39. GYŰLÖLET ÉS HARC
39. GYŰLÖLET ÉS HARC
Levél a szerkesztőhöz
Tisztelt szerkesztő úr, olvasta-e, kérem, a vén, bűnös Rákosi Jenő lapjában azt a „ronda” levelet, amely a Népszava karácsonyi számában megjelent versembe akar belekötni? Jó, jó, megértem én Önt, tisztelt szerkesztő úr, hogy a végre levitézlett B. H.-t úgy kell néznünk, illetve észre sem vennünk, mint a zsigorás kutyát. De én ezt az írást (furcsa szatiszfakció-érzésből először s a perfídiának példátlan példájánál fogva másodszor) nem nyelhetem könnyen le. A „Dunántúli” név alá rejtőzött értelmetlen Nulla megértette az én „homályos"” sőt „értelmetlen” versemet. Hülye strófáival próbál az én önkényesen megrövidített versemre válaszolni, s még hülyébb prózával magyarázza tovább, hogy mi, az „ó- és újtestamentum fölforgatói”, milyen becstelen zsarnokok vagyunk. Ismeretes, hogy én nem vagyok szocialista szervezetten és teljesen, de hosszú évek óta szeretettel s munkával mutatom meg kifelé is, hogy az új és igaz Messiás-hit, a szocializmus, mennyire az enyém is. „Dunántúli” azt írja, hogy a Szűz Máriát „legalábbis” nagyságos asszonynak tartom s nem proletárnőnek; hát jelentkezzék „Dunántúli”, s én négyszemközt megmondom, minek tartom azt a derék asszonyt, akit különben én tartok „legalábbis” nagyságos asszonynak, de akit ő okvetlenül s „legalábbis” Isten anyjának tart.
Hogy engem idegen, más vers inspirált volna akkor, amikor az új krisztust és krisztusokat (valóban kis k-ával) a proletáranyák méhétől várom, ez már még a B. H. részéről is becsületrablás. Ezt az új, igaz, jó és fölséges hitet évek óta négy vagy öt versben vallottam a Népszavában, s mert ez széles, nagy és kicsorduló hit, bizonyosan sok-sok szabad lantos vallotta régen, s vallja ma is. A versem pedig röviden azt jelentette, hogy az urak, papok, farizeusok, rabszolgatartók Jézusához s ünnepléséhez nekünk nincs közünk, nincs közöm magamnak se, akinek pedig – van egészen saját Isten-hitem és vallásom is. Csak arra volnék kíváncsi, hogy kinek akar engem beárulni a B. H., amely tudhatná, hogy nem tartozom a megfélemlíthető emberek közé, s aki már azzal is többször pórul járt, amikor engem Rákosi Jenő alacsony nívójára lerántani akarva, utánzó, harmadrendű firkálónak próbált kvalifikálni és mindig értelmetlennek kiabálva ki rettegően és hazugan, holott mindig megértett és bántott.
Ez a Rákosi Jenő, ez az öreg, sokbűnű kriptaember sajnálnivaló, s én már megbocsátanám az ő korszakos bűneit is, de ha az ő cégére alatt ütnek, készüljön ennél jóval mordabb visszaütésekre. Szeretettel üdvözli a tisztelt szerkesztő urat régi, hűséges híve,
Népszava 1913. december 30.
Ady Endre.
