Szegény Hausert, ki svájci tudós, s a francia Dordogne-ban az ősember nyomában járt, éppen húszesztendős munka után kiütvén a kedves háború, majdnem meglincselték. Legalábbis gyűjtött kincseit, nagyszerű kutatások tudós-eredményeit megsemmisítették, s szegénynek elülről kell kezdenie az ősember nyomozását. Azaz elülről kellene kezdenie, de hát e[z] az Otto Hauser, német svájci tudós lévén, okvetlenül ismeri Kantot, s Kantnak hospitalitási elvét. S azt is tudja, hogy az államok, dinasztiák a hospitalitást úgy értik régen s ma is, hogy az országhatárokat ne barátsággal lépjék át. Írtam már egyszer, s úgy lesz: csak ezután fog még igazán beérkezni, majd a háború után, az egotizmus (gondolom, Barrès kitalált igéje) korszaka. A kiválóknak az lesz a dolguk, hogy szeparálják magukat a mindenbe belevihető tömegektől s az állami parancsoktól. Fáj nekem, ki mást áhítottam és szerettem volna, hogy Shaw szerint kell vallanom a kiválóbb elméjű emberek kiváló kasztját. Mindegy: vallom, hogy az ősember: ma-ember, s hogy nincsen oka Otto Hausernek búslakodnia: az ősember megvan, s csak az új-ember fölkutatása nehéz, holott ez is megvan már régen, de kétségbeejtően oda tudja adni magát őseinek, akik kortársai.
Ha Zrínyit a vadkan ledöfte, nem lehetett volna-e a vadkanokra egy póri vadászatot rendezni? A másik kérdés, de ugyanegy: mi lesz velünk, istenem, ha Lebedia helyett Amerikába kell elküldenünk, hogy itthoni néhai magyarok helyett magyarokat találjunk?