exkirály. A nagystílű könnyelműek közül való. Akiknél a legbizarrabb ötlet is méltó a kivitelre.
A hír még kósza hír – bár nem hihetetlen –, s már fel vannak zavarva a kedélyek a színház táján.
A női kar abban reménykedik, hogy bemutathatja magát őfelségének a Kádár színházi bodegájában. Elvégre csak a népszínházi karnak jutott a sah. S jobb ma egy exkirály, mint tegnap egy sah…
*
A szigorú kis irodalmi öreg, méltóságos Gyulai Pál úr örömet szerzett az ifjú óriások mértéket félő seregének.
Egy kissé nem volt megfontolt a méltóságos úr. Persze, hogy kapva kapnak esetén a mindenképpen ifjú skriblerek.
Pedig mégiscsak neki van igaza. Ha Ferenczy úr kritikát provokál, állja is ki a kritikát, ne kutasson a formák után, amikhez már nincs köze. És, és Murillo… Roppant furcsa dolog, hogy a mi esztétikusainkat mindig csak spanyol s hiányos életrajzú művészek érdeklik. A régi historikusok is legtöbbet a mondák koráról tudtak írni…
*
Verőfényes napjain e páratlanul szép októbernek hegyeken, dombokon dalos jókedvvel folyt a szüret.
Most lesz egyszerre csak igazán októberi az ősz. Bevárta, míg kicsordul az utolsó csöppnyi must.
A szöllősorok közt mégsem daloltak a lányok. Monoton, bús, siralmas énekszó szűrődött, hajtódott át a szőlőlombokon. A régi nótás lányok ma már hívők. Nazarénus zsoltárt énekelnek.
Csodálatos forrongása az időknek. A szív, az emberi belső ismét nagy szerephez kezd jutni. De még csak a forrongás érzik. A templomokban kongó üresség, víg szüreteken siralmas bűnbánati ének…
Szabadság 1900. október 14.
