99. JEREMIÁS SIRALMAI – MINDIG
99. JEREMIÁS SIRALMAI – MINDIG
Karácsonyi öröm helyett
Csucsa, december
Nekem a kedves Bánffy-Hunyadon végre eligazították a dolgomat: egy kedves, nyugalmazott, de most előbújt ezredorvos (!) besorozott katonának. Isten éltesse, kedves, granicsár arcú féldoktor uram, ki nem is sejtette, hogy milyen szívességet alkalmaz nálam. Így: teljes germanizmussal vallom ezt be, mivel, hála istennek, már debreceni jogász koromban alaposan elfelejtettem a német miegymást és derdidászt. Ezek a szavak úgy hangoznának, mintha én gyáva ember volnék, s gyáva katona lenne majd belőlem. Tévedés: sohse voltam gyáva, s a gallérját vagy blúzát le tudtam rántani annak, aki kezem ügyébe joggal került. Mindenesetre boldog vagyok, hogy boldogok egyelőre azok a méltóságos ökrök, akik annyit zabáltak és zabáltattak az én szénámból. Már eleve kijelentem, hogy Gyóniék és Kiss Józsefék nem alterálnak: így kell viselkedniök a – talán – tehetséggel hiányzóknak. Énekeljék a háborút azok, akiknek ez könnyű, távol, szimpatikus vagy üzlet.
*
Jeremiás, az én legkedvesebb prófétám és költőm ezt írja: „Tekints meg, óh, Uram, mert gyötrelemben vagyok, az én belső részeim elepedtek, elfordult az én szívem énbennem: mert ellened rugódoztam – ott kinn fegyver pusztít, otthon halál vagyon.”
Hát hogyan képzelték a rossz hitű fantaszták, hogy ennek a háborúnak komoly Petőfije legyen? Megmagyarázom majd egyszer, ha életben maradok, s jogom lesz hozzá, hogy az igazi magyar, a gondolkozó, tűnődő, vívódó magyar milyen szerencsétlen.
*
Azt írják, hogy a Doberdón rossz, s én úgy érzem, hogy jobb a Doberdón, mint itthon. Gyönyörűen „tisztított” a háború, majdnem mindenki piszkos, s ha akad tiszta, rárohan a piszkosság. Nem kívánok egyelőre neveket emlegetni, de letagadhatlanul[!] fáj, hogy fronton belül életemre törtek. S nemcsak engem, akit nem lehet, de minden hozzámtartozót, rokont és barátot le akartak ölni. Még nem mondom ki az utolsó szót, de kérdem egyelőre, mit akarnak tőlem elvenni? A pozícióimat, a stallumomat, az összeköttetéseimet, a börzeinformációimat? Elvehetik, mert én csak a fiatalokért tartom meg az életemet, s ezeket senki sem veheti el tőlem, pláne kapnak egyszerre két Ady-kötetet februárra.
*
Köszönöm a Pesti Naplónak, hogy helyet adott nekem: egyelőre csak ígérek: meg fogom érdemelni, azaz meg akarom ezt érdemelni. Mióta katona vagyok, nyugodtabb és vidámabb is vagyok, ami természetes dolog. Itt szegény Zubolynak, Bányai Elemérnek volt igaza: együttmenni s együtthalni a többiekkel. De ez csak féligazság: életben is szabad maradni – a többiekért, és ha van ötszázezer halottunk a csatatereken, én legalábbis ennyiszer meghaltam. Egyébként innen, a vidékről, csak jó híreket írhatok: mindenki katona és hazafi, s mivel úgysem tehetek mást, én is valószínűleg az leszek.
Pesti Napló 1915. december 25.
Ady Endre
